Vállalat
A rovat támogatója:
Vállalat
Jókora hitelből vette meg Tiborcz István Mészárosék ötcsillagos szállodáját
Székely Sarolta | 2020. február 10. 06:07
A tulajdonszerzést még tavaly novemberben jelentette be a Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST Zrt. Most kiderült, az MFB nyújtott hitelt a tranzakció megvalósításához. Cégpapírok szerint 881 millió forint banki kölcsönt nyújtottak a vállalatnak.
Vállalat
A japán autógyártók is megszenvedhetik a koronavírust
Wéber Balázs | 2020. február 8. 17:04
Komoly problémákat jelenthet a japán autóipari cégeknek a koronavírus-válság elhúzódása az ellátási láncok megbénulása miatt. Számos vállalatnak ugyanis Kínában van gyára vagy fontos beszállítói üzeme, amelyekben jelenleg áll a termelés. A Toyota például kénytelen volt elhalasztani négy ottani gyárának újranyitását a napokban.
Vállalat
Az Apple is megszenvedheti a járványt
Király Béla | 2020. február 7. 16:51
Az utóbbi napokban egyre több szakértő véli úgy, hogy a globális ellátási láncokban a kínai vállalatok erős szerepe miatt világszerte hatást gyakorol majd a koronavírus a vállalatokra. A járvány miatt ugyanis sok olyan beszállítónál szüneteltetik a munkát, amely alkatrészeket gyártanak, esetleg összeszerelőként közreműködnek valamely nagy márka végtermékeinél. A fenyegetett iparágak között élen járhat az elektronikai szektor.
Vállalat
Megbírságolták a Béres Gyógyszergyárat
Privátbankár.hu | 2020. február 7. 10:01
Gyermekeknek szóló reklám miatt 21 millió forint büntetést kaptak.
Vállalat
Rekordévet zárt tavaly a Richter
Privátbankár.hu | 2020. február 7. 08:31
Az árbevételük és a nyereségük is nagyot ugrott tavaly.
Vállalat
Az USA nagy ötlete: megvesszük a Nokiát és az Ericssont, hogy ne legyen már olyan jó a Huawei-nek
Privátbankár.hu | 2020. február 7. 08:16
A cél a kínaiak 5G-dominanciájának megtörése.
Vállalat
Valami tényleg megváltozott: új szelek fújnak a vállalatfelvásárlásoknál is
Gáspár András | 2020. február 5. 15:04
Komoly visszaesés volt a globális vállalati felvásárlások piacán 2019-ben, a magas bázisnak köszönhetően azonban még így is a jobbak között tarthatjuk számon az évet. A szakértők azonban már látják annak jeleit, hogy a fák nem nőnek az égig: már nem vesznek meg akármit a befektetők, közeleg a gazdasági növekedési ciklus vége. A magántőke-befektetők a várható profit mellett egyre inkább a fenntarthatósági szempontokat is vizsgálják, ha pedig egy bemutatkozó prezentációra egy tanácsadó cég egy olyan csapatot küld, amely kizárólag fehér férfiakból áll, az könnyen elkaszálhatja a megállapodást.
Vállalat
Több mint 1 milliót fognak keresni a kezdő menedzserek az Aldinál
Privátbankár.hu | 2020. február 4. 11:19
A fizikai dolgozók is béremelést kapnak. Bérfejlesztés lesz idén a Lidlnél is.
Vállalat
A lassú haláltusa után augusztusban végleg kimúlik a Blackberry
Privátbankár.hu | 2020. február 4. 11:07
Nem gyártanak többet az iPhone egykori nagy riválisából.
Vállalat
A Cordia belép a BÉT XBond platformra is
Privátbankár.hu | 2020. február 3. 12:27
Az MNB Növekedési Kötvényprogramjának résztvevői közül a Molt követően a másodikként.
Vállalat
A társasházak helyzetére is megoldást jelenthet a lakás-előtakarékosság
Privátbankár.hu | 2020. február 3. 12:17
Minden télen, különösen az erős fagyok idején sokkoló hírek érkeznek olyan társasházak lakóiról, akiknek otthonaiban az elöregedett kémények, csővezetékek a zord időjárás idején mondják fel a szolgálatot. A téli fagyok idején különösen kellemetlen melegvíz- és fűtés vagy villany nélkül maradni, a közműszolgáltatás gyors helyreállítása ilyenkor még kevésbé tűr halasztást. A társasházak számára gyors megoldást jelenthet a lakásszámla, ami nemcsak a nagyobb felújításokra, hanem hitelfelvételre is felhasználható, miközben biztonságos megoldást nyújt a lakóközösségek számára.
Vállalat
Olasz rivális sorolt be az OTP mellé a román bankért folytatott versenyfutásban
Privátbankár.hu | 2020. február 3. 08:10
Az Intesa Sanpaolo Bank is bejelentkezett a Garanti Bankért.
Vállalat
Díjat kapott a BlackRock és a Siemens hazai vezére
Privátbankár.hu | 2020. február 1. 15:32
Hatodik alkalommal díjazott külföldi vállalatvezetőket a Budapest Business Journal (BBJ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).
Vállalat
Két hét múlva kezdődik a BMW-gyár építése
Privátbankár.hu | 2020. január 30. 16:04
Két hét múlva, február 13-án kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg - jelentették be a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által rendezett konferencián.
Vállalat
Fővárosi számlagyárat számolt fel a NAV
Privátbankár.hu | 2020. január 30. 09:44
Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.
Vállalat
Az összes IKEA-t bezárják Kínában a koronavírus miatt
Privátbankár.hu | 2020. január 30. 08:26
30 áruházról van szó.
Vállalat
Rekordnyereség a Wizz Airnél
Privátbankár.hu | 2020. január 30. 08:07
Több mint 21 millió eurós adózott eredmény jött össze nekik 2019. harmadik negyedévében.
Vállalat
A bíróság szerint gond van kormányközeli médiaóriás körül
Privátbankár.hu | 2020. január 29. 12:19
A Fővárosi Törvényszék eljárási hiba miatt törölte a GVH határozatát, amelyet a Közép-Európai Sajtó- és Médiaalapítvány (KESMA) ügyében hoztak. A versenyhivatalnak a döntés szerint új eljárást kellene lefolytatni.
Vállalat
Komoly csaták várnak a dolgozókra az idei bértárgyalásokon
Valkai Nikoletta | 2020. január 29. 06:09
Nehezebben haladnak a bértárgyalások idén, mint az előző években. Míg a munkáltatók óvatosabbak lettek, tartva egy gazdasági visszaeséstől, a szakszervezetek lényegesen nagyobb béremelést tartanak indokoltnak. Emiatt van, ahol elakadt a párbeszéd. Megnéztük az egyes ágazatokban, hol tartanak a béregyeztetések.
Vállalat
350 millióra büntették a Magyar Telekomot a fogyasztók megtévesztéséért
Privátbankár.hu | 2020. január 28. 11:43
A Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírság azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.
Vállalat
Rekordösszegű büntetést blicceltek össze tavaly a vonatozók
Privátbankár.hu | 2020. január 28. 08:36
Összesen 103 millió forintnyi bírságot szabott ki a MÁV 2019-ben.
Vállalat
Tudta, hogy tilosban jár, de nem érdekelte, 111 milliós bírság járt érte
Privátbankár.hu | 2020. január 27. 10:33
Így járt a Magyar Adósságrendező Zrt. az MNB-vel.
Vállalat
Egyre több szakmában lesz alapelvárás a coach végzettség
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 10:06
A munkaerőpiaci helyzet és új vállalatvezetési irányzatok is erősítik azt a trendet, hogy a vezetőknek is változtatni kell vezetési stílust, amiben nagy mértékben segít a coaching szemlélet. Azonban ez a vállalati kultúra más szemléletet, magatartást követel a munkatársaktól is, így ők is nagy mértékben profitálnak abból, ha jártasak a coachingban – húzták alá az In Dynamics Consulting alapítói.
Vállalat
Ilyen cége még nem volt Mészáros Lőrincnek - alapított is egyet
Székely Sarolta | 2020. január 19. 18:06
Eddig inkább cégek felvásárlásával bővült a felcsúti milliárdos birodalma, most azonban inkább teljesen újakat hoz létre. A jelek szerint 2020-at a legrégebbi cégeinek bővítésével indítja.
Vállalat
Hazament a Posta egyik kínai tulajdonostársa
Csabai Károly | 2020. január 17. 06:03
Részben ez, részben pedig a nyilvánosság előtt nem ismert mértékű veszteség áll amögött, hogy az European Chinese Supply Chain Zrt. jelentős mértékű tőkeleszállításra kényszerült.
Vállalat
Óriási szépségipari cég született
Privátbankár.hu | 2020. január 16. 11:55
Lezárult a Natura &Co és az Avon akvizíciója.
Vállalat
Példátlan összeget tolt a Toyota egy légitaxis startupba
Privátbankár.hu | 2020. január 16. 09:09
A Joby 2023-ban tervezi elindítani a szolgáltatását.
Vállalat
Szétgyártotta magát tavaly a győri Audi
Privátbankár.hu | 2020. január 15. 14:17
Közel kétmillió motort és több mint 150 ezer autót készítettek.
Vállalat
Mészáros & Felcut Kft. a cég neve, 160 milliónyi adót csaltak el
Privátbankár.hu | 2020. január 14. 11:54
A vállalatnak se Mészáros Lőrinchez, se Felcsúthoz nincs köze.
Vállalat
Újabb leépítés az Opelnél, több mint négyezer dolgozót küldenek el
Privátbankár.hu | 2020. január 14. 10:52
A változtatás a németországi üzemeket érinti.
Vállalat
Mészáros Lőrinc üzlettársa fejezi be a visegrádi üveghegy-hotelt
Privátbankár.hu | 2020. január 13. 17:40
Harmadjára, harmadik tulajdonossal futnak neki a projektnek. Ezúttal a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt egy másik kormányközeli vállalkozó váltja. A hotelt ugyanis, ha nem jön újabb váltás, akkor Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj ászló cége fejezheti be.
Vállalat
Robottaxik helyett a biztonságra koncentrál a Daimler
Privátbankár.hu | 2020. január 13. 13:37
A Daimler költségcsökkentési és átszervezési programja nem hátráltatja az új technológiák kifejlesztését - jelentette ki Ola Källenius vezérigazgató a Las Vegas-i CES kiállítás- és vásáron a dpa hírügynökségnek adott interjúban.
Vállalat
Kínai kézbe kerülhet a legendás brit sportautógyár
Privátbankár.hu | 2020. január 12. 15:15
Kína tizedik legnagyobb autógyártója, a Geely tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról az Aston Martin brit sportautógyártóban.
Vállalat
Rekordközeli nyereséggel zárt a svájci jegybank
Privátbankár.hu | 2020. január 12. 12:25
A svájci központi bank (SNB) jelentős pluszban zárta a tavalyi évet, ami azonban elmaradt a két évvel korábbi, 112 éves fennállásának legnagyobb nyereségétől.
Vállalat
Távozott az RTL Klubtól az egyik kulcsembere
Privátbankár.hu | 2020. január 10. 19:03
Rubin Kristóf az elmúlt 18 évben olyan sikerprodukcióért felelt vezetőként mint például a Survivor, a Való Világ 4-5, a Széf, a Kész átverés, a Konyhafőnök. Új cége a TV2-nek is dolgozik majd.
Vállalat
Pont karácsonykor esett vissza a Tesco forgalma
Privátbankár.hu | 2020. január 9. 11:19
Különösen Közép-Európában.
Vállalat
Fennakadás jöhet a fővárosi szemétszállításban
Privátbankár.hu | 2020. január 9. 09:13
Az FKF vezetője szerint ez lesz, ha Budapest vezetése nem tud megegyezni a kormánnyal a kukaholding által visszatartott pénzek sorsáról.
Vállalat
Amerikaiak vették meg a Netrisk.hu-t
Privátbankár.hu | 2020. január 9. 07:49
A biztosításközvetítő cég 75 százaléka került a bostoni székhelyű TA Associates magántőketársaság tulajdonába.
Vállalat
Az OTP egyben lenyelte a szlovén SKB Bankot
Privátbankár.hu | 2020. január 8. 13:25
Csányi Sándor érdekeltsége 99,73 százalékos tulajdonosa lett az új szerzeményben.
Vállalat
Nagy pofont ad a zöld törekvéseknek a Mol új gyára
Privátbankár.hu | 2020. január 6. 15:32
A Tiszaújvárosban épülő poliol üzem nyersolajból készít műanyagot, így egyszerre két zöld elvárásnak mond ellent. Fosszilis tüzelőt használ fel arra, hogy soha el nem bomló anyagú termékeket állítson elő.
Vállalat
Közösen bizniszel Orbán Viktor kötélbarátja és a hazatérő londoni nagykövet
Székely Sarolta | 2020. január 6. 06:10
Tavaly év végén új céggel gyarapodott a Nemzeti Együttműködés Rendszere: összefogott két, eddig még nem közösködő NER-lovag és új vállalkozást indítottak. Pontosabban az egyik 14 millió forinttal bevásárolta magát a másik által alapított cégbe.
Vállalat
Újabb autógyártó dob piacra önjáró autókat
Privátbankár.hu | 2020. január 5. 16:15
A japán autógyártók közül elsőként a Honda az év közepén megkezdi a részben önjáró, 3-as SAE szintű autók értékesítését.
Vállalat
Rekord sok Teslát adtak el 2019 végén
Privátbankár.hu | 2020. január 4. 12:40
Rekordszámú elektromos autót adott át a Tesla a negyedik negyedévben.
Vállalat
Összejátszott több röntgenberendezéseket gyártó cég, 1,6 milliárdos bírságot kaptak
Privátbankár.hu | 2020. január 3. 15:01
A versenykorlátozó társaságok között ott van a Siemens, a GE és a Philips is.
Vállalat
Megbotlott a veszprémi kézilabda, Szíjj László cégének közel 600 millióval kellett segítenie
Privátbankár.hu | 2020. január 2. 16:22
A Duna Aszfalt mellett a kisebbségi tulajdonos Veszprém Építők SE is kölcsönadott a klubnak egy nagyobb összeget.
Vállalat
Kémfilmekben szöknek meg úgy, ahogy a Nissan exvezére tette
Privátbankár.hu | 2020. január 2. 07:54
Carlos Ghosnt karácsonykor egy hangszertokban csempészte ki Japánból a tokiói lakására érkezett zenekar, aztán magángép vitte Libanonba az üzletembert, ahol viszont már maga az államfő fogadta.
Vállalat
Libanonba menekült a japán igazságszolgáltatás elől a Nissan volt főnöke
Privátbankár.hu | 2019. december 31. 09:58
Carlos Ghosnt sikkasztással vádolják - szerinte meg részrehajlók a japánok.
Vállalat
Elkészültek az első kínai Teslák
Privátbankár.hu | 2019. december 30. 09:15
Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit.
Friss
Közérdekű
Erősödik a Fidesz? Ennek a felmérésnek Orbán Viktor örülhetett
Megjelent a Závecz legújabb közvélemény-kutatásának eredménye.
7 órája
Vállalat
64 milliárd forint készpénz naperőművekért – itt a Mol nagy dobása
Szerződést kötöttek egy cég megvásárlására.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Meglepő, miben lépett nagyot előre Magyarország
16:56
-
Versenyjogi bomba: az EU kivizsgálja, hogyan zárná ki a Meta az MI-cégeket a WhatsAppból
16:08
-
Feltámadt a Tesla, mégsem lehet boldog Elon Musk
14:33
-
Szokott teázni? Lehet, veszélyes italt kortyolgat
13:46
-
Padlón az építőipar, felújítási hullám lehet a kilábalás kulcsa
13:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt a maklári kötélugrók legendája, Apostol Kovács Judit
14:11
-
Érettségire felkészítő kurzusokat hirdet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a 2026-os évre
13:51
-
Engedd el! - Péterfi Judit és SOMA Mamagésa előadása
13:45
-
Pénteken csökkenés a hazai benzinkutak áraiban
13:32
-
Tűzoltó Mikulás látogatta meg a kórház Gyermekosztályát
13:26
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Egyre nagyobb pácban Ursula von der Leyen: Orbán Viktor is csak csettinthet arra, amit a tervére kapott
2025. december 4. 10:46
-
Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
2025. december 4. 12:37
-
„Előfordulhat, hogy az Egyesült Államok elárulja Ukrajnát” – megdöbbentő feljegyzés szivárgott ki
2025. december 4. 17:16
-
Megint változik a benzinár pénteken
2025. december 4. 12:08
-
Orbán Viktor egy tollvonással megemeli a jövő évi béreket
2025. december 4. 07:36


