Hírek
Kultúra "Egyelőre kegyes hozzám a nyár" - interjú Szabó T. Anna íróval 
Szarvas György | 2020. július 4. 14:10
Nyaralás közben olvasni, már-már közhely, de nyaralás közben írni, ez bizony az írók kiváltsága. Szabó T. Anna írót többek között arról kérdeztük, híve-e annak, hogy az év közben összevásárolt könyveket a nyári szabadság alatt olvassuk ki, és azt is próbáltuk megtudni, miként vélekedik a könnyedebb műfajokról, illenek-e ezek a rekkenő hőségbe, vagy inkább a hűvösebb időkhöz passzolnak? Az interjú során arra is fény derült, mi készül ezen a nyáron az író műhelyében. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, mely katások járhatnak a legrosszabbul a szigorítással 
Baka F. Zoltán | 2020. július 4. 12:03
Igaza lett Parragh Lászlónak, aki már tavaly belengette, hogy a médiának van miért aggódnia.
Vásárló Ismerkedj meg a biztonságos, kényelmes és sokoldalú  puzzle tatamival! 
Márkázott tartalom | 2020. július 4. 11:21
Japán és népe közismert a hagyománytisztelő felfogásáról, amely megmutatkozik még a mai életvitelükben is. Számos olyan tradicionális viselet, étel és lakberendezési tárgy maradt fent, amely egyediségének hála továbbterjedt a nyugati országokba, és ezzel eljutott hazánkba is. Ugyan a japán szellemiség átéléséhez ki kell utazni személyesen a szigetországba, mivel csak úgy lehet megismerni a japán kultúra igazi arcát. 
Vállalat A home office örökre velünk marad 
Privátbankár.hu | 2020. július 4. 10:21
Ez is kiderül az OTP Bank megbízásából a szeretlekmagyarorszag.hu-val közösen, májusban és júniusban, 777 (zömében nők, budapesti lakosok és szellemi foglalkozásúak körében) elvégzett,  online felmérésből.
Vállalat Mi lesz az utazási irodákkal?  
Privátbankár.hu | 2020. július 4. 09:56
„Azt a pénzt nagyon nehéz visszafizetni, ami nincs az utazási irodáknál”, mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A szakember a Piac & Profitnak adott interjúban arról is beszélt, hogy mi az, ami igazán segíthetne a nehéz helyzetbe került irodákon.
Vállalat Beigazolódott sok kkv rémálma 
Privátbankár.hu | 2020. július 4. 09:50
Magyarországon az idén májusig 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, a végelszámolásoké pedig 45 százalékkal nőtt - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Az amerikaiak nemzeti ünnepén szólt be Donald Trump 
MTI | 2020. július 4. 09:30
Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az Egyesült Államok elnöke péntek este a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében, amellyel megkezdődött a július 4-i nemzeti ünnepi rendezvények sorozata. Donald Trump úgy fogalmazott: ennek a baloldali kulturális forradalomnak a célja az amerikai forradalom eltörlése.
Közérdekű Újabb vidéki koronavírusos beteg hunyt el 
Privátbankár.hu | 2020. július 4. 09:05
Két fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
Közérdekű Újabb lélektani határt lépett át a koronavírus-járvány 
MTI | 2020. július 4. 08:31
Immár 11 049 505 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 524 677, a gyógyultaké pedig 5 849 347 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
Makro / Külgazdaság Egyre értékesebb az MNB aranytartaléka 
Csabai Károly | 2020. július 4. 06:31
A sárga nemesfém drágulásának köszönhetően ma dollárban számolva közel félmilliárdot, euróban kimutatva pedig még ennél is többet fialt a jegybanknak a 2018 őszén jelentősen megnövelt készlet – derül ki Matolcsy György jegybankelnöknek egy parlamenti képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Makro / Külgazdaság Fehér és fekete nacionalizmus: Trump alatt tör ki a polgárháború? – A hét videója 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 20:01
A Fehér Ház elveszítheti a kontrollt az Egyesült Államokban zajló folyamatok felett, mondta el „A hét videója” rovatunkban Káncz Csaba.
MAGYAR TERMÉK - HAZAI PÁLYA A Magyar Termék ereje a védjegyhasználók összefogásában rejlik 
Márkázott tartalom | 2020. július 3. 19:17
A #veddahazait kampányban részt vevő cégek képviselői azt emelték ki, hogy minden gazdasági szereplőből – gyártók, kereskedők, fogyasztók ­– pozitív érzéseket váltott ki a járványhelyzetben elindított akció. Az is ismét bebizonyosodott, hogy a Magyar Termék igazi ereje a védjegyhasználóik összefogásában rejlik.
Részvény / Deviza / Áru Tízezreket bocsátanak el a német autógyárak, hát még a beszállítók 
Eidenpenz József | 2020. július 3. 18:35
Ma Európában egy százalék körüli mértékben estek a részvényindexek, miközben Amerika zárva volt. Budapesten is hasonló a helyzet, a forint is megindult lefelé. A rossz hírek közé tartozik, hogy nő a feszültség India és Kína között, ráadásul megnyílt a kereskedelmi háborús front. Több tízezer embert küldhetnek el a német autógyárak, és további tízezrekről beszélnek a beszállítók körében.
Makro / Külgazdaság Csapatot cserél Macron: már meg is van az új kormányfő 
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 3. 17:22
Emmanuel Macron hónapok óta kormányátalakításra készült. Most meglépte.
Makro / Külgazdaság Osztályozniuk kell a szüleiket az Erzsébet-táborozóknak 
Kormos Olga | 2020. július 3. 15:59
A járványgörbe ellaposodásával beindultak a táborok, köztük az állami Erzsébet-táborok, ahol egy kicsit furcsa kérdőívet raknak a gyerekek elé, hogy töltsék ki. Egyes tanárok fel vannak háborodva, mások szerint hasznos adatok egy statisztikához, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint jogsértő.
Makro / Külgazdaság A török titkosszolgálat nagy akciója – szoros együttműködésben Iránnal 
Káncz Csaba | 2020. július 3. 14:46
Teherán és Ankara több területen egyre szorosabban működik együtt, geostratégiai érdekeik hasonlóak. Megvizsgáljuk együttműködésüket Jemenben, Líbiában, a kurd kérdésben és Izrael kapcsán. Káncz Csaba jegyzete.
Közérdekű Mit szavazott még meg a parlament a költségvetésen és a 13. havi nyugdíjon kívül? 
MTI | 2020. július 3. 13:24
Iskolarendőrök, egyszer használatos műanyagok, rozsdaövezeti akcióterületek, az olimpikonok özvegyének életjáradékáról szóló intézkedés - ezek mind zöld utat kaptak.
Makro / Külgazdaság Rejtjeles üzenettel búcsúzott a budapesti német nagykövet 
Wéber Balázs | 2020. július 3. 13:14
Volkmar Wenzel videóban köszönt el, amelyben néhány apró utalást is elrejtett. Utódja ma adja át megbízólevelét a magyar államfőnek.
Makro / Külgazdaság Elfogadták a 13. havi nyugdíjat, itt vannak a részletek 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 12:36
Pénteken megszavazta a parlament a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosítást. Így jövő februárban kicsit több pénzt visz majd a pénzespostás.
Részvény / Deviza / Áru Megjött a rettegett mutáció? De legalább nyitnak a pubok 
Eidenpenz József | 2020. július 3. 11:54
A vártnál valamivel jobb beszerzésimenedzser-indexek érkeztek az európai országokból, miközben továbbra is nagyon rosszak a járványügyi hírek Amerikában. Komolyan felmerült, hogy a vírus már mutálódik. Az USA ma zárva van, így Európa egy kicsit el van veszve, irány nélkül oldalaz. Nem úgy a BUX index, amelynek minden fontosabb komponense pluszban van, és a forint is stabil.
Közérdekű Megszavazta a parlament a jövő évi költségvetést 
MTI | 2020. július 3. 11:44
133 igen, 61 nem.
Vásárló Egyedi garanciális vászonképek 
Márkázott tartalom | 2020. július 3. 11:26
A vászonképek napjaink legkedveltebb lakásdekorációs elemei. Köszönhető ez annak, hogy a digitális képfelvételek számából adódóan a dekorációként használható minták száma is megnövekedett. A személyes fotók mellett az állatot vagy természetet ábrázoló felvételek is tökéletesek erre a célra. Mivel dekorációról van szó, így otthonod stílusa, valamint a saját ízlésed a legmeghatározóbb ebben a kérdésben.
Kultúra A hazai koncertek után járó jogdíjak 50-60 százalékát elvihette a koronavírus 
MTI | 2020. július 3. 11:10
Nem vidám az Artisjus becslése a járványhelyzet miatt lefújt tavaszi-nyári koncertszezon következményeiről.
Makro / Külgazdaság Lemondott a francia kormány 
MTI | 2020. július 3. 10:51
Ez nem váratlan, mert Emmanuel Macron már kormányátalakításra készült.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új 4iG elemzés: határ a csillagos ég? 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 10:14
Angol nyelvű elemzést készített a 4iG-ról az Edison Investment Research annak apropóján, hogy változtak a társaságban a tulajdoni viszonyok. Az elemzésben található számok alapján szép jövő elé néz a magyar informatikai vállalat.
Közérdekű Koronavírus itthon: újabb beteg hunyt el 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 09:36
Valamint hat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma az országban.
Közérdekű Orbán: "ez egy szakaszgyőzelem" 
MTI | 2020. július 3. 09:14
Nem a háborút nyertük meg a koronavírussal szemben, hanem csak egy csatát, mondta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Óriásit lazít a karanténszabályain Anglia 
MTI | 2020. július 3. 07:56
Jövő péntektől "70-75" országból lehet szabadon, karantén-kötelezettség nélkül beutazni hozzájuk. Németország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország már biztos, hogy rajt lesz a listán, a többi tag még nem ismert.
Makro / Külgazdaság Tovább romlik a korona-helyzet az USA-ban, Florida új mélypontot jelentett 
MTI | 2020. július 3. 07:40
A déli állam egy nap alatt több mint 10 ezer új fertőzöttet regisztrált.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor kinevezett egy új miniszterelnöki biztost 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 06:48
A Tatai-medence kiemelt járműipari térség összehangolt fejlesztéséért fog felelni.
Makro / Külgazdaság Áder János úgy döntött, ez a négy személy többé nem lehet magyar állampolgár 
Privátbankár.hu | 2020. július 3. 06:19
A négy személy közül ketten az egykori Jugoszlávia, ketten pedig a Szovjetunió területén születtek.
Makro / Külgazdaság Húztak egyet a pórázon Hongkongban – meddig bírják a befektetők? 
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2020. július 3. 06:07
Ismét kezdenek elszabadulni az indulatok Hongkongban, ezúttal az új nemzetbiztonsági törvény miatt. A félelmek szerint ez a városállam eddigi relatív szabadságának végét jelentheti, ami emberi jogi szempontokon túl üzleti szempontból is aggályos lehet. Ugyanakkor Ázsia pénzügyi központjának "lerombolása" senkinek sem áll érdekében – még Kínának sem.
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában a tőzsdék, a Richter vezette az emelkedést Pesten 
Eidenpenz József | 2020. július 2. 18:55
Nagyon jó volt a tőkepiaci hangulat egész nap, de még külön lendületet kapott, amikor közzétették délután az amerikai munkaerő-piaci adatokat. Az európai tőzsdeindexek egy része három százalék körüli emelkedést is elért, de a BUX 2,3 százaléka is szép. A forint is erősödött. Az egyik brókercég szerint olcsó a Magyar Telekom, a másik viszont arról ír, miért esett tegnap akkorát a Mol.
Makro / Külgazdaság Lázár János kisvasútja is egyre nagyobb: közelíti a 70 milliárdot 
Vég Márton | 2020. július 2. 18:43
Leépíti az állam a vasúti mellékvonalakat, ellenben Szeged és Hódmezővásárhely között méregdrágán épül a tram-train, amire most újabb 9 milliárd forintot lobbizott ki Lázár János azért, hogy ne 20, hanem 15 percenként indulhasson a villamosvasút.
Makro / Külgazdaság Még a végén kiderül, hogy tulajdonképpen jól járnak a kisadózó vállalkozások 
Baka F. Zoltán | 2020. július 2. 18:22
Parragh László és Varga Mihály együtt érveltek a kata szigorítása mellett.
Makro / Külgazdaság További szigorítás vár a TB-járulék bliccelőkre 
Kormos Olga | 2020. július 2. 17:29
Tovább szigorítják a társadalombiztosítási járulékot nem fizetők életét. Aki bármilyen okból nem fizette az illetéket, és ennek összege több, mint féléves hátralék, annak a szükséges kórházi kezelést ki kell fizetnie. Legalábbis erre lehet következtetni a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Vállalat Az oroszok már dolgoznak, a magyarok még csak pislognak - így áll a vasúti gigabizniszünk Egyiptomban 
Privátbankár.hu | 2020. július 2. 16:59
A közös gyártókonzorcium orosz fele elkezdte leszállítani az Egyiptom által megrendelt 1300 vasúti kocsi első darabjait. A Dunakeszi Járműjavítóban még nem gyártottak a projektre semmit, de ígérik, hamarosan nekiállnak a munkának.
Makro / Külgazdaság Hiába várják, nem csökken az állástalanná válók száma az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2020. július 2. 15:28
Továbbra is futószalagon bocsátják el az embereket az Egyesült Államokban, derült ki a munkaügyi adatokból. Pozitívum, hogy egy másik csütörtökön közölt információ szerint a munkahelyteremtés is beindult.
Makro / Külgazdaság Külkereskedelem: 561 millió eurós lett a deficitünk áprilisban 
MTI | 2020. július 2. 15:21
Éves összevetésben 790 millió eurónyi volt a romlás.
Makro / Külgazdaság Még vonzóbbá tette az MNB az NHP Hajrát 
Csabai Károly | 2020. július 2. 15:05
Annak érdekében, hogy még többet tudjanak a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) felvenni az áprilistól elérhető kedvezményes hitelből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) abban bízik, hogy e forrásból egyre több beruházás valósul meg, ami hozzájárul ahhoz, hogy a második negyedévi 7 százalékos GDP-csökkenés ellenére a magyar gazdaság 2020-ban, ha minimális mértékben is, de növekedni tudjon. 
Makro / Külgazdaság Goldman Sachs: 2022-re kiheveri a koronavírust a globális olajkereslet 
Privátbankár.hu | 2020. július 2. 14:59
Idén még csökken, jövőre már nő, mondják.
Részvény / Deviza / Áru Aprócska autógyár lett a világ legértékesebbje 
Király Béla | 2020. július 2. 14:31
Amikor egy adott szektoron belül a részvényárak erősen eltérő értékeléssel bírnak, rendre felmerül, hogy mennyire megbízható a tőzsdék értékítélete. Nem kérdéses, hogy ez a Toyota trónfosztása kapcsán is téma lesz.
Makro / Külgazdaság Joe Bidennek drukkol az Európai Néppárt elnöke 
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 2. 13:36
Donald Tusk szerint jól ismeri Trumpot, ezért inkább a demokratapárti jelölt mögé áll be.
Részvény / Deviza / Áru Lezárták fél Amerikát, a tőzsdék meg mámorban úsznak 
Eidenpenz József | 2020. július 2. 11:40
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvánnyal, a készülő oltásokkal kapcsolatos hírek cseppet sem megnyugtatók, nagyon szépen emelkednek az indexek Európában. Ezúttal a BUX is csatlakozott, mindegyik vezető papírunk szépen drágul. A német autóipar szereplői lassú élénkülését várnak a következő hónapokra. A McDonald’s felfüggesztette üzleteinek újranyitását.
Makro / Külgazdaság A világ legnagyobb biznisze – Londontól Tokióig azonnal lecsaptak a kiváló hongkongi szakemberekre 
Káncz Csaba | 2020. július 2. 11:30
Az USA, az Egyesült Királyság, Japán és Tajvan azonnal lecsapott a jól képzett, gazdag hongkongiakra. Japán egyenesen globális pénzügyi központtá szeretné magát fejleszteni a Hongkongból menekülő cégekkel és szakemberekkel. Káncz Csaba jegyzete.
Vállalat Szlovén tévécsatornát szerezhetett a TV2 Csoport 
Privátbankár.hu | 2020. július 2. 11:17
A TV2 Média Csoport, illetve annak tulajdonosa, Vida József sikeres ajánlatot tett a Planet TV megvásárlására, értesült a Media1 egyelőre hivatalosan nem megerősített, szlovén sajtóhírek alapján.
Vásárló Trabucco feeder horgokkal a biztos akadás érdekében 
Márkázott tartalom | 2020. július 2. 10:04
A Trabucco feeder horgok a felszerelésünk fontos elemeinek bizonyulhatnak, hogyha finomszerelékes technikával szeretnénk pontyot, amurt, keszeget vagy kárászt fogni. Ezek a horgok ugyanis kellő stabilitást, illetve könnyed csalizást biztosítanak.
Közérdekű Friss adatok érkeztek: 9 új koronavírusos beteget találtak Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2020. július 2. 09:26
Az elmúlt 24 órában ismét kicsit több új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG