Vállalat
A rovat támogatója:
Vállalat
Ez is ritka: karcsúsodik egy Mészáros-érdekeltség
Privátbankár.hu | 2020. július 30. 14:06
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás szerződésállománya augusztus 1-jével az Aegonhoz kerül.
Vállalat
Túl nagy hatalma lett az amerikai techcégeknek - Zuckerberg a többieket mószerolja
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 30. 07:25
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook. Mindenki a maga igazát hangoztatta, csak Mark Zuckerbergtől jött egy váratlanabb húzás.
Vállalat
Igényelhető egyszerre a Széchenyi hitel és az NHP Hajrá?
Privátbankár.hu | 2020. július 29. 17:32
A Növekedési Hitelprogram és a Széchenyi Kártya Program évek óta elérhető konstrukciók a kis- és középvállalati (kkv) szektor számára. A koronavírus-járvány miatt viszont több változást is eszközölt ezeken a hitelajánlatokon az állam és a jegybank, aminek köszönhetően mindkét program kifejezetten kedvező feltételekkel kínál hiteleket vállalkozások számára. Felmerülhet a kérdés, hogy dönthet-e úgy egy cég, hogy mindkét támogatott kölcsönt igénybe veszi. A Bank360.hu annak járt utána, hogy van-e erre lehetőség, illetve ha van, akkor érdemes-e mindkét programban részt venni.
Vállalat
Megint félrevezetően kommunikált a Digi, 20 millióra büntették őket
Privátbankár.hu | 2020. július 29. 15:17
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a cég megint nem a valós helyzetről tájékoztatta őket az Invitel felvásárlása kapcsán.
Vállalat
Mi lesz a Waberers sorsa, eladják a céget?
Privátbankár.hu | 2020. július 29. 12:03
A napokban felröppent pletykák szerint a Waberer’s tulajdonosa túladna a logisztikai vállalaton. A társaság közleményben reagált ezekre az értesülésekre.
Vállalat
Nincs meglepetés a Forbes 100-as toplista élén
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 29. 11:24
Tavalyhoz hasonlóan idén is az Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló listáját.
Vállalat
50 milliós bírságot kapott a K&H Biztosító
Privátbankár.hu | 2020. július 29. 09:47
A jegybank problémákat talált náluk a kgfb és az életbiztosítási állománykezelésnél.
Vállalat
Távozik a Prezi éléről Árvai Péter, de a cégnél marad
Privátbankár.hu | 2020. július 29. 08:38
Vezérigazgató helyett igazgatótanácsi elnök lesz a továbbiakban.
Vállalat
Csak évek múlva áll talpra a légiipar
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 28. 18:14
A vártnál szerényebb bővülés miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra számít, hogy a korábban tervezettnél egy évvel később, csak 2024-ben érheti el a légi utasszállítás a járvány előtti szintet.
Vállalat
Közel 1 milliárd forintért rendelt új szobrokat a jegybank
Privátbankár.hu | 2020. július 28. 12:41
Az alkotások a Postapalotába és a Magyar Telekom székházába kerülnek majd.
Vállalat
Matolcsy György megbírságolta Mészáros Lőrinc nyugdíjpénztárát
Privátbankár.hu | 2020. július 28. 10:01
Informatikai és kiszervezési hiányosságokat talált az MKB Nyugdíjpénztárnál a Magyar Nemzeti Bank, 9,5 millió forint lett a büntetés.
Vállalat
Kerekítési hiba? Négyszer többe került a Mátrai Erőmű visszavásárlása, mint eddig hittük
Privátbankár.hu | 2020. július 28. 08:47
Az MSZP szerint az MVM kereste meg az eladót, és nem fordítva.
Vállalat
Rossz hír közlésére készül a Boeing
MTI | 2020. július 26. 10:50
Befagyott a repülőpiac, csúszik az új szuperrepülő leszállítása.
Vállalat
Mentőövet dobott sok boltosnak több önkormányzat, de százmilliókat veszítenek ezzel
Mester Nándor | 2020. július 26. 06:10
Budapesten a belvárosi önkormányzatok a kisebbik rosszat választották: lemondtak az idei bérleti díj egy részéről, csakhogy életben tartsák a tulajdonukban lévő üzlethelyiségek bérlőit. Ám még így sem tudják megakadályozni, hogy a becslések szerint akár többszáz vállalkozó végleg kiszálljon az üzletből. A kerületek összesen többszáz millió forinttól esnek el, ami nagyon hiányzik majd nekik.
Vállalat
Index: továbbgyűrűző hatás
Privátbankár.hu | 2020. július 25. 08:28
Más médiumokat is komolyan érint majd, ami az Index körül történik.
Vállalat
Nem válnak valósággá Mészáros Lőrinc tájvédelmi területre álmodott homokbányái
Tiszai Balázs | 2020. július 25. 06:29
Legalábbis egyelőre. A kormány nem szüntette meg az érintett tiszakóródi területek védettségét, a Mészárosék által szüneteltetett környezeti hatásvizsgálati eljárás ellenben néhány napja végleg megszűnt.
Vállalat
Rendezvényközpontot és aquaparkot is árul a nemzeti vagyonkezelő
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 24. 16:02
Portfóliótisztítási stratégiájának megfelelően folytatja az állami feladatellátásához nem szükséges ingatlanok piaci értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Vállalat
Távozott az Index vezetősége és a szerkesztőség nagy része
Privátbankár.hu | 2020. július 24. 13:19
Közel 60 ember mondott fel egyszerre.
Vállalat
9,8 millió forintra bírságolta az Aegon önkéntes nyugdíjpénztárt a jegybank
Privátbankár.hu | 2020. július 24. 09:41
Ellenőrzése során az MNB számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosságot tárt fel.
Vállalat
Vádat emeltek Töröcskei István volt bankvezér ellen
Privátbankár.hu | 2020. július 22. 07:34
A Zala Megyei Főügyészség emelt vádat a volt bankár és a Széchenyi Bank korábbi vezetői ellen.
Vállalat
Kiszedett mindent és még annál is többet Mészáros Lőrinc a cégéből
Csabai Károly | 2020. július 22. 05:55
A nemzet gázszerelője és felesége 50 százalékos tulajdonában lévő Hungarikum Kft. egy év alatt az árbevételét és a nyereségét is csaknem megduplázta. A profitot teljes egészében fel is vették a tulajdonosok, amelyhez hozzácsapták még az előző évi eredménytartalékot is, így a Mészáros-házaspár markát közel 1,3 milliárd forint osztalék ütötte.
Vállalat
Jóváhagyást kért a Spar a versenyhivataltól, hogy megszerezhesse a Zimbo üzemét
Baka F. Zoltán | 2020. július 21. 17:59
Mintegy 200 ember kerülhet új munkaadóhoz.
Vállalat
Kilőtt a piac - a használt autókat nagyon veszik
Király Béla | 2020. július 21. 15:19
Az első félében a koronavírus-járvány hatására a járművek értékesítése visszaesett, ugyanakkor júniusban a használt járművek esetében már növekedés volt tapasztalható. Ez persze részben annak is betudható, hogy az emberek kisebb összeget tudnak járművásárlásra fordítani.
Vállalat
A legfontosabb hirdetője szúrt oda a Facebooknak
Privátbankár.hu | 2020. július 21. 14:11
Június végén számos nagy hirdető jelezte, hogy nem fog addig hirdetni a Facebookon, amíg a közösségi médiavállalat nem rendezi megnyugtatóan a gyűlöletkeltő tartalmak szabályozását. Az etikai megfontolásokon túl ugyanis saját brandjük védelmében is fontos, hogy ilyen környezetben ne jelenlen meg a hirdetésük. Most újabb óriáscég, a Disney jelentett be szigorú lépéseket a Facebookkal szemben.
Vállalat
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal a kaposvári Kométa
MTI | 2020. július 21. 12:29
Néhány éven belül 400-500 új munkahelyet hoznak létre a városban, ígéri a húsipari vállalat vezetője.
Vállalat
Csődben lévő orvosi cég lett stratégiailag kiemelt - akár az államhoz is kerülhet
Privátbankár.hu | 2020. július 21. 07:47
Hamar gyakorlati haszna lesz a csődtörvény nemrég történt módosításának: az évek óta küszködő Dispomedicort stratégiailag kiemelt jelentőségű cégnek nyilvánították, a csődeljárás végén így állami tulajdonba is kerülhet.
Vállalat
700 Tesco-alkalmazottat érint: nagy átszervezések kezdődtek a cégnél
MTI | 2020. július 21. 07:37
Munkaköröket vonnak össze, beosztást optimalizálnak. Az alkalmazottak többségének új állást fognak ajánlani.
Vállalat
Mészáros Lőrinchez közeli rádiók egyesülnek egymással
Csabai Károly | 2020. július 19. 10:38
A cégközlönyben megjelentekből arra lehet következtetni, hogy a nagyszabású, összesen 17 társaságot érintő összeolvadási folyamatra alapvetően azért került sor, mert több cég is súlyosan tőkehiányossá vált, amit egybeboronálásukkal el lehet tüntetni.
