7p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Kínában végzett tanulmányok célja a pandémiás vírus forrásának pontos meghatározása volt. De most úgy tűnik, a WHO-nak fel kell adnia a terveit.

Úgy tűnik, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szép csendben feladta a Covid-19 világjárvány eredetét vizsgáló, régóta várt tudományos vizsgálatának második szakaszát. A szervezet arra hivatkozik, hogy állandó kihívásokkal kell szembenézniük a döntő fontosságú kutatások során a Kínában végzett kísérletek miatt.

A kutatók csalódottak, hogy a vizsgálat nem halad előre, hiszen annak megértése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus először fertőzte meg az embereket, igen fontos a jövőbeli járványkitörések megelőzése miatt. 

"Ha Kína nem teljesen partner, a WHO keveset tud tenni a tanulmányok előrehaladása érdekében. Valósággal meg van kötve a kezük" – mondja Angela Rasmussen, a kanadai Saskatchewani Egyetem virológusa. 

Megakadt a kutatás második fázisa Kínával. Fotó: Depositphotos
Megakadt a kutatás második fázisa Kínával. Fotó: Depositphotos

2021 januárjában a WHO nemzetközi szakértői csoportja a kínai Vuhanba utazott, ahol először észlelték a Covid-19 vírust. A csapat az eredetkutatás első fázisaként a kínai kutatókkal együtt áttekintette a bizonyítékokat, hogy mikor és hogyan jelenthetett meg a vírus. Még abban az évben márciusban kiadtak egy jelentést, amely négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, amelyek közül a legvalószínűbb az, hogy a SARS-CoV-2 denevérekről terjedt át az emberekre, valószínűleg egy köztes fajon keresztül. A WHO az első fázist úgy tervezte, hogy megalapozza a mélyreható tanulmányok második szakaszát, amivel pontosan meghatározzák, mi történt Kínában és másutt.

Ám két évvel a nagy horderejű utazás óta, a WHO feladni kényszerül a második fázis terveit.

„Nincs második fázis, a terv megváltozott. Valójában a világpolitika gátolta az eredetvizsgálat előrehaladását” – mondta a Nature- nek Maria Van Kerkhove, a svájci WHO genfi ​​epidemiológusa.

A kutatók azt tervezték, hogy meghatározzák a vírus kezdeti terjedését. Ez magába foglalta a denevérek csapdába ejtését a Kínával határos régiókban a SARS-CoV-2-vel szorosan összefüggő vírusok után kutatva, majd kísérleti vizsgálatokat akartak, amelyek segítségével leszűkíthető, mely állatok érzékenyek a vírusra, és mely állatok lehetnek gazdaszervezetek, ezek a tervek kiterjedtek a 2019 végén és 2020 elején világszerte begyűjtött és archivált szennyvíz- és vérminták vizsgálatára is.

A kutatók szerint azonban most már túl sok idő telt el ahhoz, hogy összegezzék a vírus eredetének meghatározásához szükséges adatokat.

(Mindeközben Kína a lakosság lázadására feloldotta a zéró-Covidot, aminek köszönhetően brutális nagyságú fertőzéshullám indult el, az erről szóló személyes beszámolót egy kint élő magyartól az Mfor.hu oldalán olvashatják).

Feszült idők

Sok kutató nem is csodálkozik azon, hogy a WHO tervei meghiúsultak. 2020 elején Donald Trump akkori amerikai elnök adminisztrációja megalapozatlan állításokat tett, miszerint a vírus egy kínai laboratóriumból származott, az amerikai titkosszolgálatok pedig később azt mondták, hogy megkezdték a vizsgálatot. A Vuhan városában található a Vuhan Institute of Virology, egy koronavírusokkal foglalkozó, magas szintű biztonsági laboratórium vezetői azonban megkérdőjelezték, hogy a vírus az ország határain belülről származik-e.

A két szuperhatalom közti forrongó ellenségeskedés közepette a tagállamok 2020 májusában arra kérték a WHO-t, hogy próbáljon meg tudományosan utánajárni a világjárvány kezdetének beazonosításában. Noha Kína beleegyezett a küldetésbe, óriási volt a feszültség, ezért miután a WHO-csoport elutazott Vuhanból, a Kínával való kapcsolat is megszakadt.

2021 márciusi jelentésében a csapat arra a következtetésre jutott, hogy „rendkívül valószínűtlen”, hogy a vírus véletlenül szabadult volna ki egy laboratóriumból. 

"Mégis, ez a feltételezett laboratóriumi incidens végig kulcsfontosságú vitatéma maradt a kínaiak számára" – mondja Dominic Dwyer, a Sydney-i New South Wales Health Pathology virológusa, aki a WHO csapatának tagja volt.

Júliusban a WHO körlevelet küldött a tagállamoknak, amelyben felvázolta, hogyan mozdítaná elő az eredetkutatásokat. A javasolt lépések közé tartozott a vadállat-piacok felmérése Vuhanban és környékén, az ezeket a piacokat ellátó farmok, valamint a laboratóriumok auditálása azon a területen, ahol az első eseteket azonosították.

A kínaiak azonban elutasították a WHO terveit, különös tekintettel a laboratóriumi jogsértések kivizsgálására irányuló javaslatukra. Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a WHO javaslatával nem minden tagállam ért egyet, és a második szakasznak nem szabad olyasmikre összpontosítania, amelyeket a misszió már rendkívül valószínűtlennek ítélt.

2021 augusztusában az eredeti WHO-csapat tagjai egy cikket jelentettek meg a Nature-ban, amelyben sürgették a vírus eredetének felkutatását célzó tanulmányokat.

„Azért írtuk ezt a cikket, mert attól tartottunk, hogy a második fázis nem fog lezajlani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez meg is történt” – mondja Marion Koopmans, a hollandiai Rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának virológusa és a vuhani misszió tagja. 

Elakadt munka

Gerald Keusch, a Massachusetts-i Boston Egyetem társigazgatója szerint az eredetvizsgálatot nemcsak Kína, a WHO, de az egész világ rosszul kezelte. A WHO-nak határozottan ki kellett volna alakítania egy pozitív munkakapcsolatot a kínai hatóságokkal.

Bár Van Kerkhove azt mondja, hogy a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus továbbra is közvetlen kapcsolatban áll a kínai kormány tagjaival, hogy Kínát nyitottabbá tegye, és adatai megosztására ösztönözze. A WHO munkatársai pedig felvették a kapcsolatot a pekingi Kínai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központtal, hogy megpróbáljanak együttműködést kialakítani. 

A kínai külügyminisztérium azonban nem válaszolt a lap e-mailben küldött megkereséseire, miért akadtak el a második fázisú tanulmányok.

2021 novemberében a WHO megalakította az új kórokozók eredetével foglalkozó tudományos tanácsadó csoportot (SAGO) – egy állandó szakértői team-et, akik azóta javaslatot tettek arra, hogyan végezzenek eredetvizsgálatokat a jövőbeli járványkitörések esetére. A SAGO a SARS-CoV-2 eredetére vonatkozó bizonyítékokat is értékelte.

Véradók tanulmánya

Azért a WHO által vezetett formális folyamaton kívül néhány, a második fázisra készült tanulmány elkészült. Tavaly májusban pekingi és vuhani kutatók közzétették 2019 decembere előtt a vuhani Vérközpontba szállított donovérelemzések eredményeit. A kutatók olyan SARS-CoV-2 antitesteket kerestek, amelyek a legkorábbi fertőzésekre utalhatnak 

A csapat több mint 88 000 plazmamintát vizsgált meg, amelyeket 2019. szeptember 1.- 2019. december 31. között gyűjtöttek, de a mintákban nem találtak SARS-CoV-2-blokkoló antitesteket.

Michael Worobey, a Tucsonban található Arizonai Egyetem evolúciós virológusa szerint ez a munka a kínai tudósok fontos hozzájárulása, amivel alátámasztják a korábbi genomikai elemzéseket, miszerint a vírus valószínűleg nem jelent meg még 2019 szeptemberében.

Egy másik kínai tanulmány 2020 januárjában és februárjában a SARS-CoV-2 nyomait találta a vuhani Huanan piac tenger gyümölcsei részlegén, amelyet a legelső Covid-fertőzöttek közül sokan meglátogattak. Mintákat vettek többek között a szennyvízből, a lefolyókból, az ajtók és piaci bódék felületéről, valamint a talajról. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vírust valószínűleg az emberek terjesztették, de Rasmussen és mások is szeretnék alaposabban megvizsgálni a nyers adatokat.

„Továbbra is azt remélem, hogy lesz még előrelépés” – mondja Thea Fischer, a Koppenhágai Egyetem közegészségügyi virológusa, aki a vuhani misszió tagja volt, és a SAGO tagja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG