2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban. A drágulás az elemzői várakozásokat jóval meghaladó mértékben lassult.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes számításai szerint a fogyasztói árak 6,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest májusban. Áprilisban még 7,2 százalék, márciusban 7,4 százalék, februárban és januárban 8,7 százalék volt az infláció Németországban. A Handelsblatt című német üzleti lap a Destatis jelentéséről kiemelte, hogy a drágulás az elemzői várakozásokat jóval meghaladó mértékben lassult. Az elemzői konszenzus alapján 0,4 százalékponttal magasabb, 6,5 százalékos inflációra lehetett számítani.

Az egy hónappal korábbihoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Németországban az előzetes adat szerint. Az idén eddig rendre emelkedést mértek, áprilisban 0,4 százalékkal, márciusban és februárban 0,8 százalékkal, januárban 1 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz viszonyítva.

Bejött az az áfacsökkentés és az árfék. Fotó: Depositphotos
Bejött az az áfacsökkentés és az árfék. Fotó: Depositphotos

Az élelmiszerek ára ugyan májusban is messze átlagon felüli mértékben, 14,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az inflációt felfelé hajtó másik fő tényező, az energia árának 2,6 százalékos növekedése viszont elmarad az átlagtól. Ebben szerepe van a bázishatásnak is, hiszen az energia ára egy évvel korábban, az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása utáni időszakban meredeken emelkedett.

Az orosz elnök, Vlagyimir "Putyin Ukrajna elleni háborúja tavaly a sztratoszférába katapultálta az energia- és élelmiszerárakat", de időközben némileg megnyugodott a helyzet - értékelte az adatokat a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak Holger Schmieding, a Berenberg bank vezető elemzője.

Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak. A szövetségi kormány egy sor lépést tett az Ukrajna elleni orosz háború nyomán felgyorsult általános drágulás okozta terhek enyhítésére, egyebek mellett csökkentette a földgáz áfáját, és bevezette a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozását jelentő úgynevezett árfék rendszert. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődött.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
Makro / Külgazdaság Donald Trump valami nagy bejelentésre készül a vámháborúval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 10:01
Csupa nagybetűvel posztolt saját közösségi médiájában arról, hogy sikerült valamit elérni.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szivárogtat: a kormány a béke helyett a háború felé fordult?
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 09:26
Szakítunk a békementalitással és átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára – mondta állítólag a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Tovább tart a magyar ipar kínszenvedése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 08:30
Csak egy hajszállal tudott bővülni az előző hónaphoz képest márciusban a magyar ipari termelés – a tavalyihoz képest továbbra is jóval gyengébb a teljesítmény.
Makro / Külgazdaság Lehet, hogy sokkal többet kell várnunk az alacsonyabb kamatokra, mint gondoltuk
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 06:28
A várakozásoknak megfelelő döntést hozta a kamatokról a Fed, de kifejezte aggodalmát a kilátások miatt.
Makro / Külgazdaság Egymásnak ment a kormány és az OKSZ
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:01
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) „hamis állításaival ellentétben” az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG