1p
Nem a portfóliómenedzserek, hanem a termékek között kell keresni a sztárokat a hazai befektetési alapok piacán, ahol a válságban elvérzett ingatlanalapok után most az abszolút hozamú alapok a népszerűek. A nyugdíjállamosítás alaposan betett ennek a szektornak, hiszen a hazai alapkezelők így vagyonuk 30%-át, és árbevételük negyedét elvesztették, de van még potenciál a magyar piacon, a sok-sok elszenvedett pofon után a lakossági szegmenst célozzák a hazai alapkezelők.

Rengeteg pofont kellett elszenvednie a hazai alapkezelőknek az elmúlt években, és ezeket nem a válságtól kapták leginkább. A Portfolió Öngondoskodás konferenciájának kerekasztalához meghívott alapkezelők szerint a magánnyugdíjpénztári "reform" mindnyájuk számára nagy érvvágást jelentett, noha ez látványos elbocsátásokkal nem járt együtt, az alapokból kiáramlott vagyon akkora méretű, amit lehetetlen pótolni.

Haldokló szakma ez

Hamecz István. Fotó: MABISZ

Hamecz István szerint is "fájt" a nyugdíjpénztárak kiesése, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója elmondta, bár elbocsátási hullám a vagyonvesztés miatt nem volt - a szektorban eleve kevesen dolgoznak, másrészt egy bizonyos szint felett a vagyonkezeléshez ugyanannyi ember kell, legyen szó 100 millió vagy akár milliárd forintról -, de a fizetéseket 2008 óta nem emelték és sokáig nem is fogják. Erre utalva Hamecz azt mondta "az alapkezelés haldokló szakma ma Magyarországon", bár a beszélgetés végén minden meghívott alapkezelő úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi állását nem cserélné el

Slágertermékek sztárok nélkül

Kocsis Bálint, az Aegon Alapkezelő operációs vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a szektornak nem kell több sokkot elszenvednie, mint megemlékezett róla, a magánnyugdíjpénztári vagyon átirányítása után a végtörlesztés is fájt az alapkezelőknek, valamint a gazdaságpolitikai bizonytalanság miatt az év elején rengeteg magyar megtakarítás folyt át külföldi bankokhoz.

Ami azért is érzékeny veszteség, mert az intézményi ügyfelek után a hazai befalap-kezelők egyértelműen a lakossági, főleg a magas megtakarítási szinttel rendelkező privát banki ügyfelek felé fordultak.

Ezt a piacot az elmúlt években igen erős trendek jellemezték, mindig megvoltak a slágertermékek, így a kötvényalapok után a pénzpiaci majd ingatlanalapok, a válság kitörése óta pedig az abszolút hozamú alapok iránt pörgött fel a kereslet.

Abszolút hozamú alapok: megbosszulják magukat?

Azzal viszont, hogy az abszolút hozamú alappal egy fekete dobozt vásárol a befektető, és a befektetési döntések felelősségét az alapkezelőre tolja át, a befektetési kockázatát partnerkockázattá alakítja át - mondta Vízkeleti Sándor, a Bamosz elnöke.

Bilibók Botond. Fotó: Vémi Zoltán

Bilibók Botond, a Concorde alapkezelő igazgatója és Hamecz szerint azonban lassan leáldozik az abszolút hozamú alapok csillaga, hiszen a piac egyre telítettebb lesz, egyre inkább közelít majd teljesítményük az átlagoshoz, hiszen lesz majd több gyengébben teljesítő alap is. Hamecz szerint ez a folyamat hasonló lesz ahhoz, amit a hedge fundoknál láttunk.

Az abszolút hozamú alapok jól fognak teljesíteni a lakossági piacon, főleg azért, mert az ügyfél szempontjából jól emészthetőek és figyelembe veszik azt, hogy a befektetők nagy része nem ért részletesen a termékhez - mondta Kocsis. Ebben egyetértettek Bilibókkal, aki szerint a befektetők, akiket ildomos volna inkább megtakarítóknak nevezni, nem nagyon tudják, tulajdonképpen milyen terméket is vesznek. Hamecz ironikusan megjegyezte erre a felvetésre, hogy a magyar befektetők a legszofisztikáltabbak, hiszen "0 kockázat mellett akarnak minél magasabb profitot". Egy ideig még tehát jó üzlet lesz az abszolút hozamú befalap, de a szakértők szerint visszaüthet, hogy ez is egy erős trendé válik. Hamecz sietett leszögezni, hogy valójában a trendek mögött most is az a kérdés, hogy milyen a befektető, az alapkezelő - ettől függ aztán a kezelt alap teljesítménye.

Nem érdekeljük a külföldet

Szektor szinten és makró szinten is nagyon borús a kép, de legkésőbb februárban európai alapkezelő jön, ami új kihívásokat jelent nekünk a következő 10 évben. Az a tapasztalat, hogy a külföldiek magyar alapot nem vásárolnak meg szívesen, még egy ír vagy gibraltári alapot is előbb vesznek meg, olyat is tapasztaltam, hogy azt se tudják, hol van Budapest - mondta Bilibók. A Concorde a nyugdíjvagyon einstandja után azonnal nyitott egy alapot Ausztriában, és alapjaik máshonnan is elérhetőek Európában a kockázatok mérséklése végett.

Hamecz szerint ugyanakkor a magyar befalapoknak előnye is származhat a hazai szabályozói környezetből, ezért sem igen érte meg nekik külföldi alapot indítani.

A résztvevők abban egyetértettek, hogy a szakma is fejlődik, egyre több az olyan technika, ami mérsékelni tudja a befalapok kockázatait, fektessenek azok bármibe is. A lakossági szegmensben még nagy lehetőségeket látnak a haza befalap-piac szereplői, melyek közül sokan külföldre kacsintgatnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG