6p

Megszavazta a német Bundestag kedden azokat az alaptörvény-módosításokat, amelyek fellazítják az adósságféket, és soha nem látott mértékű hitelfelvételre adnak lehetőséget. Ennek eredményeként – ha a Bundesrat is rábólint – megugornak majd a védelmi kiadások, még több katonai támogatás jut Ukrajnának, valamint jelentős pluszforrás nyílik meg az infrastrukturális és klímavédelmi fejlesztések előtt. Úgy tűnik, valóban új korszak kezdődik – de jó-e ez Németországnak és Európának? Nagyító alatt ezúttal egy vitatott történelmi döntés.

„Történelmi adósságcsomag”, „csillagászati összegek”, „a köztársaság történetének legnagyobb adósságprogramja” – így jellemezte előzetesen a német sajtó azt a sokrétű hitelcsomagot, amely előtt kedden nyitotta meg az utat a német parlament alsóháza, a Bundestag.

Elemzők szerint a csomag jelentős mértékben növeli majd a honvédelmi kiadásokat, ami egész Európa védelmi képességeit erősítheti, valamint bebiztosíthatja Ukrajna folyamatos katonai támogatását. Minderre azt követően kerül sor, hogy a Trump-adminisztráció egyre inkább elfordul Európától, Oroszország pedig egyre több katonai sikert könyvelhet el az ukrajnai háborúban.

A gigantikus hitelfelvétel lehetőségének megteremtéséhez az alsóháznak előbb több ponton is módosítania kellett az alaptörvényt: például fel kellett lazítania az úgynevezett adósságféket, amelyet még 2009-ben építettek be az alkotmányba az ország és a tartományok eladósodásának megakadályozása érdekében.

Friedrich Merz kiáll Ukrajna mellett és felfegyverezné Németországot
Friedrich Merz kiáll Ukrajna mellett és felfegyverezné Németországot
Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

A plenáris vita után tartott délutáni szavazáson az alaptörvény-módosítás a várakozásoknak megfelelően megkapta a szükséges kétharmados többséget: 513 képviselő szavazott igennel, 207 nemmel, tartózkodás nem volt.

Hogyan született az adósságcsomag, mire fordíthatják majd a gigantikus összeget, mivel érvelnek a támogatói, és miért támadják azt hevesen egyes ellenzéki pártok?

Hárompárti alku

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint a  csomag alapjairól már a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdése előtt megállapodtak a jövőbeni kormánypártok, azaz a februári előrehozott választásokat megnyerő jobbközép CDU-CSU-szövetség és a szociáldemokraták.

Mivel az alaptörvény módosításához kétharmados többség kellett, meg kellett egyezniük a Zöldekkel is. (Az új Bundestagban viszont már nem lett volna meg a kétharmada a három pártnak.) Ez sikerült is, miután a Zöldeknek sikerült érvényesíttetniük a legfőbb igényüket. (Erről később még lesz szó.) 

A változások életbe lépéséhez még szükséges a felsőház, azaz a tartományokat tömörítő Bundesrat jóváhagyása is, amely március 21-én dönt majd az ügyben. Ott nehezebb „szülés” várható, mivel azoknak a tartományi kormányoknak a szavazata, amelyeket a fenti három párt vezet, önmagában nem elegendő a kétharmados többséghez.

Fellazított adósságfék 

A FAZ szerint a „legnagyobb pénzügyi hordereje” az adósságfék azon kiadásokat érintő fellazításának van, amelyeket a tág értelemben vett honvédelemre fordítanak majd.

Ezen a téren a hitelfelvételnek gyakorlatilag nem lesz felső határa.

Ide tartoznak a lakosság védelmét szolgáló, a titkosszolgálatokat finanszírozó, az információtechnikai rendszereket védő, valamint „a nemzetközi jogot sértő módon megtámadott államok” védelmét szolgáló kiadások. Ezek – amennyiben átlépik a GDP egy százalékát, ami tavaly 43 milliárd euró volt – kikerülnek az adósságfék hatálya alól.

Ebbe a körbe tartozik az Ukrajnának juttatott katonai támogatás is, amelyre az eredetileg tervezett négymilliárd euró mellett további hárommilliárd eurót – azaz összesen hétmilliárd eurót – szán majd Németország 2025-ben.

Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint a védelmi kiadások a GDP mintegy 3 százalékára rúghatnak, ami – a tavalyi adatokat alapul véve – évi 129 milliárd eurónak felel meg.

Mindemellett létrehoznak majd egy 500 milliárd eurós, 12 évre szóló alapot is, amelyből infrastrukturális, valamint a klímasemlegesség elérését célzó befektetéseket finanszíroznak majd – az ehhez szükséges hitelek szintén kiesnek az adósságfék hatálya alól az alaptörvény módosítása szerint.

Azt a Zöldek harcolták ki, hogy az 500 milliárdos alapot klímavédelmi célokra is lehet majd használni – mintegy 100 milliárd euró áramlik majd egy úgynevezett klíma- és transzformációs alapba. Szintén 100 milliárd eurót költhetnek majd a tartományok saját infrastrukturális fejlesztésekre.  

Mi szól a csomag mellett?

„Ez a szavazás a Bundestagban nagyon fontos. A Müncheni Biztonsági Konferencia (itt hangzott el idén J.D. Vance amerikai alelnök hírhedt, az EU-t élesen kritizáló beszéde) és a Trump-Zelenszkij veszekedés ébresztőként szolgált Európa számára. Lehet, hogy most először az európaiak nem támaszkodhatnak Washingtonra” – mondta Monika Schnitzer, a Gazdasági Szakértők Németországi Tanácsának elnöke a BBC-nek.

A szavazás előtt tartott plenáris vitán Friedrich Merz, a CDU-CSU kancellárjelöltje, egyben a kancellári poszt várományosa arról beszélt, hogy a hadikiadások növelésére „Vlagyimir Putyin Európa elleni háborúja” miatt van szükség.

A védelmi miniszter pedig úgy fogalmazott: „A fenyegetettségi helyzet fontosabb, mint a kassza.” Szerinte védekezésre képes haderőre van szükség, és elmúltak azok az idők, amikor „abba a reménybe ringathattuk magunkat, hogy mások majd gondoskodnak a biztonságunkról.”

És mi ellene?

A döntést ugyanakkor számos kritika érte, részben a liberális, részben pedig a radikális bal- (Die Linke, BSW) és jobboldalról (AfD).

Christian Dürr, a liberálisok frakcióvezetője például azt hangoztatta, hogy az adósságfék a jövő egyik biztosítéka volt, most mégis „riasztó könnyedséggel” teszik semmissé. Ebből a szempontból „ez egy történelmi nap Németország számára”.

Sören Pellmman, a Die Linke (Baloldal) politikusa morális mélypontnak nevezte, hogy a búcsúzó Bundestag kétharmados többségével szavazták meg az alaptörvény-módosításokat.  

Sahra Wagenknecht, a BSW vezére pedig kritizálta az újabb ukrajnai fegyverszállításokat és „a példa nélküli fegyverkezést”, amely szerinte csak „olaj a tűzre.” Utalt arra is, hogy emiatt még kevesebb pénz jut majd szociális ellátásokra, és növekedni fog a szegénység.

Ami tény: a Bundestag kedden az erőteljes fegyverkezés és az elrettentés politikája mellett tette le a voksát, ami – ha a Bundesrat is rábólint és megalakul a Merz-kormány – egy új korszak kezdetét jelentheti egész Európában.

A Nagyító többi cikkét itt érhetik el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy nagy uniós ország kormányfőjével tárgyalt Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:57
A magyar miniszterelnök Rómában négyszemközt tárgyalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
Nemzetközi Három órán át tárgyalt Putyin Trump küldöttjével – íme, az eredmény
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:46
Az Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen tárgyalások felújításának lehetőségét is megvitatta a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Steven Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja – közölte Jurij Usakov, az orosz vezető külpolitikai tanácsadója pénteken újságírókkal.
Nemzetközi Trump leszámolt az illúziókkal: a Krím Oroszországé marad
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:31
Donald Trump amerikai elnök egy pénteken nyilvánosságra hozott interjúban azt mondta a Time hírmagazinnak, hogy „a Krím félsziget Oroszországé marad, ezt (Volodimir) Zelenszkij ukrán elnök is megérti, ezt mindenki megérti, hogy ez már nagyon hosszú ideje az oroszoké”.
Nemzetközi Visszavonta Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 17:31
E mögött feltehetően az áll, hogy a pápa sokat bírálta Izraelt gázai hadműveletei és a sok civil áldozat miatt.
Nemzetközi Ismét fogadta Trump különmegbízottját Putyin
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:59
A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok elnökének különmegbízottját, Steven Witkoffot – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
Nemzetközi Marad a 21 százalékos kamatszint Oroszországban
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:16
Az orosz központi bank pénteken már a negyedik egymást követő ülésén döntött úgy, hogy nem változtat az évi 21 százalékos irányadó kamatszinten.
Nemzetközi Budapesten tárgyalt Donald Trump legidősebb fia – megszólalt Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 15:31
Donald Trump Jr. a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott péntek délelőtt.   
Nemzetközi Ismét lecsapott az ukrán nemzetbiztonság? Felrobbantottak egy orosz altábornagyot Moszkva közelében
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 13:31
Pokolgépes merényletben megölték Jaroszlav Moszkalik altábornagyot, az orosz fegyveres erők műveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetőjét – közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Masszív dróntámadást indított Ukrajna ellen Oroszország
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:56
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Miért nem szabad elismerni Putyin fennhatóságát a Krím-félszigeten?
Káncz Csaba | 2025. április 25. 09:39
Egy orosz Krím elvághatná az amerikai és európai hozzáférést Közép-Ázsiához, miközben Kína számára is rendkívül előnyös lenne. A NATO-tag Törökország, Románia és Bulgária pedig a legtöbbet veszítené. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG