élelmiszer
Agrár
Még egy rossz hír: az élelmiszerárak is az egekbe szökhetnek
Privátbankár.hu | 2014. március 10. 17:07
Az élelmiszerárak világpiaci emelkedését okozhatja a közel-keleti szárazság - írta a Reuters hírügynökség egy még nem publikált szakértői tanulmányra hivatkozva.
Agrár
Felfedeztük: a magyar marha is ad olyan tejet, mint a szlovák
Privátbankár.hu | 2014. március 10. 12:20
Nőtt a Magyarországon előállított élelmiszerek fogyasztása a vidékfejlesztési miniszter szerint.
Vásárló
Megint itt az áremelés - mi maradt a polcokon a botrányok után?
Gáspár András | 2014. március 10. 11:15
Felmérésünk szerint vége szakadt a jó szériának: több hónapnyi stagnálás-közeli eredmény után a Privátbankár Árkosár márciusi számai újra komolyabb áremelkedésről tanúskodnak. Cukor, bébiétel, sprotni: megnéztük, a különböző élelmiszer-botrányok után mi maradt a polcokon.
Makro / Külgazdaság
Amit megfogtunk a rezsicsökkentésen, azt elvihetik az ukránok?
Privátbankár.hu | 2014. március 5. 18:30
Inflációs kockázatot jelent Közép-és Kelet-Európa gazdaságaiban az ukrajnai válság a globális élelmiszer- és nyersolajárakra gyakorolt esetleges hatásai révén - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben a londoni pénzügyi elemzők.
Vásárló
Alakul a fogyasztás: nem csak ételt és üzemanyagot veszünk
Privátbankár.hu | 2014. március 5. 09:00
3,9 százalékkal többet vásároltunk januárban, mint egy éve. Ezúttal nem az üzemanyag-kereslet nőtt a legjobban.
Adó
Nem dőlt be a NAV: ezzel nem lehet átverni az adóellenőröket
Privátbankár.hu | 2014. március 3. 09:32
Saját, valótlan tartalmú nyilatkozata buktatott meg egy észak-alföldi vállalkozót : a karcagi közértes az online pénztárgépre való átállás során úgy nyilatkozott, hogy azért nem rendelt új kasszát, mert megszünteti tevékenységét. Vissza is adta a vállalkozását, a kisboltját viszont nem zárta be.
Vásárló
Túl sok a méreg: ilyen halkonzerveket ne vegyen! Képek
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 17:56
Határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt újabb füstölt sprotni halkonzerveket vontak ki a kereskedelmi forgalomból.
Adó
Újra küldhetünk disznókat az oroszokhoz
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 12:34
Oroszország várhatóan március közepén feloldja a Magyarországra vonatkozó élősertés, sertéshús, valamint sertéshúsból készült termékek importtilalmát - közölte Kardeván Endre a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
KKV
Egekben az áfa, virágzik a feketézés: hogy mászik ki ebből az élelmiszeripar?
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 15:25
A magyar élelmiszeripar a rendszerváltás óta szenved: nem tudtunk reagálni a változó világra, maradt az elavult stratégia, folyamatosan romlik a versenyképesség, és a GDP-hez is egyre kevesebbet tesz hozzá az iparág. Ha ebből ki akarunk törni, a külpiacokra kell koncentrálni. Elemzés.
Vásárló
Itt a defláció! Még olcsóbb a nagybevásárlás
Füstös Móni | 2014. február 13. 15:51
Jelentős árcsökkenést mértünk a hipermarketekben. Az árak ezúttal nem csak az előző hónaphoz képest csökkentek, hanem ha mintaárkosarunkat megvennénk, a tavaly februárinál is kevesebbet kellene a boltokban hagynunk.
KKV
Mivel törhetnénk be a norvég piacra?
Privátbankár.hu | 2014. február 12. 08:34
Bővíthető a Norvégiába irányuló magyar export - írja a Világgazdaság szerdai számában.
Pénzügyi szektor
Rezsifront: Mi lehet az, ami egy év alatt 55,4 százalékkal drágult?
Eidenpenz József | 2014. február 6. 07:27
Minden bizonnyal a bevezetett, majd felemelt tranzakciós illeték drágította meg durván a banki szolgáltatásokat: decemberben 55,4 százalékkal voltak magasabbak a költségek, mint egy évvel korábban, de az első félévben is 25 százalék körüli volt az ugrás.
Makro / Külgazdaság
Jobban tankolunk, mint egy éve: miből vettünk többet?
Privátbankár.hu | 2014. február 5. 09:06
Az élelmiszerek forgalma nem sokkal bővült egy év alatt, viszont jóval többet tankolunk.
Vásárló
Gusztustalan fogás: több száz tonna húst foglaltak le - videó
Privátbankár.hu | 2014. február 3. 09:39
Rekord mennyiségű, mintegy 300 tonna - közel 15 kamionnyi - húst és 80 tonna csontot foglalt le a napokban egy közép-magyarországi hűtőházban a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága.
Vásárló
Mennyire magyar, amit megeszünk? Vannak trükközők
Privátbankár.hu | 2014. február 1. 12:15
Csaknem 2500 készítményen használják jogosan a magyar termék rendeletnek megfelelő jelöléseket, de sok a trükköző is.
Vásárló
Kezdenek beindulni a magyarok: ennyit költünk el egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2014. január 29. 09:42
Tavaly novemberben a második előzetes adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,3 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,9 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 5 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene.
Vásárló
Ennyire vagyunk zöldek: ha ingyen van, semmi sem drága
Privátbankár.hu | 2014. január 20. 11:58
Egy felmérés szerint a lakosság jelentős részének fontos a környezetebarát szemlélet.
Vásárló
Kiszámolták mennyit költöttünk élelmiszerre, Ön mennyit vásárol?
Privátbankár.hu | 2014. január 9. 18:00
Stabil maradt az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele tavaly, a vizsgált tizenkét hónap alatt változatlanul mintegy 1400 milliárd forintot ért el. A különböző bolttípusok piaci részesedése alig változott egy év alatt.
KKV
Kétmilliárdért lehet magyar élelmiszereket külföldön reklámozni
Privátbankár.hu | 2014. január 3. 14:09
A gigatendert a Magyar Turizmus Zrt. írta ki még 2013. végén. Két évig reklámoznának Németországban, Romániában és Szerbiában. Ehhez keresik a partnert.
Karrier
Jenes Barnabás lesz a fő agrárkutató
Privátbankár.hu | 2013. december 31. 11:10
A szakminiszter bízta meg a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ igazgatásával.
Makro / Külgazdaság
Októberben már vásárolni is kocsival mentünk
Privátbankár.hu | 2013. december 20. 09:37
Az év tizedik hónapjában is nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Vásárló
Most aztán mindent bevetnek a kereskedők, indul a karácsonyi hajrá
Privátbankár.hu | 2013. december 13. 18:00
Az ezüstvasárnappal kezdődik az év legerősebb vásárlási időszaka. Az áruházakban az elmúlt napokban megszaporodtak a leárazást hirdető reklámok, ami egyrészt a kereskedők korábbi nagyobb várakozását mutatja, másrészt az utolsó próbálkozás a vásárló elcsábítására.
Vásárló
Holnap nyit a szupermarket a reptéren
Privátbankár.hu | 2013. december 11. 14:06
A Liszt Ferenc repülőtéren új szupermarket nyílik csütörtökön.
Vásárló
Joulupukki is a magyar csokigyárból vásárol
Privátbankár.hu | 2013. december 6. 07:00
Idén Chilétől Finnországig Diósgyőrben gyártott csokoládé figurákkal készülnek az ünnepekre. A Nestlé üzemében évek óta folyamatosan növekszik a termelés és a foglalkoztatás: idén 66 millió darab csokifigura gördül le a futószalagról, aminek 88 százalékát exportra termeli a cég.
Agrár
Sehol sem kaptak a fejükhöz az élelmiszerárak miatt
Privátbankár.hu | 2013. december 5. 11:15
A FAO szerint stagnáltak az élelmiszerárak novemberben.
Vásárló
Csoki vagy csalás? Mire figyelj karácsonyi bevásárlás közben
Privátbankár.hu | 2013. december 3. 12:44
A karácsonyi ünnepek biztonságához elengedhetetlen vásárláskor a tudatos fogyasztói magatartás - hangsúlyozta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az Okos karácsonyt kívánunk! címmel tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Makro / Külgazdaság
Harmadával nőtt az euróövezeti infláció novemberben
Privátbankár.hu | 2013. november 29. 12:28
A pénzromlás így is egy százalék alatt volt.
Vásárló
Magyarország megküzdött a tepertős pogácsáért Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2013. november 14. 12:57
Bejegyezték a tepertős pogácsát a hagyományos különleges termékek jegyzékébe. Németországot és Ausztriát is meg kellett győznünk.
KKV
Magyar bolt nyílt Pekingben
Privátbankár.hu | 2013. november 13. 10:31
Szijjártó Péter bejelentette, hogy megnyílt a pekingi Magyar Kereskedőház.
Vásárló
Újra menő a házikoszt: egyre többet főzünk otthon
Privátbankár.hu | 2013. november 11. 19:00
A Nielsen legfrissebb felmérése megállapította, hogy egyre jobban fogynak az otthoni főzéshez szükséges élelmiszerek. Megugrott többek között a liszt, az olaj, a vaj és a túró értékesítése. Különösen igaz ez a északkeleti és a délnyugati megyékre.
Agrár
Leszavazták: nem csökken az alapvető élelmiszerek áfája
Privátbankár.hu | 2013. november 11. 14:47
Elutasította a szakbizottság az áfacsökkentés kiterjesztését az alapvető élelmiszerekre.
Agrár
Demján Sándor harcba száll a magyar élelmiszerért (frissített)
Privátbankár.hu | 2013. november 11. 12:42
Demján szerint 10 éves kereskedelmi stratégiára van szükség - ehhez fel kell támasztani a magyar élelmiszergazdaságot.
Agrár
Egy kicsit most könnyebb: olcsóbb lett a nagybevásárlás
Gáspár András | 2013. november 11. 09:39
A Privátbankár Árkosár felmérésenek legfrissebb adatai szerint olcsóbban megúszhatjuk a nagybevásárlást, mint egy hónappal ezelőtt. Az Interspar megelőzte a Tescót, olcsóbb lett a banán, drágább a krumpli és a tej, megnehezítik az életünket az olcsó tea kiválasztásánál, citromlé helyett pedig könnyen teaízesítő kerülhet a kosarunkba.
Makro / Külgazdaság
Veszik az oroszok a magyar élelmiszert, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2013. október 25. 11:40
Az élelmiszerek kivitele jelentősen megnőtt az év első hét hónapjában.
Agrár
Viszik a magyart - drágább lehet a tej
Privátbankár.hu | 2013. október 25. 08:33
Sokkal több tejet és vajat exportálunk, mint tavaly; a termelői árak jobban emelkedtek, mint a bolti árak.
Vásárló
Így reagálnak a magyarok, ha felmennek az árak, és Ön?
Privátbankár.hu | 2013. október 15. 17:33
A magyar fogyasztók 77 százaléka azt mondja, ha emelkednek az élelmiszerárak, akkor változtat vásárlási szokásain. Legtöbben a főétkezések közötti falatozásokkal kapcsolatban, új ruházati cikkeknél és az otthonon kívüli étkezésnél spórolnának - derült ki a a Nielsen kutatásából.
Vásárló
Krumplistészta tejjel: megőrültél? Erre számíts a nagybevásárlásnál
Gáspár András | 2013. október 10. 10:20
A múlt hónaphoz képest nem kell sokkal többet fizetnünk a hipermarketekben, tavaly ilyenkor viszont még jóval kevesebből is megúszhattuk a nagybevásárlást. A krumpli, a tej és a tészta ára nagyot ugrott, de legalább a liszt sokkal olcsóbb, mint tavaly. Lehet, hogy ezért számít 7 százalékos inflációra a lakosság?
Vásárló
Itt az újabb botrány: rothadt, büdös gyümölcshegyekből lett üdítő
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 24. 13:39
Rothadt és éretlen gyümölcs felhasználásával vádolta meg Kína nagy hazai üdítőitalgyártóit egy üzleti napilap leleplező riportja - a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
KKV
Luxus az omlett? Olcsóbb tojást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 19. 12:53
A tojáspiaci szereplők azt kérik a minisztertől, hogy a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfájának csökkentését is javasolja a kormánynak.
Agrár
Orbán szerint a mezőgazdaság is jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 18. 11:30
Orbán Viktor szerint mezőgazdasági ország vagyunk.
Adó
Csökkenhet az áfa, olcsóbb lehet a hús
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 13. 07:32
Újrakezdődtek az egyeztetések az alapvető élelmiszerek áfacsökkentéséről, sok a nyitott kérdés.
Vásárló
Üröm az örömben: jó az adat, de drága az élelmiszer
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 11. 11:34
A rezsicsökkentés sokat javít az inflációs adaton, de az élelmiszerek ára ettől még magas marad, így a fogyasztói bizalom nem javul olyan dinamikusan, ezen az áfacsökkentés segítene.
Makro / Külgazdaság
Rekord alacsony infláció az újabb rezsicsökkentés után
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 11. 09:36
Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ennek oka a háztartási energia árak, a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak, valamint a tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek árcsökkenése volt.
Vásárló
Nagybevásárlásra készül? Újabb jó hírünk van
Gáspár András | 2013. szeptember 10. 10:12
A nyolcvanadik Árkosár-felmérésben először mérhettünk éves adatot az Intersparban, a holland lánc rögtön előzött is egyet. Tovább folytatódott az árcsökkenés, a júliusi csúcs óta ereszkedik az élelmiszerkosarunk ára - hova lett az e-útdíj az árakból?
Személyes pénzügyek
Egyre több 40-es tervez a váratlanra, avagy mi lett az álmokból?
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 8. 08:00
Kiderült, hogy a negyvenesek a legpesszimistábbak a jövőjüket illetően, többségük úgy érzi, hogy nincs elég megtakarítása a nyugdíjas éveikre. A mindennapi létfenntartás finanszírozása kiadásaik közel 80-90%-át is eléri, így alig marad arra, hogy élvezzék az életet.
Vásárló
Van, ami nem csak lassabban drágult, de olcsóbb is lett
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 13. 12:35
Az elmúlt négy év minden júliusában drágultak az élelmiszerek, és bár a tendencia nem tört meg 2013-ban sem, a 2,8 százalékos mérték a korábbi nyári időszakokhoz képest a legalacsonyabb volt - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden.
Vásárló
Kellemes meglepetés a nagybevásárlásnál - nagyon figyelje az árakat!
Gáspár András | 2013. augusztus 12. 06:15
A júliusi rég látott áremelkedés után augusztus elejére korrigáltak a hipermarketek: egy hónap alatt váratlanul olcsóbb lett a nagybevásárlás. A felmérés közben megnéztük, hogyan kezeli az Auchan a szigetelők áradatát, és az is újra bebizonyosodott: érdemes nagyítóval vásárolni, mert a régi trükk tovább hódít - kisebb csomagot adnak ugyanannyiért.
KKV
Nocsak, mégsem használatarányos az útdíjrendszer?
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 8. 07:46
Az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot.
Friss
Makro / Külgazdaság
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
Akár Magyarország is beleeshet a hatótávba.
19 perce
Makro / Külgazdaság
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
Újabb NATO-tagállamban tűnt fel egy orosz drón.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Jonatán a világ legjobb Laser-versenyzői között
09:01
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
2025. szeptember 13. 14:06
-
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
2025. szeptember 13. 11:25
-
„Nem volt rá szükségem, hogy ezzel mérgezzem a hétvégémet” – az utca embere a kötcsei beszédekről
2025. szeptember 13. 17:07
-
Kiszivárgott: Donald Trump újabb meredek lépésre készülhet
2025. szeptember 13. 11:57
