„Akkora válság volt, hogy azt el sem tudod képzelni” – mondta egy uruguayi ismerősöm néhány éve arról a nagy gazdasági krízisről, amely a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején söpört végig Argentínán.
Cseberből vederbe
Bár a válság Dél-Amerika Svájcát, a kistestvér Uruguayt is elérte a gazdasági összefonódások miatt – az argentin turisták elmaradtak, az évtizedekig önfeledt jólétben élő középréteg kénytelen volt összehúzni magát –, az igazán nagy vihar Argentínában pusztított: a munkanélküliség 25 százalékra ugrott, a GDP több mint negyedével csökkent 1998 és 2002 között, az állam pedig csődbe ment 2001 végén, azaz nem volt képes törleszteni adósságait.
2001 decemberére a helyzet annyira elfajult, hogy éhséglázadások törtek ki Buenos Airesban és számos más városban. Még a magyar médiát is bejárták a képsorok, amelyeken a helyiek végső kétségbeesésükben szupermarketeket fosztanak ki. A krízis csúcsán az argentinok több mint fele élt a szegénységi küszöb alatt, mintegy negyedük pedig az alapvető szükségleteit sem tudta kielégíteni a statisztikák szerint.
Az európai szemmel nézve meglehetősen vad válságok persze nem szokatlan jelenségek Argentínában.
Az ország az elmúlt szűk 70 évben 22 alkalommal szorult IMF-hitelekre – a Nemzetközi Valutaalap ennyi úgynevezett megállapodást említ az argentin tagság kezdete, 1956 óta –, 2018-ban pedig rekordnagyságú, 57 milliárd dollár kölcsönt vett fel a nemzetközi szervezettől.
Argentína tehát aligha volt a stabilitás szigete az elmúlt évtizedekben – ennek persze történelmi, társadalmi és kulturális okai is vannak, de erről majd máskor – , és nem meglepő módon most sem az.
Az infláció a 2021-es 50,9 százalékról 94,8 százalékra (!) ugrott tavaly, ami a Tradingeconomics szerint az ötödik legmagasabb érték a világon. Ennél rosszabb mutatója csak olyan országoknak van, mint Zimbabwe vagy Venezuela. (Az EU-n belül pedig Magyarország a csúcstartó 24,5 százalékkal, erről itt írtunk részletesen.)
A pénzromlás üteme ennél magasabb csak a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején volt, amikor az országot 2-3000 (!) százalékos hiperinfláció sújtotta. Beszédes adat az is, hogy az elmúlt 12 évben az éves infláció mindig kétszámjegyű volt.
Mint egy ékszerboltban
A Buenos Aires Times szerint már az is kisebbfajta győzelem Alberto Fernández argentin elnök számára, hogy sikerült két számjegyen belül tartani a mutatót. Ez persze a kiskeresetűeket aligha vigasztalja.
„Állsz a polcok előtt, nézed az árakat és úgy érzed, mintha ékszerek közül válogatnál” – mondta egy nyugdíjas az argentin lapnak.
Az árak tavaly hónapról hónapra, olykor hétről hétre vágtattak felfelé: a tej 320, a sütőolaj 456, a cukor pedig 490 százalékkal lett drágább egy év alatt. A legnagyobb drágulást összességében a ruházati cikkek, például a cipők esetében mérték (több mint 120 százalékot), míg a szállodák és éttermek 109 százalékkal drágultak.
Nem csoda, hogy a balközép kormány népszerűsége zuhant, a szegénységi küszöb alatt élők aránya 40 százalék közelébe emelkedett, valamint ősszel ezrek tüntettek az utcákon a kormány és az IMF ellen.
„Az élelmiszerek ára brutálisan emelkedik.” „Két-három hónapja az emberek még minden nap tudtak enni. Most nem tudnak, mert az alapélelmiszerek ára drámai mértékben emelkedett, a fizetések pedig elveszítik az értéküket” – mondták tüntetők tavaly novemberben a Reutersnak.
Az argentin kormány ugyanebben a hónapban bejelentette, hogy mintegy 1500 fogyasztási cikk árát befagyasztja vagy szabályozza négy hónapra – többek között számos élelmiszerét –, hogy enyhítse a szociális válságot és persze helyrepofozza népszerűségét az idén októberben esedékes parlamenti választások előtt.
Helyi szakértők szerint a rekordmértékű infláció az állandó állami túlköltekezésre, az argentin peso folyamatos leértékelésére és olyan külső tényezőkre vezethető vissza, mint az ukrajnai háború, ami tovább drágította az energiát és a gabonát.
Sur és eufória
Ami a kilátásokat illeti, a kormány idén már „csak” 60 százalékos inflációval számol. Az IMF és a szakértők nem ennyire optimisták: 73, illetve 98,4 százalékos pénzromlási ütemet valószínűsítenek. Némileg jó hír, hogy tavaly év közepe óta a drágulás üteme csökken.
Eközben a GDP 2 százalékkal növekedhet a tavalyi 5 és a tavalyelőtti 10,3 százalék után. Az elmúlt 15 évben egyébként nem volt példa arra, hogy az argentin gazdaság egymást követő három évben növekedjen.
A cseberből vederbe eső dél-amerikai országnak reménysugarat jelenthetne az a hét elején felröppent hír, miszerint a brazil és az argentin kormány közös valuta bevezetését tervezi. A Financial Times szerint az új pénznek már neve is van: „sur”, azaz „dél”.
A két ország, amelyet most egyaránt baloldali kormány vezet, így próbálná csökkenteni függőségét a dollártól és tovább erősíteni a regionális kereskedelmet.
Ha létrejön, ez lesz a világ második legnagyobb valutaövezete.
Ez azonban hosszú évekbe telhet, már ha valaha megvalósul az ötlet – Brazília alighanem kétszer is meggondolja, hogy akar-e közös valutát egy ennyire kiszámíthatatlan szomszéddal.
Persze azért ne temessük Argentínát.
A foci-vb-n aratott győzelem a legjobbkor jött az argentin népléleknek, a diadalt – infláció ide vagy oda – európai ésszel nehezen felfogható, katartikus népünnepély követte.
És ezt akkor is el kell ismerni, ha ez a csapat azért nem nőtt annyira a szívemhez.
Az argentinok attitűdje pedig általában is merőben más, mint az európaiaké. Hozzáedződtek a válságokhoz, lazábban veszik az életet, és még azt sem izgulják túl, ha útközben elfogy a benzin.
A Nagyító rovat cikkeit itt olvashatják.
Mindhárom fő devizával szemben. 
