3p
Az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette kuriózum a jó áron kifogott ingatlan. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel.
Eladó használt lakás a főváros V. kerületében. Forrás: MTVA, Jászai Csaba

Van néhány nyilvánvaló árbefolyásoló tényező, ezeket a vevők többsége ismeri, sőt az eladók be is árazzák előre. Ilyen a lakás állapota, felújítottsága, elosztása, az emelet szintje, vagy éppen az épületen, településen belüli elhelyezkedése, a közlekedési eszközök és a szociális infrastruktúra közelsége.De ami igazán alakítani tudja az árat, azok általában nincsenek szem előtt, sőt gyakran a hirdetésből sem derülnek ki – véli Havas János. Az OTP Ingatlanpont szakembere az alábbi árcsökkentő tényezőkre hívja fel a lakásvásárlók, és persze a lakáseladók figyelmét.

Sokat csökkent az áron, ha az ingatlannak van haszonélvezője: ilyenkor a vevő tulajdonképpen plusz egy fővel vásárolja az ingatlant, aki ráadásul a birtokon belül számos jogot élvez – nem is kedvelt ez a konstrukció a piacon, jellemzően családon belüli értékesítésnél fordul elő.

A szolgalmi joggal terhelt ingatlan is hasonlít erre – vagyis amikor a telek egy bizonyos részét másvalaki, például a szomszéd is igénybe veheti a bejáráshoz. Ha nincs külön helyrajzi száma az ingatlannak, például mert egy nagyobb telket osztottak ketté, az nagyot csökkent az áron.

Hasonló, de jóval tisztább helyzet, amikor valaki bérlővel együtt veszi a lakást. Ilyenkor általában a korábbi tulajdonos él – akár még évekig – az ingatlanban, cserébe viszont legalább a megadott időre szóló bérleti díjjal csökken a vételár. Ha az új tulajdonos amúgyis kiadná a lakást, akár milliókkal kevesebbért juthat így hozzá.

Főzelék a falon

A perrel vagy hitellel terhelt ingatlanok ára is alacsonyabb. Egyrészt eleve kevesebb az irántuk érdeklődő, másrészt jó alkulehetőséget jelent a vevőjelölteknek, bár az ezzel járó kockázatot ilyenkor vállalni kell.

Az esztétikai hibákis árcsökkentők, sőt, gyakran nem állnak arányban a későbbi alku mértékével. Az ázás, repedés, vagy akár egy nyomot hagyó konyhai baleset (borsófőzelék a plafonon) költségének többszörösét is lealkudhatják a vevők a hibára hivatkozva.

Áron alul

Előfordul, hogy az eladó tapasztalatlanságából kifolyólag kerül piacra egy-egy ingatlan. Például örökléssel hozzájutott lakásoknál, vagy sürgős eladás esetén jellemző, hogy ár alatt hirdeti, így eleve rosszabb alkupozícióból indul az eladó. Az OTP Ingatlanpont szakértőjének tapasztalata, hogy már csak a reális ár meghatározása miatt is sokan fordulnak hozzájuk, hiszen az eladóknak is hasznos, ha van miből engedni.

Sokan nem gondolják, de bizony a rendetlenség is elrettenti a vevőket. Nemcsak észreveszik, de rossz benyomást is hagy az ingatlanról, ugyanis a vevők nehezebben tudják elképzelni saját otthonukként a koszfészket. Így alacsonyabb árat is ajánlanak érte.

„Néha egyetlen apróságon múlik csak a sikeres értékesítés – mondja Havas János egy korábbi emlékezetes esete kapcsán – , például egy kellemetlen helyen lévő repedésen. Mivel a látványos falhiba pont a bejárattal szemben volt, hónapokig minden vevőjelölt azonnal kifordult a lakásból, hiába volt jó elosztású, újépítésű és kertkapcsolatos. A fal kijavításának másnapján eladta a tulajdonos a lakást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG