6p

A részvénypiacok a múlt heti jó teljesítmény után stagnálnak vagy lefelé csúsznak, a szerdai, történelmi jelentőségűnek tartott kamatdöntésre várnak. A forint erősebb lett, a Richter szépen húz Budapesten. Jól állnak az európai gáztárolók, nő a feszültség Kínában. Hogyan (nem) hat a tőzsdére az amerikai választás?

A nyugat-európai tőzsdeindexek többsége 1-3 ezrelékes mínuszban van hétfőn, az amerikai határidős mutatók pedig vegyesen mozognak. Az ipari részvények kissé emelkednek a határidős piacon, a technológiai papírok kissé esnek. Inkább kivárós a hangulat a kamatdöntés előtt.

A Fed ugyanis szerdán több mint négy év óta először, várhatóan legalább negyed százalékponttal csökkenti a kamatlábakat, mivel az infláció mérséklődik és az amerikai munkaerőpiacon is gyengeség mutatkozik. A héten a Bank of England is több mint négy év óta az első kamatcsökkentést hajthatja végre. Elhúzódhat a sztrájk a Boeingnél, ami nem tesz jót az árfolyamnak.

A BUX, az OTP, a Mol és a Richter egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX, az OTP, a Mol és a Richter egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index is kis mínuszban van, az OTP Bank és a Mol fél százalék körüli esését a Richter 1,0 és a Telekom 0,6 százalékos emelkedése nagyrészt kompenzálja. A Richter leányvállalata, a Richter BioLogics Gmbh & Co KG bejelentette, hogy befejezte kapacitásbővítő beruházását és átadta új biotechnológiai üzemét a németországi Bovenauban.

Az euró/forint 394,0, egy forinttal olcsóbb a péntek estinél. Az arany újabb és újabb csúcsokra kúszik, az európai földgáz majdnem négy százalékkal olcsóbb lett.

Árfolyamok és grafikonok

Jól állnak a gáztárolók

Hamarosan indul a fűtési szezon, és az európai gáztárolók töltöttsége meghaladja a 93 százalékot, ami rekordközelinek számít az évnek ebben a szakában – írja az Erste Befektetési Zrt. Ez közel tíz százalékponttal magasabb, mint a tízéves átlag. Hagyományosan október közepéig, meleg ősz esetében akár még október végéig is emelkedni szokott a gáztárolók töltöttsége.

Vagyis úgy tűnik, hogy 2022-t és 2023-at követően idén is magas készletekkel fordulunk rá a téli hónapokra, ami megnyugtató a gázpiac szempontjából is.

Miben más ez a piaci fellendülés?

Az amerikai részvénypiac visszanyerte a nyári eladási hullám során elszenvedett veszteségek nagy részét. Bár az S&P 500 index már korábban is vissza-visszapattant, ezúttal más a helyzet, mivel nem a Big Tech (vagyis a technológiai óriáscégek csoportja) vezeti a fellendülést, hanem a többi ágazat – írta a Bloomberg hírlevele. Az elmúlt két év nagy részében a részvények emelkedését az olyan technológiai óriások vezették, mint az Nvidia és a Microsoft, mivel a befektetőket vonzotta a hatalmas nyereségük és a mesterségesintelligencia-sztori felé való nagy kitettségük.

Július 16-a óta a technológiai részvények Nasdaq 100 indexe (NDX) esett, a Dow Jones Ipari Átlag emelkedett, az S&P 500 (SPX) nagyjából szinten maradt. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Július 16-a óta a technológiai részvények Nasdaq 100 indexe (NDX) esett, a Dow Jones Ipari Átlag emelkedett, az S&P 500 (SPX) nagyjából szinten maradt. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Most azonban a befektetők olyan szektorok felé fordulnak, mint az ingatlan, a közművek vagy az alapvető fogyasztási cikkek. Az S&P 500 július 16-i csúcspontja óta a technológiai óriások “Bloomberg Magnificent 7” indexe 5,3 százalékot esett, az ingatlanok és a közművek viszont 11 százalékkal erősödtek.

Nő a feszültség Kínában

A kínai hatóságokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy gyorsan fokozzák a fiskális és monetáris ösztönzőket, az erre az évre tervezett, öt százalék körüli növekedési cél elérése érdekében. A hétvégén közzétett adatok szerint az ipari termelés 2021 óta a leghosszabb lassulási szériát mutatta a múlt hónapban, a fogyasztás és a beruházások pedig a vártnál jobban gyengültek.

A kínai jegybank a kiábrándító hiteladatok kapcsán egy ritka nyilatkozatban jelezte, hogy a defláció elleni küzdelem magasabb prioritássá válik, és további monetáris lazítást jelzett előre. A romló tendencia próbára teszi Hszi Csin-ping elnök türelmét a GDP-bővülés céljával kapcsolatban – írta a Bloomberg.

Hogyan hat a tőzsdére az amerikai választás?

Aligha érdemes a portfóliónkban csak azért változtatásokat eszközölni, mert az USA-ban választások lesznek – írja az Investing.com. Az átfogó tőzsdeindexek, mint például az S&P 500, általában emelkednek, függetlenül attól, hogy ki van hivatalban. Az S&P 500 index 1961 óta majdnem mindig pozitív hozamot ért el az elnöki ciklusok alatt, csak Richard Nixon és George W. Bush volt a két kivétel, több mint 60 év alatt.

Amerikaiak százmilliói a választások utáni másnap is munkába mennek, hozzájárulva a részvénypiacot alkotó nagyvállalatok folyamatos nyereségességéhez és innovációjához.

Az a jó, ha sakkban tartják egymást a pártok?

A tőzsdei hozamok történelmileg alacsonyabbak voltak azonban az elnöki ciklusok első felében, majd viszonylag erős harmadik és negyedik hivatali év következett. Ennek magyarázata az, hogy amikor egy újonnan megválasztott elnök hivatalba lép, gyakran a kampányígéretek teljesítésére összpontosít. Olyan, nem gazdasági prioritásokra, mint a szociális, jóléti kérdések. Mielőtt visszatér a gazdaság fellendítéséhez, hogy növelje maga vagy pártja újraválasztási esélyeit.

Mind a demokrata, mind a republikánus elnökök alatt a legjobb évesített hozamot az S&P 500 index megosztott kongresszus mellett érte el, amikor az egyik párt irányítja a képviselőházat vagy a szenátust, a másik párt pedig a másikban rendelkezik többséggel.

A hatvanezret kerülgeti a bitcoin

Bár a hétvége nagy részét 60 ezer dollár felett töltötte a bitcoin, hétfőn ismét visszaesett ez alá, jelenleg valamivel 59 ezer alatt jár, két százalékos mínuszban. Mozgását mostanában előszeretettel magyarázzák a Fed készülő kamatcsökkentésével, illetve azzal a bizonytalansággal, hogy 25 vagy 50 bázispontos mérséklés várható-e. Jelenleg mindkét forgatókönyv esélyét egyformán 50 százalék körülinek tartja a piac.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Részvényeket bocsátana ki a kriptopénzgyár

A Circle azt tervezi, hogy a jövő év elején megnyitja New York-i központját a World Trade Center egyik legfelső emeletén. A cég a második legnagyobb stabilérme-kibocsátó, elsősorban a dollárhoz kötött, dollárfedezetű USDC-ről ismert, amelynek piaci kapitalizációja (összértéke) 36 milliárd dollárhoz közelít.

A Circle januárban már kérte a tőzsdei bevezetését, júliusban pedig az EU új kriptoeszköz-szabályozása (a MiCA) alapján engedélyt kapott stabilérmék kibocsátására írja a DL News.

A cég szerint 2024 a fordulat éve, amikor a stabilérmék elkezdtek méretben, jelentőségben kitörni, és 2025 lesz az az év, amikor bevonulnak a pénzügyi világ fősodrába (mainstreamé válnak). A vállalat arra számít, hogy részvényeinek tőzsdei bevezetésére a piaci és egyéb feltételek függvényében az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) felülvizsgálati folyamatának befejezése után kerülhet sor.

A Circle, akárcsak a piacvezető Tether, milliárd dolláros nagyságrendű bevételeket ér el a több tízmilliárd dollárnyi letétbe helyezett eszköz kamatán, amelyek a stabilérmék fedezetéül szolgálnak.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18780 18500 18780 +0,97% 0 0 4 801 282 340 HUF 2024-10-10 17:10:48
MOL 2670 2652 2678 +0,60% 0 0 590 150 938 HUF 2024-10-10 17:08:09
MTELEKOM 1050 1040 1050 +1,35% 0 0 508 999 118 HUF 2024-10-10 17:05:09
RICHTER 11150 11110 11260 -0,54% 0 0 581 297 690 HUF 2024-10-10 17:05:07
OPUS 512 507 522 -1,92% 0 0 170 524 473 HUF 2024-10-10 17:11:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nekünk kínos: gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:37
Nem szép számok. 
Részvény / Deviza / Áru Boldogok a Telekom-részvényesek, ez volt az idei infláció alja?
Eidenpenz József | 2024. október 10. 12:23
Ismét 400 forint felett jár az euró, a jó inflációs adat ugyanis hozzájárulhat az alacsonyabb kamatokhoz, legalábbis a szereplők egy része szerint. A tőzsdék óvatosak a délutáni amerikai inflációs adat előtt. A Google integrálta az Ethereum-címeket, 23 éves csúcson áll a Deutsche Telekom.
Részvény / Deviza / Áru Két nap alatt kétszer interveniált az MNB alelnöke a forint érdekében
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 12:10
Kérdés, sikerrel jár-e?
Részvény / Deviza / Áru Ismét 400 forint fölött az euró árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 11:21
A lélektani határ újbóli átlépésébe a dollár erősödése mellett némileg meglepő módon a közel négy éve nem látott jó hazai inflációs adat is belejátszhatott.
Részvény / Deviza / Áru Ismét aggódhatnak, akik euróváltásra készülnek
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 07:34
Az euróval szemben ismét a 400-as lélektani határhoz érkezett a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Estére újabb levegőt vett a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 18:22
Jól tette, aki estig várt az euróváltással, mert hogy tovább erősödött, ha nem is óriási mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Alulról döngeti a kaput a forint, lehullt végre a lepel a Bitcoin feltalálójáról?
Eidenpenz József | 2024. október 9. 12:41
Az európai tőzsdék kissé emelkednek, a BUX-papíroknál is vegyes a helyzet, az euró valamivel 400 forint alatt stagnál. Alaposan megmagyarázzuk, miért annyi a hazai fizetőeszköz, amennyi. Jó hír jött a chipszektorból, nem mindenki írta le az elektromos autókat, inkább a következő boom-ra készülnek. Egy dokumentumfilm azt állítja, hogy a Bitcoin rejtőzködő feltalálója, Satoshi Nakamoto valójában…
Részvény / Deviza / Áru Mi szóltunk: ne nézzen rá a forint árfolyamára!
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 07:50
Erősödik a magyar fizetőeszköz, de még így is tragikusan gyenge.
Részvény / Deviza / Áru Aki az OTP-re fogadott, kicsit örülhetett
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 19:15
Közepes forgalom mellett erősödtek a nagyobb részvények a Budapesti Értéktőzsdén, kivéve a Richter papírjait.
Részvény / Deviza / Áru A forint erőre kapott, de még mekkorára!
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 18:50
A forint hihetetlenül erősödött az egész keddi nap folyamán a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG