3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Brutálisan megemelkedik azoknak a költsége, akik túllépik az átlagfogyasztásként meghatározott limiteket. A kormány, illetve az Energiahivatal által kitalált piaci árak Európában az egyik legmagasabbak lesznek. Az eredeti elképzeléshez képest néhány anomáliát sikerült orvosolni, de továbbra is vannak kérdőjelek.

Csütörtökön délelőtt jelent meg a rezsicsökkentés módosításáról szóló rendelet. Ez részben orvosolta azt a kérdést, hogy mi lesz azokkal, akik elektromos árammal fűtenek, az úgynevezett H tarifát ugyanis a rendelet mentesítette a rezsicsökkentés csökkentésének hatálya alól. Kiderült valami arról is, hogy mi lesz azokkal a társasházakkal, ahol egy mérőóra van, ezek a lakások száma alapján kapnak majd korrekciót. Ugyanakkor azokat, akik egyik energiahordozóval spórolnak (például kevesebbet fűtenek, mert jól szigetelt a házuk, vagy napelemmel rendelkeznek és mérsékelt az áramfogyasztásuk) ugyanúgy bünteti a rendszer, mint azokat, akiknek energetikai szempontból pazarló az otthona. Az áram és a gáz között ugyanis nem lesz semmiféle „egyenértékszámítás".

Az átlagértékek azok, amelyeket a rezsicsökkentés megváltoztatásának bejelentésekor Németh Szilárd már ismertetett:
-    földgáz esetén 1729 m3/év/mérési pont, azaz 59 132 MJ/év/mérési pont (felhasználási hely) mértékig lesz csökkentett ár
-    villamos energiánál pedig 2523 kWh/év/mérési pont (felhasználási hely) fogyasztásig.

Aki ezeket túllépi, az úgynevezett átlagértéket, azaz Európa egyik legdrágább áram és gázdíját fizetheti. A földgáz esetén:
2022. augusztus–szeptember hónapok vonatkozásában: 21,416 Ft/MJ
2022. október–december hónapok vonatkozásában: 22,002 Ft/MJ.

Mindez azt jelenti, hogy a mostani köbméterenkénti (szolgáltatótól függően) 80 forint körül szóró ár 800 forint körüli összegre fog felugrani. Ez annak fényében, hogy Orbán Viktor februári moszkvai látogatásán lelkesen bólogatott, amikor Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy a piaci ár ötödéért adják a gázt a magyaroknak, igen borsos. Ha az ilyen szemenszedett hazugságokat félretesszük, és megnézzük, hogy hétfőn Szerbiának nagyjából 200 forintos köbméterenkénti áron adott el Szijjártó Péter 500 millió köbméter gázt, akkor a 800 forintos összeg igencsak extraprofitgyanúsnak tűnik!

Az áram esetén a most megjelent jogszabály szerint az A1 és A2 árszabás esetén 70,104 Ft/kWh, míg B (alap) árszabás esetén 62,884 Ft/kWh lesz a piaci ár. A mostani 12 forint körüli kWh-ás árral összevetve ez elvileg hatszoros emelést jelentene. Ugyanakkor az új szabályozás szerint rendszerhasználati díjakkal együtt számított összeg lesz a fenti, így ha azt a mostani értékekkel vesszük, akkor nagyjából háromszoros lesz a drágulás.

Itt megint csak magyarázatra szorul a kormány részéről, hogy az általuk hihetetlen lelkesedéssel tolt atomenergiatermelés miért nem számít nagyobb súllyal. Jelenleg ugyanis a Paksi Atomerőmű termelése éves szinten lefedi a lakossági fogyasztást, a hivatalos statisztikák szerint ott nagyjából 11 forint körüli díj mellett tudnak egy kWh áramot megtermelni. Tény, hogy a termelés és a fogyasztás nincs szinkronban, ahogy a rendszerhasználat is pénzbe kerül, ezek összességében ugyanakkor nem indokolnak hatszoros árkülönbözetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG