Vállalat
Vállalat
Matolcsy Györgyék 32,5 millióra bírságolták a Takarék Bankcsoportot
MTI | 2021. július 7. 14:41
Több hiányosságot is feltártak a csoport vizsgálata során az MNB ellenőrei, de ezek egyike se veszélyezteti a bankcsoport megbízható működését.
Vállalat
374 milliós veszteséget hozott a trieszti kikötő a magyar államnak
Székely Sarolta | 2021. július 7. 05:27
Bár a vételárat a sajtóban megjelent hírek alapján már 2019-ben kifizethette az állam, a trieszti kikötőt csak a tavaly év utolsó hónapjában vehette birtokba az ügyletet lebonyolító Adria Port Kft. A biznisz egyelőre csak gigantikus veszteséget hozott. De nyilván ez nem lesz mindig így.
Vállalat
Vállalkozások ezrei szűntek meg idén
MTI | 2021. július 6. 06:37
Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben - írta keddi számában a Világgazdaság.
Vállalat
A darabversenyt Magyarország nyerte meg
MTI | 2021. július 5. 08:40
Az itteni cégek jutottak a legnagyobb számban magántőke-befektetéshez tavaly Közép-Európában. A járvány idején is volt, aki finanszírozni merte a vállalkozásokat.
Vállalat
Cégek is kaphatnak támogatást elektromos járművek vásárlására
MTI | 2021. július 3. 11:17
A kormány újabb intézkedéssel ösztönzi a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak elérését, a közúti közlekedés zöldítését. Egy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez.
Vállalat
Jobbra húzni egy csatárt: ügyfelekért versengenek a futball Tinderei
Marosi Gergely | 2021. július 3. 05:57
René Adler, a német labdarúgó-válogatott, a Bayer Leverkusen, a Hamburger SV és a Mainz egykori kapusa új okostelefonos alkalmazással lépett ki a futballpiacra: a 11TransFair app "a foci Tindereként" hozhatja össze a klubot kereső játékosokat az erősítésre vágyó klubokkal. Nem az övé az első hasonló kísérlet.
Vállalat
Ekkor érdemes a Drupal oldalt frissíteni
Márkázott tartalom | 2021. július 2. 11:00
A Drupal háza táján nem tétlenkednek, így a Drupal fejlesztőket sem fenyegeti az a veszély, hogy túlságosan unatkoznának. Sorra látnak napvilágot az új verziók azt követően, hogy előbb a Drupal 8, majd a Drupal 7 támogatás fog megszűnni hamarosan.
2021 utolsó negyedévében érkezik a 9.3.0, majd a következő negyedévben a 9.4.0 és a 10.0.0. Jó kérdés, hogy mikor érdemes frissíteni a Drupal oldalakat? Ezt fogjuk körüljárni a következőkben.
Vállalat
A Pólus Holdingot is megütötte a COVID
Privátbankár.hu | 2021. június 30. 15:57
Az alaptőke jelentős csökkentéséről határozott a Pólus Holding. Okként a járvány miatti bevételkiesést jelölték meg.
Vállalat
Lábon lőtte magát a kínai kormány? Veszélyben a gazdasági növekedés a techcégek miatt
Privátbankár.hu | 2021. június 30. 13:39
Elemzők szerint túlzásba vitte a szigort a kínai kormány a techcégekkel szemben, és saját gazdasági növekedését is kockáztatja.
Vállalat
Egy apró kis szemét az egyik legnehezebben eltüntethető hulladék
Privátbankár.hu | 2021. június 30. 11:12
Elbúcsúzhatunk az egyszer használatos műanyagoktól.
Vállalat
Csúnya veszteséget hozott össze a szombathelyi stadion
Székely Sarolta | 2021. június 29. 16:47
Mivel 2020-at döntően meghatározta a koronavírus-járvány, annyira nem meglepő, hogy a szombathelyi stadion veszteségesen működött.
Vállalat
A török Özyer cég megnyitotta a luxushotelt a Matild Palotában
- | 2021. június 29. 16:27
Elkészült a Matild Palota felújítása, a török Özyer cég ingatlanában luxus hotelt fog üzemeltetni a Marriott hálózat.
Vállalat
Nagyot ment két magyar startup az USA-ban
PR | 2021. június 29. 13:31
Hatalmas sikert ért el két, a Vespucci Partners portfóliójába tartozó magyar startup, a Poliloop és a Haris Digital, előbbi a 2., utóbbi a 3. helyet szerezte meg kategóriájában a SelectUSA Investment Summiton. Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén olyan cégek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, melyek a világ legfontosabb piacát vették célba. A döntéshozók ezt követően értékelik, hogy a startupok mennyire állnak készen az USA-ban való megjelenésre. „Külön öröm számunkra a Poliloop és a Haris Digital kimagasló eredménye a Vespucci Partnersnél, hiszen ez a hibrid modellünk sikerességét validálja” – kommentálta a sikert a budapesti székhelyű kockázatitőkealap-befektető társalapítója, Sohajda Júlia.
Vállalat
Zöld jelzés a korrupciós metrópernek
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 29. 11:54
Eredményesen fellebbezett ugyanis az ügyészség az Alstom-ügy büntetőeljárásának részbeni megszüntetése ellen - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Vállalat
Jó hír: 12 milliárdot ruháznak be az egészségügybe
MTI | 2021. június 29. 10:32
Még idén elkészül a Masterplast feldolgozó üzeme is, így a cég egy összesen 12 milliárd forintos nagyberuházást hajt végre a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával - jelentette ki Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program egyik legnagyobb beruházásának, a Masterplast Kft. új textilalapanyag-gyártó üzemének átadásán.
Vállalat
Megtáltosodtak a Takarékbank GDP-várakozásai
MTI | 2021. június 29. 07:59
6,6 helyett már 7,7 százalékos növekedést várnak az idei évre, és azt mondják, még ez is visszafogott becslés.
Vállalat
Visszatérés az irodába: mit gondolnak erről a magyarok?
Privátbankár.hu | 2021. június 28. 13:35
A koronavírus járvány-helyzet miatti távmunkában dolgozókat kérdezték arról, várhatóan milyen formában folytathatják a közeljövőben a munkát.
Vállalat
Legyen tartása!
Márkázott tartalom | 2021. június 28. 12:38
A mozgásszegény életmód, az ülőmunka, a telefon és a számítógép billentyűzetének nyomogatása könnyedén és alattomosan okozhat rossz testtartást, amelyet gyorsan meg lehet szokni. Aztán egyszer csak jön egy hirtelen, rossz mozdulat és a kisugárzó fájdalomtól csillagokat látunk. Nem is értjük, mi történt hirtelen. Ilyenkor gyakran már késő észbe kapni, pedig a megelőzés, a tudatosan végzett gyakorlatok nagyban meghatározzák, hogy meddig élhetjük életünket fájdalom nélkül, meddig mondhatják ránk mások, hogy: „De jól tartod magad!”.
Vállalat
Ingyen elérhető a Haris Digital díjnyertes fejlesztése az ipari szereplőknek
PR | 2021. június 28. 10:59
A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 %-os növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem engedik, de akár a teljes hazai ipart áramvonalasítanák, amivel a cégek profitabilitása mellett a környezeti terhelés is csökkenne.
Vállalat
A felcsúti sporthotelnek meg se kottyant a koronavírus - története legjobb éve volt 2020
Székely Sarolta | 2021. június 26. 17:08
Miközben a szállodáknak zárva kellett tartaniuk a járványügyi intézkedések miatt és a turizmus, mint olyan gyakorlatilag megszűnt, a felcsúti focialapítvány tulajdonában lévő sporthotel jobb éve volt, mint bármikor.
Vállalat
Elrepítheti-e remek munkája Marco Rossit a topligákba?
Marosi Gergely | 2021. június 26. 05:46
A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét jól illusztrálja, hogy a két legutóbbi világbajnok (Németország, Franciaország) és a regnáló Európa-bajnok Portugália ellen alig futballozott hátrányban, és meglepetésre két pontot szerzett a „halálcsoportban”, úgy, hogy percekre volt a továbbjutás kiharcolásától. A szövetségi kapitány Marco Rossi volt a csapat egyik legnagyobb „sztárja”, minden bizonnyal sokan felfigyeltek rá és együttesére. Adódik a kérdés: elképzelhető, hogy az olasz edző a magyar válogatottal nyújtott teljesítményének köszönhetően vonzó ajánlatokat kap a közeljövőben?
Vállalat
Magyarországról aggódva figyelhetjük a német autóipar helyzetét
Privátbankár.hu | 2021. június 24. 08:43
A magyar ipar és külkereskedelem számára kiemelten fontos a német autóipari cégek helyzete. Bár a német állam jelentős támogatásokat nyújtott az ottani vállalatoknak, az autóipari cégek egy része nem felelt meg a kritériumoknak, ennek eredményeként 32 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma – derül ki a Coface hitelbiztosító elemzéséből.
Vállalat
Újabb közbeszerzési tenderen nyert a 4iG
Privátbankár.hu | 2021. június 23. 11:54
A keretmegállapodás értéke másfél milliárd forint plusz áfa.
Vállalat
Amazon, Apple, Google - a világ három legértékesebb márkája
MTI | 2021. június 23. 08:52
Idén is az Amazon áll a világ legértékesebb márkáinak az élén, harmadik éve foglalja el ezt a helyet.
Vállalat
Megegyeztek a béremelésről a GE Aviation veresegyházi gyárában
MTI | 2021. június 22. 18:09
A repülőgép-alkatrészeket előállító és javító üzemnél 4 százalékos emelés jön júliustól.
Vállalat
Megszűnhet a kukaholding
Privátbankár.hu | 2021. június 22. 08:42
A hulladék-koncessziós rendszer 2023 közepétől ígért bevezetésével okafogyottá válhat a kukaholdingként elhíresült NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő léte - írja a Népszava iparági megfigyelőkre hivatkozva.
Vállalat
Már látják a fényt az alagút végén az európai cégek
Privátbankár.hu | 2021. június 21. 17:36
Egy friss felmérés szerint a cégvezetők fele szerint már az is szerencse, hogy vállalkozásuk túlélte 2020-at.
Vállalat
Egy Eb már nem elég, az impulzusvásárlás kora lejárt a fociban
Marosi Gergely | 2021. június 19. 05:37
John Jensentől Karel Poborskyig, Jan Erikssontól Nuno Gomesig sok olyan futballista volt az Európa-bajnokságok vagy világbajnokságok történetében, akinek játékjogát méregdrágán vették meg egy-egy kiugró teljesítmény után, hogy aztán a vevő végül csalódottan adja tovább őket. Öt éve Dzsudzsák Balázs lehangolva nyilatkozta, hogy a bravúros magyar Eb-szereplés után sem jöttek sorban az ajánlatok, ám az impulzus-vásárlások ideje alighanem elmúlt. Ettől függetlenül a klubok mellett ügynökségek sora figyeli játékosait hol örömmel, hol aggódva – hiszen egy nagy torna befolyásolja, befolyásolhatja a piaci értéket, és hamarosan kezdődik az átigazolási időszak.
Vállalat
Óriási fejlesztés jön a Lego nyíregyházi gyáránál
MTI | 2021. június 18. 16:08
A kormány is beszáll 5,8 milliárd forinttal.
Vállalat
Hogy élesztené újra Budapestet a BKIK?
Privátbankár.hu | 2021. június 17. 13:46
A vendéglátóipar mellett más helyi, budapesti vállalkozásokat is segít majd a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara fogyasztásösztönző programja.
Vállalat
Megint le lehet ülni az első ülésekre a BKK járatain
MTI | 2021. június 17. 10:40
És ismét lehet jegyet venni a sofőröknél.
Vállalat
Megbírságolták Magyarország leggazdagabb emberének cégét
Privátbankár.hu | 2021. június 16. 15:24
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki az Opus Global Nyrt.-re, mivel a Magyarország leggazdagabb emberének többségi tulajdonában lévő tőzsdei cég nem tette közzé időben a hóvégi jelentését.
Vállalat
A cégalapításokból is látszik, felpörgött a vállalkozási kedv
Privátbankár.hu | 2021. június 16. 14:47
A cégalapítások és megszűnések is azt tükrözik, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása utáni visszaesést követően élénkül a magyar gazdaság.
Vállalat
Sokaknak kell a 219 ezer forint támogatás
Privátbankár.hu | 2021. június 16. 11:11
Egy hét alatt több mint hétezren kérték az önfoglalkoztatók támogatását.
Vállalat
Jól bekezdett Mészáros Lőrinc cége
Privátbankár.hu | 2021. június 16. 09:55
Az Opus Global Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben.
Vállalat
Két német üzemben rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler
MTI | 2021. június 15. 16:06
A globális chiphiány miatt ismét rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler autógyártó két németországi üzemében a héten.
Vállalat
Globális szolgáltatók közé léphet a 4iG az űrtávközlésben
Privátbankár.hu | 2021. június 15. 08:56
Bejelentette első nemzetközi tranzakcióját a 4iG Nyrt., mellyel tovább folytatódhat a cégcsoport távközlési portfoliójának építése, illetve űripari terjeszkedése.
Vállalat
Új tulajdonosával egyesül a Rác fürdőt üzemeltető cég
Csabai Károly | 2021. június 14. 18:46
A REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. július 31-ével beolvad a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-be (BGYH) – derül ki a legfrissebb cégközlönyből. Mindkét társaság tulajdonosa a fővárosi önkormányzat, így észszerűnek tűnik azok egybetolása, amely annak a tranzakciónak a leképeződése lehet, melyben a BGYH ötmilliárd forintért megveszi a Rác fürdőt.
Vállalat
Gyorsan növekszik a 4iG elemzők szerint
Privátbankár.hu | 2021. június 14. 17:57
A londoni elemzők masszív növekedést várnak az idei évben a cégcsoporttól, amit a DIGI tranzakció lezárása és a társaság régiós terjeszkedése tovább fokozhat.
Vállalat
Ennél több kell: mire elég a Facebook és a Google által felajánlott pénz a médiában?
Kollár Dóra | 2021. június 13. 17:15
Az egyre növekvő nyomás hatására a Facebook és a Google közel 600 millió dollárt különített el a hírszolgáltatók támogatására világszinten, így több ezer médium kapott pénzügyi és más jellegű, például oktatási támogatást.
Vállalat
Milliárdokat von ki Magyarországról a jónevű multi
Csabai Károly | 2021. június 10. 15:24
A 190 hazai üzemanyagtöltő-állomást üzemeltető Shellről van szó, amely csaknem 6 milliárd forinttal szállítja le itteni leányvállalata jegyzett tőkéjét. Mivel utóbbi nyereséggel zárta a 2020-as évét, a csökkentésre nem a veszteség rendezése miatt van szükség, az ominózus tőkét a holland-angol multinacionális társaság kivonja magyarországi cégéből.
Vállalat
Aki eddig nem igényelt, elfelejtheti az NHP Hajrát
Privátbankár.hu | 2021. június 9. 15:22
Annyira túlcsordult az igénylés alatt álló NHP Hajrá igénylések összege, hogy aki eddig nem adta le az igénylését, az már szinte biztosan nem fog részesülni a hiteltípusból.
Vállalat
2600 milliárd forinthoz juthatnak a kkv-k
MTI | 2021. június 9. 14:52
Indul a vállalkozás-fejlesztési program, az első 100 milliárd forint értékű pályázatot pénteken hirdetik meg.
Vállalat
15 milliárdos támogatást kap a ruha- és kreatív ipar
MTI | 2021. június 9. 11:48
Ebből 300 céget tudnak támogatni.
Vállalat
Nem ideális, hogy a Richter egyötöde alapítványoknál van, de ez jobban segít a függetlenség megőrzésében
Privátbankár.hu | 2021. június 9. 10:10
Egyebek mellett ezt is kijelentette Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban.
Vállalat
Euróban számolva csökkent a DIGI tavalyi árbevétele
MTI | 2021. június 8. 17:17
A gyenge forint miatt euróban számolva mintegy 8 százalékkal csökkent a Mészáros Lőrinc volt bizalmasa által vezetett 4iG-hez kerülő DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. tavalyi bevétele - közölte a cég kedden.
Vállalat
300 millió eurós üzlet: bevásárol a Mol Szlovéniában
MTI | 2021. június 8. 11:16
A Mol-csoport megvásárolja az OMV 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatát Szlovéniában, a vételár 301 millió euró, a tranzakció versenyhatósági engedélyhez kötött - közölte az olajtársaság kedden.
Vállalat
Jelentős bírságot kapott a Google Franciaországban
MTI | 2021. június 8. 08:33
A francia versenyhivatal 220 millió eurós (több mint 76 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
25 perce
Makro / Külgazdaság
Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az évszázad végére 95 évre nő a várható élettartam a legmenőbb országokban
11:56
-
Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni
11:29
-
Megvan a FIFA új ranglistája a világbajnokság után
10:58
-
A magyarok szeretnek borravalót adni, bár nagyon átalakulóban ez a piac is
10:39
-
Magyar Péter akár most is kész leülni egy személyes vitára Orbán Viktorral
10:19
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
-
Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot
08:19
-
Gárdonyi Napok 2026: öt napon át ünnepli Eger az Egri csillagok íróját – HOBO, Budapest Bár és Blahalouisiana is fellép
08:07
-
Lejár a főispánok kora és a vármegyék: októbertől ismét megyék és kormánymegbízottak lesznek
06:57
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
2026. július 21. 14:53




