A 2021-es helyreállítási év lezárulását és a 2022-es esztendő kilátásait nálunk és Európa legtöbb országában hirtelen elbizonytalanította a járványhelyzet alakulása, egy újabb vírusváltozat elterjedésének a híre. Annak nyomán a
2021-es év novemberi-decemberi gazdasági előrejelzésekhez mind több „lefelé mutató kockázat” megjegyzést fűznek az elemzők. Ez újabb hangulatfordulat; a nyári-koraőszi hónapokban a korábbinál sokkal optimistábbak lettek az előrejelzések, most viszont több a kétely.
Ez vonatkozik a magyar esetre is. Az OECD 2021 júliusi országjelentése (Economic Survey Hungary) még csak 4,6 százalékos idei és 5 százalékos 2022-es gazdasági növekedéssel számolt, viszont a vártnál jobb tényadatok és a nemzetközi hangulat erős javulásának együttes hatására a legújabb (2021 december 1-én bemutatott) OECD-előrejelzés idénre már 6,9 százalékos, 2022-re 5, míg 2023-ra 3 százalékos növekedést prognosztizál. Hasonló mértékekkel számol az IMF is. Az elemzők azonban most már mind többször utalnak a veszélyekre. A várható gazdasági pályát kétségtelenül jelentősen befolyásolja az, hogy miként alakul a járvány, és főként, hogy miként reagál a folyamatosan alakuló járványhelyzetre a társadalom, a politika, az üzleti élet.
A jelenlegi viszonyok értékeléséhez érdemes időben némileg visszanyúlni. A magyar társadalom (és a döntéshozói kör) 2021 nyarán fellélegzett: a járvány harmadik – és a remények szerint immár utolsó – nagy hulláma kifutott. A megkönnyebbülés teljesen érthető, mivel a 2020-as nagy tavaszi lezárás megviselte a távmunkára, digitális oktatásra kellően fel nem készült családokat, intézményeket, és komoly gazdasági visszaesést okozott.
Magyarország a nemzetközi felmérések (és mindennapos tapasztalataink) szerint nem jár élen a digitalizációban. Az Európai Unió ezzel foglalkozó DESI (Digital Economy and Society Index) felmérése szerint Magyarország esetében az alapinfrastruktúra megvan, de a lakosság általános digitális ismeretszintje és (főleg) az állami intézmények digitalizáltsága jóval elmaradt az uniós átlagtól a válság kitörése idején.
A járvány terjedését akkor, védőoltások hiányában, csak szigorú korlátozásokkal lehetett megkísérelni; erre kényszerültek az elsőként érintett ázsiai, majd a dél- és nyugat-európai országok, kis idő múlva pedig a kelet-közép-európaiak is, köztük hazánk. A leállás – nem meglepő módon – igen komolyan kihatott a gazdasági tevékenységre és a mindennapi életre azokban az országokban, amelyeknek a társadalma nem jutott már el a modern információtechnika (IT) használatának magas fokára. Különösen nagy volt az anyagi kár ott, ahol a gazdasági szerkezeten belül jelentős arányt tettek ki a személyes kontaktust igénylő üzleti tevékenységek (turizmus, vendéglátás, személyes szolgáltatások), illetve a zsúfolt városias jelleg miatt kezdetben gyors volt a fertőzés terjedése, mint Olaszországban, Belgiumban, Angliában.
Mivel az első járványhullám hazánkat és általában a kelet-közép-európai térséget némi késéssel érte el, így adódott valamennyi felkészülési idő. Ám lehetett tudni, hogy bármilyen többlet-feladat nehéz helyzetbe hozza az egészségügyet, amely az állami erőforrás-allokációnak hosszú évek óta diszpreferált területe (lásd erről korábbi anyagunkat).
A GDP arányát tekintve az egész EU-ban minálunk a legkisebb az egészségügyi kiadások részesedése az állami kiadások között, Románia és Lengyelország társaságában vagyunk. Esetünkben a magánkiadások jelentős mértéket tettek ki, de ezzel együtt is tudható, hogy jóval az európai átlag alatti arányban részesül anyagi erőforrásokból az egészségügy.
Ezt a képet megerősíti az OECD legújabb felmérése, amely az iparilag fejlett országok egészségügyi költéseit vizsgálta, esetenként bevonva már a 2020-as évet is, amikor mindenhol külön erőforrásokat irányítottak a járványügybe és az egészségügyi ellátásba.
Adataink igencsak a sor vége felé helyezik el Magyarországot a maga 6,4 százalékával, szemben a 8,8 százalékos átlaggal. Ráadásul esetünkben jóval az OECD átlaga alatti fejlettségű ország GDP-jének a százalékáról van szó.
Ennek ellenére a Covid-19 járvány első hulláma a fertőzöttek és a halálozások számát tekintve minálunk távolról sem bizonyult olyan súlyosnak, mint Európa sok más, elsőként megfertőzött országában. Akkor sokféle magyarázat bukkant fel (pl. a gyerekkori védőoltások utóhatása), de sajnos a második járványhullám, majd a 2020-as év végén kifejlődő harmadik tárgytalanná tette a térség relatív védettségének taglalását.
A világot elsőnek sokkoló észak-olasz viszonyok láttán különféle járványügyi megoldásokat alkalmaztak Európa-szerte, leginkább a mozgások korlátozását, a tömeges tesztelést, az esetek nyomon követését. A magyar járványügy a tesztelés és karantén-megoldások terén nem volt elég hatékony, idővel lényegében feladta az erőfeszítéseket, a reményét a védőoltások korai és széleskörű alkalmazásába vetette. És valóban, a magyar hatóságok a 2021 elejétől elsőnek beszerezhető keleti oltóanyagokkal némi kezdeti előnyt szereztek a lassabban induló, csak uniós hatósági jóváhagyást elnyerő vakcinákat alkalmazó tagországokkal szemben.
Akkor úgy nézett ki, hogy az egészségügy kapacitáskorlátjai ellenére a járvány elleni magyar védekezés megfelelő; néhány hétig még élen is járt az ország az oltási sebességben.
Nálunk az oltási hajlandóságot bizonyos csoportokban növelte a harmadik hullám súlyossága is 2021 tavaszán, noha a kormány mindvégig igyekezett a szigorú irányítása alatt álló kórházaktól távol tartani a médiát, és így a drámai helyzetről a társadalom egy része egyszerűen nem értesülhetett.
Ilyen és egyéb okok miatt jutottunk el abba az állapotba, amelyben a negyedik járványhullám kifejlődött, és 2021 decemberének elejére hazánk eljutott az európai népességarányos halálozási lista élére. A hivatalos közbeszédben a halálozási adatok körül értelmezési vita folyik: az állami álláspont szerint a magyar besorolás eltérései miatt nem lehet összevetni a többi ország adataival. Ez persze akkor szokott előjönni érvként, ha igen rosszak a magyar adatok, míg kedvezőbb fatalitási időszakokban ilyesmi nem hangzik el.
A járvány azonban nemcsak a fertőzöttekre veszélyes, hanem az egészségügy aránytalan leterhelése miatt a társadalom egészére kihat. A kórházak és az orvosok, ápolók, mentősök leterheltsége egyszer eljut a kapacitás-határáig, és az szükségszerűen többlet-halálozásban mutatkozik meg.
A magyar demográfiának ismert szomorú adottsága, hogy nemcsak a születésszám csekély, messze elmarad a természetes népességpótláshoz szükséges szinttől, de a halálozási arány is igen magas európai összevetésben. Ehhez a kedvezőtlen mortalitási szinthez mérendő mindaz, ami a járványévek alatt történik. A többlet-halálozási indikátor az adott ország korábbi trendjéhez méri hozzá a vizsgált időszakok halálozási adatait.
Az adatok azt mutatják, hogy a 2020-as év nagyobb felében nemhogy megnőtt volna a magyarországi halálozási ráta, de még némileg a sok éves átlag alatt maradt. Ez meglepőnek hangzik, noha máshol is van arra példa, hogy a kevesebb utazás és munkavégzés nyomán, a tudatosabb védekezés hatására változatlan maradt vagy mérséklődött a halálozási arány (leginkább a szezonális influenza visszaszorulása-kimaradása miatt).
A második, és majd a szomorú rekordot hozó harmadik Covid-hullám viszont már nagyon is meglátszik a magyar adatokban: 2020 őszétől mindmáig igen jelentősen megnőtt a többlethalálozás. Abban pedig minden haláleset benne van, tehát független a koronavírus okként való megjelölésének módozatától. Egészségügyi szakmai kérdés, hogy az európai viszonyok között magas magyar halálozási szint további megemelkedése mennyiben tudható be a magyar lakosság egészségügyi állapotának, és mennyire az egészségügyi rendszer viszonylagos hatékonyságának, a lakossági védekezés oltási, fizikai távolságtartási, higiéniai komponenseinek, és egészében véve a járványügy hatásfokának – az adatokban mindez összeadódik.
Amennyiben a kormányzat nem él a 2020-ban megszerzett jogi felhatalmazásával, és az átmeneti népszerűségvesztéstől tartva tartózkodik határozott járványügyi intézkedések meghozatalától (kötelezővé tett védőoltás, szigorú karantén-rezsim), annak nyilván komoly demográfiai következményei lesznek. Hazánk már így is, néhány más kelet-európai, dél-kelet-európai országgal együtt, jelentős halálozási veszteséggel lép be a Covid-19 járvány harmadik évébe. A helyzet elhallgatásának az eddigi hatósági taktikája viszont megnehezíti a szigorúbb védekezési rezsimre való átállást, ha mégis amellett döntenének a hatóságok.
Ezenközben az egészségügyi rendszer veszedelmesen közel kerülhet kapacitáshatáraihoz, ami kihat a társadalom egészének ellátására. Ezek az aggasztó körülmények sajnálatos módon alátámasztják a nyárvégi általános optimizmus mérséklődését, a romló hangulat immár a gazdasági növekedési projekciókba is átkerült.
De jó előre szólnak, úgyhogy fel lehet rá készülni. 
