Flexibilis repülőjegyet vettünk, mivel az év elején már érezhető volt a feszültség a Közel-Keleten. Sejteni lehetett, hogy bármikor nyílt háborúvá válhat az Irán és Izrael közötti konfliktus: elindultak az Egyesült Államok „úszó háborús városai”, a repülőgép-anyahordozók a Közel-Kelet felé.
Mivel február 27-ig csak szócsaták zajlottak, hajnalban felszálltunk a Wizz Air gépére. Az izraeli követség ekkor már felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy aki el akarja hagyni a térséget, aznap tegye meg – de ezt mi már csak utólag konstatáltuk. Másnapra kitört a háború, és Irán az amerikai-izraeli csapásokra válaszul támadni kezdte a pénz bevehetetlennek tűnő szentélyeit is: Dubajt, Abu-Dzabit, Szaúd-Arábiát, sőt Ománra is esett néhány drón.
Addigra azonban a legnagyobb gondunk inkább az volt, hogy nőként boldoguljunk a Sínai-félszigeten, ahol nincsenek fix árak, az alkudozás kötelező elem, és a nők nem éppen egyenrangú partnerek.
Ahol a legszebb a tenger
Közepesen drága, ötcsillagosnak hirdetett szállodánkban a tisztaság fogalmának eltérő értelmezése némi konfliktust szült eleinte a kizárólag férfiakból álló személyzettel. A gondosan bekészített egy dolláros „aduászaink” azonban mindenhol megolajozták a gépezetet, és mosolyt csaltak a személyzet arcára.
Sarm es-Sejk csodálatos természeti adottsága, a februárban is 24-25 fokos tenger teljesen lenyűgözött bennünket. Több helyen búvárkodtam már a világban Thaiföldtől Tahitiig, de biztosan állítom, hogy itt a legszebb a tenger. Csipkés koralloszlopok és színes halrajok között lehet úszkálni akár a szálloda előtt is, tűzhalak lebegnek a vízben, és murénák nézelődnek kíváncsian a sziklahasadékokból.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
A szállodákban békésen megfértek egymás mellett a moszkvai és a kijevi időt mutató órák, jól tükrözve a vendégek összetételét.
Délben és este ádáz harc indult az asztalokért és a változatos hideg- és melegételekért a végtelen pultoknál. Ilyenkor jól jött, hogy a rendszerváltás előtt szocializálódtam, így alkalmazkodtam az udvariatlanság és tülekedés világához.
Az óváros Ramadán alatt este és éjjel boldogan tobzódik, a szállodában a vodka mértékegysége egy decinél kezdődik. A városközpont csodás vízipipázó helyein és modern éttermeiben viszont tilos az alkoholfogyasztás.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
Mecset, bazár, datolyatea
Ami furcsa a kényes európai ízlésünknek: alig látni helyi nőt a forgatagban. Sem a bazárban, sem az éttermekben, sem a szállodákban nem dolgozik nő – kivéve a wellnessrészlegen dolgozó masszőröket.
Megpróbáltuk megnézni a csodálatos mecsetet, de a kendős „álcázás” sem hatotta meg a kapuban álló cerberust, aki szerint a hely nem látogatható – persze a férfiakat beengedte. Végül felfedeztük az „altemplomban” a nők számára elkülönített részt, ahová bekúszva legalább egy kis ízelítőt kaptunk az épületből.
Később a bazárban alkudoztunk parfümökre és datolyateára. Végtelen mennyiségű Dior, Valentino és egyéb hamis áru kapható itt teljesen nyíltan.
A szállodából gyalog sétáltunk be a városba. A biztonság akkora, hogy a városban 16 éve élő magyar búvároktatónk például nem zárja az autóját.
Zaklatásnak semmi jele nem volt, kéregető gyerekekkel sem találkoztunk.
Mindenki oroszul szólt hozzánk, de sajnos az orosztudásunk nagyjából a „nyikto nye atszusztvujet”-re korlátozódik. Próbáltunk földrajzi és nyelvészeti gyorstalpalót tartani az árusoknak, akik közül többen csodálkozva és kedvesen konstatálták, hogy a magyarok nem oroszul beszélnek.
Túra a Sínai-hegyen
A Sínai-félsziget egyik látványossága a Sínai-hegy (vagy Hóreb), amelyet gyakran Mózes-hegynek (Jabal Múszá) is neveznek.
A bibliai hagyomány szerint itt kapta Mózes a Tízparancsolatot a kőtáblákon, negyvennapos böjt után.
Beduin kísérőnk – Ramadán lévén – nem evett és nem ivott a túra során, viszont folyamatosan imádkozott egy kis elektromos számlálóval a kezében.
A Szent Katalin-kolostortól mintegy 750 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a csúcsig, ahol Mózes barlangja is található.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
A görög ortodox kolostor a 600-as évek óta áll itt. Fennmaradását annak köszönheti, hogy egykor állítólag alkut kötöttek a muszlimokkal: megengedték, hogy a kolostoron belül mecset épüljön, cserébe a szerzeteseknek nem kellett adót fizetniük, és nyugodtan gazdálkodhattak.
A szállodánktól mintegy 220 kilométert autóztunk egy szinte új autópályán, ahol akkora volt a forgalom, mint a balatoni úton a hatvanas években lehetett. Közben négy ellenőrzőponton kellett áthaladnunk: leadtuk az útlevelünket, bediktálták az adatainkat, és a sofőrünk személyes felelősséget vállalt értünk.
A benzin ára ottjártunkkor kevesebb volt átszámítva 140 forintnál, így az autózás nem volt túl drága.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
Fagy és ragyogó csillagok
A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért bennünket, amikor reggel nyolc körül kiszálltunk az autóból: a hőmérséklet nem érte el a három fokot, éjszaka pedig fagyott a hegyen.
A beduinok sátrakban élnek. Hiába épített állítólag az állam számukra kőházakat és iskolát, ők a szabadságot és a vándorlást választják. Fűteni a sivatagban nem egyszerű, tűzifa ugye nincs. Nem könnyű terep a túlélésre, a körülmények nagyon kemények, mégis van benne valami varázs.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
Hajnalban induláskor még ragyogtak a csillagok, és láttuk felkelni a napot. A csípős hidegben kapkodtuk a lábunkat felfelé. Egy srác tevével követett minket, és várta, mikor ülünk fel rá, hogy aznap is kereshessen egy kis pénzt.
A túra végén 750 lépcső vezet fel a csúcsra, beduin árusok mellett.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
Lefelé jövet különösen jól esett a szezámmagos, mézes és fetasajtos pita.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
A sivatag csodálatos terep a kvad- és buggytúrákat kedvelőknek – sok itt a „Mad Max”.
Csendesebb közlekedési verzió a teve – a minket teveháton lefotózó beduin fiúk pedig művészien kezelték a mobiltelefonjainkat.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
A háború árnyékában
A háborús fejlemények azonban egyre elkeserítőbbé váltak a napok előrehaladtával. Kétségbeesett beszámolók jelentek meg a Közel-Keleten rekedt utasoktól, miközben mentesítő járatok indultak Sarm es-Sejkből, amely a térség egyik legbiztonságosabb helyének tűnt.
Fotó: Klasszis Média / Ács Zsuzsa
Az ott nyaralók próbálnak nem tudomást venni a háborúkról, vélhetően nem érzik magukénak azt.
A hét eltelte után igyekeztünk haza, mert úgy tanultuk, otthon nagyobb biztonságban leszünk. De a szívünk mélyén tudjuk: ez is már csak illúzió.
Bízunk benne, hogy hamar visszatér a normalitás a világba, a pénz- és tőkepiacok is ezt diktálják.
Egyiptomot azoknak ajánlom, akik nemcsak a könyvekből szeretik megtapasztalni a történelmet, a saját bőrükön szeretik érezni a tenger, a sivatag, a parfümök illatát, és vállalják a kisebb kellemetlenségeket, amivel egy afrikai, közel-keleti út járhat.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Ennyi jött össze a több országgal közös gyűjtésen.
