4p
Csúcson, mármint csúcs alacsonyan áll a hazai államkötvények hozama. A részvényárfolyamokról minden nap megemlékezik a sajtó, a kötvényekről szinte soha, pedig a magyar befektetőknek is sokkal több van belőlük, mint részvényekből. Régen várnak a szakemberek egy kötvénypiaci fordulatra, amely azonban nem akar megérkezni.

Egy híres, sok milliárd dollárt kezelő befektetési guru, Bill Gross már 2011-ben az amerikai állampapír-hozamok emelkedését várta, alaposan meg is járta vele, amint akkor írták, sokáig csendben búsongott a sörébe. Valamivel később állást is változtatott. A kötvénypiacokon sokkal régebben van emelkedő trend, mint a részvénytőzsdéken. Egyesek szerint lényegében már a nyolcvanas évek, az utolsó nagyobb olajár-sokk óta.

Ebből egyébként a magyar befektetők is nagyban profitálnak, a kötvényalapokon, illetve a jelentős részben kötvényeket is vásároló vegyes alapokon, abszolút hozamú alapokon keresztül. A magyar állampapírok hozama is rekord alacsony szint közelében van, a tíz éves referenciahozam ma 2,65 százalékra süllyedt. Ebben jelentős szerepe lehet az MNB keddi, újabb lazító intézkedéseinek. (Erről itt írtunk.)

A Fed bekeményít

A hozamcsökkenés komoly árfolyamnyereséget jelenthet azoknak, akik korábban magasabb hozammal vásároltak. A 2011-es év végén, 2012 elején még évi tíz százalék környékén is megfordult a magyar hozam (amikor elzavartuk, majd gyorsan visszahívtuk az IMF-et). (A csökkenő hozam növekvő árfolyamot, a növekvő hozam csökkenő árfolyamot jelent a kötvény lejárata előtt.) Azóta a magyar kötvényeket vásároló alapok nagyon jó hozamokat értek el.

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

A napokban a nagyvilágban vegyes folyamatok zajlanak, a Fed szerdai ülése nyomán az amerikai és például német állampapír-hozamok hullámvasutaznak. Ma az amerikai hozam csökkent, a német emelkedett. Az amerikai Fed ugyanis újabb kamatemelésekről beszélt, a kamatemelési várakozások nőttek. (Az európai EKB ugyanakkor egyelőre nem siet a laza politikájának felülvizsgálatával.)

Kötvény-apokalipszis?

Kötvénypiaci fordulatot vártak például nagyon már Donald Trump elnök megválasztásakor is, tavaly év végén, mert a gazdaságélénkítés, további eladósodás elvileg az infláció felpörgését jelenthetné. Alaposan meg is lódultak az amerikai hozamok akkor, de azóta inkább lefelé csorognak, mert az intézkedések zöme ígéret maradt.

Mi történne, ha a kötvénypiaci fordulat bekövetkezne, és a világ sok országában történelmi mélyponton levő kötvényhozamok tartós emelkedésbe fognának? Sokak apokalipszistől tartanak, mások szerint jótékony hatású lenne. Sok intézményi befektető például óriási veszteséget szenvedne el kötvényportfólióján, sok befektetési alap, nyugdíjpénztár, biztosítás hozama menne át negatívba.

Sokan bajba kerülhetnek

Vállalatok, a feltörekvő régiókban egész országok finanszírozása drágulna meg jelentősen. Sok kisember, nyugdíjas megtakarítása kerülhet bajba. A hazai, kötvényező befektetési alapok egy részének talán szerény, de kiegyensúlyozott hozama is mínuszba válthat, bár lehet, hogy csak egy rövidebb időre, esetleg 1-2 évre. Attól is sok függ ugyanis, milyen futamidejű a kötvényportfólió, és nálunk a rövidebb, biztonságosabb a jellemző.

Magyar tíz éves államkötvény-hozam (Investing.com)

Mikor jön tehát a fordulat? A Seekingalpha érdekes cikke szerint amilyen tényezőktől tartani szoktak – például a jegybankok kamatemelései és más szigorításai, vagy a költségvetési hiány emelkedése – valójában nem jelentenek veszélyt. Például, meglepő módon, az utolsó amerikai könnyítési program, a QE3 idejének kétharmadában a kötvényhozamok esés helyett emelkedtek. (Azért lett volna logikus az esés, mert rengeteg friss tőke került a piacra, ami növeli a kötvények iránti keresletet.)

Ez lehet az egyetlen ok

Jelenleg pedig a Fed visszaveszi a korábban kiöntött pénzeket, szigorít, QE helyett már QT van (csökkenti mérlegfőösszegét és kamatot emel, quantitative tightening van), tehát kevesebb a kötvényekre fordítható pénz a piacon. Ennek ellenére az év eleje óta az amerikai kötvényhozamok inkább lefelé morzsolódtak.

Szóval akkor mikor lesz fordulat a kötvénypiacon? A cikk szerint, amit egy ábrán be is mutatnak, az egyetlen dolog, amivel a kötvényhozamok hosszú távon markánsan együtt mozognak, az az infláció. Az pedig egyelőre meglehetősen szerény. Ha megindul, az bizonyára véget vet majd a kötvénypiacok több évtizedes száguldásának.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG