Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Koronavírus-vakcina: minden idők legnagyobb szállítási kihívása lesz
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 10. 16:04
Egyelőre sehol a világon nem áll rendelkezésre olyan oltóanyag, amely a nemzetközileg elfogadott gyógyszerkutatási teszteken megfelelt volna. Ugyanakkor sok szakember előre tekint, és már azt vizsgálja, hogyan lehet globálisan teríteni a szert, ha az gyártásba kerül. Az első vélemények szerint a logisztika is óriási nehézséget jelenthet.
Makro / Külgazdaság
Jövőre 8000 forint lesz az egészségügyi biztosítási járulék havi összege
Baka F. Zoltán | 2020. szeptember 10. 15:44
Az idén júliusi inflációval emelkedik a mostani 7710 forint.
Makro / Külgazdaság
Amerika örökös háborúi – a demokraták sötét titka
Káncz Csaba | 2020. szeptember 10. 13:42
A 2001 óta tartó terrorellenes amerikai hadműveletek eredményeképpen annyi civil vált földönfutóvá, illetve hontalanná, ahány a második világháború alatt az egész világon. A folyamatosan háborús beavatkozást követelő fekete öves neokonzervatívok döntő része már Joe Biden kampányát támogatja tanácsaival. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
WWF: harmadára zsugorodott a vadon élő állatok populációja 1970 óta
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 10. 10:44
A friss Élő Bolygó Jelentés szerint ebben az évszázadban a vadon élő fajok egyötödét fenyegeti a kihalás az éghajlatváltozás következtében.
Makro / Külgazdaság
Kilencszer több fertőzött lehetett az USA-ban, mint amennyit diagnosztizáltak
Wéber Balázs | 2020. szeptember 10. 10:11
Újabb kutatás látszik bizonyítani, hogy a koronavírus-fertőzöttek valós száma sokszorosa a diagnosztizált fertőzöttek számának. A vírushordozók egy részének ugyanis csak enyhe tünetei vannak, vagy nincsenek is tünetei.
Makro / Külgazdaság
Tovább nőtt az aktív magyar fertőzöttek száma, egyre többen vannak kórházban
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 10. 09:02
476 újabb fertőzött emelte 10 ezer fölé az összes ismert esetszámot Magyarországon. 5500 fölött az aktív fertőzöttek száma, két újabb áldozatot szedett a koronavírus.
Makro / Külgazdaság
Repkednek a tízmilliárdok: a kormány felrúgta a pénzesvödröt
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 10. 08:08
Tovább hízhat a deficit: közel 206 milliárd forintot csoportosít át a kormány a kiürült Gazdaságvédelmi Alapból.
Makro / Külgazdaság
37,2 foknál magasabb lázzal már nem lehet belépni a parlament épületébe
Baka F. Zoltán | 2020. szeptember 9. 18:13
Mától szigorították a beléptetést az Országgyűlés épületébe. A képviselőkre a szabály nem vonatkozik.
Makro / Külgazdaság
Müller Cecília beszigorít: látogatási tilalom a kórházakban is
MTI | 2020. szeptember 9. 17:49
Egyre szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a koronavírus-járvány miatt Magyarországon, Müller Cecília országos tisztifőorvos keddtől látogatási tilalmat jelentett be a kórházakban.
Makro / Külgazdaság
Talán ezt a vírustagadók is elhiszik: így néz ki a koronavírussal fertőzött tüdő
Kormos Olga | 2020. szeptember 9. 17:19
A Semmelweis Egyetem Országos Képalkotó Klinika rendszeres esetbemutatásokon keresztül szeretné felhívni a figyelmet a koronavírus okozta tüdőgyulladásra és a COVID-19 megbetegedés szövődményeire.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Németország októbertől változtat az utazási korlátozásokon
MTI | 2020. szeptember 9. 16:49
Átalakítják a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások rendszerét Németországban, így októbertől visszavonják az Európai Unión, a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra egységesen érvényes figyelmeztetést - jelentették be szerdán Berlinben.
Makro / Külgazdaság
A vírus miatt ússza meg a szavazást a Fidesz az EPP-ben
Wéber Balázs | 2020. szeptember 9. 15:21
Legalábbis a Néppárt elnöke ezzel indokolja a voksolás elmaradását.
Makro / Külgazdaság
Előbb-utóbb ötös metró lesz a HÉV-ből - Íme a tervek!
- | 2020. szeptember 9. 15:00
Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig - jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Nagy a baj a szomszédos országokban is
MTI | 2020. szeptember 9. 13:58
Szlovéniában rekordot döntött, Horvátországban pedig ismét meghaladta a háromszázat az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Makro / Külgazdaság
Továbbra is magas az infláció, de mikor érkezik a nyugdíjasok kompenzációja?
Baka F. Zoltán | 2020. szeptember 9. 12:57
Ahogy laptársunk jelezte, a nyugdíjasok inflációja meghaladta az év eleji nyugdíjemelés mértékét.
Makro / Külgazdaság
Magasabb besorolást kapott a Fitchtől a Nemzetközi Beruházási Bank
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 12:44
A Fitch Ratings A- értékűre módosította a pénzintézet BBB+ besorolását 2020. szeptember 8-án, „reagálva a bank központjának Budapestre való áthelyezését követő EU-n belüli műveleteinek folyamatban lévő diverzifikációjára”.
Makro / Külgazdaság
Beigazolódott a kincstári optimizmus
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 11:47
A korábbi hónapokban megszokott többszáz milliárd forintos költségvetési deficithez képest augusztusban kiugróan kedvezően alakult a hiányszám.
Makro / Külgazdaság
Orbán és a területi revízió – Gulyás felügyeli a hisztéria kampányt?
Káncz Csaba | 2020. szeptember 9. 11:32
Értesülésünk szerint az önmagát kutatóintézetnek nevező – de sokkal inkább titkosszolgálati fedőszervnek kinéző – Alapjogokért Központ Gulyás Gergely miniszter felügyelete alatt működik. 2010 óta hazánkban emlékművek és kutatóintézetek sorra váltak a történelemhamisítással vastagon megspékelt ’nemzeti’ narratíva szolgálatába. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
A svédeknél nem volt karantén, mégis visszaszorult a vírus
Wéber Balázs | 2020. szeptember 9. 10:02
Miközben Európa nagy része a második hullámmal küszködik, és sorra állítja vissza a korlátozásokat, addig a karanténmentes Svédországban rekordalacsonyra csökkent a pozitív koronavírus-tesztek aránya, valamint az új halálesetek és a kórházban fekvők száma.
Makro / Külgazdaság
Tovább csökken az üzemanyagok ára
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 09:39
Igaz, csak a gázolajjal működő autókba töltött naftáé, a benzin ára ezúttal nem változik.
Makro / Külgazdaság
Nincs vége a drágulásnak - augusztusban is ugrott az infláció
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 09:11
A fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk ára emelkedett a leginkább.
Makro / Külgazdaság
Járvány Magyarországon: 5 ezer felett az aktív fertőzöttek száma
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 08:51
Egy nap alatt 411 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt két beteg. Az új betegek harmada budapesti vagy Pest megyei.
Makro / Külgazdaság
Szigorítás Angliában: nem tartózkodhat együtt hatnál több ember jövő héttől
Privátbankár.hu / MTI | 2020. szeptember 9. 07:01
Hat főben korlátozza a a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.
Makro / Külgazdaság
A külföldi bérvadászokra nem vonatkozik a határzár
Kormos Olga | 2020. szeptember 8. 17:43
Bár az átlag magyar állampolgárnak vagy költséges PCR vizsgálatot kell végeztetnie, vagy 14 napra karanténba vonulnia, ha idegen országból jön haza, a külföldi bérvadászoknak nem kell ilyesmivel törődniük, szabadon jöhetnek-mehetnek egy módosító rendelkezésnek köszönhetően.
Makro / Külgazdaság
Kína: brutális elnöki hatalomkoncentráció és beinduló politikai tisztogatás
Káncz Csaba | 2020. szeptember 8. 14:10
Az amerikai kormányzat újabban világosan jelzi, hogy a kínai elnök nem legitim választás révén jutott hatalomra. Hszi elnököt ez hidegen hagyja, és padlógázzal folytatja a hatalomkoncentrációt. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Méreteset zuhant Japán, de még mindig jobban áll Európánál
Wéber Balázs | 2020. szeptember 8. 10:09
A japán GDP több mint negyedével esett, elsősorban a koronavírus-ellenes korlátozások miatt zuhanó kereslet következtében. A gazdasági károk azonban még így is kisebbeknek tűnnek, mint Európában, és a halálesetek száma is jóval alacsonyabb.
Makro / Külgazdaság
Elkezdett gyúrni a külkereskedelmünk, de egyhamar nem lesz még kipattintva
MTI | 2020. szeptember 8. 09:23
Az első héthavi exportunk és importunk is 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
Makro / Külgazdaság
Újabb vakcináról állítják, hogy hatásos a koronavírus ellen
MTI | 2020. szeptember 8. 07:28
Egy kínai cég jelentette be, hogy az eddigi kísérletek sikeresek voltak.
Makro / Külgazdaság
Holnap megtudjuk, mennyi pénzt kapnak a nyugdíjasok az infláció miatt
Baka F. Zoltán | 2020. szeptember 8. 05:37
A kiegészítés novemberben érkezik a számlákra.
Makro / Külgazdaság
Navalnijt meg akarták ölni, csak hiba csúszott a tervbe – megszólalt egy másik áldozat
Wéber Balázs | 2020. szeptember 7. 18:24
Vlagyimir Kara-Mursa orosz ellenzéki politikus szerint Navalnijt csak a kényszerleszállás mentette meg. Kara-Mursát is hasonló módon akarták megmérgezni állítása szerint. Navalnijt orvosai időközben felébresztették a mesterséges kómából.
Makro / Külgazdaság
Új miniszterelnök: feszült egyensúlyozás Washington, Moszkva és Peking háromszögében
Káncz Csaba | 2020. szeptember 7. 15:56
A szorgalmas, de karizma nélküli új japán miniszterelnök-jelöltnek nincsenek kiépített külföldi kapcsolatai. Márpedig most tojástáncot kell járnia három nagyhatalom között is. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Óriási már a bérszakadék Budapest és Szabolcs megye között
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 7. 13:44
Még jobban leszakad a legkisebb nettó átlagbér a legmagasabbtól. Pedig arányaiban előbbi most még jobban is emelkedett.
Makro / Külgazdaság
Vírus: jelentősen rövidülhet a karantén az EU-ban
Wéber Balázs | 2020. szeptember 7. 10:14
Az uniós egészségügyi miniszterek 14-ről 10 napra csökkentenék a kötelező elkülönítés időtartamát a külföldről visszatérők esetében, Franciaország pedig már hét nappal is megelégedne.
Makro / Külgazdaság
Jobban járnak a dízelautósok szerdától, mint a benzinesek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 7. 10:11
Szeptember 9-étől ugyanis a gázolaj literenkénti átlagára 6 forinttal csökken, míg a benziné 2 forinttal.
Makro / Külgazdaság
Újabb öt oktatási intézményben rendeltek el szünetet a koronavírus miatt
MTI | 2020. szeptember 7. 09:07
A korábbi négy óvoda és hat iskola mellett további öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Makro / Külgazdaság
Fürjes Balázsnak még egy makett kellett a budapestiek győzködésére
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 7. 08:05
Még egy makett is készül arról, hogy milyen modern lesz Észak-Csepel: a budapestieket így könnyebb lesz meggyőzni, miért kell átépíteni 135 hektárt.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: gőzerővel tesztelik a kínai vakcinát
MTI | 2020. szeptember 7. 06:36
Beoltotta dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó - adta hírül vasárnap a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a cégre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság
A vírustagadásról is beszél a Piac & Profit legfrissebb számában dr. Jakab Ferenc virológus
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 6. 20:40
Dr. Jakab Ferenc az egyik legnagyobb veszélyt a vírustagadásban látja, amikor hozzá nem értő emberek osztják az igét a koronavírusról, amely az influenzánál jóval több szövődményt tud okozni.
Makro / Külgazdaság
900 százalékkal nőtt a koronavírus-álhírek száma
Kormos Olga | 2020. szeptember 6. 14:34
A második hullám árnyékában körülnéztünk, hogy melyek a legelképesztőbb álhírek és pletykák, amelyek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban szárnyra keltek.
Makro / Külgazdaság
Egymás torkának ugrottak a franciák és a törökök – háború a láthatáron?
Káncz Csaba | 2020. szeptember 6. 12:18
Nyugat-Afrikától egészen Irakig húzódik az a térség, ahol Ankara és Párizs élesen egymásnak feszül. A törökök az egykori ottomán birodalom legtávolabbi sarkaiban is megpróbálják visszaszerezni a kezdeményezést a franciáktól. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Tovább nőhetett az infláció, az is kiderül mennyivel
Privátbankár.hu / MTI | 2020. szeptember 6. 08:42
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex augusztusi adata. Az biztos, hogy az infláció tovább kúszott felfele, a kérdés az, hogy mennyivel drágult az élet.
Makro / Külgazdaság
Bezár a bazár: Európa egyik legnagyobb bordélyát is csődbe vitte a vírus
Wéber Balázs | 2020. szeptember 5. 14:21
Mintegy száz szexmunkásnak kell új munka után néznie vagy illegalitásba vonulnia a kölni Pascha csődje miatt. Berlinben viszont már újranyithattak a bordélyok.
Makro / Külgazdaság
Mexikóban több helyen már elfogyott a halotti anyakönyvi kivonat a vírus miatt
MTI | 2020. szeptember 5. 09:40
A világban összesen már 26,5 millió a regisztrált fertőzöttek száma, 17,6 millió a gyógyultaké, a halálos áldozatok száma pedig több mint 873 ezer.
Makro / Külgazdaság
Hőségrekordok helyett felhőszakadásokat hozott a nyár, de így is melegebb volt a sokévi átlagnál
MTI | 2020. szeptember 5. 08:10
A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor a Somogy megyei Vésén 178 milliméter csapadék hullott.
Makro / Külgazdaság
Lassan mászik ki a gödörből a magyar autóipar
Király Béla | 2020. szeptember 4. 14:12
Továbbra is a járműgyártás húzza le a hazai ipar teljesítményét, de vannak reményre okot adó jelek. Havi bázison, mind a magyar, mind a német adatok a kilábalást jelzik.
Makro / Külgazdaság
Ismét kórházi ágyak felszabadítását kéri Kásler Miklós
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 4. 12:37
Kásler Miklós levélben arra utasította a kórházakat, hogy az intézmények a COVID-19-cel fertőzött betegek ellátására a korábbi tíz százalék helyett az ágyaik 20 százalékát tartsák készenlétben, de ezzel egyidejűleg megtiltotta a betegek hazaküldését is.
Makro / Külgazdaság
Történelmi gázüzletet ütöttünk nyélbe a Shell-lel
MTI | 2020. szeptember 4. 11:21
7 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt vettünk a vállalattól. Az LNG-kapacitást egy horvát terminálban foglaltuk le, visszagázosítása után 2021 januárjától érkezik az országba, egészen 2027 októberéig, évente egymilliárd köbméter felosztásban.
Makro / Külgazdaság
Nem Putyin mérgeztethette meg Navalnijt
Káncz Csaba | 2020. szeptember 4. 10:54
Az orosz vezetőnek több okból sem volt érdeke, hogy ezekben a napokban újabb nyugtalanságot keltsen hazájában és Európában. Berlin a színfalak mögött az utóbbi hetekben élesebb kurzusra állt a Moszkva-Peking tengellyel szemben. Káncz Csaba jegyzete.
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



