Részvény / Deviza / Áru
A rovat támogatója a 4iG
Részvény / Deviza / Áru Megkezdte az újabb beetetést a Tesla - megint telefonálni kell a benzin miatt? 
Gáspár András | 2017. november 17. 17:46
A Tesla komolyabb eredmény helyett újra reményt adott a befektetőknek, akik hajlandóak is erre némi pénzt áldozni. Európában csendes volt a kereskedés, nálunk a Mol és az Altera voltak a sztárok a tőzsdén. A forint úgy döntött, hosszú hétvégét tart és átaludta a pénteket, az olaj viszont komolyabbat drágult, a végén még fel kell emelnie valakinek a telefont.
Részvény / Deviza / Áru Csodaautóval rukkolt elő a Tesla 
Fellegi Tamás | 2017. november 17. 13:01
Mostanában csak arról lehetett hallani a Tesla háza táján, hogy nehezen indul a majdan sok pénzt hozó Model 3 és a hozzá való akkumulátor gyártása, Elon Musknak be is kellett költözni a gyárba. Nos, ilyenkor Musk zseniálisan elő tud húzni mindig valamit a kalapból, ezúttal egy olyan autót sikerült neki, ami némely tekintetben az űrhajóra emlékeztet.
Részvény / Deviza / Áru Esik a svájci frank, Amerika dübörög 
Fellegi Tamás | 2017. november 17. 10:59
Igen szép emelkedés volt tegnap az amerikai tőzsdéken, a Nasdaq rögtön csúcsra is ment. Felfelé indult a BUX, mind a négy nagy papír emelkedik, sőt, az ötödik, az Opus is. A forint gyengélkedik, pedig nem kéne neki, ugyanezt teszi a svájci frank, az viszont teljes joggal, mivel erősen túlértékelt.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street legyőzte a Fidesz első számú közellenségét 
Eidenpenz József | 2017. november 16. 19:08
Néhány napos mosolyszünet után ismét jó nap volt a világ tőzsdéin, sőt Amerikában egyenesen nagyszerű. Soros György, aki régóta az árfolyamok korrekciójára, visszaesésére játszott, bedobta a törölközőt és kiszállt. A BUX index is a nyertesek között van, alig lehetett gyengülő részvényt látni.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal a Mol, gyógyul a forint 
Fellegi Tamás | 2017. november 16. 10:31
A tegnap nagy Mol zuhanást ma ugyanakkora szárnyalás követi, miközben az OTP a 10 ezres kerek szinttel küzd, a Richter pedig a 7000-et közelíti. Amerika esett fél százalékot, de ez a grafikonon fel sem tűnik. Stabilizálódott az olajár, a tegnap esti mélységből kapaszkodik fel a forint.
Részvény / Deviza / Áru Beszállítóból fejlesztő lesz a magyar szélerőmű-cég 
Eidenpenz József | 2017. november 16. 06:06
Az ELITE Programban szereplő vállalkozások a hivatalos tananyagnál is jobban értékelik, ha egymással beszélgethetnek, egymástól tanulhatnak. A jelenlegi kamatkörnyezetben és pályázati pénzekkel ugyan el vannak kényeztetve a magyar vállalkozások, de nálunk is jöhet kamatfordulat és akkor nem árt ismerni a külső finanszírozási formák széles tárházát. Interjú dr. Lódi Katával, a BÉT szakértőjével és Lakics Péterrel, a Lakics Gépgyártó Kft. tulajdonosával.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol és az OTP 
Fellegi Tamás | 2017. november 15. 18:58
Két legnagyobb papírunkban ma szép kitárazás zajlott, a Richter viszont még emelkedni is tudott egy kicsit. A lengyel és az orosz tőzsde is nagyot esett, a nagyobb európai tőzsdék is gyengélkedtek, csak a spanyol piac emelkedett. Amerikában két papír brillírozik: az Amazon és a McDonald’s. Gyengült a dollár, erőtlen a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a svájci frank, az angol font és a török líra 
Fellegi Tamás | 2017. november 15. 11:04
Megpróbált erősödni a forint, de rögtön fejbe is kólintották. A svájci frank gyengül, rendületlenül közeledik az összeomlás előtti értékéhez. A tőzsdéken kisebb esés mutatkozik, a BÉT-en a Mol és az OTP gyengül, utóbbi 10 ezer forint alatt is járt már. Forog a kárpótlási jegy, kuriózum gyanánt.
Részvény / Deviza / Áru Sokasodnak a jelek – melyik lufi idézi elő a következő világválságot? 
Privátbankár.hu | 2017. november 15. 06:06
A legveszélyesebb eszközár-buborékok, avagy lufik az ingatlanpiacon alakulnak ki, mert nem csak egy korlátozott réteget érintenek, hanem a teljes lakosságot. Ilyenek most is vannak a világban, három helyen is. A pénz- és tőkepiacokon további veszélyes eszközök vannak szép számmal, Európára is jut belőlük.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a török líra, esik az olajár, elszállt az Opus 
Fellegi Tamás | 2017. november 14. 18:16
A tőzsdék lefordultak, a Mol és az OTP is estek, noha a napot emelkedéssel nyitották. Az Opus és az Appeninn viszont ismét limittel emelkedtek, de több kisebb papír is nagyot liftezett. Esik az olajár a több mint kétéves csúcsokról, a török egyenesen szabadesésbe váltott.
Részvény / Deviza / Áru Meghal a bitcoin? Éljen a bitcoin? Nagy fordulópont közeleg 
Eidenpenz József | 2017. november 14. 16:10
A bitcoin az utóbbi napokban megint hatalmasat ingadozott, de lehet, hogy ezúttal a szokásosnál sokkal többről van szó. A támogató programozók, vállalkozók egy része átpártolt a bitcoin cash-hez, a legszélsőségesebb vélemény szerint a bitcoin el is halhat. Az is lehet, hogy egy nevető harmadik lesz a befutó.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a török líra, esik az olajár 
Fellegi Tamás | 2017. november 14. 10:51
Emelkednek az európai tőzsdék, de a BUX kiemelkedik közülük, nem kis részben a Mészáros-papírok torzító hatásának következtében. A forint továbbra is gyengélkedik, a török lírának pedig úgy tűnik, nincs alja. Lefelé vette az irányt az angol font.
Részvény / Deviza / Áru Ezúttal az Iszlám Állam állított csapdát 
Fellegi Tamás | 2017. november 14. 06:07
Múlt héten a szír erők azt jelentették, hogy elfoglalták az utolsó, még az Iszlám Állam kezén lévő várost, Abu Kamalt. A dzsihádisták azonban csak elbújtak, és rátámadtak a könnyű győzelemre számító erőkre, majd visszafoglalták a várost. Ez azonban már csak egy szépítés, mint Hitlernek az Ardenneki csata volt. A vég elkerülhetetlen.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyát esett a Mol, jókora változás a Richter megítélésében 
Eidenpenz József | 2017. november 13. 18:49
Az európai tőzsdék csúnya mínuszaik egy részét ledolgozták a nap végére, az amerikai indexek pedig nemigen tudják, mit is csináljanak. A BUX index a végén csúszott mínuszba, főleg a Mol húzta le, míg az OTP most emelkedni tudott. Az egyik nagy brókercég közel tíz százalékkal emelte a Richter célárát.
Részvény / Deviza / Áru Azt hitted, olcsó az olaj? Várd ki a végét 
Privátbankár.hu | 2017. november 13. 14:54
Jövőre még nagyobb áresést várnak az elemzők.
Részvény / Deviza / Áru Lassan az utolsó shortos is bedobja a törölközőt, kezdődhet a tánc? 
Eidenpenz József | 2017. november 13. 14:36
Egyes fontos amerikai részvényeknél minimálisra csökkent a short pozíciók mennyisége, mint az Apple, vagy alatta van a több éves átlagnak, mint a Tesla esetében. Ha ismét elkezdene nőni, az komoly eladási nyomást jelenthet. Az összkép azonban nem jelez kirívóan alacsony short állományt.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért az OTP, esik a Meki 
Fellegi Tamás | 2017. november 13. 10:35
A pénteki drámai esés után ma emelkedik az OTP, és az utóbbi idők kedvencei, az Opus, a Konzum és az Appeninn is jó formában vannak. A világ tőzsdéi továbbra is a magasban, a vég nélkül szárnyaló McDonald’s komoly korrekcióba kezdett. Kis csökkenés után is a magasban az olajár.
Részvény / Deviza / Áru Kiszivárgott egy fontos irat a Mol-INA-ügyről  
Privátbankár.hu | 2017. november 11. 14:04
Egy horvát lap most nyilvánosságra hozta a genfi bíróság határozatát.
Részvény / Deviza / Áru Érthetetlen, miért zuhant négy százalékkal az OTP 
Eidenpenz József | 2017. november 10. 18:57
Világszerte rossz volt ugyan a tőzsdék hangulata, de most Budapest nagyon alulteljesített: 2,1 százalékkal zuhant a BUX akkor, amikor mások csak pár ezrelékkel. A Mol is sokat esett, de az OTP a végén nagyon bezuhant, és közel négy százalékkal lett olcsóbb. A befektetőket főleg az amerikai adóreform körüli teljes bizonytalanság aggasztja.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz osztalékbajnok az OTP-ből? Jó jelentésre esik a részvény 
Privátbankár.hu | 2017. november 10. 13:28
Ma reggel kellemes gyorsjelentést tett közzé az OTP Bank, az elemzői fogadtatások jók, a részvény mégis esik. A vélemények inkább abban térnek el, hogy a várnál jobb-e az eredmény, vagy csak a megszokott módon erős. A bank több osztalékot is fizethetne, de várhatóan inkább akvizíciókra fordítja a pénzt.
Részvény / Deviza / Áru Jó hírek után kezdték ütni az OTP-t - drága lesz a tankolás? 
Gáspár András | 2017. november 10. 11:25
Az amerikai adócsökkentés körüli bonyodalmak és gyenge vállalati jelentések rontották el a hangulatot a tőkepiacokon. A Mészáros-papírok gyengülnek, az olaj ára megint megugrott.
Részvény / Deviza / Áru Dől a pénz az OTP-hez 
Fellegi Tamás | 2017. november 10. 10:30
Az OTP ismét igen szép negyedéves eredményt hozott, igaz, kiváló gazdasági környezetben történt ez, és részben egyedi tételeknek köszönhető. Legjobban a hazai bank megy, de az egész csoport jól muzsikál, az orosz-ukrán válság már a múlté. Különösen a teljesítő hitelállomány növekedése a jó hír, de az alacsony kockázati költség is döntő.
Részvény / Deviza / Áru Hat éves csúcson a Richter, öt évesen a Telekom – csak most jön az emelkedés java? 
Privátbankár.hu | 2017. november 10. 06:06
Vártnál erősebb számok jöttek két tőzsdei cégtől az elemzők szerint. Hat éves csúcson a Richter profitja, öt éve nem volt ilyen erős a Magyar Telekom eredménye. Ennek ellenére a célárak már nem midig haladják meg számottevően a tőzsdei árfolyamokat, ez óvatosságra intheti a befektetőket.
Részvény / Deviza / Áru Trump gyengül, minipánik a részvénypiacon, kirobbanó formában az uránbányák 
Eidenpenz József | 2017. november 9. 19:02
Csúnya lett a mai tőzsdenap, az európai és amerikai részvényindexek egyaránt komoly, mostanában ritkának számító mínuszokat hoztak össze. A BUX index viszont tartani tudta magát, két cég is jó gyorsjelentést tett közzé, de a Mol árfolyama is tovább emelkedett. Az egyik multi bezár két uránbányát, ami főleg a konkurenseinek kedvez, az eredmény 10-20 százalékos áremelkedés.
Részvény / Deviza / Áru Vadásszunk a gyors nyereségre, vagy várjuk békésen a nagy vagyont? 
Fellegi Tamás | 2017. november 9. 17:01
Ha valaki részvénybefektetést tervez, gyakran szembesül a dilemmával, hogy érdemes-e hosszú távon részvényeket tartani, vagy pedig a piacokat követve megpróbálja meglovagolni az árfolyammozgásokat. Persze sok függ attól, hogy az adott befektető milyen tapasztalatokkal rendelkezik, képes-e úgy átlátni a piacot, mint a profi alapkezelők.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit gazdagodtál volna, ha tíz éve fektetsz be 
Eidenpenz József | 2017. november 9. 12:59
Megfelelő kamatok híján az egyik fő logikus befektetési alternatíva mostanában a tőzsdei részvény, de az árupiacokat is ajánlják kiegészítőnek. Megnéztük, tíz év alatt mennyit hoztak ezek a befektetések, a kép azonban inkább vegyes. De mindjárt más lenne a helyzet, ha a pénzügyi válság utáni mélyrepülésben vásároltunk volna.
Részvény / Deviza / Áru Hasít a magyar gyógyszercég: nagyon úgy mennek a dolgok, ahogy akarják 
Gáspár András | 2017. november 9. 10:43
A híresen pesszimista – vagy mondjuk inkább úgy, konzervatív - Richtertől már-már elvárás, hogy minden negyedévben meg kell verniük az elemzői várakozásokat, a 2017. harmadik negyedéves jelentés azonban néhány fontos soron még a legoptimistább elemzőket is felülmúlta. A társaság új vezérigazgatójától megtudtuk: igazából nagyon úgy mennek a dolgok, ahogy a Richter szeretné.
Részvény / Deviza / Áru Ugyanannyi a dollár, mint a svájci frank 
Privátbankár.hu | 2017. november 9. 10:16
Érdekes helyzet a devizapiacon: egy svájci frank pontosan egy dollárt ér. A forint gyengélkedik, a hazai tőzsde élénk, emelkedik a Mol és a Richter.
Részvény / Deviza / Áru A Mol tovább száguld, de a bitcoin sokkal jobban 
Eidenpenz József | 2017. november 8. 19:03
Csak 28 ponttal állt meg az eddigi történelmi rekordja alatt a BUX index, a 0,8 százalékos emelkedés szinte teljes egészében a vágtázó Molnak köszönhető. Európában stagnálás, az USA-ban szerény emelkedés látható, a hangulatot rontja a koreai feszültség, a Trump-féle adóreform kérdőjelei. Az olaj mínuszból pluszba ment, a bitcoin új csúcson, 312 forint az euró.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas szereplő jelent meg a hazai piacon 
Fellegi Tamás | 2017. november 8. 15:55
Az Amundi, Európa alapkezelési piacának legnagyobb szereplője a közelmúltban vette át a Pioneer Alapkezelőt, így immár a hazai piacon is jelen van a francia cég. Választéka szinte korlátlan, és minden helyzetben, így a mostani alacsony hozamú környezetben is igyekeznek jó stratégiákkal az ügyfele rendelkezésére állni.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenki kifelé igyekezne a Mészáros-ajtón 
Privátbankár.hu | 2017. november 8. 10:40
Tegnap tetőzött a BÉT-en valaha látott legnagyobb őrület, a beragadt befektetők adnék az Opust és az Appeninnt, de a fránya limit nem hagyja őket. A hatás olyan brutális, hogy a négy nagypapír emelkedését eltünteti a BUX-ból. Amerikában az Amazon és a McDonald's emelkedik napok óta igen masszívan.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen tudnánk elképzelni jobbat, mint tőzsdére menni – interjú 
Eidenpenz József | 2017. november 8. 06:06
Bár sokféle finanszírozási lehetőséget vizsgáltak a terjeszkedéshez, a legjobbnak a tőzsdei tőkebevonás tűnik az UBM Holding számára. Ez nagyjából három év múlva esedékes. A tőzsdevárományosokon kívül más hazai vállalkozásnak is szánt ELITE Program november végén újabb csoportot indít. Interjú Horváth Péterrel, az UBM Csoport igazgatósági tagjával és dr. Lódi Katával, a BÉT szakértőjével.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora fordulatot még nem látott a pesti piac 
Fellegi Tamás | 2017. november 7. 17:38
Ami ma történt a három, Mészáros Lőrinchez köthető cég részvényével, az páratlan a tőzsde történetében. Reggel több milliárd forintnyi tőke ostromolta a cégeket, délutánra ugyanennyi menekült volna belőlük. Emelkedett a Richter, esett az OTP, gyenge a forint és a török líra, erősödik a dollár.
Részvény / Deviza / Áru A földön kívüliek számát könnyebb meghatározni, vagy a bitcoin árfolyamát? 
Eidenpenz József | 2017. november 7. 16:06
A bitcoin szédítő emelkedése nyomán sokan lufit, buborékot kiáltanak, mások viszont arra a kérdésre keresik a választ, hol lehet ennek a teteje és miért. Lehet-e egyáltalán valahogy értékelni egy ilyen megfoghatatlan valamit? A végeredmények nagyon különbözőek, még akkor is, ha ugyanazt a képletet használják. Akár a földön kívüliek számának becslése a Tejútrendszerben.
Részvény / Deviza / Áru Páratlan fordulat a Mészáros-papíroknál 
Privátbankár.hu | 2017. november 7. 13:47
Míg reggel végtelen kereslet mutatkozott a cégek részvényeire, most csak eladni akarnak. Óriás forgalom, óriási őrület.
Részvény / Deviza / Áru Ázsiai részvények: továbbra is bátran 
Privátbankár.hu | 2017. november 7. 12:32
Az ázsiai értékpapírok idén az elmúlt tíz év legjobb hozamát produkálhatják. Az év eleje óta 26 százalékos növekedést láthattak a befektetők és akár még folytatódhat a trend, de talán nem most kell túlallokálni.
Részvény / Deviza / Áru Irgalmatlan tolongás Mészáros Lőrinc ajtaja előtt 
Privátbankár.hu | 2017. november 7. 10:39
Mindenki Opust és Appeninnt akar venni, a pszichózis kiteljesedett, de a fránya napi limit miatt marad a sorban állás. Konzum egy darabig kapható volt, ugyancsak 15 százalékkal magasabban. Időközben drámai fordulat történt, előkerültek az eladók, óriási a forgalom, cikkünk frissült.
Részvény / Deviza / Áru Háború szagát hozza a szél, megőrülnek a befektetők Mészárosért 
Eidenpenz József | 2017. november 6. 19:08
A BUX index ismét 40 ezer pont fölé ugrott és csak kevéssel maradt el eddigi rekordjától. Ma mindhárom Mészáros-cég 15 százalékkal szárnyalt, így vagy tud valaki valamit, vagy mindenki megbolondult. Robbant az olaj ára, drágulnak a nemesfémek, egy gyilkosság nyomán ment fel a kakaó árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc cége durván lehagyta a kamionokat 
Fellegi Tamás | 2017. november 6. 10:38
Teljes extrémitásba csapott át a Mészáros-láz: az Opus immár két és félszer annyit ér, mint a Waberer’s, és feleannyit, mint a Telekom. Ma már a Konzumot is széttépik, teljes az őrület. A Mol is szépen emelkedik a maga kategóriájában, közel másfél százalékot. Közben hasít az olajár, a forint gyenge.
Részvény / Deviza / Áru Gyűlnek a felhők a tőzsde fölött – elmaradnak a vásárlók? 
Privátbankár.hu | 2017. november 5. 10:11
A rövidebb hét ellenére is erős menetelést láthattunk a Budapesti Értéktőzsdén, a rekordokat halmozó elmúlt néhány hét után azonban megérkezett a korrekció is a hét végére. A hét nyertese a Richter, vesztese az OTP volt. A forint erőlködött, ám végül gyengüléssel zárta a hetet. Kérdés, mennyire lesz tartós a negatív hullám.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán kikosarazták Mészáros Lőrincéket 
Privátbankár.hu | 2017. november 4. 10:25
Nem fogadta el egy részvényes sem a Konzum kötelező vételi ajánlatát.
Részvény / Deviza / Áru Vége a hétnek: mi történt a tőzsdén? 
Privátbankár.hu | 2017. november 3. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,19 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 39 762,67 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Keményen büntetik a Molt, nem száll le a rakétáról Mészáros Lőrinc cége 
Gáspár András | 2017. november 3. 11:01
Várható volt, hogy a tegnapi megelőlegezett hurráoptimizmus után ma esni fog a Mol - az Opus további szárnyalására lassan elfogynak a jelzők. Ahhoz képest, hogy mekkora hírek voltak Amerikában csütörtökön, nem történt semmi a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Elszalasztott lehetőségek a Molnál - rekord a benzinkutakon 
Gáspár András | 2017. november 3. 08:18
Saját bevallása szerint sem tudta teljes mértékben kihasználni a kedvező külső környezet adta lehetőségeket a Mol, a harmadik negyedéves eredmény így kissé csalódást kelt - a megemelt éves terv azonban így sincs veszélyben, az első háromnegyed év egyben vizsgálva 12 százalékkal erősebb volt a tavalyinál. A benzinkutakon rekordot döntött a társaság, bejelentettek egy új downstream-programot.
Részvény / Deviza / Áru Áttört a lélektani határ Budapesten - ömlik a vér a Teslából 
Privátbankár.hu | 2017. november 2. 18:08
Lélektani határt tört át ma a budapesti tőzsde, a BUX Európa élén zárt, 40 ezer pont fölött ütött új csúcsot. A britek kamatot emeltek, megjött Trump adócsomagja, a Teslát nagyon ütik.
Részvény / Deviza / Áru Mától magántőkealapja is van Mészáros Lőrincéknek 
Privátbankár.hu | 2017. november 2. 15:26
Szinte hetente növekszik valamivel a birodalom.
Részvény / Deviza / Áru Rekordokat halmozott a tőzsde – meddig menetelhet még Budapest? 
Privátbankár.hu | 2017. november 2. 13:10
Szépen búcsúzott az október a magyar tőzsdétől, a BUX index eddig látott folyamatos emelkedése töretlen volt ebben a hónapban is.
Részvény / Deviza / Áru Széttépik Mészáros Lőrinc papírját - felrobbant a bitcoin 
Gáspár András | 2017. november 2. 11:32
A tegnapi száguldás után megpihennek az európai indexek, Budapest viszont szárnyal - az élen az Opus, megint 15 százalékos emelkedésnél jár a Mészáros-papír. A Tesla árfolyama akár össze is omolhat, a bitcoin viszont elképesztő ugrást produkál: az árfolyam áttörte a 7 ezer dolláros szintet. A forint erőt gyűjt, egyszer már rápróbált az árfolyam a 310-es szint áttörésére is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG