Részvény / Deviza / Áru
Részvény / Deviza / Áru
Ennyire bejön az új benzinkút? Nagyot megy a Mol
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 4. 07:47
Az első félév jobb lett a vártnál, minden szegmens jól teljesített - 2-ről 2,3 milliárd dollár fölé javították a 2017-re vonatkozó várakozásokat. A külső környezet javulása, az olajár emelkedése segíti leginkább a vállalatot, de a kiskereskedelem is csúcsra jár - ez a forgalom emelkedésének és a Fresh Cornerek kiépítésének is köszönhető.
Részvény / Deviza / Áru
Megkaptuk az új BUX-rekordot, jelentése előtt száguldott a Mol
Eidenpenz József | 2017. augusztus 3. 18:58
A BUX index új csúcsa 36 416 pont, az indexet a Mol húzta, de az OTP is erősen közelít a tízezerhez. Vegyes a kép a tőzsdéken, a német és amerikai indexek süllyedtek, a britek emelkedtek, gyengülő font mellett. A Tesláért valósággal megőrülnek. A Magyar Telekom jelentésének vegyes a fogadtatása, hajnalban jelent a Mol.
Részvény / Deviza / Áru
Beszakadt az angol font, megrántották a cseh koronát
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 3. 16:36
Mostanában nagyon mozgékonyak a devizapiacok: kitartóan esik a dollár és a svájci frank az euróval szemben, emellett erős a forint és gyengül a török líra. Ma viszont két döntő esemény is zajlott: figyelmeztetett az angol jegybankelnök a Brexit veszélyeire, a cseh jegybank pedig sok év után először kamatot emelt.
Részvény / Deviza / Áru
Bebizonyítjuk: a Trump-rali csak egy mítosz
Eidenpenz József | 2017. augusztus 3. 14:45
Donald Trump büszkén újságolta tegnap, hogy az elnökválasztás óta „az amerikai részvénypiac” húsz százalékkal ment fel, magának tulajdonítva a dicsőséget. Megnéztük, mennyi is az annyi a Trump-raliban, és kiemelkedőnek számít-e. Hát az emelkedés jelentős, de nem csúcstartó és így nem is annyira kiemelkedő.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a svájci frank, csúcson az Apple, zuhan a Snapchat
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 3. 11:30
Jó erőben a forint, az euró továbbra is remekel a dollárhoz és a svájci frankhoz képest, gyenge a török líra. Jó lett az Apple negyedéve, új mélyponton a Snap. Esésbe váltott a DAX, emelkedik a Mol és a Richter. Opus lesz az Opimus, de ne keverjük össze az OTP kötvénnyel.
Részvény / Deviza / Áru
Visszaeső mulasztó a tőzsdén – ezt a büntetést miből fizetik?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 3. 07:14
Már így is van 800 ezer forint tartozásuk, kaptak még 200 ezret a BÉT-től.
Részvény / Deviza / Áru
Az Apple hátán repült új csúcsra a Dow, sok éves maximumán az OTP
Eidenpenz József | 2017. augusztus 2. 18:39
Főleg az Apple húzta ma felfelé a tőzsdéket, csakhogy egy idő után sok más részvénynél elromlott a hangulat. A Dow Jones történetében először átlépte a 22 ezer pontot, és itt is maradt, a többi technológiai papír viszont esik és rosszul megy az energiaszektornak. Itthon az OTP nagy forgalom mellett emelkedett az európai bankpapírok esése ellenére.
Részvény / Deviza / Áru
Milliárdokat költ egy magyar cég nap- és szélerőművekre
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 2. 15:03
Összesen közel 10 milliárd forint értékben indíthat új beruházásokat az ALTEO: a társaság igazgatósága három, összesen 18,1 MW teljesítményű napenergiát hasznosító erőmű megvalósítási feltételeiről döntött, továbbá jóváhagyta egy 2 MW teljesítményű szélerőmű akvizícióját.
Részvény / Deviza / Áru
Kettéhasadt a Bitcoin
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 2. 14:35
Eddig sokan stabilnak és törhetetlennek hitték az első virtuális devizának is nevezett instrumentumot, amely éppen ezért inflálódni sem tud. Nos, máris kettéhasadt, de nem úgy, mint a csehszlovák korona cseh és szlovák koronára egykoron. Sikamlós terep a kriptopénznek nevezett eszközök világa, de kétségkívül érdekes.
Részvény / Deviza / Áru
Két éve a legerősebb a forint
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 2. 11:18
Tovább erősödik a forint, 2005 óta a legjobb szinten, de még ezt is keveselljük. Az euró is tartja két és fél éves csúcsát úgy a dollárhoz, mint a svájci frankhoz képest. Mélyponton a török líra, visszaesett az olajár, veszik a Richtert, az OTP-t, a Konzumot és az Opimust.
Részvény / Deviza / Áru
Amit az autósok is tudni akarnak: megfordul olajár, vagy még ezután jön a neheze?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 1. 17:00
Az olaj ára múlt héten nagyon sokat emelkedett, többet, mint az idén bármely héten. Lezárult az OPEC találkozója, és szankciók bevezetéséről határoztak Venezuela kormánya ellen is, ám ezen a héten már mintha elfogyott volna a lendület. Ma délután ismét zuhan az árfolyam, az olajár stabilizálódásában sokan továbbra sem hisznek.
Részvény / Deviza / Áru
Elszállt a BUX júliusban - van ennél feljebb?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 1. 12:02
A nyár közepén sem pihent meg a BUX, ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru
Szakadatlanul esik a dollár és a svájci frank, erős a forint
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 1. 11:10
Tovább erősödik a forint, az euró pedig kitörő erőben a korábbi menedékdevizákkal, a dollárral és a svájci frankkal szemben. Drágul az olaj, esik az Amazon, emelkedik a Richter, esik a Waberer’s. Az európai tőzsdéket ma a vevők uralják.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, gyengül a dollár
Fellegi Tamás | 2017. július 31. 18:30
Szép, egyenletes a forint erősödő trendje, de még ennél is szebb, ahogy az euró a dollárral és a svájci frankkal szemben kapaszkodik egyre feljebb. Emelkedett az OTP és a Mol, esett a Richter és a Telekom, meglepően békés volt a Konzum és az Opimus. A magasban az olajár, bár a péntek esti csúcshoz kissé lejjebb ereszkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Megérkezett az elektromos autók korszaka? – ez mindent megváltoztat
Privátbankár.hu | 2017. július 31. 10:56
Európa legnagyobb bankja a várakozások felett teljesített, a részvénytőzsdéken kellemes a hangulat. A Bloomberg kipróbálta a Tesla 3-as modellt, és mellbevágó eredményekre jutott. Az OTP remekel, a forint erős szintről gyengült egy picit. Trump gyengíti a dollárt?
Részvény / Deviza / Áru
Megvan, mi miatt estek ma a tőzsdék és miért a svájci frank
Eidenpenz József | 2017. július 28. 18:55
Az Amazon várakozásoktól elmaradó eredményének tulajdonítják ma a tőzsdék esését, de az amerikai gazdaság sem remekelt a legutóbbi adatok szerint. A dollár megint zuhan, ennek Európában nem örülnek. Ma is nagyot esett a svájci frank, amely ismét kedvelt spekulációs célponttá válhat. A jó eredmények ellenére esett a Richter.
Részvény / Deviza / Áru
Évek óta nem látott mélységben a svájci frank – mi történhetett?
Fellegi Tamás | 2017. július 28. 15:03
Méreteset erősödött az euró a svájci frankhoz képest, mégpedig a 2015. január 15-i elbaltázott svájci jegybanki döntés óta a legmagasabb értékre, közel 1,14 euróra. Ez már nincs is olyan messze az akkor hirtelen eltörölt 1,20-as jegybanki küszöbtől, melyről akkor az árfolyam a paritás alá esett, tönkretéve számtalan piaci szereplőt.
Részvény / Deviza / Áru
Mészáros Lőrincék ma is bevásároltak - repkednek a milliárdok
Privátbankár.hu | 2017. július 28. 12:23
A Konzum Befektetési Alapkezelő pár hónap alatt az egyik legnagyobb alapkezelővé vált: most egy ingatlanalap kezelését vették át, egyebek mellett az egyik bank központja is az övék lett.
Részvény / Deviza / Áru
Óriási dobás a Richtertől - mikor kezdik árulni az új gyógyszert?
Gáspár András | 2017. július 28. 10:54
A Richter és a magyar gyógyszeripar szempontjából is jelentős mérföldkő, hogy a társaság megkapta az európai forgalmazási engedélyt a Reagila készítményre - mondta a társaság vezigazgatója. Innentől gyakorlatilag nem rajtuk múlik, mikor kerül a gyógyszertárakba a termék. Az első félév megint jobban sikerült a vártnál, az egész éves várakozásokat javította a társaság.
Részvény / Deviza / Áru
Tankönyvi klimax az Amazonnál, zuhan a svájci frank
Fellegi Tamás | 2017. július 28. 10:37
Megvadultak az Amazon befektetői, de aztán kijózanodtak a gyenge negyedéves eredményre. Magasan az olajár, az európai tőzsdék esnek, nagy a forgalom a Richterben.
Részvény / Deviza / Áru
Évek óta nem volt ennyire jó az INA
Privátbankár.hu | 2017. július 27. 17:53
Erős félévet zárt a horvát olajvállalat.
Részvény / Deviza / Áru
Nem hallgattak a felügyeletre - felfüggesztettek egy brókercéget
Privátbankár.hu | 2017. július 27. 13:50
Az MNB részlegesen felfüggesztette a Geo Professional Portfolio Zrt. tevékenységét.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan a dollár, bivaly az euró
Fellegi Tamás | 2017. július 27. 11:13
Újabb méretes maflást kapott a dollár, miután egyértelműen eső trendbe került, sokak számításával ellentétben. A svájci frankhoz képest is erős az euró, a forint tartja erejét. Jelentett a Facebook és a Samsung, mindkettő brutálisan jól megy. A BÉT-et továbbra Mészáros Lőrinc cégei tartják főleg izgalomban, nagyokat lifteznek.
Részvény / Deviza / Áru
Még a Mészáros-részvénytől is szokatlan a mai ingadozás, húsz éve nem látott dömping jön holnap
Privátbankár.hu | 2017. július 26. 19:12
Kellemesen pozitív hangulat van a tőzsdéken ma is, este még jön a Fed közleménye, ömlenek a gyorsjelentések. Az amerikai indexek rekordot rekordra halmoznak, de Európában is emelkedtek a részvényárak és most a BUX is csatlakozott. A Konzum elképesztő pályát járt be, a forint kissé gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Adják a Mészáros-papírokat, vég nélkül esik a Snap
Fellegi Tamás | 2017. július 26. 10:57
Esnek a Mészáros papírok, de van honnan, a korai vevőknek még mindig végtelen nyereségük van bennük. A Richter is gyengélkedik, a Mol és az OTP viszont emelkedik. Tartja múlt héten szerzett erejét a forint, az euró is erős, a dollár gyenge. Zuhan a Snapchat, esett a Google is, a többi nagy netes cég viszont a magasban tartózkodik.
Részvény / Deviza / Áru
Lehetséges, hogy az OPEC-nek lövése sincs a várható olajárról?
Eidenpenz József | 2017. július 26. 06:06
Az OPEC-tagok amiatt a dilemma miatt őrlődnek, mely szerint a kitermelés-korlátozás nem csak nekik, a konkurenseiknek is jó. A lobbizásban Venezuela áll az élen, amelynek termelése csökkenőben, gazdasága mélyrepülésben, semmire nincsen pénze, és már a benzint is importálnia kell. Így vagy úgy, de ők fogják a magasba lökni az olaj árát?
Részvény / Deviza / Áru
Tízezer az új OTP-célár, történelmi rekordok dőlnek az USA-ban
Eidenpenz József | 2017. július 25. 19:29
Visszajött a bika, és tovább száguld, rekordszinten áll az S&P 500 amerikai index, miután most inkább jó gyorsjelentések érkeztek. Rekord alacsony szinten van viszont a piaci félelmeket jelző VIX. Szépen emelkedtek ma az európai részvények is egy jó német makroindex után. A BUX index viszont szerény mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Ma a bankok kapcsoltak turbó módra, az autógyártók meg a forint szenvednek
Eidenpenz József | 2017. július 25. 12:11
Jó a hangulat az európai tőzsdéken, egy százalék feletti az átlagos emelkedés ami főleg a bankszektornak köszönhető. A BUX viszont kissé esik, egyedül az OTP-nek futja némi emelkedésre. A forint némileg gyengült, a politikus-papírok csúnyán zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru
A Mol olyat tett, amit eddig még egy magyar vállalat sem
Privátbankár.hu | 2017. július 25. 09:00
A Mol 110 millió euró összegű Schuldscheindarlehen (SSD) finanszírozási szerződést írt alá július 24-én. A társaság az első vállalati ügyfél Magyarországon, amely él ezzel a finanszírozási lehetőséggel.
Részvény / Deviza / Áru
Hogy lett Mészáros Lőrinc papírja a világ legjobb részvénye?
Privátbankár.hu | 2017. július 25. 08:30
Miután szűk fél év alatt megötvenszereződött (!) az árfolyama, a Konzum jelenleg a világ legjobban teljesítő részvénye a 100 millió dollár fölötti kategóriában. Nem csoda, hogy felkeltette a világ egyik legtekintélyesebb üzleti lapjának a figyelmét is: a Bloomberg Businessweek hosszú cikkben ismerteti, hogyan lett a miniszterelnök barátjának cége a legnagyobb magyar tőzsdei sztori - a cikket szemlézzük.
Részvény / Deviza / Áru
Jön a Google és a Facebook jelentése, széllel szemben esett nagyot az OTP
Eidenpenz József | 2017. július 24. 18:53
Nagy cégek gyorsjelentéseire várnak az USA-ban, Európát még az euró gyengülése sem tudta felvidítani. Nagyot estek az autógyárak, főleg a németek a kartellbotrány miatt. Emelkedtek viszont a bankok részvényei, de ez az OTP-re nem vonatkozott.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább nő a kisgömböc - megint vettek valamit Mészárosék
Privátbankár.hu | 2017. július 24. 11:16
Újabb cégbe szállt be az Opimus.
Részvény / Deviza / Áru
Bivalyerős a forint - meddig fogják még ezt eltűrni?
Gáspár András | 2017. július 24. 11:04
A német autógyártókat tovább bünteti a piac a kerekedő kartellbotrány miatt, a budapesti tőzsde viszont kapaszkodik a pénteki árfolyam közelébe. A Mészáros-papírok ma eladáson vannak, bár még csak nemrég esett be a menetrendszerinti nagybevásárlás híre. A forint továbbra is éves csúcsán van és küzd egy erős támasszal - kérdés, hogy ezt meddig hagyja a jegybank.
Részvény / Deviza / Áru
Még két hétig tudják megtámasztani a Waberer’s árát
Privátbankár.hu | 2017. július 22. 15:27
Ismét stabilizációs ügyletek keretében próbálták fenntartani a kibocsátási árfolyamot, de ezt már csak két hétig lehet megtenni.
Részvény / Deviza / Áru
A nap, mikor hetvenből 68 részvény esett – a kamatemelés kísértete járja be Európát
Eidenpenz József | 2017. július 21. 19:09
Csúnya esés volt ma az európai tőzsdéken, a piac nem akarja elhinni, hogy nincs egyhamar vége a jegybanki könnyítéseknek. A gyorsjelentések egy része is gyengécske lett. Az OTP szépen magához tért délután.
Részvény / Deviza / Áru
Minden befektető álma – órák alatt húsz százalékkal emelkedett a bitcoin
Eidenpenz József | 2017. július 21. 13:50
Tegnap késő este hirtelen óriásit ugrott a bitcoin árfolyama arra a hírre, hogy a fejlesztői megegyeztek a technológia javításának fő csapásirányáról, így valószínűleg nem fenyegeti már az egyik legfőbb veszély. De nincsenek még kizárva a kellemetlen meglepetések sem. Már a Goldman Sachs egyik vezetője is elemzi a bitcoint.
Részvény / Deviza / Áru
Bevásárolt Mészáros Lőrinc – tovább nő az Opimus
Privátbankár.hu | 2017. július 21. 12:40
Egy tőkealap-kezelőben vett magának 75,33 százaléknyi tulajdonrészt.
Részvény / Deviza / Áru
Csúcson a forint, bivalyerős az euró
Fellegi Tamás | 2017. július 21. 11:20
Mind a hazai, mind az európai fizetőeszköz remek erőben van, különösen a dollárhoz képest. Az olajár ismét megrettent az 50 dollártól, felfelé tart viszont az aranyár. Emelkedik az OTP és a Richter, esik a Mol és a Telekom, valamint a Konzum és az Opimus, ezúttal szerényebb forgalom mellett, mintha csillapodna a láz bennük.
Részvény / Deviza / Áru
Erre kellett a pénz a Waberer's-nek - tízmilliárdot fizettek ki
Privátbankár.hu | 2017. július 21. 08:34
Tízmilliárd forintnak megfelelő összeget fizetett ki a Waberer's a lengyel Link-cégekért.
Részvény / Deviza / Áru
Csúnyát esett az OTP, betehet a rubel a Richternek
Eidenpenz József | 2017. július 20. 18:47
Az EKB úgy döntött, hogy nem dönt, Mario Draghi jegybankelnök viszont egészen galamblelkűnek bizonyult, az euró mégis tovább erősödik. A nemzetközi tőzsdék a nap eleji optimizmus után stagnálásra, kis esésre váltottak. Az OTP jó nagyot esett, a többi részvényünk sem remekelt, a forint viszont november eleji szintre erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az olaj, esik a Konzum
Fellegi Tamás | 2017. július 20. 10:56
Az 50 dollárt közelíti a Brent olaj, az amerikai tőzsdék nagy ugrással ismét új történelmi csúcsokon, a hazai börzén a Konzumban zajlik az időszerűvé vált korrekció, az OTP és a Telekom kisebb mértékben gyengül. Meg sem mozdul a forint, gyenge az angol font, legalábbis az euróhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy bejelentés a Moltól – egymilliárd dollárból építenek gyárat itthon
Privátbankár.hu | 2017. július 20. 09:54
Megszületett az egyezség a poliolgyártásról, két céggel vágnak bele az új egységbe.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hírre is esett a Richter, visszaerősödött a forint
Privátbankár.hu | 2017. július 19. 19:38
Holnap nagy nap lesz, az EKB ülést tart, ami akkor is okozhat mozgásokat, ha nem változtatnak a kondíciókon. A részvénypiacok egyébként megint optimisták, bár a tegnapi esésnek csak egy részét hozták be. A BUX esett, főleg a Richter és a Mol miatt. A gyógyszergyár hiába tett közzé jó hírt.
Részvény / Deviza / Áru
Nem repül tovább a Wizzair a trenddel szemben
Privátbankár.hu | 2017. július 19. 15:05
Bölcs dolgot jelentett be ma a légitársaság: nem szed pénzt októbertől a kézipoggyászért. A probléma az volt, hogy ő szedett egyedül, a többiek nem, vagyis szembement a piaccal. Miután neki van a legtöbb járta itthonról, ez nagy öröm az utasoknak. A cég egyébként remek negyedéves eredményt tett ma közzé.
Részvény / Deviza / Áru
Elszállt a Netflix és a Facebook, kókad a Konzum és az Opimus
Fellegi Tamás | 2017. július 19. 10:48
A hazai börzén ma a Richter napja van: nagy forgalommal emelkedik, miután tegnap jól elkalapálták. A Konzum és az Opimus ma kissé esnek, a BIF lecsendesült. Amerikában nagyon megtépték a Netflixet, de a Facebook és az Amazon is csúcsra ment, a Snap viszont tovább hullik a tankönyvi letörés után.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot mehet ma a Richter – örömhír jött az EU-tól
Privátbankár.hu | 2017. július 19. 08:27
Szép napja lehet ma a Richternek, az Európai Bizottság zöld utat adott a Reagila cariprazine gyógyszerre.
Részvény / Deviza / Áru
Lecsapott az MNB – felfüggesztették az egyik részvényt
Privátbankár.hu | 2017. július 19. 08:19
Elfelejtett tájékoztatni a számítástechnikai cég, nem kereskedhetnek a papírokkal.
Részvény / Deviza / Áru
Dobbantottak a britek: bevezették az új fontot
Privátbankár.hu | 2017. július 19. 07:48
Mostantól a 10 fontos gyártásához sem kell leölni egy állatot sem.
Friss
Makro / Külgazdaság
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.
10 órája
Nemzetközi
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Szergej Lavrov Marco Rubiot bírálta.
10 órája
Közérdekű
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Brüsszel felé veszi az irányt a volt kormányfő.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata
16:54
-
Devizába menekíti a pénzét a lakosság
15:48
-
Milliárdokat szerez vissza a magyaroknak a GVH
15:01
-
Azonnal lépett a Wizz Air az iráni rakétatámadások után
14:24
Turizmus Online cikkei
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
A vidék hírei
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58




