Vállalat
A rovat támogatója:
Vállalat
Megint jutott egy kis állami támogatás egy baráti cégnek
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 21. 17:08
A Külgazdasági és Külügyminisztériumban három hazai vállalkozásnak nyújtottak át támogatói okiratot, ezek egyike volt a Magyar Stratégiai Zrt. révén Matolcsy Ádám tulajdonában álló Balaton Bútor Kft. A cég közel 300 milliós támogatásban részesült.
Vállalat
Göd: 11,9 milliárdból fejlesztik a vízközmű-hálózatot a különleges gazdasági övezetben
Privátbankár.hu | 2020. május 21. 08:52
Kormányhatározat jelent meg róla.
Vállalat
Megvan minden engedély, óriási gyógyszeripari felvásárlás zárult le
Privátbankár.hu | 2020. május 20. 14:33
Az AbbVie kutatás-központú globális biogyógyszer vállalat bejelentette, hogy lezárja az Allergan akvizícióját, miután ahhoz valamennyi kormányzati hatósági jóváhagyást megkapott.
Vállalat
Árbevételét és nyereségét is növelte a 4iG az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2020. május 20. 09:55
Erősen zárta tehát a koronavírus-járvány által már meglegyintett január-március közötti időszakot a Jászai Gellért által vezetett és az ő többségi, valamint a Mészáros-érdekeltség Opus Global Nyrt. közel 10 százalékos tulajdonában álló informatikai cég.
Vállalat
Csúcsot döntött a céges hitelállomány márciusban
MTI | 2020. május 20. 06:45
18,5 százalékkal nőtt, meghaladta a 9040 milliárd forintot.
Vállalat
9 millió euróval váltja meg a dízelbotrányban megvádolt vezetői nyugalmát a Volkswagen
- | 2020. május 20. 06:33
Ennyit fizet a vállalat, hogy cserébe lezáruljon az eljárás Herbert Diesst, a vállalat vezérigazgatója és Hans Dieter Pötsch, a társaság elnökével szemben, akiket azzal vádolt a braunschweigi bíróság, hogy jelentős piaci hatással levő információkat tartottak vissza a meghamisított tesztekkel kapcsolatban.
Vállalat
Lenullázódott az európai autópiac
Privátbankár.hu | 2020. május 19. 09:11
Az egy évvel korábbiakhoz képest átlagosan 76 százalékkal esett vissza az Európai Unióban áprilisban értékesített új autók száma. Az autógyártók Olaszországban és Spanyolországban szó szerint lenullázták magukat, hiszen ezekben az államokban a visszaesés 97 százalékos volt.
Vállalat
600 milliárd forintot vett el a hazai rendezvénypiactól a koronavírus
MTI | 2020. május 18. 09:54
A rendezvényszervezők szövetségének elnöke szerint az iparág 2022-2023-ra állhat vissza a válság előtti szintre.
Vállalat
Óriási kieséssel számol a BKK - miből tartják majd fenn a színvonalat?
Privátbankár.hu | 2020. május 18. 08:14
Akár húszmilliárd forintos bevételkiesést is okozhat a járványhelyzet idén a fővárosi közösségi közlekedésben.
Vállalat
Hajtűkanyarokat pakolhatott az autógyártás jövőjébe a koronavírus
Privátbankár.hu | 2020. május 16. 06:03
A bezuhanó autó-eladások nem csak üzemek bezárásához, de gyártók összeolvadásához is vezethetnek. Tartósan megugorhat az elektromos autók értékesítése, de hogy mi lesz a globális ellátóláncokkal, azt még megsaccolni is nehéz.
Vállalat
Az Indoteké lett Tiborcz István Appeninn-tulajdonrésze
MTI | 2020. május 15. 18:44
Ezzel Mészáros Lőrinc után a miniszterelnöki vő is kiszállt a cégből.
Vállalat
Egyesülne a Takarék Csoport és az MKB
MTI | 2020. május 15. 17:18
Vizsgálják a lehetőségeket.
Vállalat
A cégek dönthetik el, meddig alkalmazzák a távmunkát
Privátbankár.hu | 2020. május 15. 11:12
Saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről.
