Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.

Az MNB 50 pontos csomagjában egyebek mellett azt emelték ki, hogy a kereslet erősítésében a lakossági fogyasztás és vásárlóerő megtartása és a beruházások, valamint az innovációs tevékenység élénkítése kívánatos. „Válság időszakban a kormányzati beruházási programoknak különösen magas a multiplikatív hatása. Súlyosan érintett – magas foglalkoztatotti létszámmal működő – ágazatokban célzott kereslet-élénkítés szükséges. A beruházásokon belül érdemes a digitális és zöld fejlesztéseket célozni.” Ez mind érinti a lakásépítést és a háttérül szolgáló építőipart.

Ha jobban megnézzük a csomagnak ezt a fejezetét, akkor látható, hogy szinte minden az áfa körül mozog. Nem véletlen, hiszen az új építésekben érdekelt fejlesztők már hónapok óta sürgetik, hogy állítsák vissza az 5 százalékos kedvezményes mértéket, mert szerintük csak így éri meg nekik belevágni egy új beruházásba.

Legutóbb a legnagyobb szereplő, a Cordia International Zrt. vezetője lapunkban sürgette ezt, ám hozzátett két fontos részletet: országossá kell tenni az 5 százalékot és hosszú időre érvényesnek kell lennie ennek, akár több évtizedre is. Az előbbi szerepel a jegybank programjában, de az utóbbi nem, nincs rá utalás, noha pont ez szolgálná a kiszámíthatóságot, egyfajta stabilitást garantálna.

Az MNB most örvendetes módon határozottan kiállt amellett, hogy mihamarabb induljon el a barnamezős övezetekben a beruházási hullám. Ehhez pedig sürgősen fogadják el a nagyon várt térképet és jogszabályban rögzítsék a kijelölt területeket. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a nyár közepén egy Kormányinfón azt mondta lapunknak, hogy „hamarosan” elkészülnek ezzel a munkával, Fürjes Balázs a budapesti és agglomerációs fejlesztésekért felelős államtitkár pár hete szintén azt mondta, hogy nemsokára meglesz.

A késlekedésnek több oka is lehet.

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

14 napig ingyenesen hozzáférhet Prémium tartalmainkhoz a következő lépések megtétele után:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Adja meg bankkártyája adatait - a választott csomag díját csak a 14 napos próbaidőszak letelte UTÁN vonjuk le bankszámlájáról

+1: A 14 napos próbaidőszak alatt Profiloldalán bejelentkezve BÁRMIKOR LEMONDHATJA előfizetését

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Ingatlan Drágultak az új lakások, de sok épült vidéken 2020-ban
Privátbankár.hu | 2021. február 24. 10:41
Tavaly több mint egyharmaddal csökkent az építési engedélyek száma 2019-hez képest, de majdnem ilyen arányban nőtt az átadott lakásoké – derül ki a KSH 2020-as összegzéséből. Az árak mintegy 5-7 százalékkal emelkedtek piaci információk szerint.
Ingatlan Ha hozzádvágnának 3 milliót lakásfelújításra, mivel kezdenél?
Privátbankár.hu | 2021. február 24. 07:04
Hárommillió forintot ad vissza nem térítendő állami támogatásként a kormány lakásfelújításra - megkérdezték a magyar lakosságot, mire költenék a legszívesebben.
Ingatlan Felébredt Csipkerózsika-álmából a Balettintézet
Szakonyi Péter | 2021. február 21. 11:35
Váratlanul felgyorsult az egykori Balettintézet épületének átalakítása. Az évtizedeken át üres "szellemkastélyból" ha minden igaz ötcsillagos hotel lesz, de hogy mikor vágják át a szalagot, azt még nem tudni.
Ingatlan Továbbra is veszik az irodákat, mert megéri
Mester Nándor | 2021. február 17. 16:29
Még mindig kelendőek az irodaházak Magyarországon és a közép-európai térségben. Kisebb a hozam, mint pár éve, de továbbra is ez az első számú eszköz az üzleti ingatlanok piacán.
Ingatlan Tömegek tartanak a Velencei-tóhoz, mert még megfizethető
Privátbankár.hu | 2021. február 15. 19:30
Erősödőben van a Velencei-tóhoz költözési hullám. Egyre többen találnak ott lakást és nyaralót maguknak - derült ki a Trend fm hétfő reggeli adásában. 
Ingatlan Új királyok születtek a járványban, ők a logisztikusok
Mester Nándor | 2021. február 14. 18:10
Akkora a kereslet a sokat tudó raktárosokra és logisztikusokra, mint még soha. Egyértelmű, hogy a járvány áll e mögött, az e-kereskedelem ugyanis annyira megdobta a korszerű raktározásban jártas szakemberek keresletét, hogy azokból már-már hiány van. A raktárak és logisztikai központok közben gombamód nőnek ki a földből Magyarországon is, a fejlesztők ráéreztek a keresletre.
Ingatlan Jön a lakóparkláz Orbán Viktor gyerekkorának helyszínein?
Mester Nándor | 2021. február 12. 16:44
Közpénzből és magánforrásokból milliárdok áramlottak a Váli-völgy településeire az elmúlt 10 évben. Az érintett falvak szépen profitáltak ebből. Vajon lesz-e robbanásszerű fejlődés ezek nyomán az ingatlanpiacon? A választ az Mfor.hu cikkéből lehet megtudni. 
Ingatlan Mennyiből költözhetünk a Balaton-partra?
F. Szabó Emese | 2021. február 11. 05:06
Az igazságügyminiszter egy Balaton környéki faluban újított fel egy családi házat. Vajon jó vásárt csinált? És mennyit kell szánni egy balatoni lakásra, házra, ha a tó közelébe szeretnénk költözni? Árulnak egyáltalán bármit, ami nem nyaraló? Az átlagos luxuslakások a tó partján 1,2 millió forint alatti négyzetméteráron megszerezhetők.
Ingatlan Nem roggyant meg az irodapiac, de újra kell fogalmazni a normákat
Mester Nándor | 2021. február 9. 18:59
Az irodapiac nem roggyant meg, de jelentősen átalakult és újra kellett fogalmazni, hogy mi a normális – összegezte az eltelt 12 hónapot a VLK Cresa tanácsadó cég vezetője. Más szakértők pedig azt emelték ki, hogy a fejlesztések nem állnak le, de a kereslet szerkezete erősen átalakulóban van, a befektetők pedig továbbra is élénken érdeklődnek a magyar lehetőségek iránt - még a járvány eltelt egy éve alatt is voltak üzletkötések.
Ingatlan A gyár több mint egy doboz, érteni kell a lelkét – interjú a legnagyobb magyar gyártervezővel
Mester Nándor | 2021. február 7. 06:04
Cudar időket él a szereplők zöme az építési piacon. Kinek kell most új irodaház, pláza vagy hotel? Nem túl sok a jelentkező. Viszont van egy libling, az ipari ingatlan kategóriája, ami szép pályát fut be ezekben a hónapokban. Egymás után jelentik be nálunk, hogy valamelyik cég új üzemet épít – részben közpénzből. De most nem a forrásokat vizslatjuk. Azt akartuk kideríteni, hogy milyen lehet egy gyárat megálmodni: izgalmas vagy unalmas rutinfeladat. Érdekes válaszokat kaptunk Kelemen Csabától,  BIM Design vezetőjétől.
hírlevél