<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
10p

Nyerhet-e az ellenzék a 2022-es választáson, kaphat-e újabb kétharmadot a Fidesz? Ki lehet Orbán Viktor utóda?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Giró-Szász András volt kormányszóvivővel, politikai elemzővel - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2021. október 28. 16:00

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Manapság folyamatosan terítéken van a versenyképesség, amelynek alappillére a képzett és az új kihívásoknak megfelelni képes munkavállaló. A gyorsan változó világban a megfelelő készségek felértékelődtek, míg a lexikális tudás sokkal kisebb jelentőségű lett. Bod Péter Ákos egyetemi tanár az iskolakezdés apropóján arról ír, vajon a magyar oktatási rendszer mennyit ad az ország versenyképességéhez?

A magyar fejlődés a 2008-as válság óta a térségi minta szerint, az uniós átlagot meghaladva alakult a makrogazdasági adatok egy csoportja alapján, mint amilyen a GDP növekedése, a munkanélküliségi hányad. Ha viszont az életszínvonalat, a lakossági fogyasztást nézzük, a történelmileg példátlan külső jövedelmi és tőketranszferek ellenére nem érződik érdemi felzárkózás. A tényadatok szerint nem érzékelési hiba vagy felzárkózási türelmetlenség mondatja az utca emberével és az elemzőkkel egyaránt, hogy nem közeledünk a hagyományos viszonyítási keretbe tartozó osztrák-német térséghez. Sőt időközben a volt tervgazdaság közül többen megelőztek minket egy főre jutó nemzeti jövedelemben, fogyasztásban, vagy sokat ledolgoztak korábbi előnyünkből, amint a román adatok mutatják.

Ha megnézzük a magyar munkatermelékenység alakulását, kezd érthetőbb lenni, hogy miért is maradt fenn a gazdasági fejlettségi, munkajövedelmi, életszínvonalbeli szakadék a nyugati országokhoz képest. Ma is él olyan illúzió még szakmai körökben is, hogy nálunk viszonylag magas a termelékenység, miközben alacsony a bérszint, amely egy megközelítésben nagy versenyelőny, a gyors növekedés sikerképlete. Másfelől nézve persze ugyanebből a tételből a magyar emberek súlyos kizsákmányoltságát is le lehet vezetni.

Ennek az állításnak volt valóságalapja az 1990-es évtizedben, amikor a térségben (a cseheket kivéve) nálunk volt a legnagyobb a termelékenység, általánosan alacsony keleti bérszint mellett. Ám reálisabb képet nyerünk mostani gazdasági viszonyaikról, ha szemügyre vesszük a termelékenység alakulását (lásd: az MNB versenyképességi jelentését, 2020). Eszerint gond van a szinttel, de különösen a trenddel: az áttekintett hosszabb időszakban minálunk nem nőtt az egy ledolgozott munkaórára jutó hozzáadott érték, így a visegrádi csoport felsőházából az átlag alá kerültünk, ezzel természetesen tartósult, sőt még szélesebbre nyílt az uniós átlaghoz mért lemaradásunk.

A versenyképességről, termelékenységről jó ideje folynak viták nálunk, részben az MNB rendszeres gazdaságpolitikai állásfoglalásai nyomán, kapcsolódva ahhoz a modellvitához, mely az „összeszerelő üzem” vagy a „tudásalapú gazdaság” dilemmái körül zajlik. E viták közepében áll az oktatás ügye.

Az őszi tanévkezdés alkalmat ad a rövid kitekintésre, noha nem rendelkezünk átfogó ismeretekkel arról, hogy valójában milyen állapotban vannak az oktatási intézmények, a tanulók és hallgatók, az üzleti kereteken belüli képzések. Továbbra is komoly bizonytalanságok övezik a közeljövőt a járványhelyzet következtében.

Széleskörű egyetértés van akörül, hogy a gazdaság fejlődése, versenyképessége szempontjából igen fontos az oktatási rendszer, annak hatásfoka. Ugyanakkor látni kell, hogy az emberi tudással, képzéssel foglalkozó társadalmi alrendszer nem kizárólag, sőt nem is elsődlegesen a gazdaság igényei szerint működik.

Ez nem is lehet másképpen, noha koronként történtek erőfeszítések, hogy az éppen fennálló termelési, gazdálkodási szükségletekhez igazítsák – hatósági eszközökkel vagy anyagi ösztönzőkkel – az oktatási rendszert, a tudományos kutatást, a szellemi értékek előállítását. Ezek az epizódok azonban nem lehettek sikeresek, részben az ismeret-megszerzés és tudásátadás társadalmi alrendszerének nagyfokú önállósága miatt, részben azért, mert az úgynevezett gazdasági igények egyáltalán nem könnyen definiálhatók, és mindenképpen gyorsan változnak.

Ma különösen igaz, hogy a munkahelyek egy része már meg sem lesz, mire a most iskolába lépő fiatalok felnőttként munkába állnának, viszont akkorra olyan munkakörökben és feladatokra keresnek alkalmas munkavállalót a cégek, amelyeknek ma talán még neve sincs. A követő technológiai szintű gazdaságokban, mint a mienk is, a fejlettebb országok mai viszonyai adnak némi támpontot ahhoz, hogy évtizedes távlatban milyen készségekre és tudásokra lesz igény, mégsem nem lehet deduktív módon egyszerűen levezetni a nemzetközi mintákból vagy pláne a mostani munkaerőpiaci feszültségekből azt, hogy mit, kiknek és hogyan kell oktatni.

Az is illúzió, hogy az oktatási rendszer határozza meg a társadalmi tudásszintet, az emberi tőkeállományt. Természetesen fontos a szerepe, de nem kizárólagos: a tudás jelentős része ’implicit’ tudás, hallgatólagos ismeret, családban és munkahelyen elsajátított, átadott valami. Gyakran kiderül a gazdasági életben elért sikerekről, hogy olyan készségek állnak mögöttük, amelyek megszerzésében nem a formális iskolai tanulmányok a meghatározók – ilyenek a vállalkozási készségek, a kommunikációra való alkalmasság, az empátia, a csapatban való együttműködés, vagy éppen az elfogadott csoportnormák megkérdőjelezésének (azaz az innovációnak) a képessége. Ezzel együtt persze az iskolai rendszer mind a tudásnak, mind a jelen és a várható jövő gazdasága szempontjából kritikusan fontos készségeknek jelentős generálója; hatásfoka tehát valóban versenyképességi faktor.

E szempontokat figyelembe véve tekintsünk rá a nemzetközi összehasonlítás bevált indikátoraira. A covid-válság előtti időszakról rendelkezésre álló adatok jelzik, hogy a hazánk számára releváns keretekben (ilyen az OECD, az EU és azon belül a V4 csoport) milyen a relatív helyzetünk.

Ismert módon viszonylag alacsony nálunk a leglényegesebb munkaerőpiaci korcsoporton (25-64 év) belül a felsőfokú végzettek aránya: 26 százalék, szemben az OECD 38 százalékos átlagával. Az is tudható, hogy kutatásra és fejlesztésre GDP-arányosan kevesebbet költünk (1,6 százalékot), mint az OECD átlag (2,6%). Ami az állami költségvetési kiadások arányait illeti, oktatási vonatkozásban a magyar adat megegyezik az OECD vagy az EU átlagával (a GDP 4,4%-a).

A kimeneti oldali kép nem megnyugtató. Míg a formális, „felmondható” tudás vonatkozásában az átlag magyar tanuló nem teljesít rosszul, aggodalomra adnak okot a 15 évesek képességeit közös módszertan szerint felmérő PISA-tesztek. Ezekben valaha jóval az OECD átlag felett volt a korábban felmért magyar generáció, az újabb adatok azonban visszacsúszást jeleznek. A korosztály kompetenciáinak vizsgált területein (matematika, természettudományok, szövegértés) nem egyformák az elért szintek, de a 2015-as felméréshez képest regisztrált javulás ellenére általánosak a gondok. Ám nem arról van szó, hogy a jó iskolákba járó magyar diákok rosszabbul teljesítenének, mint elődjeik egy évtizeddel korábban, hanem főleg azokkal van baj, akiknek nem adatott meg a jó iskola, a támogató családi háttér. Ahogy a hivatalos dokumentumok fogalmaznak: „Magyarország esetében továbbra is meghatározó szerepe van az eredményekben a diákok társadalmi-gazdasági státuszának. A jómódú és szűkösebb körülmények között élő diákok között Magyarország esetében volt a legnagyobb különbség az uniós országok között” (MNB). Magyarán: rengeteg múlik azon, hogy ki hova, milyen családba született.

A társadalmi rétegek, települési viszonyok, családi háttér miatti eltéréseket az oktatási rendszerünk tehát nem tudja mérsékelni, korrigálni. Sokak szerint e vonatkozásban sem segített a közoktatás erőteljes centralizálása, amelyről tudható volt, hogy hátráltatja az alkotó, innovatív tanári munkát, viszont az általános nívó emelését ígérte. Ez utóbbinak nincsenek jelei. A lemaradók felemelése is csak ígéret maradt. A középiskolai korban kialakult társadalmi különbségek azután tovább élnek a felsőfokú oktatásban is, kezdve a bekerülési esélyegyenlőtlenséggel.

Figyelemre méltó, hogy a kialakult helyzet ismeretében az első diploma megszerzésének ingyenességét egyaránt javasolja az MNB 330 versenyképességi pontja, és a Momentum választási programja. Az tovább bonyolítja a kérdést, hogy az ingyenesség valószínűleg a tandíjmentességet jelenti, holott az egyetemre való bejutásnak sok egyéb anyagi és kulturális korlátja van, és kisjövedelmű családokban a főidejű továbbtanulás alternatív költsége (az oktatási évek alatt elszalasztott kereset) önmagában erős ellenösztönző.   

Felsőoktatásunk általános szintjét nehéz megítélni, mert a nemzetközi siker-rangsorok a maguk sajátos értékrendjén mérik az intézményeket (nemzetközi jelleg, kutatási kiválóság): egyetemeink az ország relatív nemzetközi helyzetének megfelelő pozíciót mondhatnak magukénak. Különös vonása a magyar felsőoktatásnak, hogy bár a nemzetközi „szépségversenyben” nem állnak az élen, ehhez képest meglepően nagy a külföldi hallgatók aránya. Ennek egyik praktikus oka az, hogy európai oktatási intézményben ilyen szintű képzést ennyire olcsón máshol nehezen talál egy külföldi. Továbbá a magyar intézményeknek nagyon is érdekük, hogy legyenek fizetős, vagy a magyar állam által finanszírozott külföldi hallgatóik, mert az így szerzett többletbevételből lehet úgy-ahogy megtartani a hadra fogható tanárokat, keresztfinanszírozással segíteni a magyar hallgatók képzését.

Az állami egyetemek mostani privatizálásának következményeiről még nincs elég tapasztalat. A jogi-tulajdonosi keretek változása rövidtávon nem szokott jelentős hatással járni. Sokatmondó, hogy a kormány állami vagyonnal kistafírozott alapítványtól várja az elitoktatást.

Szintén figyelemre méltó a formális oktatási rendszer egyik fő indikátora: a korai iskolaelhagyás. Korai iskolaelhagyónak azok a18–24 éves fiatalok számítanak, akik legfeljebb általános iskolai végzettségig jutottak el, mégsem vesznek rész további oktatásban vagy képzésben. Magyarországon a végzettség nélküli korai iskolaelhagyás mértéke 11,8 százalék volt 2018-ban, aminek súlyosságát jelzi, hogy a többi visegrádi ország átlaga 6,7 százalék. Nyolc általánossal vagy az alatt roppant esélytelen bárki a munkaerőpiacon; akik nem szereztek középszintű vagy szakképzettséget, nehezen helyezkednek el a hivatalos munkaerőpiacon, könnyen válnak hosszú távon inaktívakká.

Az említett adatokat nem a nemzetközi összehasonlítás presztízs-mutatóiként kell tekinteni, mivel a társadalmi realitásról szólnak: foglalkoztathatóságról, képzettségről, készségekről, potenciális termelékenységről. Az ügyeknek új dimenziót adott a határok kinyílása. Nálunk is megindult a képzett, mozgékony emberek átmeneti vagy tartós kiáramlása a jobban fizető külföldi térségek iránt. Ezt jól láttuk az utóbbi évtizedben, amíg a covid-válsággal járó határlezárások és gazdasági hullámzások meg nem törték a trendet.

Jelenleg az egyik leglényegesebb kérdés, hogy a járvány remélt megszelídítését követően folytatódik-e a magyar munkaerő kiáramlása, annak termelési, bérszínvonali és nem kevésbé demográfiai hatásaival.

A gyors népességfogyás hosszú ideje tartó trendje mellett az oktatási rendszerre méretzsugorodás vár, hacsak a vándormozgásokban nem áll be irányváltozás, amit jelenleg nem valószínűsíthetünk. Mivel mind mennyiségi, mind minőségi gondjaink vannak, és ezek csak sokasodni tudnak, alapos fordulatra lesz szükség az oktatásügyben, kezdve a tankötelezettségi időkorlát visszaemelésével, az idegen nyelvi és a digitális képzés gyökeres átformálásával. Most szeptemberben még nem erről szól a csengő.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Benchmark Sikerült megvédeni a magyar érdekeket, amelyek nem forogtak veszélyben
Bod Péter Ákos | 2021. október 14. 05:38
Örömteli hír, hogy némi makacskodás után a magyar kormány belátta, hogy összességében jól jár, így elfogadta a multik minimumadóját. Ennek köszönhetően sikerült elválnunk Nigériától és Pakisztántól. Bod Péter Ákos elemzése.
Benchmark Munkaerőpiaci felfordulás – az angol sofőrhiány csak a jéghegy csúcsa
Bod Péter Ákos | 2021. október 7. 05:37
Európa egészét érintik azok a munkaerőpiaci változások, amelyek a koronavírus-járványt követően kialakultak, véli Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke. Az Egyesült Királyságban mindezt tetézte a Brexit, amely például az üzemanyagellátásban olyan nehézséget okozott, amelyből világszerte vezető hír lett. Ráadásul jöhetnek még kellemetlen meglepetések.
Benchmark Bod Péter Ákos a felminősítésről: maradunk a bóvli szint felett két fokozattal
Bod Péter Ákos | 2021. szeptember 30. 05:34
Érkezett a napokban egy jó külső hír, a forint mégsem tudott tartósan erőre kapni tőle. Emiatt érdemes ismét bepillantani a nemzetközi hitelminősítés ügyeibe, elkerülendő a túlzott reményeket és a csalódásokat is. Bod Péter Ákos helyzetelemzése a Moody’s felminősítése után.
Benchmark Minimálbér: költségelem, jóléti kérdés, munkaerőpiaci ügy? Vagy egyszerűen politika?
Bod Péter Ákos | 2021. szeptember 10. 05:14
A kormányzat a minimálbér emelését sikeresen tematizálta többek között oly módon, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációba is bekerült egy erről szóló és „csak egyféleképpen” megválaszolható kérdés. Így egy egyébként fontos közgazdasági felvetés vált egyértelműen politikai kérdéssé. Pedig Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint érdemes lenne olyan vonatkozásokat is látni, hogy mindez miként hat az inflációra, vagy éppen a leginkább érintett mikro- és kisvállalkozásokra.
Benchmark Bod Péter Ákos: a gazdasági modellel van gond, nemcsak a forinttal
Bod Péter Ákos | 2021. augusztus 5. 05:20
A napokban megjelent OECD ajánlások rávilágítanak arra, hogy a magyar gazdaságnak komoly szerkezeti problémái vannak. A szervezet által adott ajánlásokat ugyanakkor aligha fogja Magyarország megfogadni, véli aktuális írásában Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke, egyetemi tanár.
Benchmark Bod Péter Ákos: közepes jövedelem, növekvő gondok az emberi tőkével
Bod Péter Ákos | 2021. június 16. 18:44
Miközben néhány kelet-európai országnak sikerült a rendszerváltást és az Európai Uniós csatlakozást követően látványosan közelíteni a nyugati fejlettséghez, Magyarország legfeljebb a periféria országaival van versenyben, és a V4-ektől is kezd lemaradni. Ráadásul ahelyett, hogy a Nyugat lenne a minta, Magyarország vezetői a kevésbé fejlett országokat állítják példaként. Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint a közepes fejlettség sajátos kihívásai elől semmiképpen nem bújhatunk el. Kérdés, hogy képesek leszünk-e innovációra és magasabb termelékenységre?
Benchmark Miért ne féljünk az infláció megugrásától?
Pogátsa Zoltán | 2021. június 14. 05:32
Az elmúlt hetekben már nem csak a gazdasági szaksajtó, hanem a mainstream média is elkezdett foglalkozni az "elszálló inflációval". Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens elemzésében azt vizsgálja, indokolt-e a a pénzromlással való riogatás. Emellett írásából az is kiderül, kik a nyertesei és vesztesei a növekvő inflációnak.
Benchmark NHP Stop!
Bod Péter Ákos | 2021. június 10. 05:26
A korábban megjelölt határidőnek megfelelően lezárul a Magyar Nemzeti Bank által hirdetett Növekedési Hitelprogram legutóbbi szakasza, amely az NHP Hajrá nevet viselte. Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke, elemzi a lehetséges következményeket.
Benchmark Az átlagembereknek is fontos lenne megérteni a gazdasági gravitációt
Bod Péter Ákos | 2021. május 27. 15:28
A kormányzati ellenőrzés alatt álló médiatermékeknél bevett gyakorlat a "brüsszelezés", miközben Kína vagy Oroszország megkérdőjelezhető tetteit sajátos nézőpontok alapján értékelik. Hasonlóképpen furcsa, hogy miközben óriási támogatásokkal csábítja a kormány a multinacionális cégeket, ha profitot érnek el, az már "gyanús". Az ilyen típusú kommunikációnak lehet közvetlen gazdasági hatása is, véli írásunk szerzője, Bod Péter Ákos. Közben viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tőkebefektetéseknek megvan a logikája, amelyet felesleges megerőszakolni.
Benchmark Fordul a világ - lassan értelmes gazdaságpolitikát kellene folytatni
Bod Péter Ákos | 2021. május 20. 05:21
A GDP és az infláció alakulását elemezve Bod Péter Ákos heti írásában arra jutott, hogy a megváltozott viszonyok új kihívások elé állítják a gazdasági élet minden szereplőjét. A fogyasztókat, a vállalatokat és az államot is. A kormány gazdaságpolitikája mintha beragadt volna egy korábbi szerepbe, amin ideje lenne sürgősen változtatni.
Friss
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
depositphotos