Egyetlen bűnbarlang még nem vészes egy városban – de mi van, ha az egész város az? 

Rácsodálkozott a minap a CNN riportere Makaóra (portugál nevén Macau), a portugálok egykori dél-kínai gyarmatára és beszélgetett pár helyi lakossal is. Erről majd később, előtte jöjjön egy személyes kitérő!

Bő tíz évvel ezelőtt – Hongkongban járva – átugrottam Makaóba. Mit átugrottam, átsuhantam. Egy szupergyors kishajóval, amúgy legalább 100 utassal a fedélzetén. Arrafelé ilyen nagyok a kishajók. Rajtam kívül talán még egy vagy kettő nem kínai, európai forma utas volt a hajón, a többség árut vitt vagy csak egy kis sporttáskát, mert leginkább nem a portugál történelmi hagyaték érdekelte, hanem a kaszinók.

Azokból van bőven, főleg a szállodatornyok földszintjén. Természetesen nem bírtam ki, rászántam egy 100-as zöldhasút, de voltam olyan kezdő, hogy elfelejtettem felváltani, így a pénztárnál elém pakolt zsetonok nem hegyekben álltak, mint a rendes kalandfilmekben, hanem csak kettő árválkodott előttem, két ötvenes. Mivel leginkább a rulettet ismertem (volt ott még vagy öt másikféle pénzveszejtő lehetőség is), egy ilyen asztal felé vettem az irányt, áttörve magamat a hangoskodó kínaiakon, akik szinte megszállták a bűnbarlangot. (Tudni kell, hogy akkor otthon, vagyis az igazi Kínában ezt nem tehették.)

Ezután újabb malőr jött: fifty-fifty alapon az első műpénzt rátettem a vörösre, ám persze, hogy fekete lett. A maradék egyetlen zsetonomat megint odadobtam, csak úgy hanyagul, lesz, ami lesz, a feketén landolt. Kitalálhatják, természetesen a golyó a vöröset választotta. Szerencsére kigyulladt a vörös lámpa a fejemben és megálljt parancsolt nekem, így maradt pénz értelmesebb dolgokra, például a portugál gyarmati idők emlékeinek tanulmányozására és a jó portugál konyha remekeinek megízlelésére. Szerencsére utóbbit nem gyúrták át kínaivá. Ezt egy mostanában történt portugáliai nyaralás idején is visszaidéztem, és tényleg, akkor jól választottam.

Történelem
1513 a kulcsév, akkor léptek erre a földre az első portugálok. Eleinte nem nagyon boldogultak az őslakos kínaiakkal, de mivel sikerrel védték meg őket a portyázó maláj kalózoktól,  szent lett a béke. Épp negyven évvel az első portugálok megjelenése után az utódok kikötési és raktározási engedélyt kaptak a helyi mandarintól, fennhatóságuk időszakának kezdetét hagyományosan mégis 1557-től számítják, amikor a terület éves járadék fejében Lisszabon kezelése alá került. A bérleti díjat ezután rendszeresen megfizették a kínaiaknak, mintegy elismerve, hogy csupán bérlői, nem pedig urai a területnek. Ez a bérleti viszony szűnt meg 1999-ben. Hongkonghoz hasonlóan Peking erre a területre is 2049-ig alkalmazza az egy ország – két rendszer elvét, melynek értelmében Kína nem avatkozik be az itteni viszonyokba, és a kül-, valamint a hadügy kivételével mindenben a legnagyobb szabadságot biztosítja.
 

Azt nem mondhatnám, hogy Makaó, ami hivatalosan Kína különleges közigazgatási régiója, valami portugál skanzen lenne, de azért van jó pár olyan utcája, ami lehetne bármelyik nagyobb portugál városban. Ám minthogy csak bő harminc négyzetkilométer az egész, eleve nem lehet nagy léptékekről beszélni. A hongkongi felhőkarcolók meg zsúfoltság után kifejezetten üdítő volt európai hangulatú sétálóutcákban lófrálni, befalni a híres portugál vaniliás kosárkát, a natát és elmenni egy-két múzeumba, meg jezsuita templomba.

Na, de mit mondott Vivian Lai, egy második generációs lakos a CNN tudósítójának? Azt, hogy ő például nincs hozzáragasztva a kaszinókhoz, csak a kínai holdújév alkalmából megy el egy ilyen vendéglátóipari egységbe. És csak azért, mert hagyománytisztelő, ugyanis a hagyomány szerint a szerencse megkísértése szerencsét hoz és mindegy, hogy nyersz vagy veszítesz.

Makaóban nagyjából 680 ezren laknak és egyfajta keverékként egyszerre van jelen a portugál, a kínai és a délkelet-ázsiai kultúrkör. A fő nyelvjárás a patua, ez a portugál és a kínai vegyítve, elég nehéz kibogozni, ha beszélgetni akar valaki egy helybélivel, aki első látásra európainak tűnik arcra. Ilyenkor angollal is lehet próbálkozni vagy portugállal, de a válaszban nem sok köszönet lesz, főleg a portugálnál éreztem, hogy valami nem stimmel. Úgyhogy maradt az angol, az valahogy jobban érthető volt tőlük.

Egyébként az ott lakók közül alig 30-40 ezer emberről tudni, hogy portugálul is tud, ez a legutóbbi, 2021-es népszámláláskor derült ki. A portugál is hivatalos nyelv, láttam, hogy az utcatáblák és egyéb feliratok is kétnyelvűek. Az angol azonban lassan mindent visz, főleg 1999 óta, akkor lett ismét az ötágú aranycsillaggal díszített vörös kínai zászló az úr arrafelé is, miután Hongkong megint kínai fennhatóság alá került.

Makaó tulajdonképpen három részből áll: az övezet nevét is viselő félszigetből, valamint a déli Taipa, illetve a kisebb Coloane szigetecskéből. Utóbbi kettőn évtizedekig csak mezőgazdasági termelés folyt. A lakosok sokáig csak hajókkal tudtak átmenni a másik szigetre, 1972-ben adták át az első hidat, azóta lett még kettő és már épül a negyedik is. A harmadikat 2018-ban vehették birtokba az autósok, az a világ leghosszabb tengeri hídja és 20 milliárd dollárba került.

A helyiek többsége – Vivian Laihoz hasonlóan – nemigen vendég a kaszinókban, oda a pénzes hongkongiak meg más kínai tartományból jövők járnak, őket viszont ki kell szolgálni, így a turizmusban és a vendéglátásban lehet munkát találni. Lakni azonban egye drágább arrafelé, az ingatlanárak a turistákhoz vannak szabva, ezért van az, hogy a szállodai vagy az éttermi dolgozók közül egyre többen ingáznak a szemközti kínai városból, Zuhaiból. Őket többek között arról lehet felismerni – már aki tud kínaiul –, hogy nem az eredetileg honos kantonit, hanem a mandarint beszélik. Mivel Makaó hivatalosan speciális adminisztratív övezet, ezért nem lehet megúszni a határellenőrzést. Az echte kínai állampolgároknak könnyebb, nekik van egy gyorsítósáv.

A városon belül leginkább buszokkal lehet közlekedni, csak 2019 óta működik egy HÉV-féle vasút, s bár egyesek metrónak nevezik, de még csak egyetlen vonal ez, állítólag a turizmus fejlődése miatt lesz egy második is. Az Ubert már 2017-ben felfüggesztették (valójában kirúgták) a kínaiak, a taxik meg csak készpénzt fogadnak el, felejtsék el a kártyát! Az apró reptere Taipán található egyetlen terminállal, a járatok Szingapúrba, több kínai városba, valamint Hanoiba, Jakartába és Bangkokba mennek rendszeresen.

Érdekes, hogy akárcsak Magyarországon, egyre több ott is a Fülöp-szigetekről érkező munkás. Sok filippínót látni a kaszinókban portásként (amikor én jártam ott, még alig volt pár) vagy a sétálóutcák üzleteiben biztonsági őrként. Helyi polgárrá azonban csak akkor válhat valaki közülük, ha helyi nőt vesz el feleségül vagy helyi férfihoz megy férjhez. Egyelőre kevés ilyen frigyről lehet olvasni.

A gazdaságnak viszont szolgálatot tesznek, miattuk is tud pörögni: egy 2023-as adat szerint 54 milliárd dollár GDP termelődött, a teljes adóbevétel 80 százaléka a kaszinókból jött össze. Az egész Las Vegas feelingnek viszont az a hátulütője, hogy csaknem mindent beépítettek, amit lehetett. Agrártermelés mint olyan nem létezik, minden élelmiszert vagy akár építőanyagot Kínából hoznak be. Ez van, de ahogy láttam, amikor ott jártam, ez nem sok lakost zavar. Nem hiszem, hogy megváltozott volna a helyzet azóta. Egy dolgot viszont nehéz elképzelni: 2049 után mi lesz itt a kapitalizmussal? Jön egy igazi rendszerváltás?

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.