5p

Szerdán végre egy kis reménysugár látszik az európai részvénybefektetők számára, pluszban vannak a tőzsdeindexek. A BUX közülük is kiemelkedik, nagyon közel van történelmi csúcsához. A forint is erősödött egy kicsit, de azért nem túl izmos, drágul az olaj és a földgáz. Fontos bejelentés érkezett a Richtertől, kihasználta a helyzetet a GameStop, még várni kell az Ethereum ETF-re.

Az európai parlamenti választások utáni harmadik tőzsdenapon szerdán végre némi javulás látható kontinensünk tőzsdéin, a főbb indexek 0,3-0,6 százalékkal emelkednek. Az amerikai határidős indexek is csekélyke pluszban vannak, miután kedden az S&P 500 és a Nasdaq emelkedett, és csak az ipari részvények Dow Jones mutatója esett. Az emelkedés motorja az Apple volt, amely kedden több mint hét százalékkal rekordmagaságba ugrott, miután új mesterségesintelligencia-szolgáltatásokat mutatott be.

Szerdán este a Fed-kamatdöntés és annak kommentárjai, Jerome Powell Fed-elnök nyilatkozata hetekre, hónapokra előre meghatározhatják a tőzsdék hangulatát. Kamatváltozás ugyan nem várható, de nyilvánosságra hozzák a kamatlábakra vonatkozó legújabb előrejelzést, az úgynevezett „dot plot”-ábrával (2024 hátralévő részére és hosszabb távra).

Az Apple és a Nasdaq 100 index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az Apple és a Nasdaq 100 index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Rekordot dönthet a BUX

A BUX index újabb történelmi rekord közelében jár, miután 0,9 százalékkal 70 400 pont közelébe ugrott. Az OTP 1,2, a Richter – bejelentés után – 0,9, a Telekom 2,7 százalékkal megy fel. A Mol-részvényeseknek egyelőre be kell érniük 0,4 százalékkal. Az Opus 0,4 százalékot veszített eddig.

Az euró 394,60, ami 60 fillérrel alacsonyabb a kedd estinél. Az európai földgáz 2,5, az olaj 1,2 százalékkal drágul.

Árfolyamok és grafikonok

Rendíthetetlenül gyenge a forintunk

Töretlenül folytatódik a forint gyengélkedése, az euróval szemben, kedden már a 395 feletti szinteket is érintette az árfolyam – írta reggel a K&H Értékpapír. Az európai parlamenti választások után láthatóan újabb lendületet vett a forint gyengülése, a gyengébb nemzetközi piaci hangulat, valamint a dollár erősödése sem kedvez a devizánknak.

De az egyéb régiós devizák is gyengén teljesítenek az utóbbi napokban tették hozzá.

Fontos bejelentés a Richtertől

A Richter megállapodott a Mithra Pharmaceuticals SA és leányvállalata, a Mithra Recherche et Développement SA belgiumi eszközeinek megvásárlásáról. Ez magában foglalja az Estetra SRL és a Neuralis SA részvényei 100 százalékának, valamint a Mithra R&D egyes eszközeinek és licenceinek megvásárlását is – foglalta össze az Erste Befektetési Zrt.

A Mithra legfontosabb eszköze az általa fejlesztett, egyedülálló, az estetrolra (E4), mint természetes ösztrogénre alapozott innovatív platform.

Erősödhet a gyógyszerpapír

Az üzlet értéke 175 millió euró, a tranzakció lezárult, és teljesült az esedékes kifizetés is. A női egészségügyre fókuszáló belga Mithra Pharmaceuticals biogyógyszergyártó csődhelyzetben van, és a Richter régi partnere. A megállapodás lehetővé teszi a Richter számára, hogy új területekre terjessze ki az esztetrol platformot.

Bár a tranzakció néhány pénzügyi részlete még hiányzik, a bejelentést pozitívnak tartjuk a Richter számára, ami támogathatja a részvény árfolyamát tették hozzá.

Kihasználta a helyzetet a GameStop

A GameStop “mémrészvény” 2,14 milliárd dollárt gyűjtött össze részvénykibocsátásból, napokkal azután, hogy Keith Gill (“Roaring Kitty”) híres influenszer három év után először tartott élő adást (livestreamet), és ezzel újra jól feltornázta a részvény árfolyamát.

A GameStop a program keretében regisztrált 75 millió részvény maximális mennyiségét adta el – írta a Equilor Befektetési Zrt. A Reuters számításai szerint egy GameStop-részvény átlagos eladási ára 28,50 dollár körül alakult. A vállalat részvényei 30,49 dolláron zártak a keddi kereskedés után, aznap 22,80 százalékos emelkedés volt.

Meddig kell várni az Ethereum ETF-re?

A leendő Ethereum ETF-kibocsátók arra számítottak, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC a múlt hét végéig észrevételeket tesz a május 31-én benyújtott kibocsátási tervezetükkel kapcsolatban. Két kibocsátó szerint azonban még nem kapták meg a visszajelzést – írta a The Block. Most az egyik forrás szerint abban reménykednek, hogy ezen a héten megérkeznek ezek az észrevételek.

Gary Gensler, a SEC elnöke nemrég a CNBC-nek azt mondta, hogy a kérelmek (az S-1 formanyomtatványok) jóváhagyása „eltart egy ideig”. De nem világos, hogy pontosan meddig. Az első lépés a 19b-4 űrlapok jóváhagyása volt, ami május 23-án történt meg, és nagy ugrást okozott az ether árfolyamában.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Fidelity-alap a blokkláncon

Pár évvel ezelőtt még hihetetlen lett volna egy ilyen hír, hogy a Fidelity International “tokenizálja” (kriptovalutához rendeli hozzá, blokkláncon is elérhetővé teszi) egy pénzpiaci alapja befektetési jegyeit. Az meg hab  a tortán, hogy mindezt nem mondjuk az Ethereum vagy az Arbitrum blokkláncon teszi, hanem egy másik tradicionális pénzügyi óriás, a JPMorgan saját blokkláncán.

A brit cég csatlakozott a JPMorgan Tokenized Collateral Network (TCN) hálózatához, és az Onyx Digital Assets segítségével tokenizálta saját pénzpiaci alapját – írta a Coindesk.

Hatékonyság-növelő tokenizálás

A lépés a Fidelity International szerint nagyobb hatékonyságot hoz a letéti követelményeknél, valamint a tranzakciós költségekben és a működési kockázat csökkentésénél is. A tokenizálás szinte azonnal megtörtént. A hagyományos pénzügyi eszközök tokenizálása prioritássá vált a bankok számára, és ezen a JPMorgan már évek óta dolgozik – teszik hozzá.

A tokenizálás lényege, hogy egy blokkláncon olyan virtuális befektetési eszközt hoznak létre, amely valós eszközöket, például részvényeket, kötvényeket, más értékpapírokat, ingatlanokat, nemesfémeket vagy gyűjteményi tárgyakat testesít meg.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18240 18080 18240 +0,77% 0 0 4 855 333 155 HUF 2024-07-12 17:08:57
MOL 2836 2836 2866 -0,42% 0 0 867 313 978 HUF 2024-07-12 17:05:12
MTELEKOM 1092 1084 1096 +1,11% 0 0 149 727 502 HUF 2024-07-12 17:08:23
RICHTER 9690 9605 9750 +0,41% 0 0 802 783 800 HUF 2024-07-12 17:05:27
OPUS 443 441 445 -0,23% 0 0 34 403 286 HUF 2024-07-12 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyt csal az arcára a péntek esti euróárfolyam
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 18:21
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ebben a hőségben még a pesti börze is csak kóválygott
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 18:06
Ez történt pénteken a BÉT-en.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a Tesla, baljós árnyak az amerikai részvények felett
Eidenpenz József | 2024. július 12. 12:23
Az előző napi amerikai mélyrepülés ellenére Európában kis pluszokat látunk, a BUX is emelkedik, az OTP és a Richter vezetésével. A forint is szépen erősödik, már 393 alatt van az euró. A Tesla egy rossz hír nyomán esett nagyot, emelkedtek viszont a taxizós vállalatok papírjai. Túlértékeltek az amerikai részvények a Buffet-indikátor szerint, de más mutatók is hasonló képet mutatnak.
Részvény / Deviza / Áru Ma reggel harap a forint - ennyivel ér kevesebbet az euró
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 07:30
A forint csütörtök estéről péntek reggelre erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Áramárak, gázárak – az erő veletek van!
Eidenpenz József | 2024. július 12. 05:41
Az elektromos áram piaci árának erős ingadozása nem csitul, sőt a jövőben bőven jöhetnek rendkívüli események akár az időjárásban is, amelyek nagy ugrásokat okoznak. A döntéshozók ezek csillapításán dolgoznak, eközben a fedezeti alapok és a befektetési bankházak azzal próbálkoznak, hogy minél nagyobb hasznot húzzanak a kereskedésből. Egy jó árambróker százmilliókat is kereshet dollárban.
Részvény / Deviza / Áru Mit csinál a kánikulában a forint? Nézze!
Privátbankár.hu | 2024. július 11. 18:49
Vegyesen alakult az árfolyam a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nyári hangulat tombol a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2024. július 11. 17:49
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a szerdai záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru A forintot is megrángathatják délután, Trump lett a kriptósok reménysége
Eidenpenz József | 2024. július 11. 12:23
Az európai tőzsdék csütörtökön is feljebb mennek, az USA-ban és Japánban sorra dőltek a rekordok. A BUX-nak óvatos emelkedésre futja, a forint is kissé erősödik. Az amerikai inflációs adat hosszú időre meghatározhatja a tőzsdék hangulatát, de a forintra is komoly hatással lehet. Hivatalosan is felvállalták a republikánusok a kriptovaluták ügyét. Megint a shortosokon verik el a port.
Részvény / Deviza / Áru Otthagy csapot-papot, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. július 11. 07:53
Érdemes kihasználni ugyanis azt, hogy a forint a hét eleji kormányzati megszorító intézkedések ellenére is tudott még erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbban nyaralhat külföldön, ha ezt elolvassa
Privátbankár.hu | 2024. július 10. 18:23
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG