1p
Látványosan erősödött a forint az elmúlt napokban, de vajon megmarad-e a "szégyenpadon" összeszedett előny, miközben a kamatprémium egyre olvad? Érdemes-e most váltani eurót a nyaralás előtt vagy majd vakáció alatt is matolcsyzhatunk egyet-kettőt?

Szégyenpadon erősödik a forint

A forint két és fél hónapja nem volt ilyen erőben az euróval szemben. Pedig az elmúlt időszak arról szólt, hogy a növekedési kilátások bizonytalanok, maradhatunk az EU szégyenpadján, miközben folytatódhat az alapkamat további csökkentése (akár 4 százalék alá is mehet az irányadó kamat). A magyar eszközök épp azért voltak népszerűek a befektetők körében eddig, mert a kamatprémium viszonylag magas volt, az azonban tudható, hogy az MNB tovább fogja vágni a forintkamatot, vagyis ez az előnyünk egyre inkább olvadni fog. Hogy lehet, hogy a forint nemhogy a 300-as, de most már úgy tűnik, tartósan a 295-ös szint alatt tudott ragadni? És vajon marad-e ez az árfolyamszint?

Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő kötvényüzletágának vezetője szerint az elmúlt napok erősödése "magyar sztori" volt, hiszen a forint a régiós devizákra ráverve tudott erősödni az euróval szemben. De mi van az "országspecifikus erősödésen" túl? Bakos szerint hosszabb távon az látható, hogy a hazai fizetőeszköz árfolyamából kiárazódott egyfajta kockázati prémium, ami Matolcsy György kinevezése, az új jegybanki vezetéstől való félelem és a folytatódó kamatvágások alkotta szentháromságból állt össze.


Az EUR/HUF és az EUR/PLN (zöld) grafikonja. További, valós idejű árfolyamok >>>



Ideje volt a kötvénypiac nyomába eredni

Bakos Ádám

"Úgy tűnik, az új vezetés a vártnál konzervatívabb politikát folytat. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a márciusi megtorpanás után, áprilisban már újra áramlott a pénz a magyar kötvényekbe, a forint árfolyama viszont nem tartotta a lépést a kötvénypiaccal, ahol a hozamok csökkentek, miközben a forint nem erősödött számottevően. Ebből a szempontból volt mit bepótolnia a forintnak" - mondta az Aegon Alapkezelő szakembere. Ugyanakkor ezt a hatást ellensúlyozhatja majd a már említett csökkenő kamatprémium, a piac újabb 25 bázispontos kamatcsökkentést áraz a Monetáris Tanács következő ülésére, amit ismét újabb vágások követhetnek.

Váltsunk most eurót a nyaralásra?

Bakos szerint az EUR/HUF árfolyamában a 292,5-ös után a 290-es fontos ellenállási pont lehet a közeljövőben, hiszen sok - forintban alulsúlyozott - befektető az erősödést látva kedvet kapott a forintvásárláshoz, az ugyanakkor kérdés, mennyire tudják majd lenyomni az árfolyamot. Az Aegon Alapkezelőnél nem számítanak arra, hogy 290 alá mehet tartósan az árfolyam, maximum a "lendület átviheti" ezt a szintet, de valószínűleg innen visszakorrigál majd. Bakos a Privátbankár kérdésére azt mondta, "290-es szintnél már elgondolkozna az euróvásárláson". Ez most nemcsak a kisbefektetőknek lehet érdekes, hanem a külföldi nyaralást tervezőknek is.

Fontos adatok érkeznek, mi lesz így a forinttal?

A forint mostani kurzusát a nemzetköz környezet is megtámogatta, a piaci jó hangulat a magyar eszközökre is átragadt. A közeljövőben fontos makroadatok látnak napvilágot, két hét múlva megkapjuk a részletes államháztartási adatokat az első négy hónapról; május 15-én, tehát jövő hét szerdán pedig megjelenik az előzetes adat az első negyedéves GDP-ről. Befolyásolják-e ezek majd a forint árfolyamát? A befektetőket korábban Brüsszel legújabb tavaszi előrejelzése sem nagyon izgatta.

Bakos szerint az előzetes államháztartási adatok nem nagyon érdekelték a piacot (ezt már kedden közzétették), a GDP-adat pedig nem tud "annyira jó lenni" a várthoz képest, hogy az kamatemelést vonna maga után. Ha rosszabb lesz az adat, az sem fog piacbefolyásoló erővel bírni, hiszen a további kamatvágásokat már beárazták a befektetők (ilyen árfolyamszint mellett pedig pláne nem valószínű, hogy megremeg a tanácstagok keze).

Matolcsyznak-e majd ezután a forintpiacon?

Visszakanyarodva a cikkünk elején már megemlített olvadó kockázati prémiumra, abban része van bizony Matolcsy Györgynek is. Az unortodoxiát tankönyv nélkül is művészi magasságokba emelő egykori nemzetgazdasági miniszter az MNB élén teljesen más szerepfelfogásban tetszeleg, legalábbis a piac és a nyilvánosság előtt. Ezeket a piacnyugtató pirulákat pedig egyre jobban fogadják a befektetők. Kiárazódott volna a Matolcsy-faktor, nem lehet majd ezután az MNB-elnökre mutogatni, hogy felfele indul az EUR/HUF grafikonja? Bakos szerint a piac még mindig nem fogadta el teljesen Matolcsy Györgyöt. Ez abból is látszik, hogy amikor az MNB első embere a kéthetes kötvények hozzáférhetőségének korlátozásáról beszélt először az MTI-nek adott interjújában, azt elég idegesen reagálták le a befektetők, meg is látszódott ez a forint árfolyamában. "Ha nem Matolcsy személyét nézzük, hanem az MNB által bejelentett intézkedéseket, mindenképpen pozitív meglepetés az új jegybanki vezetés" - mondta Bakos Ádám a Privátbankárnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG