5p

Nyilvánosságra hozták a német választások immár hivatalos végeredményét. Ez alapján a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) simán pályázhatna a világ legpechesebb pártja címre: hiába növelte szavazatai számát az előzetes eredményhez képest, 0,02 (!) százalékponttal az öt százalékos bejutási küszöb alatt maradt. Időközben megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások a CDU-CSU és a szociáldemokraták között, amelyeknek előzetesen sikerült megegyezni a Zöldekkel az adósságfék fellazításáról, ezen belül a védelmi kiadások és az ukrajnai támogatások növeléséről.

Pénteken nyilvánosságra hozták a február 23-i német szövetségi parlamenti választások hivatalos végeredményét. Az előzetes eredményhez képest (a liberálisok kivételével) mindegyik párt szerzett plusz szavazatokat, de ez a képviselői helyek elosztásában nem eredményezett változást – igaz, még így is történt egy érdekes fejlemény.  

A végeredmény szerint a jobbközép CDU-CSU szövetségre mintegy 14,2 millióan (28,6 százalék) voksoltak a pártokra leadott szavazatokat tekintve, ami bőven elég volt a győzelemhez. A második helyre a radikális jobboldali AfD futott be 10,3 millió vokssal (20,8 százalék) – azaz a jobboldal összességében a voksok csaknem pontosan felét (49,4 százalék) seperte be.

A szociáldemokraták 8,1 millió (16,4 százalék), a Zöldek 5,8 millió (11,6 százalék), a radikális baloldali Die Linke 4,4 millió (8,8 százalék) szavazatot szereztek – annyi tehát biztosan elmondható, hogy a német parlament alsóháza, a Bundestag politikailag nagyon színes lesz.

9500 voks hiányzott az 50 millióból

Sőt, csak hajszálon múlott, hogy nem lett még színesebb. A Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) – amelyet a Die Linkéből kilépett Sahra Wagenknecht alapított és vezet – ugyanis 0,02 (!) százalékponttal maradt el az öt százalékos bejutási küszöbtől. Ezzel alighanem jó eséllyel pályázhat a világ legpechesebb pártja címre. (A párt eredményváró buliján ugyanakkor kiváló volt a hangulat, ahogy az helyszíni tudósításunkból is kiderült.) 

Sahra Wagenknecht a választások másnapján – az arcára volt írva az eredmény
Sahra Wagenknecht a választások másnapján – az arcára volt írva az eredmény
Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf

A BSW szavazatszáma 4200-zal nőtt az előzetes eredményhez képest (csaknem 2,5 millióan voksoltak rájuk), így az eredményük 4,972 százalékról 4,98-ra változott. Az öt százalék eléréséhez mindössze 9500 voks hiányzott, ami iszonyatosan kevés ahhoz képest, hogy összesen mintegy 50 millió német állampolgár járult az urnákhoz.

A minimális különbség miatt a párt a német alkotmánybírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy az egész országban számolják újra a szavazatokat, beadványukat azonban csütörtökön elutasították – ezt követően nyílt meg az út a hivatalos végeredmény közzététele előtt.

Wagenknecht ezzel együtt jelezte, hogy nem adja fel – elmondása szerint Németországban eddig még egyetlen pártnak sem sikerült megalakulása után egyből bekerülnie a parlamentbe.

A 2024. januárban alakult párt alapvetően baloldali – nagy hangsúlyt fektet például a társadalmi igazságosságra –, ugyanakkor több szempontból szembemegy a baloldali mainstreammel: szigorítana a bevándorláspolitikán, ellenzi a fegyverkezést, mielőbb lezárná az orosz-ukrán háborút és kiegyezne Oroszországgal.

Új kormány már húsvét előtt?

Ami az egyik oldalon bánat, az a másikon – kimondva-kimondatlanul – öröm. A BSW bejutása esetén ugyanis a nagykoalíciónak, azaz a CDU-CSU-szociáldemokraták szövetségnek nem lett volna többsége, így a Zöldeket is be kellett volna vonni a kormányalakításba, ami – a programok különbözősége miatt – extrém nehézzé tette volna a tárgyalásokat.

A BSW kiesésével leegyszerűsödött a képlet: a CDU-CSU-nak „csak” a szociáldemokratákkal kell megegyeznie – Friedrich Merz, a jobbközép pártszövetség kancellárjelöltje már húsvét előtt szeretne beülni a kancellári székbe.

A tárgyalások a két párt között hivatalosan csak e hét csütörtökön kezdődtek el. Az első számú német közszolgálati televízió (ARD) híradója, a Tagesschau szerint a két párt 16 munkacsoportban próbál majd megegyezni a legfontosabb ügyekről, tehát a migrációs politikáról (ebben a tekintetben Merz szigort és fordulatot ígért kampányában), az energia- és klímapolitikáról, a szociális juttatásokról és a nyugdíjakról. Emellett pártvezetői szinten is folyik az egyeztetés.

Fellazítják az adósságféket

A két nagy pártnak, valamint a kormánykoalíciós tárgyalásokban nem érintett Zöldeknek pénteken már sikerült megegyezniük a védelmi és infrastrukturális kiadások növelését célzó pénzügyi csomagról és ezzel a túlzott mértékű eladósodás megakadályozását célzó adósságfék fellazításáról a Frankfurter Allgemeine Zeitung híradása szerint.

Az egyezség lényege, hogy a honvédelemre és biztonságra, valamint a megtámadott államok megsegítésére szánt hitelek kikerülnek az adósságfék hatálya alól, amint összegük átlépi a GDP egy százalékát. 

Ezzel megnyílt például az út az Ukrajnának szánt újabb fegyverszállítások növelése előtt.

A megegyezés arról is szól, hogy 500 milliárd euró, 12 évre szóló új hitel áll majd rendelkezésre az infrastruktúrára, ezen belül 100 milliárd euró klímavédelemre.

A hárompárti egyezségre azért volt szükség, mert az adósságfékben rögzített adósságszint túllépéséhez – az új hitelfelvételek ezt eredményezik – alaptörvénymódosítás, ehhez pedig kétharmados parlamenti többség szükséges. A szavazásra jövő kedden kerül sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A német fegyveripar szárnyalni kezdett
Káncz Csaba | 2025. április 24. 09:31
Annak érdekében, hogy megakadályozzák gazdaságuk visszaesését, a német szövetségi államok a fegyveripar terjeszkedésére támaszkodnak. A cégek milliárdos megrendelésekre számítanak, de tartanak az ipari kapacitás és a személyzet hiányától. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Megmutatta a magyar állampolgárságú túszát a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 19:50
Legutoljára nagyjából egy éve tűnt fel hasonló videón.
Nemzetközi Nem akárki érkezik Magyarországra: mit keres itt Trump fia?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:57
Az üzletember hamarosan Magyarországra jöhet.
Nemzetközi Újra leülhet tárgyalni a háborúról Oroszország és Amerika
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:39
Ukrajna nem lesz jelen.
Nemzetközi Erős földrengésről érkezett hír
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 16:38
Megmozdult a föld Törökországban.
Nemzetközi Beütött a krach: rákényszeríti Amerika az akaratát az ukránokra?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:46
A Trump-adminisztráció külügyminisztere helyett csak egy ultimátumot küldött.
Nemzetközi Putyin elégedetlen és újabb fegyvereket rendelt
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:14
Az orosz elnök nem elégedett a fegyverkezettségi szinttel.
Nemzetközi Több mint 130 drónt vetett be az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 12:55
Tömeges dróncsapás ért több ukrán megyét.
Nemzetközi Hszi Csin-ping: a vámháborúk sértik a világ gazdasági rendjét
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:54
A kínai elnök aggódik a világgazdaságért.
Nemzetközi Elhalasztották a szerdára tervezett londoni béketárgyalásokat Ukrajnáról
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:25
Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelezte, nem lesz ott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG