Bár két repülőtér is van Stockholmban, a fapados járatokat kicsit szigorúan jó másfél órás buszútra tették ki. Az érkezés azonban máris kárpótol minket, a városrészeket körbeöleli a víz, így nem kevés helyi lakos gyönyörködhet folyóparti panorámában. Mivel a svéd főváros tizennégy szigetre épült, elsőre talán kicsit nehéz átlátni a város struktúráját, de aztán napról-napra közelebb kerül az emberhez, és nem csak azért, mert közvetlenül a választások után érkezve sem találunk egyetlen egy politikai hirdetést sem, azaz semmi nyoma a friss jobboldali győzelemnek.
Nyoma van viszont annak a mosolygós nyugalomnak és békés hangulatnak, ami egyből arcul csapja az itthoni viszonyokban kiégett magyar turistát. Bár egy tíz éve Uppsalában élő magyar vendéglátósnak, akivel szóba elegyedünk, mindez inkább az északi népekre jellemző halvérűség és konfliktuskerülés, nekünk mégis bejött az az elegáns európaiság, amit itt tapasztaltunk. (Csak egy apróság: a vonatot vagy a metrót várva nem ezer decibellel reccsennek rá az utasokra, hanem finoman és halkan szól a háttérben a tájékoztatás.)
Egy 2021-es becslés szerint közel 16 ezer magyar dolgozik Svédországban, ám Marianna, aki a saját food truckjában süt-főz egész nap, azt mondja, sok honfitársa nem akarja elárulni, hogy honnan jött, s egymás társaságát sem keresik. Azt is mondja, nem szeret itt lakni, de a teljesen ingyenes és kiváló minőségű közoktatást még kihasználják a lánya miatt, mert ezzel is könnyebb a 600 ezer forintnak megfelelő albérletárat kitermelnie egyiptomi férjével.
Uppsalába, a fővárostól több mint 60 kilométerre lévő egyetemi városba egyébként úgy kerültünk, hogy az 500 koronás (körülbelül 20 ezer forintos), egy hetes tömegközlekedési bérletet kihasználva oda is kiruccantunk. Persze elsősorban a fővárost utaztuk rommá vele, mindenekelőtt a világ leghosszabb galériájának nevezett, 105,7 kilométeres, hét vonalból álló metrórendszert. Rengeteg metróállomás valódi műalkotás, hiszen az 1950-es évektől napjainkig 150 neves művész dizájnolta színesebbé a földalatti utazást.
De a magyar zsebhez képest húzós árú bérletnek köszönhetően bármikor hajóra is pattanhattunk, s belekóstoltunk abba, milyen lenne, ha Budapesten is a tömegközlekedés szerves része lenne a dunai hajózás. A tömegközlekedéshez még egy adalék: a többszintes kerékpártárolók itt teljesen hétköznapi látványnak számítanak, hiszen a helyiek imádnak biciklizni, amíg el nem kezd hullani nagy pelyhekben a hó.
Ha már húzós árak: senki nem túlzott, mikor Svédország drágaságáról beszélt. A svédországi árszint 40-60 százalékkal magasabb, mint a magyarországi. A legnagyobb különbség az alkoholárakban érezhető, amik sokszor akár 200-250 százalékkal is magasabbak a magyarnál. Például egy korsó sör átszámítva 3500-4000 forint. Igaz, itt a havi nettó átlagfizetés 2022-ben 917 ezer forintnak megfelelő svéd korona… A nem mindennapi életszínvonalnak, az Európában is kiemelkedően jó szociális ellátásnak köszönhető minden bizonnyal az is, hogy a világvárosban alig láttunk hajléktalant.
Viszont gyakorlatilag alig használnak már készpénzt, még a parkokban található nyilvános vécébe is csak kártyával lehet bejutni.
Tény és való, a svéd gasztronómia messze elmarad a mediterrán, a francia vagy más konyháktól, de azért itt is lehet jókat enni. Igaz, a svéd húsgolyó 170-220 korona, a gravlax (pácolt lazac) 280 korona (legalábbis Jamie Oliver kedvenc stockholmi halpiacán, az Östermalms Saluhallban), a nemzeti desszertnek számító fahéjas csiga, a fenséges kanelbullar, amelynek még külön ünnepnapja is van, 37-40 korona, ahogy egy csésze kávé is. Ez utóbbi mindenhol remek, egyszerűen nem lehet rosszat inni, azt pedig kevesen tudják, hogy a skandináv országok a világ legnagyobb kávéfogyasztói, lévén a sok sötét nap, amivel meg kell birkózniuk.
Nagy élmény az ABBA-múzeum, ahol 20 koronáért (mintegy 8500 forintért) jelentős időt lehet eltölteni. Nemcsak a kiállított ruháik, tárgyaik, a korhűen berendezett stúdiójuk és a számtalan koncertfelvétel közötti bolyongásban, hanem az interaktív lehetőségek miatt is: lehet velük karaokézni vagy éppenséggel beállni a színpadon melléjük ötödiknek.
Kihagyhatatlan a Skanzen, a világ első szabadtéri múzeuma, amely nemcsak a korabeli ruhákba öltözött dolgozók, az évszázadokkal ezelőtti faházikók miatt megkapó, hanem az állatkert miatt is, amit a gyerekek kedvéért idehelyeztek. Rénszarvast mi is itt láttunk élőben először.
És meg kell nézni a Királyi Palota 40 perces őrségváltását is, ami nyáron mindennap, szeptembertől áprilisig csak szerdán, szombaton és vasárnap látható. Itt járva egyértelmű, hogy meg kell nézni a Gamla Stant (az óvárost), amely szűk sikátoraival, apró kis boltjaival egyenesen Velencét idézi.
De Stockholm számtalan egyéb látnivalóval is kényezteti a turistát. Ott van a vörös téglás, 1923-ban épült Városháza, itt tartják minden év decemberében a Nobel-bankettet (amely eredményeit pont a visszautazásunk napján kezdték kihirdetni, köztük azt, hogy Karikó Katalin sajnos nem nyert az orvosi kategóriában). Vagy a rengeteg – köztük a Viking – múzeum, amelyből nem is egy ingyenes. Vagy az 1912-ben épült Stockholmi Olimpiai Stadion, amelybe, ha nincs esemény, bárki besétálhat és futhat egy jót, és még sorolhatnánk. Emellett pedig bármikor belefuthatunk egy tüntetésbe, mi pár nap alatt kettőt is láttunk, amelyek mind az iráni nők melletti szolidaritás jegyében zajlottak, és a fél várost lezárták miattuk.
Viszont tévhit, hogy minden svéd nő magas, szőke és gyönyörű. Igaz, sokan vannak köztük ilyenek is – ahogy modellalkatú szőke férfiak is –, szóval ahogy mondják, lettünk volna itt egyetemisták, de a svéd nép ma már jóval homogénebb, mint gondolnánk, főleg, hogy a bevándorlókkal együtt ma már elég színes az utcakép.
Remélhetőleg nem elhamarkodott a jókedv. 