Vállalat
Milliárdos profitok után gyors leépítés: itt a lista a legtöbb embert elküldő cégekről
Vég Márton | 2020. május 14. 14:47
Spar, Bosch, Wizz Air, Hunguest Hotels - csak néhány nagyobb cég, amelyek a koronavírus-járvány miatt jelentős elbocsátásokat hajt végre. A tavalyi rekord bevételek és profitok után most hamar a kiadáscsökkentésre került a fő hangsúly.
Vállalat
Veszteséges lett a Magyar Telekom első negyedéve
Privátbankár.hu | 2020. május 13. 18:31
Az árbevétele még az elemzői várakozásoknak megfelelően mérsékelten, 0,2 százalékkal 159,33 milliárd forintra emelkedett - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat
Újabb zsíros munkát húzott be Mészáros Lőrinc cége
Privátbankár.hu | 2020. május 13. 16:14
A koronavírus-járvány alatt sem áll le az élet Mészáros Lőrinc háza táján, újabb közbeszerzést húzott be, melyről a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzé tájékoztatást.
Vállalat
Vádat emeltek Bige László ellen
Privátbankár.hu | 2020. május 13. 11:44
Az ügyészség börtönbüntetést kér a milliárdosra, de ha beismerő vallomást tesz, megelégednek két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve.
Vállalat
Ezer dolgozót küld el a Brussels Airlines
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 12. 19:29
A belga légitársaság lépése a munkavállalók negyedét érinti.
Vállalat
Júniusban nagy öröm éri a magyar Suzuki-dolgozókat
Privátbankár.hu | 2020. május 12. 17:39
2019 jó év volt, 2020 biztosan nem lesz az - júniusban mégis bónuszt fizet a társaság a dolgozóknak.
Vállalat
A távközlési cégeknek is sokba kerül a járvány
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 11. 19:10
Eddig azt gondolhattuk, hogy a távmunka és a digitális oktatás miatt a távközlési cégek a járvány nyertesei voltak. A Vodafone Magyarország egyik vezetője szerint viszont őket is számos plusz költség sújtotta.
Vállalat
Top 10-es magyar utazási iroda csődölt be
Privátbankár.hu | 2020. május 9. 13:42
A Robinson Tours szombaton bejelentette, hogy a járvány miatt csődöt jelentettek.
Vállalat
Premier League: akár 50 focista megtagadhatja az újrakezdést
MTI | 2020. május 9. 13:21
Az angol Premier League vezetői szerint a labdarúgók közül sokan ellenzik a futballbajnoki idény folytatását, és az újrakezdés helyett a mielőbbi szezonzárást szorgalmazzák.
Vállalat
Az egészségügy vezeti a közgazdászokat
Privátbankár.hu | 2020. május 8. 14:07
A beteg sok esetben az életmódjával felel a betegségéért. Ezt tudjuk, mégis szükségünk van időnként valamilyen sokkhatásra, hogy megértsük, máshogyan kell élnünk. Így van ez a gazdaságban is – véli Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
Vállalat
A koronavírus megtorpedózta Messi értékét is
MTI | 2020. május 7. 16:39
Az európai top labdarúgó-bajnokságokban játszó nagy sztárok piaci ára jelentős mértékben csökkent a koronavírus-járvány egyik következményeként a KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint.
Vállalat
Vegyesen zárta a Mol az első negyedévét
Csabai Károly | 2020. május 7. 10:02
Kezdjük a jó hírrel: a finomítás erős teljesítményének köszönhetően a vártnál magasabb lett az idei első negyedévi adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (Ebitda). Az viszont rossz, hogy a készletátértékelési és pénzügyi ráfordításai nagyobb veszteséget okoztak a Molnak, mint arra a piac számított.
Vállalat
Feleannyi új autót vettünk áprilisban, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2020. május 6. 14:11
Az első negyedévet, de főként a március hónapot követően már egyértelmű a lassulás az autópiacon, amit az áprilisi számok is alátámasztanak. Új autókból az előző évi mennyiség fele fogyott, a használtak iránti kereslet pedig a negyedével apadt – derül ki a Használtautó.hu elemzéséből.
Vállalat
Keserves idő vár az autógyártókra, Magyarország is megszenvedheti
Király Béla | 2020. május 6. 13:19
Az idei évben várható általános recesszió mellett az autóipart más kihívások is érintik. A szektor legnagyobb vállalata, a Volkswagen szerint a visszaeső kereslet miatt a termelési láncban szereplő cégek nem fogják tudni áthárítani a megnövekedett költségeket a fogyasztókra.
Vállalat
Az Állami Számvevőszék ellenőrzése is rámutatott, miért kellett megszüntetni a kulturális tao-t
Privátbankár.hu | 2020. május 6. 12:49
Indokolt volt az előadó-művészeti szervezeteket érintő támogatási rendszer átalakítása – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék társasági adóval kapcsolatos vizsgálata.
Vállalat
Egy évvel elcsúsztatják a debreceni BMW-gyár építését
Privátbankár.hu | 2020. május 6. 12:40
Mert a koronavírus miatt nagyon visszaesett a BMW Csoport értékesítése, így viszont takarékoskodniuk kell.
Vállalat
Chikán Attila: Azért lehet pozitív hatása is a koronavírusnak
Privátbankár.hu | 2020. május 6. 10:23
Elérhető a Piac & Profit magazin legfrissebb száma, melyben számos érdekesség mellett Chikán Attilával, az Alteo vezetőjével készített interjúnk is olvasható!
Vállalat
Egymilliárd forintos pályázatot húzott be Mészáros Lőrinc érdekeltsége
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 5. 19:12
Téten épít tanuszodát az Euro Generál Kft.
Vállalat
Az Erste is megérezte a koronavírust
Csabai Károly | 2020. május 5. 15:59
A tavalyi azonos időszak profitjának kevesebb mint felét, közel 4 milliárd forintot hozta az első negyedév.
Vállalat
Karácsony Gergely menesztette a BKK vezérét
Privátbankár.hu | 2020. május 5. 13:42
Karácsony Gergely felmentette dr. Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját - nem tudott felnőni a járványveszély kihívásaihoz.
Vállalat
Őszig tarthat a Lufthansa kényszerpihenője
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 5. 13:23
Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group éves közgyűlésén.
Vállalat
Járványmarketing. Dúl az ingyenes tudásátadás. Hogyan lesz ebből bevétel?
Natív tartalom | 2020. május 5. 10:01
Nagy fordulatot vett a marketing iránya az elmúlt hónapokban. Járványmarketinggé változott át. A szolidaritás, a tudás ingyenes megosztása, a segítés uralkodik a tartalmakon. De ebből nem lehet bevételt szerezni. Hogyan lehet most, a soha nem tapasztalt összeomlás alatt eladható értékeket varázsolni a szolidaritásra építő marketingüzenetekből? Ez az alapvető témája a Piac & Profit – BKIK Cégmarketing 2020 című, május 14-én megrendezendő élő videókonferenciájának.
Vállalat
Koronavírus-kézikönyvet készített az MTÜ a vendéglátóegységeknek, szálláshelyeknek
MTI | 2020. május 4. 10:08
Benne az újranyitáshoz szükséges ajánlásokkal. Közlésük szerint minden vendéglátós és szállásadós helyre eljuttatják.
Vállalat
Ma már 12 járat indul a ferihegyi reptérről
MTI | 2020. május 4. 09:54
Áprilisban napi 2-5 repülőgép szállt le és fel, normál esetben ez a szám 300-350.
Vállalat
Változó kihívások: mindent tudni akarnak a betegek
Privátbankár.hu | 2020. május 1. 17:39
A digitális kor kihívások elé állítja a magyar egészségügyet – mutatja be elemzésében Lantos Csaba.
Vállalat
Új epizód az IT fejlesztések megrendelésében - itt a WE IT
Natív tartalom | 2020. május 1. 17:01
Jelentős változások zajlanak az IT fejlesztések területén a nagyvilágban. A válságot követő időszakban nemzetközi szinten jellemző volt – ma is igen nagy kihívás – az ún. „body leasing” elterjedése. Az IT cégek élete egészen „egyszerűvé” vált, hiszen minél több tehetséges IT szakembert kellett magukhoz csábítani és megtartani, hogy aztán „eladhassák” őket a piacon, nyilván szép árrést produkálva cégeik számára.
Vállalat
Jelentősen meghaladja a tervezettet a Takarébank eredménye
Privátbankár.hu | 2020. április 30. 15:36
Az egyesülések lezárása mellett is eredményes volt a Takarék Csoport központi bankja. Jelentősen meghaladja a tervezettet a 8 milliárd forint feletti tavalyi eredmény.
Vállalat
Bisnode: nem változtat a járvány a céges adatfeldolgozáson
Márkázott tartalom | 2020. április 30. 14:01
A Bisnode Magyarország közleménye a kialakult járványügyi helyzet céges adatok publikációját, valamint az adatokra épülő előrejelzések pontosságát illetően.
Vállalat
Unilever: 15 milliárdos bővítés jön Nyírbátorban
MTI | 2020. április 30. 13:59
A cég emellett egy kamionnyi fertőtlenítőt küld a fővárosi Szent László Kórháznak.
Vállalat
57 millió dollárért épít gyárat és labort egy magyar cég Mongóliában
MTI | 2020. április 30. 13:07
Jelentette be Szijjártó Péter. De azt nem árulta el, melyik cégről van szó.
Vállalat
Sokba fog kerülni a magyarországi üzletláncoknak a járvány
Privátbankár.hu | 2020. április 29. 17:05
Kedden éjszaka derültek ki a járvány okozta válságot ellensúlyozandó kiskereskedelmi adó részletei, amelyek közül volt, ami szíven ütötte a szektor képviselőit. Tetézi számukra a bajt, hogy a korábbi hasonló szektoriális adó kapcsán az Európai Bíróság nem marasztalta el a magyar államot.
Vállalat
100 milliárdot szórnak szét a cégek között: újabb részletek derültek ki a pályázatokról
Gáspár András | 2020. április 29. 14:54
A Cégmentő videókonferencián György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv eddig ismert elemein kívül új részletekről is beszélt: az eddig viszonylag keveset emlegetett intézkedéséről, a mikro-, kis- és középvállalatoknak elérhető pályázati forrásokról tudhattunk meg többet. A 100 milliárdos keretösszegű pályázati programból 50 milliárd jut a mikrovállakozásokra és kkv-kra, ezeket a forrásokat viszonylag könnyen vissza nem térítendő támogatássá alakíthatják majd a vállalkozások.
Vállalat
99 százalék feletti a veszteség Ferihegyen - minden nap
Privátbankár.hu | 2020. április 29. 13:28
Az utasszám pedig 99,5 százalékkal csökkent áprilisban, árulta el a Budapest Airport vezetője.
Vállalat
2,5 milliárd forintos bírságot kapott a booking.com
Privátbankár.hu | 2020. április 28. 16:34
A GVH nem kímélte az utazásközvetítő vállalkozást, 2,5 milliárdos gigabirságot szabtak ki rájuk.
Vállalat
Munkahelyvédelmi programot jelentett be a Tungsram
MTI | 2020. április 28. 12:40
Rövidebb munkaidő és elmaradó béremelés várja a szellemi dolgozókat, cserébe nem kell kirúgni senkit.
Friss
Közérdekű
Erősödik a Fidesz? Ennek a felmérésnek Orbán Viktor örülhetett
Megjelent a Závecz legújabb közvélemény-kutatásának eredménye.
8 órája
Vállalat
64 milliárd forint készpénz naperőművekért – itt a Mol nagy dobása
Szerződést kötöttek egy cég megvásárlására.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Meglepő, miben lépett nagyot előre Magyarország
16:56
-
Versenyjogi bomba: az EU kivizsgálja, hogyan zárná ki a Meta az MI-cégeket a WhatsAppból
16:08
-
Feltámadt a Tesla, mégsem lehet boldog Elon Musk
14:33
-
Szokott teázni? Lehet, veszélyes italt kortyolgat
13:46
-
Padlón az építőipar, felújítási hullám lehet a kilábalás kulcsa
13:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt a maklári kötélugrók legendája, Apostol Kovács Judit
14:11
-
Érettségire felkészítő kurzusokat hirdet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a 2026-os évre
13:51
-
Engedd el! - Péterfi Judit és SOMA Mamagésa előadása
13:45
-
Pénteken csökkenés a hazai benzinkutak áraiban
13:32
-
Tűzoltó Mikulás látogatta meg a kórház Gyermekosztályát
13:26
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Egyre nagyobb pácban Ursula von der Leyen: Orbán Viktor is csak csettinthet arra, amit a tervére kapott
2025. december 4. 10:46
-
Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
2025. december 4. 12:37
-
„Előfordulhat, hogy az Egyesült Államok elárulja Ukrajnát” – megdöbbentő feljegyzés szivárgott ki
2025. december 4. 17:16
-
Megint változik a benzinár pénteken
2025. december 4. 12:08
-
Orbán Viktor egy tollvonással megemeli a jövő évi béreket
2025. december 4. 07:36