Vállalat
Üres maradhat a postások zsebe
MTI | 2020. július 17. 12:32
Bérük emeléséhez nincs ugyanis forrás az európai uniós szabályozások miatt - állította a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Vállalat
A magyar autó-motorsport nagy napja: ömlenek a milliárdok a friss közlönyből
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 06:52
Határozatban áll ki a kormány a Hungaroring 1,6 milliárdos felújítása, év 14 milliárdos jogdíja mellett, valamint Palkovics miniszternek kiadja, hogy évi 3,3 milliárdért hozza Hajdúnánás mellé a MotoGP versenysorozatot is. A magyar feltalálók segítésére hivatott céget átalakítják Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggé.
Vállalat
Szembemegy a kormány Lázár Jánossal, megmenekül a bezárástól egy rakás dohánybolt
Gáspár András | 2020. július 16. 06:07
Lázár János az év végén bezáratta volna azokat a kijelöléssel odaítélt dohányboltokat, amelyek olyan városban működnek, ahol van koncessziós pályázat alapján működő trafik is; a kedd éjszakai salátatörvény azonban hatályon kívül helyezte a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos korábbi törvénymódosítását.
Vállalat
Hirtelen besorolták a MÁV alá a Volánbuszt
MTI | 2020. július 15. 10:25
Hogy hosszú távon erősítsék az egységes stratégiai irányítást, szól az érv.
Vállalat
Elegük lett a postásoknak - szombaton a miniszter irodája elé vonulnak
Privátbankár.hu | 2020. július 14. 17:34
Szombaton valamennyi postás szakszervezet közös demonstrációra készül, mert a Magyar Posta nem tud általános bérfejlesztést adni a dolgozóknak 2020-ra, csak egyszeri kifizetést.
Vállalat
Ennél már csak jobb jöhet? Ötéves csúcson a hangulatindex az eurózónában
MTI | 2020. július 14. 14:29
Júliusban öt éve a legmagasabbra emelkedett a ZEW gazdaságkutató intézetnek az euróövezeti befektetői hangulat alakulását követő indexe. A németországi hangulatindex kissé romlott, de még mindig hisznek a fellendülésben a befektetők.
Vállalat
Újabb adag gázt talált a Mol Pakisztánban
MTI | 2020. július 14. 11:05
5 kilométer mélyre fúrtak érte.
Vállalat
A kormány beszáll a Lidl építkezésébe - az új korszak nyertesei közé kerül Magyarország?
Gáspár András | 2020. július 14. 10:07
A kormány támogatásával épít újabb logisztikai központot a Lidl 35 milliárd forintból – a költségvetés ebből 1,2 milliárd forintot áll.
Vállalat
Szűk céges körbe hullanak a nagy székházépítési lehetőségek Budapesten
Mester Nándor | 2020. július 14. 06:01
A formálódó új magyar szuperbank (az összefonódó MKB, Takarékbank, Budapest Bank) lehet a következő székházépítő Budapesten. Racionális döntés lenne egyetlen központba összevonni a telephelyeket. Mások is megtették ezt és újabb székházak épülhettek-épülhetnek. Már ha van hozzá elég forrás. A jelek szerint volt és most is van. Kivitelezőt is lehet találni, nem is kell messzire menni. Ott vannak a körben.
Vállalat
Egyhetes leállás jön a kecskeméti Mercedesnél
MTI | 2020. július 13. 17:57
Az augusztus 20-i hosszú hétvégét bővítik ki. Karbantartás lesz, a dolgozók meg szabadságra mennek.
Vállalat
A Roszatommal alapított közös céget az MVM
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 13. 11:38
European Power Services Zrt. néven vegyesvállalatot alapított az MVM Zrt. valamint a Roszatom állami konszern leányvállalata, a Rusatom Service Rt. Magyarországon.
Vállalat
Pénzváltóra csapott le az MNB
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 13. 10:51
25 millió forintra bírságolták a Hanifa Kft.-t.
Vállalat
Forradalom a fociban: többé nem a pénz lesz a legfontosabb faktor
Pásztor András | 2020. július 12. 19:10
Írásomban amellett fogok érvelni, hogy napjaink futballforradalmát nem a pénz őrületes mennyiségű beáramlása, hanem a tudomány behatolása okozza. Mégpedig a legmagasabb szintű tudományé. Azonban a tudomány csak akkor tudja kifejteni revelatív hatását, ha az a szervezet, cég - vagy esetünkben egy futballklub - a lehető legaprólékosabban, precízen felépített, jól szervezett, jól vezetett, minden részletében kidolgozott, megtervezett struktúrával, feladatkörökkel, a maga területén a legjobb szakemberek által irányított gépezet azt működésének középpontjába helyezi. Mint például a nemrég bajnoki címet Liverpool esetében, amit többen a világ legjobban működtetett klubjának tartanak.
Vállalat
Visszatér az országba egy nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cég
MTI | 2020. július 11. 15:32
Az Andersen Adótanácsadó az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével bukkan fel ismét itthon.
Vállalat
Egyben benyeli Csehország legnagyobb energiakereskedőjét az MVM Csoport
MTI | 2020. július 11. 12:12
Az innogy Česká republika földgázkereskedő, de egyre inkább rámennek a villamosenergia-piacra is.
Vállalat
Oszkó Péter szerint az önkormányzati szájkarate helyett dolgozni kellene
Baka F. Zoltán | 2020. július 10. 12:42
A korábbi pénzügyminiszter arra emlékeztetett, hogy a válságok idején a kormányok mozgástere beszűkül. Nincs ez most másképp sem, ami azzal jár, hogy az önkormányzatok költségvetéséhez is hozzá kell nyúlni. Mint elmondta, a mostani időszakkal kapcsolatban is hiányérzete van Budapest vezetése miatt.
Vállalat
Itt a vége: megszűnik a Malév földi kiszolgáló cége
Csabai Károly | 2020. július 10. 10:06
Ugyanakkor a kormány a Malév GH Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette, miután a felszámolási eljárásának megnyugtató módon való lebonyolítása szerinte közérdek.
Vállalat
892 milliós bírságot kapott az Alza.hu a megtévesztő Black Friday-akciói miatt
Privátbankár.hu | 2020. július 10. 08:44
A hirdetésekben elektronikai és háztartási gépeket mutogattak azzal, hogy akár 80 százalékos kedvezménnyel kaphatók, a valóságban csak ruhákra, focilabdákra vonatkozott az ilyen mértékű leárazás.
Vállalat
Letarolhatja a biztosítási piacot Mészáros Lőrinc
Csabai Károly | 2020. július 10. 06:07
A CIG Pannónia Nyrt. irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfeleinek becserkészése. Közel 1,9 millió potenciális ügyfélről van szó. Az ő megközelítésükkel meg sem kell várni, amíg lezárul a három bank egyesülése.
Vállalat
Mészáros Lőrinc lánya is saját lábára állt
Székely Sarolta | 2020. július 8. 20:21
Tovább szárnyal Mészáros Lőrinc vejének cége, a Homlok Építő Zrt.
Friss
Közérdekű
Erősödik a Fidesz? Ennek a felmérésnek Orbán Viktor örülhetett
Megjelent a Závecz legújabb közvélemény-kutatásának eredménye.
8 órája
Vállalat
64 milliárd forint készpénz naperőművekért – itt a Mol nagy dobása
Szerződést kötöttek egy cég megvásárlására.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Meglepő, miben lépett nagyot előre Magyarország
16:56
-
Versenyjogi bomba: az EU kivizsgálja, hogyan zárná ki a Meta az MI-cégeket a WhatsAppból
16:08
-
Feltámadt a Tesla, mégsem lehet boldog Elon Musk
14:33
-
Szokott teázni? Lehet, veszélyes italt kortyolgat
13:46
-
Padlón az építőipar, felújítási hullám lehet a kilábalás kulcsa
13:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt a maklári kötélugrók legendája, Apostol Kovács Judit
14:11
-
Érettségire felkészítő kurzusokat hirdet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a 2026-os évre
13:51
-
Engedd el! - Péterfi Judit és SOMA Mamagésa előadása
13:45
-
Pénteken csökkenés a hazai benzinkutak áraiban
13:32
-
Tűzoltó Mikulás látogatta meg a kórház Gyermekosztályát
13:26
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Egyre nagyobb pácban Ursula von der Leyen: Orbán Viktor is csak csettinthet arra, amit a tervére kapott
2025. december 4. 10:46
-
Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
2025. december 4. 12:37
-
„Előfordulhat, hogy az Egyesült Államok elárulja Ukrajnát” – megdöbbentő feljegyzés szivárgott ki
2025. december 4. 17:16
-
Megint változik a benzinár pénteken
2025. december 4. 12:08
-
Orbán Viktor egy tollvonással megemeli a jövő évi béreket
2025. december 4. 07:36


