Nagyszombat, Trnava, Kis Róma – ez az a város, ahol nemcsak a lakosok és a főtéren portékáikat kínáló árusok nem nyugodhattak soha, hanem még a magyar Szent Korona sem maradhatott sokáig rejtve. Mert ugyan kis időre megpihenhetett egy tisztes polgári ház padlásán, onnan azonban vágtató lovasok vitték tovább, hogy elrejtsék másutt, hogy aztán később ugyanoda visszarobogjanak vele ugyanarra a padlástéri rejtekhelyre, a vásárváros egyik kis házának felső szintjére.
Bár tényleg Kis Rómának nevezik, igazából nem olaszokkal, hanem velünk, magyarokkal fonódik össze szorosan a sorsa az itt lakóknak.
Hol cseh katonák, hol magyar hadak harcoltak érte, sőt, még az osztrák seregek is be-beszálltak, hogy elfoglalják a mindössze békés hétköznapokra vágyó vásárvárost. Ennek oka a település stratégiai fontossága, lokációja, hiszen mindig is fontos kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt.
Így hát nem csoda, hogy a XIII. század táján vaskos városfalat építettek a Kis-Kárpátok lábánál lévő település köré, amely pedig évszázadokon át nem is akart más lenni, mint egy olyan békés hely, ahol szombatonként hetivásárokat, néha nagyvásárokat tartanak, és ahová messzi vidékről is érkeztek az árusok portékáikkal. Békés alkudozás helyett azonban sokszor csatazaj törte szét a vásári hangulat nyugalmát, az árusok és a vevők pedig a környék házaiba húzódtak be nagygyorsan védelemért.
Fotó: Vágó Ágnes
A templom, ami megér egyszerre két misét
A helyi idegenvezető gótikus ruhában fogad minket, és elsőként elkalauzol az egyik fő turisztikai látnivalóhoz, a város egykori főterén, a piac közepén álló Szent Miklós Bazilikához, az egymás hegyén hátán álló templomok (egy idő után megszámolni se tudjuk őket) legnagyobbikához.
Az óváros kellős közepén kimagasodik, stílusában többféle jegyet hordoz: a román stílustól kezdve a gótikán át a barokkig, sőt a modern kor lenyomata is látható rajta. Ahogy összeadták a pénzt a különböző korokban, úgy csinosították mind a külsejét, mind bent, a falai közt, ahol a grandiózus gótikus megjelenés a gazdagságot, az egykori kereskedelmi város jólétét tükrözi.
Kicsit megborzongunk, amikor kísérőnk büszkén meséli, hogy II. Pál pápa vérével egy nevezetes ereklyét is őriznek.
Az igazi ritkaság ezen a szent helyen mégis az, hogy egyszerre akár két korból való orgona is megszólalhat benne.
Merthogy a templom hajójában van egy kisebb, barokk korból való változat, fent, a főkarzaton pedig fenségesen terül el nagytestvére, egy romantikus korból való hangszer. Rieger orgona a neve, amelyet egy budapesti professzor, Antalffy-Zsíros Antal tervezett.
Városfal, téglalap alakban
Nagyszombat/Trnava városfala is megér egy misét: ez a közel 60 hektárnyi területet felölelő erődrendszer építésének idején, a XIII. században korának legkorszerűbb és legnagyobb méretű védműve volt a kontinensen, 27 kémlelőtoronnyal, 4 masszív kapuval – így védte a városlakókat és az idejáró gazdag kereskedőket.
Fotó: Vágó Ágnes
A királyi címet kapó város falát mindenki megcsodálta, akinek erre volt dolga: szinte szabályos téglalap alakzatban vette körbe a város teljes területét. Téglából építették a nagy részét: mintegy 20 millió téglát használtak fel a sok-sok éven át tartó építkezés során. Az erődítmény 10 méter magas, 2 méter széles, eredeti falainak hosszából mintegy 2,5 kilométernyi ma is végig bejárható.
Őrtorony, különleges órával
A középkor idején Nagyszombat a törökök által igencsak ostromlott Magyar Királysághoz tartozott. Ezért nem volt más választása az akkori városvezetésnek, minthogy olyan őrtornyot építsen, ahonnét messzire elláthatnak, hogy időben észrevegyék a közeledő ellenséget.
Az 57 méter magas őrszemnek készült építményt két tisztes és gazdag polgári ház közé emelték, és mivel első alkalommal teljes mértékben fából készült, egy nagy tűzvész által – ez 1683-ban történt – porig égett. Később teljesen más stílusban átalakítva, téglából újraépítették. Amikor elmúlt a hódító, portyázó seregek okozta veszély, új funkciót kapott: tűzoltók lakták, akik onnan figyelték, ha tűz ütött ki a közelben.
Fotó: Vágó Ágnes
Különleges az óraszerkezete is, ami szinte időtlen: 1729-ben szerelték be az ötödik emeleten, és nem sokkal később úgy alakították át, hogy azóta is mechanikusan működik.
Az órát méretes súlyok hajtják, minden áldott nap fel kell húzni, ellenkező esetben a városlakók elmondása szerint Nagyszombaton megáll az idő.
Azt is megtudjuk, miután megmásszuk a 143 lépcsőt a torony tetejéig, és gyönyörködünk a fenséges panorámában, hogy ott, ahol a nevezetes órasúlyok vannak, régen homokos talaj volt még, ahol baromfit, birkát, tyúkokat és malacokat tartottak. És a torony egykori utolsó őre, bizonyos Pavol Nemcek, akinek elődei is mind a toronyban laktak, még birkát is tartott a torony alatt, ahol akkor nem betonrengeteg volt, hanem zöld terület.
Fotó: Vágó Ágnes
A birka gazdájának amúgy nehéz élete volt őrként, hiszen egész nap fel-alá kellett lépcsőzni az épületben, ráadásul negyedóránként a torony négy sarkából kellett kikiáltania az időt, tűz esetén pedig ugyanonnan kellett riadót fújni.
Rejtőzködő korona, ólnyi vasajtóval
Amikor egyórás városnézésünk végéhez érünk, idegenvezetőnk elbúcsúzik. Mivel a számunkra az egyik legfontosabb történelmi emlékhelyet nem mutatta meg, önjáró módba kapcsolva odaindulunk. Egy kétszintes, szerény, halványzöldre festett házról van szó a Szent Miklós Bazilika közelében, és mivel nincsenek nagy távolságok a belvárosban, hamar odaérünk.
Ez a ház volt a magyar Szent Korona ideiglenes búvóhelye a XVII. században, amikoris Révay Péter, aki tudós és koronaőr volt egyszemélyben, a házában rejtette el, és közben közelről tanulmányozhatta.
Így született meg 1613-ban a Commentarius című mű, amelyben szakszerűen leírta a bizánci zománcképet és a korona eredetére vonatkozó első, tudományos magyarázatokat.
Fotó: Vágó Ágnes
1620-ban a koronát Nagyszombatból Zólyomba költöztették, ekkor még szintén Révay Péter vigyázott rá. A koronával a feljegyzések szerint mindig egy különlegesen nehéz vasajtó is utazott, amely állítólag a kincseskamra lezárására szolgált. Ugyan a kincseskamra hiányzott mögüle, a vasajtót is ereklyeként tisztelték, mert a biztonságot jelképezte a korona kísérőjeként. A következő századokban is áthaladt a korona Nagyszombaton, a feljegyzések szerint egy ideig a Szent Miklós templom falai mögé is elrejtették.
Mi pedig megilletődve nézzük a szerény, halványzöldre festett egykori koronaőr-hajlékot, ahová a későbbi időkben a művészet költözött be. A kapunál egy magyarul írt emléktáblát is felfedezünk, amelyen az áll, hogy Kodály Zoltán zeneszerző is itt tanult egykor.
Nehezen hagyjuk el Nagyszombatot, mert közben arra gondolunk, hogy vajon milyen értéket, magyar vonatkozású történelmi emléket rejthetnek a további polgári házak, épületek. Biztos visszatérünk még, hogy azokat is felfedezzük.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány. 
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
