Bár a nyugati világ gazdaságaiban folytatódik a kilábalás a vírus-okozta válságból, de már egy éve látszott, hogy egészen más Kína helyzete. Onnan indult ki ugyan a pandémia, ám azt még az országon belüli szétterülése előtt elnyomták; elsőként ott állt le egy sor ágazat, de elsőnek is indult újra a kínai ipar. Kína a kevesek egyike, ahol a 2020-es év növekedéssel zárult; hatalmas kontraszt ez az emberi érintkezésre érzékeny szolgáltatásoktól erősen függő nyugati országokhoz képest. Vajon 2020-21 hozza el azt a történeti pillanat, amelyet a jövő gazdaságtörténete az amerikai világgazdasági hatalom leváltásaként tart majd számon? Vagy ha nem a nagy távlatok felől nézzük az ügyet, hanem gyakorlatias üzleti szemmel: a kínai business éve lesz 2020, meg ami utána jön? De belegondolhatunk a helyzet geopolitikai vonatkozásaiba is: Kína gazdasági megerősödése újabb hatalmi, netán területi akciókban ölt testet? És ha igen, milyen kockázatokkal jár az eddigi erőviszonyok megbillenése?
E komoly kérdésekre az őszinte válaszunk: nem lehet tudni. Valóban sokféle jele van a kínaiak növekvő magabiztosságának, mind a kemény erő, mind pedig a "szoft erő" felmutatásában. Az utóbbira nyilvánvaló példa a maszk-diplomácia és a vakcina-politizálás. Elég rátekinteni a térképre: hol és hány országban engedélyezték és alkalmazzák a kínai oltóanyagot. (2021. március 22-ig állapot)
A térkép elég jól lefedi azokat a térségeket, amelyekben eddig is erős volt Kína politikai aktivitása: a környezetében található országokon túl Afrika, Latin-Amerika, a Közel-Kelet, az európai periféria.
A puha hatalom eszközei mellett a dél-kelet-ázsiai térségben mind erőteljesebb a kemény hatalom eszközeinek felhalmozása, amire példa a haditengerészeti fejlesztés. De most csak maradjunk a jelen és a legközelebbi jövő gazdasági folyamatainál.
Az OECD nemrég tette közzé a globális kilátásokra vonatkozó elemzését, hamarosan az IMF is publikálja a világgazdasági előrejelzésének legújabb felülvizsgálatát, a nagy hitelminősítő intézetek is új prognózisokkal állnak elő. Ezek üzenete megerősíti a jelen elemzés kiinduló megállapítását: a tavalyi év becsült és az idei év prognosztizált output adatai alapján a Kína versus a glóbusz vagy különösen Kína versus Nyugat összevetéséből Kína jelentős előnyszerzése olvasható ki. A világ outputja tavaly zsugorodott, Kínáé nőtt; idén 5-6 százalék közötti helyreállítási ütem várható globális szinten (az Egyesült Államokban akár az átlag felett is), de Kínában még annál is nagyobb üteműnek ígérkezik a 2021-es év.
Ezek alapján valóban feltehető a nagy kérdés: talán most zajlik a szemünk előtt az eddig élenjáró trónfosztása, a világgazdasági dominancia átvétele?
Mivel ez súlyos stratégiai kérdés, amelyet sok helyen sok összefüggésben vizsgálnak, botorság lenne itt végleges és minden vitát lezáró választ megkísérelni. Ám gyakran felmerülő ügy, melynek értékelését, latolgatását elősegítendő, néhány szempontot ajánlok az olvasó figyelmébe.
Előbb azonban következzen egy rövid kvíz.
(a) Egyetért-e azzal az állítással, hogy Kína már most is fejlett (konkrétan: az egy főre jutó GDP alapján a világ fejlettebb feléhez tartozó) ország: igen vagy nem?
(b) Egyetért-e azzal az állítással, hogy Kína külgazdaságilag igen nyitott (a világátlagnál magasabb a külkereskedelem/GDP mutatója): igen vagy nem?
(c) Egyetért-e azzal az állítással, hogy Kína külkereskedelmi nyitottsága az utóbbi évtizedben tovább nőtt: igen vagy nem?
Az olvasó a tippjeinek helyességét ellenőrizheti az alábbi táblázat adatain (forrás: https://databank.worldbank.org/reports.aspx?source=World-Development-Indicators).
Mivel a legfrissebb összehasonlítható tényadatok csak 2019-ről állnak rendelkezésre, 2020-még a statisztikusok kezében, 2021 pedig a gondviselésében van, ez a körülmény ad egy kis kimentést annak, aki mindhárom kérdésre egyértelmű és meggyőződéses igennel válaszolt. Pedig a hazai árakon (PPP-eljárás szerint) számolva a Kínai Népköztársaságban egy főre eső jövedelem ugyan jó ideje nagy ütemben, a világátlagot meghaladó mértékben nő, elért szintje azonban lényegében a világátlaggal esik egybe. Természetesen egymilliárd lakossal számolva az átlagos jövedelem óriási anyagi erőt képvisel. A helyes válasz tehát: tegnap még nem, holnap bizonyára igen, de éppen csak.
Nézzük a Külkereskedelmi nyitottság részt. A külkereskedelmi forgalom (kivitel és behozatal értéke együtt) csak az egyik mutatója a külső nyitottságnak. A termelési tényezők (tőke, munkaerő, szellemi javak) nemzetközi áramlása szintén roppant fontos mércéje annak, hogy egy gazdaság külsőleg nyitott-e. A potenciális nyitottság szempontjából lényeges az intézmények nyitottsága, a nemzetközi normáknak és gyakorlatnak való megfelelés. Ez utóbb ismérvek meghatározása és megmérése bonyolult ügy. Ha azonban csak a legegyszerűbb kérdést tesszük fel: a világátlagnál nagyobb-e a kínai gazdaság külkereskedelmi nyitottsági hányadosa, akkor azt a sokakat meglepő adatot látjuk, amely alapján a helyes válasz a kvízben a nemleges.
Hogy lehet ez, amikor a kínai exportőrök néhány évtizede világszerte iparágak sorát tarolták le? Pedig a mutató mértéke nem meglepő, ismerve az ország méretét: egymilliárd lakos még csekély jövedelmi szinten is hatalmas belső piacot jelent, ráadásul - amint láthattunk - Kína a fejlődő kategóriából a szemünk előtt lépett át a közepes fejlettségi szintre. Ekkora országméretnél a külkereskedelem/GDP mutató nem szokott olyan magas lenni, mint a nemzetközi árucserére mind termelői, mind fogyasztói oldalon rászoruló kisméretű gazdaság esetében: ilyen például hazánk. Kína relatív külkereskedelmi nyitottságát nem a mienkhez vagy az írhez, hanem az amerikaihoz érdemes mérni: egy évtizede annak kétszerese volt a kínai.
És itt van a harmadik, de ezúttal tényleges meglepetést okozó helyes kvízválasz: a relatív kínai nyitottság a mögöttünk hagyott évtizedben mérséklődött, miközben a globális nyitottság mértéke nem. Ez utóbbi utal arra is, hogy a globalizáció ezen a mércén mérve nem állt le tartósan a 2008-as pénzügyi válság után; majd még meglátjuk, a koronavírus-válságot követően milyen irányba halad a világ. Az eleve magas szintű magyar külső nyitottság is tovább nőtt, azaz a külkereskedelmi forgalom nagysága gyorsabban emelkedett, mint a magyar GDP - hogy ez jó-e, vagy sem, jelenleg izgalmas hazai viták tárgya.
De itt most Kína a téma. A középrétegek felemelkedése az utóbbi évtizedek talán legnagyobb jelentőségű kínai fejleménye, ez viszont az eredeti kivitelt serkentő, árfolyamot gyengítő fejlesztési irányvonaltól való folyamatos elfordulást is magába foglalja. Így történhetett meg az a meglepőnek látszó fejlemény, hogy mostanra a kínai külkereskedelmi nyitottság jóval a világátlag alá csökkent, nem is beszélve az európai gazdaságok nagyfokú nyitottságáról. Amiből az is következik, hogy nekünk objektíve fontosabb a világkereskedelem relatív nyitottságának, a „szabadpiacnak” a fennmaradása, mint akár az Egyesült Államoknak, akár a jelenlegi és jövőbeli Kínának.
Hogy mit hoz a jövő? Az elemzés címébe foglalt egytrillió dolláros kvízkérdésre még nem kérjük a választ. A bemelegítő kérdések intsenek minket óvatosságra. Azt az alapvető makroadatok alapján is látni, hogy a közepes fejlettség sajátos állapotába eljutó nagyhatalomról van szó, amely a megelőző fél évszázad bázisához mérten hatalmasat fejlődött, ám tudhatóan óriási területi és szociális egyenetlenségekkel együtt, és olyan gazdaságpolitikai mintát (stratégiát?) követett, amelynek folytatására nincs mód. Valami új szakasznak kell eljönnie, sokféle lehetséges elágazással és kimenettel; ezeknek egyike a közepes fejlettség csapdájába való beragadás.
Egyébként: melyik országról vagy térségről nem lehet hasonló megállapítást kimondani? Új szakaszban van a világ, benne a Nyugat, annak magállamai és peremvidékei. Forronganak a fejlődő világ országai, a feltörekvő gazdaságok. Új szakaszba került az egész glóbusz. Már csak ezért sem mer az elemző könnyen véleményt nyilvánítani a közeli vagy távolabbi jövő világgazdasági erőviszonyairól. Ráadásul más ügy az ország gazdasági outputja, megint más az áruvilágban elfoglalt részaránya, és különösen más ügy a nemzetközi pénzügyi súly. Ez utóbbiról talán majd máskor essék szó.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint. 
