Részvény / Deviza / Áru
Részvény / Deviza / Áru
Megszületett az új forintrekord, ma átsúlyozzák Magyarországot
Eidenpenz József | 2019. november 26. 11:29
Soha nem került még annyiba egy euró, mint ma, 337 forint az új rekord. A tőzsdék némi megállót tartanak a tegnapi rekordeső után, a BUX is hasonlóan viselkedik. Az egyik nagy brókercég szerint 343 is lehet az euró ára, a másik pedig úgy véli, az OTP tegnap elérkezett az elemzők árajánlásainak átlaga közelébe.
Részvény / Deviza / Áru
Egymást veszik a nagy cégek, megvan az új BUX-rekord
Eidenpenz József | 2019. november 25. 19:10
Nagyon jó napjuk van megint a tőzsdéknek, dőlnek a rekordok, itthon is. A kínaiak ugyanis engedékenyebbnek és optimistának bizonyultak a kereskedelmi vitában. A másik fő téma a vállalatfelvásárlásoké, legalább három nagy tranzakció van folyamatban.
Részvény / Deviza / Áru
Legyőzni a halált, meghosszabbítani az életet – indulnak az emberkísérletek
Privátbankár.hu | 2019. november 25. 15:24
Ősidők óta próbálja az emberiség az öregedést legyőzni, lassítani. Úgy tűnik, már sikerült, de még csak halaknál és egereknél. Most egyre inkább az emberkísérletek vannak napirenden. De mi lesz, ha sikerül 130 évig élni? Összeomlik a nyugdíjrendszer? Vagy csak a gazdagok élhetnek sokáig?
Részvény / Deviza / Áru
Izgulhat Trump, nem csak az ablaka szakadt be a Teslának
Privátbankár.hu | 2019. november 25. 11:20
A befektetői hangulat ismét pozitívvá vált, a befektetők azt követően kezdtek vásárolni, hogy ismét kedvező hírek jelentek meg az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodásról, ahogy a hongkongi választások is az optimizmust táplálták.
Részvény / Deviza / Áru
Futurisztikus piramis mentheti meg az autóipar úttörőjét
Privátbankár.hu | 2019. november 22. 19:00
Olyan pickupot készített a Tesla, amilyen csak a mesében van, hiszen állításuk szerint erősebb, mint a piacvezető modell, a Ford F-150, miközben le tudja gyorsulni a Porsche 911-est. Nem mellesleg úgy néz ki, mint egy ezüst piramis. Ha a gyártással nem lesznek problémák, óriási lehetőségeket nyithat az új modell az elektromos járművek úttörője előtt.
Részvény / Deviza / Áru
Fekete péntek – most már ugye tényleg nulla lesz a bitcoin ára?
Eidenpenz József | 2019. november 22. 16:25
Egy nap alatt tíz százalékot esett a bitcoin ára, ami november elejétől már összesen 23 százalék. A magyarázatot lehet, hogy megint Kínában kell keresni, vagy a bányászoknál. de az is lehet, hogy csak sok befektető elfáradt, és biztonságra törekszik. Egy éve azonban sokkal csúnyább zuhanás volt.
Részvény / Deviza / Áru
Megérkezett a Tesla új csodája, nagyon várt adatok jönnek ma
Eidenpenz József | 2019. november 22. 11:40
A beszerzésimenedzser-indexek miatt már régóta aggódnak a befektetők, ma jön belőlük egy csokorra való. A tőzsdék egyelőre szerényen optimisták. Az európai kereskedésben nagyot esik a Tesla, amely most mutatta be új járművét, talán mert a konkurencia is nagyon belehúzott.
Részvény / Deviza / Áru
44-szeres pénzt lehetett keresni a Richteren
Csabai Károly | 2019. november 22. 11:12
Annak, aki jegyzett a gyógyszerpapírokból azok 1994. november 9-ei tőzsdei bevezetés előtt és azokat a mai napig megtartotta.
Részvény / Deviza / Áru
Dark weben árult jelszavak, akadozó játékok – döcögve indul a nagy streaming-forradalom
Eidenpenz József | 2019. november 21. 19:02
Esnek a tőzsdék, köztük a BUX index is, és megint gyengébb a forint. Több cég indított streaming szolgáltatást, így online televíziót vagy játékplatformot az utóbbi hetekben, de eddig mindegyikkel van valami baj. A forradalom akadozva indul, ahogyan az animációk vagy filmek megjelenítése is.
Részvény / Deviza / Áru
A forint mellett spekulálni? Azt meg hogyan?
Eidenpenz József | 2019. november 21. 17:30
Mostanában sokan számítanak arra, hogy az alacsony magyar kamatok miatt a forint további lassú gyengülése várható. De ha a trend gyengülő is, az utóbbi években is megszakították erősödő szakaszok. Hogyan lehet ezeket kihasználni? Hogyan lehet a forint mellett, annak erősödésére spekulálni?
Részvény / Deviza / Áru
A befektetők is a hongkongi tiltakozókat figyelik
Privátbankár.hu | 2019. november 21. 11:13
Ismét az óvatosság jellemzi a piacokat, és lefele mentek az irányadó tőzsdeindexek. A befektetők az amerikai-kínai viszony romlása miatt aggódnak. A magyar tőzsde képes volt tegnap az árral szemben úszni, és rekord szinten zárt, a hét elején életjeleket mutató forint viszont ismét lejtőre került.
Részvény / Deviza / Áru
Merre tovább, Bitcoin?
Csabai Károly | 2019. november 20. 18:00
A júliusban még a 14 ezer dollárt közelítő kriptodeviza jelenleg 8 ezer dollár környékén cserél gazdát. Hosszabb távon a Bitcoin felértékelődési pályára kerülhet, de a valós felhasználás döcögősen halad előre, kérdés, a 2017-ben a Bitcoinba fektetők jó részének lesz-e türelme átvészelni a letargikus piacot.
Részvény / Deviza / Áru
Az állami MVM visszavenné Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet
Csabai Károly | 2019. november 20. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint az MVM szándéknyilatkozatot írt alá az Opus Global Nyrt.-vel, hogy megvásárolná a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékát, amivel az állami tulajdonú cég részesedése csaknem 100 százalékra emelkedne.
Részvény / Deviza / Áru
Csak porhintés volt a nagy megállapodás? Trump megint keménykedik
Privátbankár.hu | 2019. november 20. 11:34
Az utóbbi időszak nagy rohanása után elbizonytalanodtak a nemzetközi piacok, és korrekció kezdődött. A háttérben - a geopolitikai feszültségeken túl - az állhat, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás a jelek szerint tovább húzódhat, legalábbis erre lehet következtetni Donald Trump legutóbbi megnyilvánulásából.
Részvény / Deviza / Áru
Napon belüli BUX-rekord, kiskereskedelmi armageddon
Privátbankár.hu | 2019. november 19. 19:16
A BUX a nap elején, közepén soha nem látott szinten mozgott, de az amerikai nyitás után visszaesett. Az MNB kamatdöntése nyomán viszont erősödött a forint, majdnem két forinttal lett olcsóbb az euró. Az USA-ban a hagyományos kiskereskedelmi cégek nagy pofonokat kaptak, volt, amelyik majdnem 19 százalékkal esett.
Részvény / Deviza / Áru
11,2 milliárdra büntették a Quaestor vezérét
Csabai Károly | 2019. november 19. 11:54
Bár a Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős, ez az első, amely kimondta Tarsoly Csaba jogi felelősségét a Quaestor-ügyben, és vagyoni kártérítésre kötelezte. A Quaestor 32 ezer egykori ügyfelének összesen 77 milliárd forint kárt okozott. Tarsoly Csaba ellen több bírósági eljárás is folyik.
Részvény / Deviza / Áru
Ma az MNB kamatdöntő ülése adhat beszédtémát
Csabai Károly | 2019. november 19. 10:15
Még ha azon a 0,9 százalékos jegybanki irányadó ráta módosítására aligha kerülhet sor, annak ellenére, hogy a belföldi infláció enyhén fokozódott és a forint is a történelmi rekordgyenge szintje felé tart. A BUX már hétfőn felállított egy új csúcsot, csak éppen pozitívat, érdemes figyelni, merre mennek tovább a részvényárfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru
Megszületett az új BUX-rekord, nem adnak a világ legnagyobb olajtársaságából
Privátbankár.hu | 2019. november 18. 18:14
A tőzsdéken enyhe esés jellemző, de a BUX index új rekordot döntött. Már csak egy forintra van történelmi rekordjától az euró. Mintegy két éve beszélnek a Saudi Aramco olajipari óriás nemzetközi részvény-eladásáról és tőzsdére viteléről, de az utolsó pillanatban a szaúdiak úgy döntöttek, hogy megtartják maguknak.
Részvény / Deviza / Áru
Mi köze a MÁP Plusznak a nyugdíjkötvényhez?
Privátbankár.hu | 2019. november 18. 12:10
A Magyar Állampapír (MÁP) Plusz megjelenése átvariálhatta a szokás szerint az év végére eső, adóoptimalizációs célú befektetői teendőket. A palettáról még hiányzik a nyugdíjkötvény, noha azt már tavasszal belengették. Csakhogy úgy tűnik, minden mindennel összefügg, így például az is befolyásoló tényező lehet, elindul-e az egyszer már nyolc hónappal eltolt azonnali fizetési rendszer 2020. március 4-én. Ezek is foglalkoztatták kollégánkat hétfő reggel.
Részvény / Deviza / Áru
Másfél hónapja nem volt ily gyenge a forint
Eidenpenz József | 2019. november 18. 11:38
Gyenge forinttal, de emelkedő OTP-árfolyammal és BUX indexszel indult a hét. A folytatás a kereskedelmi háborús tárgyalásoktól függhet leginkább. Itthon a forinttal történhet valami, ha az MNB új információt tesz közzé. Öt fontos tudnivaló a mai tőzsdenaphoz.
Részvény / Deviza / Áru
Újra a kapzsiság hajtja a befektetőket
Privátbankár.hu | 2019. november 16. 07:00
Az utóbbi hetekben szinte minden napra jut egy tőzsdei rekord, annak ellenére, hogy az emelkedést alátámasztó hírek nem igazán látnak napvilágot. Mi hajtja mégis felfele az árfolyamokat, teszik fel az értetlenkedők a kérdést? A Bank of America Merrill Lynch szakértői egy triviális magyarázattal álltak elő.
Részvény / Deviza / Áru
Kizöldül az MNB: jönnek az olcsóbb autóbiztosítások és ingatlanhitelek
Privátbankár.hu | 2019. november 15. 19:40
A pénzügyi és környezeti kockázatok kölcsönösen hatnak egymásra, a jegybankoknak, pénzügyi felügyeleteknek pedig egyre erősebb felelősségük van a fenntartható, klímabarát pénzügyi rendszer kialakításában.
Részvény / Deviza / Áru
Ismét karcsúsodtak a hazai befektetési alapok
Csabai Károly | 2019. november 15. 16:17
Több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.
Részvény / Deviza / Áru
Nyugdíjba küldhetnek a robotok? Vegyél robotika-részvényeket!
Eidenpenz József | 2019. november 15. 15:31
Nyugdíjkiegészítésként robotikai részvény, kannabisz mint a jövő nagy üzlete, kiberbiztonság örökkön örökké, Z generációs vásárlók. Megatrendek, amelyek a gazdasági ciklusoktól függetlenek, hosszú távúak, globálisak és főleg ütősek. Ezekbe fektetni hosszú távon még akkor is érdemes lehet, ha közben lesz egy-két kisebb-nagyobb tőzsdekrach – tartja az Aegon Alapkezelő.
Részvény / Deviza / Áru
Indul az Alibaba-részvények jegyzése
Privátbankár.hu | 2019. november 15. 12:12
Részvénykibocsátást kezdeményezett a hongkongi tőzsdén az Alibaba Group Holding Ltd. kínai internetes kiskereskedelmi portál.
Részvény / Deviza / Áru
Sokadszor is bedobták, hogy most már tényleg megegyeznek Kínával
Privátbankár.hu | 2019. november 15. 11:06
Kivárás, illetve kisebb mínuszok jellemezték a csütörtöki kereskedést a nemzetközi tőzsdéken, pénteken némileg optimistábban indult a nap. Az amerikaiak sokadszor is beígérték a kereskedelmi tárgyalások lezárását. Fontos adatok jönnek délután, amelyek tovább lendíthetik a piacokat, de akár meg is törhetik a lendületet.
Részvény / Deviza / Áru
Itthon is előre törhetnek a zöldbefektetések
Privátbankár.hu | 2019. november 14. 13:39
Világszerte egyre nagyobb érdeklődés van a befektetők részéről is a társadalmilag felelős befektetések iránt. Igaz, itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a történet, de az egyik nagy piaci szereplő komoly növekedés vár a területen, és erre reagáltak is.
Részvény / Deviza / Áru
GDP- és vállalati adatokat emésztgetnek a befektetők
Csabai Károly | 2019. november 14. 11:38
A kettő eredőjeként egyelőre a tőzsdék inkább borús hangulatban vannak, nemcsak a külföldiek, hanem az 5 százalékos harmadik negyedéves magyar gazdasági növekedés ellenére a budapesti is.
Részvény / Deviza / Áru
A nagy dilemma: államkötvényt vegyek, vagy inkább eurót?
Eidenpenz József | 2019. november 14. 06:06
De miért ne vehetnél mindkettőt egyszerre? Történelmi mélypont közelében a forint. Összeszedtük, milyen választási lehetőségek előtt áll az, aki a forint további gyengülésétől tart, vagy akinek eurója van a fiókban, bankban, és nem akarja, hogy elinflálódjon. Legalább hat verzió van.
Részvény / Deviza / Áru
Tőzsde és munkahelyek: Jó az a magyaroknak, ha a Tesla Berlinben termel?
Eidenpenz József | 2019. november 13. 19:11
A Tesla bejelentése a berlini “gigagyár” felépítéséről még a németeket is megosztja. Ami pedig rossz a német autógyáraknak, az nem lehet túl jó a magyaroknak sem. Más szempontból viszont csökkenni látszik a kereslet a cég járműveire, miközben a részvény árfolyama egyre közelebb kerül a mindenkori csúcshoz.
Részvény / Deviza / Áru
Trump és a WizzAir a befektetők fókuszában
Csabai Károly | 2019. november 13. 11:20
Ma eldőlhet, hogy az amerikai elnök újabb fél évvel elhalasztja-e az európai autógyártók vámjaival kapcsolatos döntést – ahogy azt a piac várja tőle. Lassan lecsengenek a tőzsdei cégek gyorsjelentései, érdemes lesz figyelni, hogyan reagálnak a befektetők a WizzAir ma reggel közzétett, rekordprofitot rejtő adataira.
Részvény / Deviza / Áru
Kilőtt a Mol és a Richter, Trump épp beszél
Privátbankár.hu | 2019. november 12. 18:40
Sokat javult ma nap közben a tőzsdei hangulat. Trump éppen beszél az USA-ban egy nyilvános ebéden, amit több híroldal is élőben közvetít.
Részvény / Deviza / Áru
A betéteinél jobban növelte hiteleit az Erste
Csabai Károly | 2019. november 12. 14:25
A lakosságnak nyújtott hiteleinek értéke 47, a vállalatiaké 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a működési bevételei 9,7, az adózás előtti eredménye 11,2 százalékkal gyarapodott.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a forint. Miért is? És akkor mi is van?
Privátbankár.hu | 2019. november 12. 14:03
Az utóbbi időben nagyon sok cikket olvashattunk arról, hogy gyengül a forint az euróval, dollárral szemben. De vajon mi is van ennek a hátterében?
Részvény / Deviza / Áru
Eladási jelzés jött az OTP-re, Trump nagy beszédre készül
Eidenpenz József | 2019. november 12. 11:18
A kereskedelmi háború és a Fed politikája foglalkoztatja a piacokat ma is, és mivel ma még jöhetnek ezekhez hírek fontos emberek fontos beszédei alapján, ezért inkább kivárnak. A gyorsjelentések addig is gondoskodnak az izgalmakról. Az egyik nagy brókercég rövidebb távon eladási jelzést vél felfedezni az OTP grafikonján. Hat fontos tőzsdei hír a mai naphoz.
Részvény / Deviza / Áru
Szépen kereshetett, aki hitt az Alteoban
Csabai Károly | 2019. november 11. 17:30
Az alternatív energiaszolgáltató tőzsdei részvénye 40 százalékkal kerül többe most, mint 2017 elején, amikor megkezdődött a társaság hároméves stratégiájának megvalósítása. Ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni, alaposabban beleásni magunkat a részletekbe.
Részvény / Deviza / Áru
Mi köze a kínai disznóknak a magyar inflációhoz?
Privátbankár.hu | 2019. november 11. 15:00
Pénteken tette közzé a KSH a hazai inflációs mutatót, amely a várnál némileg magasabb lett. A háttérben az emelkedő sertéshús áll, az árak ugyanis a Kínából indult sertéspestis miatt jelentősen meglódultak. Az infláció várható alakulása mellett a műhúsokról is szó esett a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Részvény / Deviza / Áru
Kopp, kopp – kopogtat az új euró/forint rekord az ajtónkon
Eidenpenz József | 2019. november 11. 11:40
A múlt heti rekordeső után ma megtorpantak a tőzsdék, ok lehet a hongkongi tüntetések eldurvulása, a kínai autóeladások csökkenése, a kereskedelmi háború. Az euró/forint közelít eddigi mindenkori csúcsához, két brókercég szerint is könnyen áttörheti azt. Újabb gyorsjelentések érkeznek a héten. Öt fontos tőzsdei hírt találtunk mára.
Részvény / Deviza / Áru
Nem lehet panasza a magyar befektetőknek
Privátbankár.hu | 2019. november 8. 11:23
A kedvező nemzetközi hangulat és a remek vállalati eredmények is segítik a hazai befektetőket. Az amerikai tőzsdéken újabb történelmi rekordok születtek, és más nagy tőzsdéken is az év legmagasabb szintjére törtek az indexek. Itthon két nagyvállalat is a vártnál jobb számokat közölt.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb kiugró eredmény az OTP-től
Csabai Károly | 2019. november 8. 11:01
14 370 forinton cseréltek gazdát a bankpapírok arra, hogy a legnagyobb hazai hitelintézet ismét pozitív adatokat tett közzé, ezúttal a harmadik negyedévéről. Az OTP Bank-csoport idei háromnegyedévi korrigált adózott eredménye 313,1 milliárd forint lett, 19 százalékkal lett több az egy évvel korábbinál.
Részvény / Deviza / Áru
Bár mindig ilyen meglepetéssel szolgálna a Richter
Privátbankár.hu | 2019. november 8. 08:10
A Vraylar nevű készítmény után kapott egyszeri bevétel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Richter kedvező negyedéves számaihoz. A gyógyszergyártó vállalat eredménye mind az egy évvel korábbi számokat, mind az elemzők által várt konszenzusos értéket meghaladta.
Részvény / Deviza / Áru
Még egy lapáttal rátett az OTP
Privátbankár.hu | 2019. november 8. 07:54
A várakozásokat, és a bázisidőszak számait is jócskán meghaladta az OTP Bank most közzétett harmadik negyedéves eredménye. A nyereség csak hajszállal maradt el a pénzintézet eddigi történelmi rekordjától.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson a BUX index és az OTP, egekben a Lufthansa
Eidenpenz József | 2019. november 7. 19:06
A tőzsdék új történelmi rekordokat állítanak be, a BUX index is felzárkózott ehhez. Főleg az OTP, kisebb részben a Mol segítette ehhez hozzá. Eközben a forint gyengécske, megint 333 az euró. A nap sztorija Németországban a Lufthansa volt, amelynek árfolyama elszállt. Kérdés, meddig mehet tovább.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson az OTP – de mennyit ér az Airbnb?
Eidenpenz József | 2019. november 7. 11:44
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. Ma megint rally-üzemmódban vannak a tőzsdék, a kereskedelmi optimizmus és a gyorsjelentések hajtják őket. A BUX is emelkedik, nincs messze történelmi csúcsától, az OTP pedig meg is döntötte eddigi rekordját. Ismét gyengélkedik viszont a forint. Érdekes számok jöttek az Airbnb-ről.
Részvény / Deviza / Áru
Optimistább várakozásokat közölt a Mol
Privátbankár.hu | 2019. november 7. 10:12
A BÉT honlapján tette közzé a Mol a londoni befektetői napjának prezentációját. Ebből az derül ki, hogy több területen is javította korábbi várakozásait a vállalat vezetése.
Részvény / Deviza / Áru
A vártnál gyengébben nőtt az eredmény a Telekomnál
Privátbankár.hu | 2019. november 7. 08:54
Mind az árbevétel, mind a nyereség soron javuló számok láthatók a Magyar Telekom most publikált számainál. A befektetők mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen az elemzői konszenzus alapján kedvezőbb számokat lehetett várni.
Részvény / Deviza / Áru
Megint 332 forint az euró, három robusztus erő mozgatja a tőzsdét
Eidenpenz József | 2019. november 6. 17:30
Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a hazai BUX index is pluszban van. A nap elején úgy tűnt, hogy az USA-ban is emelkedni fognak a tőzsdék, de azután szerény mínuszba csúsztak vissza. A gyorsjelentések többsége pozitív meglepetést hozott, de tovább szenved például az Uber.
Részvény / Deviza / Áru
Kivárnak a tőzsdei befektetők
Csabai Károly | 2019. november 6. 11:07
Alapvetően arra kíváncsiak, hogy az Egyesült Államok és Kína írásba foglalja-e és ha mikor, a közöttük lévő kereskedelmi vitáról a múlt héten született részleges paktumot. Emellett a pénz- és tőkepiacok fókuszában továbbra is a vállalati gyorsjelentések állnak, közülük idehaza a ma este jelentő Magyar Telekomé lehet érdekes.
Friss
Nemzetközi
Hatalmas karcsúsítás az ikonikus amerikai lapnál
Tömeges leépítést jelentett be a The Washington Post, a dolgozók harmadát elküldték.
38 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac
16:54
-
Repülőrajtot vett a magyar tőzsdeindex, figyelmen kívül hagyva a kormány háborús riogatását
16:02
-
Bajban a Dacia
15:02
-
Kína nagyon bedurvult, harc indult a Panama-csatornáért
14:07
-
A Walmart tarol olcsó áraival és a mesterséges intelligenciával
13:32
Turizmus Online cikkei
-
Lecsapott Leonardo – ha egy mód van rá, halassza el pár nappal az andalúziai andalgást
18:08
-
Proko Travel 2026: új desztinációk, más formátum
13:05
-
Új üzemeltetési struktúrában folytatja a siófoki hotel
09:21
-
Airbnb: még egy pesti kerület húzza meg a határt
08:28
-
Jön a KocsonyaÚtlevél: gasztro együttműködés Miskolcon
08:21
A vidék hírei
-
A rendőrség cáfolta Lázár János állításait
19:06
-
Így rendeznek be sokan teljes lakást Egerben anélkül, hogy elszállnának a költségek
14:34
-
Domán Dániel: Pajtók a rendszer része, nem a megoldásé
11:18
-
Új, beszélgetős választási műsor: Választási Flipper
08:22
-
Megjelent a rezsistoprendelet: a távhősök nem kapnak teljes 30 százalék kedvezményt, az árammal fűtőknek fontos határidő jön
07:15
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
2026. február 4. 07:37
-
Meggyilkolták a hírhedt bukott diktátor fiát
2026. február 4. 07:16
-
Kína „súlyos következményeket” helyezett kilátásba Panama számára
2026. február 3. 19:59
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán. 
