Mit üzennek az új amerikai rakéták Németországban?

Erről lesz szó a cikkben:

• A „Zeitenwende” védelmi politikája
• A mai német védelmi politika fő ellentmondása
• A rakétatelepítés az USA egyik legerősebb lépése
• Erős jelzés Oroszországnak

Októberben a német külügyi hírszerzés vezetője, Bruno Kahl kijelentette, hogy legkésőbb az évtized végére az orosz csapatok „támadást hajthatnak végre” a NATO ellen. Kahl megjegyzései a Kreml egyre élesebb nukleáris zsarolása idején hangzottak el.

Ennek fényében, és mivel az új amerikai kormányzat azzal a jelszóval kerül hatalomra, hogy minden figyelmét Kínára fordítja, Európának sokkal többet kell majd törődnie a védelemmel és a biztonsággal, mint 2022 előtt. Oroszország ukrajnai inváziója feltárta az európai NATO-oszlop gyenge pontjait a fegyvergyártás, a katonai költségvetés és az általános felkészültség tekintetében.

A NATO németországi bevetései a „Zeitenwende” közepette

Ebben az összefüggésben az amerikai-német döntés, miszerint 2026-ig amerikai gyártmányú SM-6 indítórakétákat, hagyományos Tomahawk cirkálórakétákat és új, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétákat (LRHW) telepítenek német területre, a NATO-államok határozott elkötelezettségét jelzi az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni kiterjesztett elrettentő erejének fokozása mellett.

A döntés azért különösen figyelemre méltó, mert Németországot érinti, az egyik legliberálisabb NATO-államot, amely híres pacifista mozgalmairól és atomellenes kezdeményezéseiről. Míg a német közvélemény korábban határozottan ellenezte a NATO nukleáris fegyverhasználatát (2007-ben mintegy 77 százalék mondott nemet), Oroszország Ukrajna elleni háborúja drasztikusan növelte a német nukleáris megosztás támogatottságát és a NATO nukleáris elrettentő erejének előnyeit (2022 után mintegy 62-64 százalék volt az igenek aránya).

Ezzel párhuzamosan 2022-ben, reagálva Oroszország Ukrajna elleni háborújára, mint „az európai történelem fordulópontjára”, Olaf Scholz kancellár is bejelentette a „Zeitenwende” védelmi politikát, amelynek középpontjában egy 100 milliárd eurós beruházás áll – ez a német fegyveres erők további finanszírozását és a nukleáris megosztás iránti elkötelezettséget tartalmazza.

Egy álom vége

Oroszország véget vetett Berlin hidegháború utáni illúzióinak, miszerint lehetetlen, hogy egy nagyszabású konfliktus visszatérjen Európába. Németország, annak ellenére, hogy egy gazdasági óriás, nem költ elegendő pénzt védelmi kérdésekre, és biztonságát leginkább az Egyesült Államokra hagyatkozva biztosította.

Ezért a Zeitenwende Berlin első egyértelmű kísérletét jelenti a saját nemzeti elrettentő erejének megerősítésére. E programon belül már történtek bizonyos erőfeszítések az F-35-ös repülőgépek és nehéz szállítóhelikopterek USA-ból történő beszerzésére, valamint a haderő digitalizálására, a többi pénz azonban még mindig a német katonai beszerzések bonyolultságában rekedt meg.

A német ellentmondás

A mai német védelmi politika fő ellentmondása, hogy miközben elrettentő erejének növelésére törekszik, az Oroszországgal szembeni gyenge álláspontja, valamint ezzel párhuzamosan az USA jövőbeli nukleáris kötelezettségvállalásaival szembeni mély bizalmatlansága gyengíti Berlin általános pozícióját, és kiszolgáltatottá teszi Oroszország nukleáris kényszerének.

Putyin szakmai pályafutását az NDK-ban dolgozó KGB-tisztként kezdte az 1980-as években. Putyin elnök valóban kihasználta ezeket a szoros kapcsolatokat, és a német stratégiai kultúra megértését arra használta fel, hogy a nukleáris eszkalációval megfélemlítse Berlint.

Németország azon NATO-államok közé tartozik, ahol a nukleáris eszkalációtól való félelem a legerősebb. Különösen 2022 márciusának közepén a megkérdezett németek több mint 90 százaléka fejezte ki „némi” vagy „súlyos” félelmét egy nukleáris háborútól.

A helyzetet súlyosbítja az a jövőbeli bizonytalanság, hogy az Egyesült Államok a Trump-kormányzat alatt mennyire lesz eltökélt Európa védelmében, valamint az a heves spekuláció, hogy az USA a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos aggodalmak miatt esetleg visszavonja az Európával szemben vállalt, kiterjesztett elrettentési kötelezettségeit.

2018 óta Oroszország a Kalinyingrádi területen 500 kilométeres hatótávolságú, nukleáris töltetű Iszkander rakétákat telepít, amelyek képesek Európa nagy részét, köztük Németországot is eltalálni. További eszkalációként a Kindzsal hiperszonikus rakétát MIG bombázók vetették be Oroszország teljes körű ukrajnai inváziójának kezdeti szakaszában.

2022 májusában Moszkva az EU határán fekvő nyugati kalinyingrádi exklávéjából is szimulált nukleáris csapásokat, ami később Putyin Scholznak küldött nukleáris jelzései részévé vált. Így, bár egy nukleáris képességű szárazföldi Kalibr potenciális telepítése egy új közép-hatótávolságú rakétafegyverkezési verseny kezdetét jelentheti, Németország mindenképpen sebezhető marad, mivel a többi orosz rakéta továbbra is célba veheti a Kalinyingrádi exklávéból, vagy a Balti-tengerről. Mivel az európai légvédelmi rendszerek még hagyományos háború esetén is viszonylag gyengék, az egyetlen lehetséges alternatíva egy ilyen egyensúlyhiányra az elrettentés fokozása.

Előretekintve

A németországi rakétatelepítés az USA egyik legerősebb lépésének tekinthető, amellyel a NATO elrettentő erejének hitelességét kívánja növelni az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben. Bár Németország továbbra is a megbeszélések középpontjában marad, az egész szövetség jövőbeli biztonsága a tét.

A közepes hatótávolságú rakéták német földre telepítésével az USA megpróbálja betölteni az elrettentési rést, amit a korábbi brit védelmi miniszter, Denis Healey egyszer úgy definiált, mint a kiterjesztett elrettentési hitelesség 95 százalékát – vagyis a szövetségesek megnyugtatását.

Még nem tudni, hogy az új amerikai kormányzat is elkötelezett marad-e a 2026-ig szóló rakétaegyezmény mellett. Rengeteg spekuláció kering arról, hogy az USA a Trump-vezetés alatt is ugyanolyan szinten fogja-e támogatni a NATO-szövetségeseket – de tekintettel arra, hogy a német Zeitenwende egybeeshet Trumpnak a NATO-tagok felé irányuló, védelmi kiadásaik növelésére vonatkozó követeléseivel, a megállapodás túlélhet.

Ráadásul, ha az új amerikai elnök megvalósítaná az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos béketervét, feláldozva Ukrajna egy részét Oroszországnak, ez felbátoríthatja az utóbbit arra, hogy tovább fenyegesse Európát – és a NATO-tagokat. Végül az Egyesült Államoknak meg kellene erősítenie az Európával szembeni védelmi kötelezettségvállalásait, és ebben a németországi amerikai rakétáknak megnyugtató szerepe lehet.

Ezért a rakétatelepítések az USA időszerű és észszerű kísérletét jelentik arra, hogy a közelgő kihívásokkal szemben megjavítsa kiterjesztett elrettentő erejét. A NATO egyik legsebezhetőbb tagjának, Németországnak a bevonása egyrészt megnyugtat egy kulcsfontosságú szövetségest, másrészt jelzi az Egyesült Államok elkötelezettségét Európa védelme mellett általában véve, és természetesen jelzést küld Oroszországnak is.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)