<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött, 2017 óta először.

A dél-koreai hadsereg közölte, hogy Phenjan egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, amely kelet felé haladt és elrepült a japán szigetvilág felett - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A dél-koreai vezérkari főparancsnokság beszámolója szerint, több mint nyolc hónapja ez volt az első észak-koreai középhatótávolságú rakéta indítása. A rakétát Észak-Korea Csagang tartományából, indították, a kínai határ közeléből. Az első becslések szerint 4500 kilométeres távolságot és 970 kilométeres maximális magasságot ért el. A dél-koreai elnök, Jun Szok Jol meggondolatlan provokációnak nevezte az akciót, és válaszlépéseket sürgetett.

Kisida Fumio japán miniszterelnök "felháborítónak" nevezte a kísérletet, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig azt mondta, hogy az közvetlen fenyegetést jelent a régióra és a globális közösségre. Közel öt év óta ez volt az első alkalom, hogy észak-koreai rakéta haladt el Japán fölött. Tokiói források szerint Japántól mintegy 3000 kilométerre keletre landolt a Csendes-óceánban.

Hamada Jaszukazu tokiói védelmi miniszter szerint ez volt a legnagyobb vízszintes távolság, amelyet észak-koreai rakéta eddig megtett. A rakétakísérlet miatt a hatóságok felszólították Hokkaidó szigetének lakóit, valamint Honsún, az ország legnagyobb szigetén lévő Aomori prefektúrának lakosait, hogy vonuljanak óvóhelyre - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Szakértők úgy látják, hogy Phenjan a dél-koreai és az amerikai haderők legutóbbi tengeri manővereire adott reakcióként fokozta rakétakísérleteit az utóbbi időben. A négynapos dél-koreai haditengerészeti gyakorlaton részt vett a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó is. Közel négy év óta ez volt az első amerikai repülőgép-hordozó bevetése Dél-Koreában.

Észak-Korea rendszeresen azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a Dél-Koreával folytatott katonai manőverek révén támadásra készül - amit mindkét ország cáfol. Értesülések szerint Észak-Korea egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tesztelésére is készül, és valószínűleg 2017 óta az első atomkísérletére.

A phenjani parlament szeptember elején fogadta el az állami nukleáris politikáról szóló törvényt, amely nem csak ellenséges erők támadása esetén, hanem az észak-koreai vezetés elleni fenyegető támadás esetén is előírja a nukleáris fegyverek alkalmazását. Észak-Koreát nukleáris fegyverprogramja miatt szigorú nemzetközi szankciók sújtják. (MTI)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Ezt már megérzik az oroszok? Megállapodhattak az olaj árplafonjáról
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 18:09
Múlt héten még más számok szerepeltek a tervezetben.  
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter megint békére szólított az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 17:42
A miniszter Lengyelországban van az EBESZ ülésén.  
Makro / Külgazdaság Valami gyanús történik Spanyolországban: újabb levélbombát találtak
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 16:56
Azután, hogy az ukrán nagykövetségen kisebb sérülést okozott egy levélbomba, a spanyol miniszterelnök és védelmi miniszter irodájában pedig a szűrésen akadt fent, ismét küldtek egyet. 
Makro / Külgazdaság Kapott egy felemás hírt az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 15:48
Az Egyesült Államokban havi összevetésben nőttek a személyes kiadások és  jövedelmek októberben.
Makro / Külgazdaság Macron Washingtonban – elkerülhető a kereskedelmi háború?
Káncz Csaba | 2022. december 1. 15:23
Brüsszel és Berlin sokat remél Macron elnök tegnap kezdődött washingtoni látogatásától. Párizs az ukrajnai háború által támasztott új kihívásokat a nemzetközi biztonság általános romlása részének tekinti. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter burkoltan odaszólt Ukrajnának?
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 14:59
A miniszter a külhoni magyarokról és a keresztényüldözésről beszélt.
Makro / Külgazdaság Aknák Ukrajnában: fontos döntést hozott az EU
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 14:16
Az Európai Unió újabb jelentős támogatást nyújt Ukrajnának, ezúttal aknamentesítésre.
Makro / Külgazdaság Most egy miniszterelnöknek küldtek valakik levélbombát
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 13:33
Azután, hogy az országban egy nagykövetnek címeztek bombát, most a miniszterelnöknek is.
Makro / Külgazdaság A piac már beárazta, hogy Magyarország uniós pénzeit felfüggesztenék
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 13:04
Vajon az Európai Bizottság szerdai döntése után félig tele van a pohár, vagy félig üres? És milyen látható következményei lennének annak, ha megérkeznek az uniós pénzek? A legfrissebb történés mellett még az üzemanyag árstopról, annak várható kivezetéséről, valamint az inflációról, bértárgyalásokról is szó esett az ATV Start című műsorában, ahol Székely Sarolta lapunk felelős szerkesztője mellett Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője volt a vendég.
Makro / Külgazdaság Közeleg a tél: Szijjártó Péter megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2022. december 1. 12:17
Közeleg a tél, ami súlyos humanitárius katasztrófával fenyeget Ukrajnában, ezért mielőbb el kell jönnie a békének, ugyanis Európa is egyre nehezebb helyzetbe kerül a kettős nyomás, a háború következményei és az illegális migráció miatt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG