Azt lehetett tudni, hogy a költségvetési és monetáris ösztönzőkkel felspannolt 2022 után recessziós 2023-as esztendő jön. Ezért sem csatlakoztam a válságot kiáltókhoz 2022 végén. Persze nem kellett volna ennek így lennie, de szomorú tény, hogy hosszú évek kellemetlen tapasztalatai után továbbra is prociklikus a gazdaságpolitika (jobban mondva: a politika a gazdaságban). Mindig a következő politikai eseményre figyel, a legközelebbi választásra optimalizál, és akkor is élénkíti a gazdaságot, amikor az üzleti ciklus jól alakul, így nem kellene ráerősíteni, kölcsönpénzből.
Aztán jön a böjtje: mint emlékezetes módon 2008-ban, hogy amikor egy külső, szinte természeti okként fellépő pénzügyi válság esetén valóban kellett volna állami eszközökkel élénkíteni a gazdaságot. De már nem maradt költségvetési erő, a megelőző esztendők sorozatos deficitjei nyomán. 2023-ban messze nem ennyire végletes a helyzet, csupán gyengülő konjunktúra időszaka állt elő az előző másfél évhez képest. Némi monetáris élénkítés, némi költségvetési lazítás jól jött volna – de már nem volt miből.
Ilyen előzmények után nem maradt más 2022 nyarán a kormánynak, mint a Keynes által ajánlott költségvetési élénkítés nélkül menni bele a konjunktúra-gyengülésbe. Az ráadásul rég nem látott inflációs hullámmal esett egybe. A fogyasztói árak hirtelen, eleinte jórészt külső okok miatti megugrása esetén elvileg lehetne adóhányadot mérsékelni, és ezzel tompítani az embereket érő kellemetlen hatásokat – ha a költségvetés állapota megengedne egy kis bevételkiesést, vagyis némi deficitnövekedést. Csakhogy a választási évben, sőt az azt megelőző két esztendőben is rendkívül nagy lett a költségvetés hiánya, így nem maradt már szufla a recesszió beállásakor.
Ez tehát a közelmúlt. Részben magyarázatot ad arra, hogy a térségi mintától eltérően miért mérséklődik Magyarországon a gazdasági teljesítmény 2023-ban. Mert hogy mérséklődik, akörül elemzői konszenzus van, az előjel mínuszos lesz, az értéke még függ a negyedik negyedév alakulásától – meg a statisztikai hivataltól.
A hivatal említése nem egyszerű poén itt; a gazdasági helyzet értelmezését nagyban nehezíti, hogy rengeteg kétely övezi a nemzetgazdasági adatok megbízhatóságát. Nagy fordulatok, inflációs kilengések idején eleve nehéz mérni az árak alakulását, azáltal pedig a volumeneket, vagyis a folyó forintban kapott adatok mögötti reálmértékeket. Az pedig, hogy a politikai vezetés megrendelésként ható adatelvárásokat tesz közzé időről időre, nem tesz jót a statisztikai szolgálat hitelességének.
De nézzük a megismert adatokat. Már korábban közzétették az év harmadik negyedéről, hogy bruttó hazai termék (GDP) már növekedésnek indult az év előző trimeszteréhez képest, ki is mondták a recesszió végét. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint a GDP-adatot a termelési oldalon a mezőgazdaság rendkívüli emelkedése vitte a második negyedév szintje fölé, a többi főbb ágazat gyengécske alakulása mellett. Különös helyzet ez, hiszen mostanra az agrárgazdaság súlya csekély lett, így nyolcvan százalék feletti negyedéves növekedési mutató kellett ahhoz, hogy a nemzetgazdasági összesen kedvező értéket vehessen fel. Mivel ilyen hatalmas mezőgazdasági output-emelkedéssel később már nem lehet számolni, nagy figyelem irányul a többi, súlyukat tekintve jelentősebb ágazatra.
Nos, a 2023 októberéről közzétett adatok szerint az ipari termelés volumene a megelőző, szeptemberi hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött, ami csekély változás, sőt inkább csalódás. Ezzel jelentősen, 3,2 százalékkal marad el az ipari output az egy évvel korábbitól (ha a munkanaphatást is figyelembe veszik, akkor 2,8 százalékkal). Egy-egy hónap teljesítménye ingadozhat, de most már megvan az év első tíz hónapja: az ipari termelés 4,7 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában. Ez bizony elég gyenge adat, főként egy olyan ország esetében, amely gazdasági szerkezetében az iparnak sokkal nagyobb a jelentősége, mint a fejlettebb, gazdagabb, a szolgáltatások nagy túlsúlyával jellemezhető európai országokban.
Ugyancsak most jelent meg a statisztikai szolgálat közleménye a kiskereskedelmi forgalom alakulásáról. Eszerint októberben a forgalom volumene némileg (0,3 százalékkal) csökkent a szeptemberihez viszonyítva. Ha pedig a már akkor is gyengécske 2022. októberhez mérjük, úgy 6,5 százalékos csökkenést látunk. Megint érdemesebb az idei év első tíz hónapjának adatait nézni: a forgalom volumene 9 százalékkal kisebb az idén.
„Békeidőben” páratlan mértékű fogyasztás-visszaesés ez. Igaz, a 2022. áprilisi választás eredményeinek alakításához bedobott állami pénzeszközöknek köszönhetően példa nélküli volt a választás körüli hónapok bolti forgalom-megugrása is. Ismét egy markáns mutató, amely jelzi, micsoda konjunkturális kilengéseket idézett elő a kormányzat a pártpolitikai siker érdekében.
A 2023 októberéről érkező adatok lassulást, elakadást jeleznek, akkor vajon mire alapoz az optimista kormánypropaganda? Egyáltalán lehet-e hinni a hivatalos adatoknak? Évtizedekre visszatekintve is elmondható, hogy most meglehetősen nagy a bizalmatlanság az adatokkal szemben, és nemcsak a mindig szkeptikus nagyközönség, hanem szakemberek részéről is.
Az ár- és így a GDP-statisztikákat övező bizalmatlanságra reagálva a KSH magyarázó cikket tett közzé. A legvitatottabb ügy az infláció; annak egy lényeges komponensét, nevezetesen a lakossági energiafogyasztás árának mérését taglalja a közlemény. A politikailag elvárt „egy számjegyű infláció” 2023 októberében úgy jött ki, hogy éves szinten 16,1 százalékos energiaár-csökkenést mutatott ki a hivatal a háztartások esetén. A helyzet valóban fura, mert rögzített tarifák mellett aszerint változik egy-egy család által fizetett szolgáltatás ára, amilyen mértékben lépi túl az illető háztartás a kedvezményes („rezsicsökkentett”) keretet, bekerülve ezáltal a meghökkentően magasra húzott árú kategóriába. Ekkor árkülönbséget eleve értelmetlenség volt megadni: nem szól racionális közgazdasági vagy technológiai érv a kedvezményes mennyiség és pláne a kedvezményes/megemelt tarifa arányszáma mellett, az egész helyzet mesterkélt. Az energiafogyasztás fogyasztói árának mérése valóban különleges módon történik. Amint a KSH közleménye írja: havonta becslést készítenek, hogy a háztartások az elfogyasztott gázért és áramért milyen arányban fizetnek a 2022. augusztus 1. előtti árakon illetve már az új árakon.
A kalkulációt tehát el kell hinnünk. A KSH közleményét jegyzők azzal támasztják alá a becslés jóságát, hogy a teljes fogyasztóiár-indexre az előrejelzői konszenzus 10,3 százalék volt. A két adat közötti különbség valóban nem nagy, az elemzői várakozás nem állt messze a hivatal által kihozott 9,9 százaléktól. Ami történetesen megfelel a politikailag igényelt egy számjegyűségnek.
A mérési problémákat félretéve sem könnyű megállapítani a gazdaság állapotát, mint ahogy az állami pénzügyekét sem. Az áfabevételek és a kiutalások egyenlege az év első 10 hónapjában szinte pontosan megegyezik 2022 első tíz hónapjának bevételi egyenlegével: az emelkedés mindössze 0,2 százalék. Mindez rekordméretű fogyasztóiár-emelkedés mellett!
Az adat azért is különös, mert a jövedéki cikkek adója 10 százalékkal nőtt folyó forintban az első tíz hónapban. Ez azért más dinamika. Noha szintén volumen-elmaradást jelez a 18 százalékra tehető idei éves infláció mellett. Az áfa esetében viszont a bevétel idei növekedése csupán 6 százalék, a kiutalások viszont 14 százalékkal nőttek – így áll elő a nulla közeli változás a 2022-es év első tíz hónapjához képest. A Pénzügyminisztérium (PM) jelentése utal arra, hogy szemben az előző évvel, az import mérséklődése is lefele vitte az áfabevételi dinamikát (a kiadásnövekedés okait nem részletezi, csak annyit közöl: a kiutalások növekedéséhez hozzájárult a köztes ágazatok magasabb befizetése).
Költségvetési kérdőjelek
A PM 2023. októberi államháztartási jelentésének talán leginkább elgondolkoztató bekezdése az állam kamategyenlegével foglalkozik. A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 1 938,9 milliárd forint nettó kamatkiadás 491,7 milliárd forinttal lett több az előző évhez képest. Óriási összeg ez, és a korábban kisebb kamatok mellett felvett kölcsönök lejárásának ütemében most sokkal nagyobb kamatozású forrásokat kell bevonni. Önmagában a kamatteher középtávú fenntarthatósági kérdéseket vet fel. Ezért különösen kritikus az ezermilliárdos áfakiesés ebben az évben. Egyben emlékeztet minket arra, hogy a figyelmeztető tanácsok ellenére túlságosan a fogyasztási adózás felé vitték az állam finanszírozását, nagyvonalúan könnyítve a jövedelemadókon.
A folytatás számos kérdőjele között ott van a költségvetés ügye. Ha javulna a nettó export mutatója, az formailag felfele viszi a GDP-t, amely mára a magyar politika szent tehene lett. Csakhogy: az importot jóval meghaladó export javít néhány mutatón, de nem segít a költségvetésen. Arra pedig a már ismert okokból nagy terhek fognak hárulni – ingatag bevételi viszonyok között. Lehet ezért nagy fejlesztésekről álmodozni, de az államháztartás realitásai hamar lehozhatják a földre a nagyot álmodót. Mindez visszavisz minket ahhoz a kérdéshez, hogy valóban mi is jöhet a recessziós negyedéveket követően. Visszapattanás? Az nem, már látható. Pangás? Talán nem, noha kulcsmutatóink meglehetően lapos konjunktúrát jeleznek. És még nem is beszéltünk a geopolitikai kockázatokról…
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Jövő héten érkeznek Budapestre a küldöttség tagjai. 
