Sőt még az olyan nagyobb belső piacú országokban is, mint Lengyelország vagy Románia, ahol a hazai kis, közepes és nagyvállalatok számára elvileg lenne vevő, vásárlóerő, még ott is nagyobb a multiknál dolgozók aránya (és ezzel együtt a helyi bérszintjén jobban fizető, termelékenyebb munkahelyek részesedése). A turizmusból, vendéglátásból inkább élő gazdaságokkal nem érdemes összevetni a magyar helyzetet, a térségünket tekintve viszont egyértelmű a kép. Ennek fényében tisztán látszik a magyar kormány (igen szelektív) multiellenességének értelmetlensége – fejti ki nézeteit laptársunk, a Klasszis Média Csoport-tag Mfor oldalán állandó szerzőnk.
Fotó: Pexels
A növekedés fétis
Amikor a hazai növekedési ütem elmarad a többiekétől, ambiciózus tervek születnek a fejlődés felgyorsítására. A politikusi ígérgetés talán hat a választóra, gazdasági motiváló hatása aligha van, de kevésbé veszélyes, mint az utolérést tervbe iktató politikai akarnokság. Túl sok példát láttunk a magyar (kelet-európai) történelemből arra, hogy az állam a hatalomkoncentrációt fejlődésgyorsítási eszközként használva miként torzítja el a gazdaság szerkezetét. Míg tehát a növekedési ütemek összehasonlítása ártalmatlan elemzési ügy, a voluntarista gazdaságpolitika már középtávon megbosszulja magát. Az erőltetett növekedés ugyanis céljával ellentétes módon lassítja az ország fejlődését: torz ösztönzőivel, tetszőleges mutatók hajszolásával, a természetes növekedési képességen erőszakot téve valójában ront a szerves fejlődés feltételein.
Ugyanakkor a jövedelmi konvergencia, a kevésbé fejlett térségeknek, országoknak az átlagosnál gyorsabb ütemű fejlődése elméletileg is indokolt jelenség. A dinamika lehetséges hajtóerői között olyan széles körben ismert tényezők vannak, mint a fejlettebb országok technológiájához és vezetési ismereteihez való hozzáférés, a tőkében gazdagabb térségekből érkező beruházások (FDI).
A növekedést ösztönző erőket illetően kevesebb szó szokott esni a tehetősebb térségek piacaihoz, fizetősképes fogyasztóihoz való hozzáférésről, holott az átlag alatti fejlettségű térség gazdasági szereplői számára valójában itt található a legnagyobb gyorsítási képesség szabadkereskedelmi viszonyok között. Képességről van szó, amelynek kihasználása nem automatikus, mert a nemzetközi kereskedelembe való sikeres bekapcsolódáshoz nemcsak tőke, technológia, bőven rendelkezésre álló munkaerő kell, hanem a gazdasági fejlődést szolgáló, annak megfelelő keretet nyújtó intézményi rend is: jogbiztonság, fizikai és szellemi infrastruktúra, politikai stabilitás.
A kohézió fontosabb
A kohézió fogalma sokkal tágabb, mint a gazdasági teljesítmény; magába foglalja az egészségben eltöltött évekkel mérhető javuló egészségügyi állapot, a tisztább természeti környezet, a hatékony infrastruktúra terén elért javulást. A GDP ráadásul ismert módon csak megközelítően adja vissza a szóban forgó térségben, országban élők átlagos jövedelmi viszonyait, mivel a területi egység határain belül előállított hozzáadott értéket méri (ezért szerepel benne a D, azaz domestic, és nem az N, vagyis a national jelző). A megtermelt GDP-ben akár jelentős részt tehet ki más országok, térségek vállalatainak nyeresége, bankjainak kamatjövedelme – ez különösen olyan országok esetében számít sokat, amelyekben nagy a külföldi tőke aránya. Ilyen Írország, de ilyen Magyarország is, sőt az EU új tagállamai között éppen nálunk a legnagyobb az idegen tőke aránya, és abból adódóan igen jelentős a külső szereplők itt keletkező jövedelme (ami értelemszerűen a tulajdonost illeti, nem része a magyar nemzeti jövedelemnek). Másfelől a hazai jövedelmeket növelik például a más országban dolgozók hazautalásai; ez a tétel érezhetően megtolja a helyi fogyasztási képességet a nagy vendégmunkás-kibocsátó országokban, mint a balti három állam vagy Románia, Bulgária esetében.
A jövedelmi viszonyokat tekintve a magyar kép legjobb esetben is csak vegyesnek mondható. A GDP/fő mutatóban lassú felzárkózás látható, de annak üteme a térség alsó harmadába helyez minket. A lakosság végső fogyasztása – ami tehát a gazdasági rendszer leginkább kézzelfogható indikátora – kiábrándító képet fest a térségen belüli helyzetünkről: már csak a bolgár szint van (némileg) mögöttünk. A jövedelmen túli aspektusokra is az jellemző, hogy a saját múltunkhoz mérve kimutatható a fejlődés számos területen (például a foglalkoztatásban), de a sikeresebben modernizálódó térségi társainkhoz képest gyakori a visszacsúszás. Az egészségügyi állapot, a területi egyenlőtlenség, az iskolázottság, a korrupciós fertőzöttség: ezek a leginkább szembeötlő vonatkozások, amelyek jelzik az immár rendszerré szilárdult kormánypolitikát, amely nem az emberi tőke fejlesztésére fordítja a rendelkezésre álló erőforrásokat, hanem egy korábbi korszak logikáját követő iparosítástól várja a növekedést. Ehhez nálunk ismert módon az állami döntések centralizálását, a kormányzat gazdasági aktivitását választja eszközének, az viszont a társadalmon belüli területi, szakmai autonómiák visszaszorulását is jelenti, káros mellékhatásként.
Azt még nem tudni, hogy miért kellett végrehajtani a kényszerleszállást, csak az biztos, hogy nem támadás miatt. 
