5p
Nyugdíjhazugság? A német nyugdíjkasszában a jó munkaerő-piaci helyzet és gazdasági növekedés ellenére sincs elegendő forrás. A költségvetésnek egyre hatalmasabb összegeket kell betolnia, már a 100 milliárd euróhoz közelítenek évente. Ha nem akarunk Trumpokat Európában, tartsuk szinten a nyugdíjakat – mondta egy politikus.
(Fotó: Pixabay)

“Nyugdíjhazugságnak” nevezi egy kevéssé ismert pénzügyi blog, a Finanzmarktwelt.de kommentárja azt, ami Németországban e téren történik. Pedig a nyugdíjak Németországban július 1-től eléggé szépen, az inflációt jóval meghaladóan emelkedtek – a nyugati tartományokban átlagosan 3,22 százalékkal, Keleten pedig 3,37 százalékkal.

Ám hogyan? Elvileg az országban a nyugdíj-járulékokból kellene a nyugdíjakat finanszírozni, és mostanában többször írták a lapok, hogy a jó munkaerő-piacnak köszönhetően van lehetőség szép nyugdíjemelésre. A gazdasági növekedés magas, a bérek emelkednek, a társadalom öregedését egyelőre egyensúlyozza a bevándorlás (főleg kelet– és dél-európaiak, kisebb részben menekültek állnak munkába).

Az említett cikk szerzője azért nevezi hazugságnak mindezt, mert eközben már most évről évre növekvő összeget fizet be a német szövetségi állam is ebbe a nyugdíjkasszába. Egyenesen a költségvetés legnagyobb tétele. Tehát már régóta nem elegendőek a mostani magas járulékbevételek sem.

Nem titok, nem ámítás

Ez az összeg 2017-ben 67,8 milliárd eurót tett ki, hárommilliárddal többet, mint 2016-ban. A 2018-2019-es költségvetésben pedig a múlt héten bemutatott tervezet szerint már 98,1 milliárd euróra nőne. (Az összes kiadás 357 milliárd.) Állami segítség nélkül tehát már igen súlyos deficittel küzdene a nyugdíjkassza.

Ez az állami befizetés valójában annyira nem titok vagy nem hazugság, hogy az említett költségvetési tervezetről kiadott közleményben is megvan, ha nem is fő helyen. De a Wikipedia internetes lexikonban is van egy táblázat a korábbi évekről. (Lásd oldalt.)

A német politikusok pedig annyira nem söprik a szőnyeg alá a problémát, hogy hivatalos bizottságot hoztak létre és nekiálltak tervek készítésére arra az időszakra, amikor a jelenleginél is sokkal rosszabb lesz a demográfiai helyzet. (Erről itt írtunk nemrég.)

Politikai kérdés marad

Ezen kívül is rengeteg a vészmadár, például májusban az IMF riogatta Németországot néhány év múlva beköszöntő, majd rohamosan erősödő nyugdíjválsággal. Június elején pedig a Bertelsmann Alapítvány.

Jó lenne, ha a nyugdíjkérdést másképp oldanák meg, nem kéne adókat emelni miatta, de nyugdíjat csökkenteni sem szeretne senki. Sokak szerint mindegy, hogy járuléknak vagy adónak nevezzük (Magyarországon sem lett attól lényegesen alacsonyabb a közteher, hogy egy kulcsos lett az SZJA.). A nyugdíj politikai kérdés, és az is marad, mindenáron meg kell oldani.

Az öngondoskodás sem csodaszer

Az USA-ban és más angolszász országokban a nyugdíjak jelentős részben öngondoskodáson alapulnak, azaz az emberek idős korukban jórészt a korábbi egyéni megtakarításaikból élnek. (Az állami nyugdíj rendszerint nagyon szerény.) Ezzel azonban több baj is van: egy részük nem képes vagy nem akar takarékoskodni, más részük megtakarítása pedig nem hoz elég hozamot. (Mert a részvény– vagy kötvényárfolyamok nem úgy alakulnak, például.) Erről nemrég itt írtunk.

Trumpok ellen nyugdíj

Ebben a szellemben, meglepően szókimondóan nyilatkozott pár napja a német pénzügyminiszter, alkancellár, Olaf Scholz (SPD). A költségvetési terv bemutatása és a vámvita kapcsán azt mondta: “Remélem, hogy ez a vita Németországban azzal az eredménnyel végződik majd, hogy ha nem akarunk Trumpokat Németországban, akkor azért tennünk is kell valamit. A stabil nyugdíjak ehhez valószínűleg hozzájárulnak.”

Lásd még: Több mint kétmillió ember nyugdíja lett adóköteles

A nyugdíjrendszerünk, mint piramisjáték?

Vannak olyan vélemények, hogy a világ legnagyobb piramisjátéka az európai típusú állami nyugdíjrendszer, mert az új befizetők pénzéből fizetik ki a régieket, akik befizetéseit már régen elköltötték.

Mi az a piramisjáték? Egy olyan szisztéma, ahol a beígért hozamokat és tőke-visszafizetéseket a régi tagoknak csak az új tagok befizetéseiből tudják biztosítani. Mivel más nyereségtermelő tevékenység nem folyik, törvényszerűen egyre több új befizető, egyre több új tag kell, hogy a rendszer működjön (ahogy a piramis lefelé vastagodik), különben a rendszer összeomlik. (Németül “hógolyó-szisztémának” is nevezik, ami arra a folyamatra utal, ahogy a hógolyóból lavina lesz.)

A nyugdíjrendszerben azonban nincs szükség feltétlenül az új befizetők számának növekedésére – elég a szinten maradásuk. Sőt megfelelő gazdasági növekedés, termelékenység-emelkedés esetén a befizetők számának csökkenése sem feltétlenül probléma. A gazdaság valódi értékteremtő képességétől is függ, mennyire lesz nehéz megoldani a nyugdíjproblémát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG