<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
10p

Nyerhet-e az ellenzék a 2022-es választáson, kaphat-e újabb kétharmadot a Fidesz? Ki lehet Orbán Viktor utóda?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Giró-Szász András volt kormányszóvivővel, politikai elemzővel - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2021. október 28. 16:00

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Miközben néhány kelet-európai országnak sikerült a rendszerváltást és az Európai Uniós csatlakozást követően látványosan közelíteni a nyugati fejlettséghez, Magyarország legfeljebb a periféria országaival van versenyben, és a V4-ektől is kezd lemaradni. Ráadásul ahelyett, hogy a Nyugat lenne a minta, Magyarország vezetői a kevésbé fejlett országokat állítják példaként. Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint a közepes fejlettség sajátos kihívásai elől semmiképpen nem bújhatunk el. Kérdés, hogy képesek leszünk-e innovációra és magasabb termelékenységre?

Amikor június 14-én az Európai Unió fejlesztési miniszterei (online) tanácsülés tartottak, az egyik téma a „közepes fejlettségű országok” uniós megsegítése volt. Nem olyan téma ez, ami címlapokra kívánkozna, hiszen a fejlett, tehetős világ régóta nyújt támogatást a kevésbé fejlett országoknak részben humanitárius okokból, részben persze politikai és gazdasági szempontok miatt. Ez esetben azonban olyan országok támogatásáról van szó, amelyek nem sorolhatók a szegény (politikailag korrekt nyelven: fejlődő) kategóriába.

Közepesen fejlett (middle income) ország az, amelyik a fejlődőknél tehetősebb, a fejlett világ jövedelmi szintjétől azonban elmarad. Európai viszonylatban például Albánia, Moldova, Szerbia számít ilyennek, de nem egyértelmű a csoportosítás, mert a kontúrok eléggé elmosódottak. A Nemzetközi Valutalap egyébként más bontásban szokta tárgyalja a tagországok ügyeit: vannak a fejlett (’advanced’) országok, azután a felemelkedő (’emerging’) gazdaságok, majd a fejlődő világ (’low-income and developing nations’).

Hogy ki van középen? Ha a világátlagot tekintjük, akkor például – Kína. Kína? Az nem nagyhatalom?

De igen. Az egy főre jutó jövedelmet tekintve azonban a középmezőnyben található. Csakúgy, mint Oroszország. Oroszország? De hiszen az Moszkva korábbi hatalmi pozíciójától jócskán elmaradva még ma is nagyhatalomnak számít.

A nagyhatalmak sorába lépett, de mégsem számít gazdag országnak Kína (Fotó: Pixabay)A nagyhatalmak sorába lépett, de mégsem számít gazdag országnak Kína (Fotó: Pixabay)

A tények, adatok azonban makacs dolgok. Amint erről itt már írtam a Kínát övező félelmek/lelkesedések kapcsán, hatalmas nagyságú, de a gazdasági fejlettségi szintet tekintve a világátlag körüli országról van szó. A mérete alapján elfoglalt nemzetközi helye körül jó ideje viták folynak: lehet olyan mércét találni, amely szerint már (korábbi évszázadokat követően ismét) a világ legnagyobb méretű gazdasága, más módon mérve pedig erős második az Egyesült Államok mögött, nem relatív fejlettségben persze, hanem a bruttó hazai termék (output) nagyságát tekintve.

Az eltérő eredmények nem szubjektív tényezőkkel magyarázhatók, hanem a nemzetközi összehasonlítás, összemérés nehézségeivel. Egyáltalán nem könnyű összemérni két igen eltérő szerkezetű, jövedelmi szintű és társadalmi-gazdasági rendszerű ország outputját. Ami még viszonylag megfogható, az a külkereskedelmi teljesítmény: Kína 2600 milliárd dollár, az Egyesült Államok 1800 milliárd, a német gazdaság 1700 milliárd dollárnyi exportot mondhatott magának évente a válság előtt; ez tiszta sor (bár itt vannak árfolyamszámítási és egyéb adat-bonyodalmak).

De hogyan, milyen áron lehet összevetni a nemzeti jövedelem legnagyobb hányadát kitevő hazai termelést és fogyasztást, amikor mást, másként és az amerikai áraktól nagyban különböző árakon fogyasztanak az emberek Kínában, Japánban és az Európai Unióban?! Hogyan mérjük össze a közszolgáltatásokat, az oktatási és egészségügyi ellátást két eltérő társadalmi rendszerű ország esetén? Használjuk a helyi árakat? Vagy az egyik ország teljes hazai termékét számítjuk át a könnyebb összevetésért mondjuk amerikai dollárra az adott év utolsó napjának árfolyamán?
Nem érdemes szaporítani a kérdéseket, mert az alapügy más. Az a fejlettségi szint, amelyre Kína, India, Brazília, Indonézia, Törökország eljutott, meghaladja a „fejlődő világ” fogalmát. De az ilyen ország nem gazdag. Akkor sem, ha sok igen gazdag ember is él ezekben az országokban. Az országos jövedelmi átlag alapján közepesen fejlettnek tekinthetők annak ellenére, hogy némelyikük több szektorban nemcsak méretei, hanem vezető színvonala miatt számít nagyhatalomnak.

Mégis egy évtizede folyik nem lankadó szakmai vita arról, hogy lehet-e, és ha igen, miként feljebb lépni ebből a körből. Különösnek hangzik talán, de éppen Kína kapcsán fogalmazódott meg a „közepes fejlettség csapdája” teória. Ez leegyszerűsítve annyit állít, hogy a „feltörekvő piacok” nagy része technológiai utánzással és a világkereskedelembe való bekapcsolódással lett képes eljutni a közepes fejlettségi szintig, akár némileg a fölé is, ám ott a további fejlődés nagy valószínűséggel elakad, amint a másolás már nem elég, az olcsó áruk exportjának lehetőségei kimerülnek, a tőkeimporttól való függés hátrányai felerősödnek. Mások szerint ilyen csapda nem létezik, jó politikával, a hazai tőke és tudás akkumulációjával feljebb lehet lépni a jövedelmi skálán.

Tény azonban, hogy a tartós és jelentős felzárkózás ritka. Japán esete volt ilyen, vagy Skandináviáé, a száz évvel ezelőtti perifériális helyzetből való felemelkedéssel, újabban Dél-Korea, Szingapúr, Írország – de a lista nem túl hosszú.  

Minket azonban nem a gazdaságtörténet hosszú trendjei érdekelnek leginkább, hanem a saját kelet-közép-európai közelmúltunk, jelenünk és legfőképpen kilátásaink. És itt nem a világátlag számít tájékozódási pontnak, hanem Közép-Európa. Abban pedig benne van a német, az osztrák mérce és minta, legalább is a lengyel, szlovák, cseh, horvát és persze a magyar társadalom számára. Más rendszerváltoztató nemzetek másfelé, vagy másfelé is orientálódnak. Az észteknek például a skandináv térség a minta. Hogy azon a magas mércén sikeresek lesznek-e, majd megmutatja a gazdaságtörténelem, az viszont a rendszerváltozás három évtizede alatt máris kiderült, hogy a balti államok, és főként az észtek pályája kétség kívül felfele vezetett.

Ez nekünk azért is tanulságos ügy, mert Magyarország a világátlagot felülmúlja az egy főre jutó jövedelem mércéjén, de az EU tagjaként a 27-es csoport vége felé találtanunk jövedelemben, fogyasztásban, munkatermelékenységben, intézményi fejlettségben, innovációs kapacitásban. A harminc éves felzárkózási teljesítményünk is szerény. Nekünk tehát a közepes fejlettségbe való beragadás ügye nem világgazdasági érdekesség, hanem központi politikai kérdés, és az éles a társadalmi viták egyik háttér-magyarázata.

Ma a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásba is mintaadó esetként került be az észt siker (amint erről szakcikket írt Győrffy Dóra, megihletve másokat is). Ez azért érdekes különösen, mert ahol lehetett változtatni a politikának, abban bizony a balti döntéshozók egészen más választ adtak. Így a nagy és atyáskodó állam helyett a kicsi, de hatékony, profi államot választották. Igaz, ezt meg is tehették, mert lényegében „zöld mezős beruházásként” jött létre államiságuk, ezáltal nem hurcoltak magukkal túl sokat a múlt örökségeiből, beidegződéseiből, vezetési és vezetettségi rutinjaiból.

Általában nem lehet átugrani fejlődési fázisokat, ám társadalmi sokkok nyomán azonban mégis lehetséges ez, amint megmutatta korábban a japán, a koreai, az ír, finn és íme most a balti fejlődés.
De miért is fordul mind gyakrabban a magyar elemzők, kommentálók figyelme a kiemelkedés kis-számú, és az elért pozícióban megrekedés gyakori esetire?

A legfőbb ok az eddigi magyar teljesítménnyel való elégedetlenség, a közepes pozícióban való tartós megragadás veszélyének az értékelése. Okkal.

Hazánknak az uniós tagság elnyerésével és az EU belső jövedelem-újraelosztási gyakorlatának kedvezményezettjeként mára már egyértelműen a fejlett (’advanced’) csoporthoz kellene tartoznia. Külső szemmel is, és a társadalom önképe szerint is. Ehelyett legfeljebb a cseh, szlovén, észt, és újabban a szlovák állam (utóbbi jórészt az euróövezeti tagság révén) sorolódik a fejlett Európához, míg mi a román, bolgár, horvát gazdasággal együtt a mag-Európa peremén levőkhöz tartozunk. Adataink mutatják, hogy a visegrádi csoportban a gazdasági felzárkózás sikerességét tekintve lecsúsztunk az érmes helyekről a legtöbb lényeges vonatkozásban.

Ám legalább annyira fontos, hogy a társadalom önképe is ilyesféle: sok a panaszkodó, a Nyugatot okoló, néha követelőző, máskor onnan segítséget remélő hang. Márpedig nem szólna ilyen erősen a társadalmi panasz, ha a magyar emberek többsége magabiztosan tekintene az elért eredményekre és különösen a kilátásokra. Ha a Nyugatba magunkat is beleérthetnénk, akkor a nyugati modell kétségtelen hibái és gyengeségei önkritikaként jelennének meg a médiánkban és a mindennapos társalgásunkban, nem pedig úgy, mint ma: vannak „ők”, és vagyunk „mi”. Akkor kisebb társadalmi támogatottsága lenne a sérelmi politikának, a nyugati konszenzus visszatérő felrúgásának, a dafke-politizálásnak. És kisebb vonzása lenne az olyan társadalmi modelleknek, amelyek egyébként közepesen fejlett országoké, legyen az illető ország bármekkora méretű.

Ez is olyan ügy, amit nyugat-európai szövetségeseink nem látnak tisztán. Az EU fejlett országokainak közvéleménye, az európai kormányzó elit úgy gondolja és azt vallja, hogy az európai közösségnek megvan az anyagi ereje és következésképpen erkölcsi kötelessége is arra, hogy az uniós normákhoz képest kisebb jövedelmű („közepesen fejlett”) országoknak is segítségére legyen, mármint a fejlődés világnak dukáló támogatáson felül is. Szolidaritás, meg persze geopolitikai számítás is, mint a nemzetközi segélyezés során rendre. A szolidaritás érzése azonban a jelek szerint szinte teljesen hiányzik az új tagországokban.

Kisegíteni vakcinával az európai peremvidéket, mielőtt otthon mindenki megkapta volna? Ez Németországban képviselhető (ott sem kizárólagos) álláspont – de nálunk? A közös uniós költségvetésből juttatni a rászorultaknak, a térségen kívüli államoknak? Ugyan már! Legfeljebb közvetlen politikai haszonszerző lépésként lehetne ilyen gesztussal voksot kapni minálunk.

A nyugati közvélemény mind ebből könnyen juthat elmarasztaló következtetésre a keleti új tagok társadalmát, annak értékrendjét illetően. Holott inkább arról van szó, hogy az érintett társadalmakban széles néprétegek nem tartják (mert anyagi értelemben nem is tarthatják) számon magukat a tehetős országok között. Holott a világátlagot tekintve ott lenne a helyünk. Csak a magyar (lengyel, román) társadalmi viszonyítási keret nem a globális átlag. Az nem sokat mond. Az osztrák, olasz, német nívó igen.

A keleti peremországokkal így azután „bajok vannak”. Nálunk a sérelmi hangulatra rá is játszik a politika, máshol talán tompítani igyekeznek a retrográd, de előre semmiképpen nem vivő életérzést. Keveseknél látni azt, miként pontosan a balti nemzetek esetében, hogy a világ változásaival együtt akarnak haladni. Pedig a következő hónapokban az Európai Unió fejlődési irányainak meghatározása, a közös értékek melletti fellépés, a közös célok melletti kiállás időszaka jön el.

Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének találkozója nem mindig felhőtlen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének találkozója nem mindig felhőtlen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Talán még szakítópróba is jöhet; csak remélni lehet, hogy elkerülhetjük a rossz szcenáriókat.
 De a közepes fejlettség sajátos kihívásai elől semmiképpen nem bújhatunk el. És azt is látni, hogy a felső osztályba lépéshez a korábbi gazdasági modelltől való elszakadás kell: másolás helyet innováció, összeszerelésen túl az értékláncokban jobb pozíciókba kerülés, közepes bérszint és közepes munkatermelékenység helyett nagyobb gazdasági hatékonyság. Nem meglepő, ha az előttünk álló időben az érdemi politikai programviták (ha lesznek ilyen) középpontjában az oktatás tartalmi ügyei állnak, az innováció társadalmi feltételeinek („ökoszisztémájának”) megteremtése, a képzett emberek megtartásának esélye, az európai kutatási és fejlesztési nagyfolyamatokba való bekapcsolódás ügye.

Vagy marad a bedolgozó, alárendelt szerep. Azon sem segít, sőt, ha az alárendeltséghez a téves politika új mestereket keres, Európán kívül.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Benchmark Sikerült megvédeni a magyar érdekeket, amelyek nem forogtak veszélyben
Bod Péter Ákos | 2021. október 14. 05:38
Örömteli hír, hogy némi makacskodás után a magyar kormány belátta, hogy összességében jól jár, így elfogadta a multik minimumadóját. Ennek köszönhetően sikerült elválnunk Nigériától és Pakisztántól. Bod Péter Ákos elemzése.
Benchmark Munkaerőpiaci felfordulás – az angol sofőrhiány csak a jéghegy csúcsa
Bod Péter Ákos | 2021. október 7. 05:37
Európa egészét érintik azok a munkaerőpiaci változások, amelyek a koronavírus-járványt követően kialakultak, véli Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke. Az Egyesült Királyságban mindezt tetézte a Brexit, amely például az üzemanyagellátásban olyan nehézséget okozott, amelyből világszerte vezető hír lett. Ráadásul jöhetnek még kellemetlen meglepetések.
Benchmark Bod Péter Ákos a felminősítésről: maradunk a bóvli szint felett két fokozattal
Bod Péter Ákos | 2021. szeptember 30. 05:34
Érkezett a napokban egy jó külső hír, a forint mégsem tudott tartósan erőre kapni tőle. Emiatt érdemes ismét bepillantani a nemzetközi hitelminősítés ügyeibe, elkerülendő a túlzott reményeket és a csalódásokat is. Bod Péter Ákos helyzetelemzése a Moody’s felminősítése után.
Benchmark Minimálbér: költségelem, jóléti kérdés, munkaerőpiaci ügy? Vagy egyszerűen politika?
Bod Péter Ákos | 2021. szeptember 10. 05:14
A kormányzat a minimálbér emelését sikeresen tematizálta többek között oly módon, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációba is bekerült egy erről szóló és „csak egyféleképpen” megválaszolható kérdés. Így egy egyébként fontos közgazdasági felvetés vált egyértelműen politikai kérdéssé. Pedig Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint érdemes lenne olyan vonatkozásokat is látni, hogy mindez miként hat az inflációra, vagy éppen a leginkább érintett mikro- és kisvállalkozásokra.
Benchmark Becsengetnek az iskolákban: mit kapnak a fiatalok a versenyképességhez?
Bod Péter Ákos | 2021. szeptember 1. 05:42
Manapság folyamatosan terítéken van a versenyképesség, amelynek alappillére a képzett és az új kihívásoknak megfelelni képes munkavállaló. A gyorsan változó világban a megfelelő készségek felértékelődtek, míg a lexikális tudás sokkal kisebb jelentőségű lett. Bod Péter Ákos egyetemi tanár az iskolakezdés apropóján arról ír, vajon a magyar oktatási rendszer mennyit ad az ország versenyképességéhez?
Benchmark Bod Péter Ákos: a gazdasági modellel van gond, nemcsak a forinttal
Bod Péter Ákos | 2021. augusztus 5. 05:20
A napokban megjelent OECD ajánlások rávilágítanak arra, hogy a magyar gazdaságnak komoly szerkezeti problémái vannak. A szervezet által adott ajánlásokat ugyanakkor aligha fogja Magyarország megfogadni, véli aktuális írásában Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke, egyetemi tanár.
Benchmark Miért ne féljünk az infláció megugrásától?
Pogátsa Zoltán | 2021. június 14. 05:32
Az elmúlt hetekben már nem csak a gazdasági szaksajtó, hanem a mainstream média is elkezdett foglalkozni az "elszálló inflációval". Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens elemzésében azt vizsgálja, indokolt-e a a pénzromlással való riogatás. Emellett írásából az is kiderül, kik a nyertesei és vesztesei a növekvő inflációnak.
Benchmark NHP Stop!
Bod Péter Ákos | 2021. június 10. 05:26
A korábban megjelölt határidőnek megfelelően lezárul a Magyar Nemzeti Bank által hirdetett Növekedési Hitelprogram legutóbbi szakasza, amely az NHP Hajrá nevet viselte. Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke, elemzi a lehetséges következményeket.
Benchmark Az átlagembereknek is fontos lenne megérteni a gazdasági gravitációt
Bod Péter Ákos | 2021. május 27. 15:28
A kormányzati ellenőrzés alatt álló médiatermékeknél bevett gyakorlat a "brüsszelezés", miközben Kína vagy Oroszország megkérdőjelezhető tetteit sajátos nézőpontok alapján értékelik. Hasonlóképpen furcsa, hogy miközben óriási támogatásokkal csábítja a kormány a multinacionális cégeket, ha profitot érnek el, az már "gyanús". Az ilyen típusú kommunikációnak lehet közvetlen gazdasági hatása is, véli írásunk szerzője, Bod Péter Ákos. Közben viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tőkebefektetéseknek megvan a logikája, amelyet felesleges megerőszakolni.
Benchmark Fordul a világ - lassan értelmes gazdaságpolitikát kellene folytatni
Bod Péter Ákos | 2021. május 20. 05:21
A GDP és az infláció alakulását elemezve Bod Péter Ákos heti írásában arra jutott, hogy a megváltozott viszonyok új kihívások elé állítják a gazdasági élet minden szereplőjét. A fogyasztókat, a vállalatokat és az államot is. A kormány gazdaságpolitikája mintha beragadt volna egy korábbi szerepbe, amin ideje lenne sürgősen változtatni.
Friss
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
depositphotos