3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Megszületett a megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között az uniós digitális Covid-igazolványról csütörtök este. A nyugati vakcinákat biztosan elfogadják, a WHO által már elfogadott Sinopharmra is nagyobb esély van - de erről és a Szputnyikról minden tagállam maga dönthet.

Háromféle igazolvány érkezik

Az EP sajtóközleményéből kiderül: A Parlament és a Tanács tárgyalói csütörtökön politikai megállapodást kötöttek a járvány idején az Unión belül szabad mozgást biztosító uniós digitális Covid-igazolványról.

Az igazolvány papír alapon vagy digitálisan lesz elérhető. Három eltérő igazolványtípusról van szó: az egyik igazolja, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, a másik, hogy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, a harmadik pedig azt, hogy már felgyógyult egy fertőzésből.

Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt másik uniós országban is elfogadják.

Csak a EMA által elfogadott vakcinákat kötelező elfogadni

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal (jelenleg ezek a Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinák) elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetik el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett vagy amely szerepel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján (ilyen például a Sinopharm vakcina).

Orbán Viktort is Sinopharmmal oltották. Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala
Orbán Viktort is Sinopharmmal oltották. Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala

A WHO listája itt található - ezen a Magyarországon széles körben alkalmazott Szputnyik V mellett az szerepel, hogy további adatokat várnak, és nincs várható döntési dátum sem megadva, így a pusztán az EMA vagy legfeljebb a WHO-lista alapján vakcinákat elfogadó országokba utazva tesztre lehet szüksége a Szputnyikkal beoltott magyaroknak. 

A megfizethető és elérhető tesztelés biztosítása érdekében egyébként az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy az Unió Szükséghelyzeti Támogatási Eszközéből legalább 100 millió eurót a SARS-Co V-2 fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni.

Július 1-jén jöhet az igazolvány

Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az Állampolgári Jogi Bizottság, majd a a júniusi plenáris ülésen (június 7-10.) a teljes Parlament szavaz. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést. Az Állampolgári Jogi Bizottság vezetője szerint az igazolvány július elsejétől lesz elérhető.

Magyarország egyébként folyamatosan tárgyal a magyar vakcinaigazolvány elfogadásáról, eddig az alábbi országokkal született kétoldalú megállapodás:

  • Horvátország
  • Törökország
  • Csehország
  • Bahrein
  • Észak-Macedónia
  • Montenegró
  • Szerbia
  • Szlovénia
  • Mongólia
  • Georgia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG