Szarvas György

Szarvas György cikkei

Közérdekű 3 cég kapott bírságot, miután a fogyasztóvédelem vizsgálta az önköltséges PCR teszteket 
Szarvas György | 2020. október 30. 13:28
Innovációs és Technológia Minisztérium kezdeményezésére a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség még október 6-án indított átfogó vizsgálatot a hatósági áras PCR tesztekkel kapcsolatban. Az eredményekről az operatív törzs mai tájékoztatóján hangzott el beszámoló. 
Kultúra "Mindig a valóságról írok, de szürreális módon" - videóinterjú Kiss Tibor Noé íróval 
Szarvas György | 2020. október 24. 16:38
Az idei Margó fesztiválon mutatták be Kiss Tibor Noé harmadik, Beláthatatlan táj című regényét. Ahogy azt a fülszövegben is olvashatjuk, a Beláthatatlan táj elemelt költőiségével és szürreális kompozícióival radikális és felszabadító olvasmány. 
Kultúra Szeretnénk, ha minden városban lenne egy helyi csoport - videóinterjú Nagy Emesével, a Heti Betevő alapító tagjával 
Szarvas György | 2020. október 24. 06:37
A Világélelmezési Programnak ítélte oda 2020-ban a Nobel-békedíjat és az azzal járó 10 millió svéd koronát (345 millió forintot) a norvég Nobel Bizottság. A világszintű kezdeményezések általában akkor tudnak hatékonyan működni, ha helyi szinten vannak erős segítőik. Nagy Emesével, a Heti Betevő Egyesület alapító tagjával beszélgettünk.
Kultúra Másfél évtizede '56 teljesen hamisan összemosódik a jobboldali követelésekkel - videóinterjú Eörsi László történésszel 
Szarvas György | 2020. október 23. 06:48
Eörsi László harminc év alatt gyakorlatilag feltérképezte az összes budapesti felkelőcsoport működését; a pesti és budai srácok történetének megírása után pedig záródarabként most jelenteti meg, "Külpesti srácok" címmel a külvárosok felkelőinek hősi történetét. A könyv októberben kerül a boltokba. 
Kultúra "Jó helyre került ez a mostani irodalmi Nobel-díj" - videóinterjú Gerevich András költővel 
Szarvas György | 2020. október 17. 19:13
Louise Glück 77 éves amerikai költőnő lett 2020 irodalmi Nobel-díjasa – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az indoklás így hangzik: „összetéveszthetetlen költői hangjáért, mely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést”. Gerevich András költő, műfordítóval beszélgetünk. 
Kultúra Második hullám - nehéz helyzetbe kerülhetnek a kevesebb erőforrással működő magánszínházak 
Szarvas György | 2020. október 17. 12:18
A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, kisebb erőforrással működő színházak feladhatják, míg a nagyobbak a nézőszám esetleges visszaesésével számolhatnak.  
Kultúra Az üzleti életben is sok helyzetet le lehet fordítani a sakk nyelvére - videóinterjú Polgár Judittal 
Szarvas György | 2020. október 11. 16:32
Október 10-én, szombaton rendezik meg hatodik alkalommal a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világ-sakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik. Ebből az alkalomból beszélgettünk a sakk nagymesterrel, arról, hogy ez az ősi játék miként segíthet kilépni a gyerekeknek a virtuális világból. 
Kultúra Megtudhatjuk, hol esett el nagyapa a nagy háborúban - videóinterjú Dr. Számvéber Norberttel 
Szarvas György | 2020. október 4. 14:49
Bárki számára hozzáférhető, és így kutatható az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült, vagy éppen hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa az interneten. A katonahoseink.militaria.hu oldalt a héten mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A részletekről kérdeztük az intézmény igazgatóját. 
Kultúra A szembenézés mindig nagyon nehéz - videóinterjú Oláh Judittal, a Visszatérés Epipóba rendezőjével  
Szarvas György | 2020. október 3. 16:58
A szocialista Magyarországon működött egy különleges nyári tábor, Epipo, ahova sok gyerek szeretett volna eljutni. Mesébe illő szerepjátékok, titkos nyelv és varázslat várta a táborlakókat. A karizmatikus vezető bűvkörébe vonta a gyerekeket, annak ellenére, hogy a játékokat megalázás és titkolt abúzus árnyékolta be. A film rendezője, Oláh Judit újra találkozik egykori társaival, hogy megértsék, hogyan él bennük Epipo, ez a zárt, misztikus és titkokkal terhelt világ. A film október elsejétől az HBO csatornán megtekinthető.  
Kultúra "Az elvágyódás akadályozta, hogy a helyén kezeljük Budapestet" - videóinterjú Saly Noémi várostörténésszel 
Szarvas György | 2020. szeptember 26. 19:01
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Budapest100 programot, melynek keretében ismét megnyíltak a nagyközönség előtt a főváros hajdanvolt patinás bérházai. Az esemény kapcsán többek között a város rejtett értékeiről,de arról is beszélgettünk Saly Noémi várostörténésszel, hogy a városvezető sétákra nem a turisták, hanem a Budapestre kíváncsi városi bennszülöttek mennek el, ami nagyon jó. 
Kultúra "A járvány miatt egyes prémium tételekből kevesebb készül" - videóinterjú Laposa Zsófia borásszal 
Szarvas György | 2020. szeptember 20. 06:37
Mi történik akkor, ha a szüretelő brigád valamelyik tagjának pozitív lesz a COVID-tesztje, milyen lesz az idei termés, különös tekintettel a hosszú vénasszonyok nyarára, és mi lesz a polcokon sorjázó üveg borokkal, ha megint karanténba kényszerülünk - ezekről a témákról és még sok minden másról beszélgettünk az egyik legnevesebb badacsonyi borászat, a Laposa Birtok borászával. 
Kultúra A nők töltötték meg tartalommal a lengyel Szolidaritás szakszervezetet - videóinterjú Mitrovits Miklós történésszel 
Szarvas György | 2020. szeptember 12. 16:05
Szabadság, függetlenség, haza,  - ezek a szavak lengyelül furcsamód mind nőneműnek számítanak. Talán nem véletlen, hogy az idén negyven éve megalakult Szolidaritás szakszervezetben a nők kifejezetten fontos szerepet vittek. Mitrovits Miklós, a korszak történetének kutatója a vele készült videóinterjúban ismertet meg minket a valóban gazdag és izgalmas részletekkel. (A budapesti Lengyel Intézetben A szabadság felé címmel fotókiállítás nyílt a 40 éve alakult Szolidaritás szakszervezetről.) 
Kultúra "Finoman fogalmazunk, ha a háborúval automatikusan együtt járó jelenségről beszélünk" - videóinterjú Kenyeres István történésszel 
Szarvas György | 2020. szeptember 6. 19:28
Emlékművet állít a főváros a háborúkban megerőszakolt nőknek, melynek átadását 2023-ra tervezik. Már ez a viszonylag hosszú időszak, vagyis a három év is jelzi, hogy az előkészítés máshogyan zajlik majd, mint azt az utóbbi időben megszoktuk. Nemzetközi konferencia, a témában zajló előadássorozat, és nemzetközi pályázat biztosítja majd, hogy ne egy, az éppen aktuális hatalom történelemszemléletét tükröző emlékmű szülessen. Most valóban a szakmai érvek lesznek a döntőek. 
Kultúra "A mostani járvány lehet a civilizációs hanyatlás egyfajta előjátéka is" - videóinterjú Lovasi Andrással 
Szarvas György | 2020. szeptember 6. 06:03
Lovasi András a legendás Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttes alapítója szereti áthágni a műfaji határokat. Most is ezt tette, amikor Vetlényi Zsolt képzőművésszel egy egészen különleges képes mesealbumot hozott össze Tompa kések címmel. Az apokaliptikus, szürreális történet valahogy pont beletrafált a mai koronavírusos, karanténos világvége hangulatba.
Kultúra Orwell igazságai ma is aktuálisak - videóinterjú Haraszti Miklós íróval 
Szarvas György | 2020. szeptember 5. 19:33
'84 címmel állítja színpadra az Örkény Színház George Orwell klasszikus antiutópiáját, az 1984-et. Bár a mű elsősorban a kommunista totalitárius rezsimek természetrajzát írta le hátborzongató hitelességgel, a könyv a mai illiberális rendszerek visszásságaira is alaposan rávilágít. A párhuzamokról kérdeztük Haraszti Miklós írót, emberi jogi aktivistát, aki annak idején részese volt a regény szamizdat kiadásának.   
Kultúra "Segíteni tudunk abban, hogy érzelmileg éljük túl a járvány lelki következményeit" - videóinterjú Jászberényi Éva siatsu mesterrel 
Szarvas György | 2020. augusztus 23. 19:29
A járvány alatt megnövekedett azok száma, akik a bezártság okozta lelki tünetek, szorongás, depresszió miatta pszichológushoz fordultak.
Kultúra A Balaton, mint a kádári szocializmus "legfelsőbb foka" – videointerjú Kiss Noémi íróval 
Szarvas György | 2020. augusztus 22. 22:00
Manapság újra divatba jött a Balaton, kormányzati potentátok ajánlgatják nyakra-főre a népnek. Kiss Noémi írónő könyve viszont a nyolcvanas évekbe repít vissza minket. Abba az időbe, amikor még az NDK-sok lábbelijei, az úgynevezett Honecker-papucsok sorjáztak a stégek előtt, amikor a tó mellett ugyanúgy jól tudta érezni magát a top sportvezető, mint a pendelyben szaladgáló szegény helybéli kislány.   
Kultúra "Minden magára valamit is adó lapnak irodalmat kell közölnie" - videóinterjú Dragomán György íróval 
Szarvas György | 2020. augusztus 16. 19:38
Az Index felszámolásával félő, hogy eltűnhet az online térből egy tavaly indult érdekes kezdeményezés is. Egy évvel ezelőtt Dragomán György író hosszas rábeszélésére és győzködésére az Index elindította tárcanovella rovatát, és ezzel a közéleti portálon is helyet biztosított az irodalomnak. A műfaj hagyományairól, és további lehetőségeiről beszélgettünk az íróval. 
Kultúra Sikerre vitte a gyógyfüves vállalkozást, pedig azt hitte, tönkreteszi 
Szarvas György | 2020. augusztus 9. 17:06
A "bükki füvesember", Szabó Gyuri bácsi egy időben egyszemélyes intézmény volt. Szedte, válogatta, szárította a gyógyhatású növényeket gyomorbántalomra, magas vérnyomásra, vesére, prosztatára, és még sok minden másra. Ahhoz azonban, hogy a kezdeményezés egy jól működő vállalkozássá fejlődjön lánya,  Lopes-Szabó Zsuzsanna is kellett, akivel közösen sikerre vitték a Györgytea Kft-t. Lopes-Szabó Zsuzsanna, a cég ügyvezetője mindezért nemrég megkapta 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozója díjat. 
Kultúra A Budapest Iskola Intézet támogatja a progresszív politikai gondolkodást - videóinterjú Hermann Zsuzsával, Heller Ágnes lányával 
Szarvas György | 2020. augusztus 2. 18:42
A progresszív politikai gondolkodás támogatására, és a Lukács tanítványok anyagainak kutathatóvá tételére jött létre - a fővárosi önkormányzat támogatásával - a Budapesti Iskola Intézet. Az intézmény lehetséges jövőbeli szerepvállalásáról, valamint a közelmúlt néhány érdekes, történelmileg is fontos pillanatáról kérdeztük Hermann Zsuzsát, Heller Ágnes lányát. 
Kultúra Az 5,2 milliárd együttesenként 10-15 garázskoncertre is elég lehet – videóinterjú Tóth Szabival, a Sugarloaf tagjával 
Szarvas György | 2020. augusztus 1. 18:01
A csütörtöki bejelentés, miszerint a kormányzat 5,2 milliárd forinttal tervezi megsegíteni a hazai könnyűzenei ágazatot, abban az esetben lehet működőképes, ha ez az összeg nem aprózódik el – véli Tóth Szabi, a Sugarloaf zenekar tagja. Szerinte, ha átlagos gázsikat veszünk fellépésenként, akkor a magyar együttesek ebből az összegből egyenként akár 10-15 garázskoncertet is meg tudnak tartani, ami már komoly segítség lehet nekik.
Kultúra Írország kifeszítette a biztonsági hálót a popszakma képviselői alá is - videóinterjú Jamie Winchesterrel 
Szarvas György | 2020. július 26. 11:55
Nem költözik végleg haza, de alkalmanként újra koncertezik Magyarországon Jamie Winchester. A nyolc éve ismét Írországban élő zenész idén idehaza ünnepelte volna 50. születésnapját, ám a koronavírus alaposan közbeszólt, ezért szeptember 17-re halasztották. És ha már az egyéni életeseményeket a járvány ilyen alaposan befolyásolta, a videóbeszélgetésben mindenképpen szót kellett arról ejtenünk, hogy Írországban miként támogatta az állam az ideiglenesen munka nélkül maradt zenészeket. Merthogy ott volt ilyen támogatás. 
Kultúra "A szerelem a Balaton iránt megmagyarázhatatlan" - interjú Bornai Tiborral 
Szarvas György | 2020. július 19. 06:34
Fogy a Balatonból a szabadság, ez nem vitás. Főleg azok számára, akik nem gazdagok. Úri huncutság lett abból, ha valaki ott nyaral. Beszélgetés Bornai Tiborral, a KFT együttes tagjával. 
Kultúra Mit hozott a sörforradalom? - videóinterjú Ali Rawech Szami sörfőzde tulajdonossal 
Szarvas György | 2020. július 12. 06:03
Az elmúlt évek nyarai már a kézműves sörök jegyében teltek. Megjelentek a gyümölcsös és a savanyított sörök, lehet már mikró IPÁt, vagy éppen fashion IPÁt is fogyasztani; a gazdag kínálatban segít nekünk eligazodni Ali Rawech Szami sörfőzde tulajdonos.    
Kultúra Milyen bort igyunk nyáron? - videóinterjú Hercegh Ágnes borszakértővel 
Szarvas György | 2020. július 5. 20:44
Számtalan alkalom kínálkozik nyáron arra, hogy bort igyunk. Ülhetünk hűvös szaletliben, a legjobb barátok társaságában, vagy izzadhatunk kondér mellett, amiben rotyog a jó kis marhapörkölt - minden helyszín és minden alkalom valamilyen bor után kiált. Na, de milyen után? A lehetőségeket Hercegh Ágnes borszakértővel vettük számba.  
Kultúra "Nincsenek külön 'nyaralós' könyveim" - interjú Szaniszló Judit íróval 
Szarvas György | 2020. július 5. 17:12
Ősszel jelenik meg Szaniszló Judit második regénye, a Leli élete a Magvető kiadónál. Első könyve, a Beenged megjelenése előtt a szerző szövegeit jelentősebb irodalmi folyóiratokban és a saját blogján olvashattuk, és ez a kettősség jellemzi prózájának világát is: közérthető történeteket ír azonnal feldolgozható, mégis magas minőségű irodalmi stílusban. A szerzőt nyári olvasási szokásairól (is) kérdeztük. 
Kultúra "Egyelőre kegyes hozzám a nyár" - interjú Szabó T. Anna íróval 
Szarvas György | 2020. július 4. 14:10
Nyaralás közben olvasni, már-már közhely, de nyaralás közben írni, ez bizony az írók kiváltsága. Szabó T. Anna írót többek között arról kérdeztük, híve-e annak, hogy az év közben összevásárolt könyveket a nyári szabadság alatt olvassuk ki, és azt is próbáltuk megtudni, miként vélekedik a könnyedebb műfajokról, illenek-e ezek a rekkenő hőségbe, vagy inkább a hűvösebb időkhöz passzolnak? Az interjú során arra is fény derült, mi készül ezen a nyáron az író műhelyében. 
Kultúra Bekerülhetnek-e a magyar történelemtankönyvekbe a romák? - interjú Derdák Tiborral 
Szarvas György | 2020. június 28. 14:29
Jelenleg is folyik egy olyan munka a Belügyminisztériumban, mely a roma oktatásüggyel rendszerszinten kíván foglalkozni, a kerettanterv módosítása van éppen napirenden. Magyarországon a romák történelme ma még nem szerves része a magyar történelemnek, és ez a tankönyvekben sem jelenik meg. Az okokról és a lehetséges megoldásról kérdeztük Derdák Tibort, a Dr. Ámbédkar középiskola igazgatóját, szociológust.
Kultúra Kapolcs harminc évéről, személyesen - interjú Galkó Balázzsal 
Szarvas György | 2020. június 27. 18:04
A rendszerváltás évében indult első, tisztán kulturális rendezvénysorozat, a Kapolcsi Művészetek Völgye az elmúlt években számtalan változáson ment keresztül, legutóbb is módosult a tulajdonosi kör, de a fókusz mindig is a kultúrán volt. Galkó Balázzsal az eseményhez köthető személyes emlékeken méláztunk el egy pillanatra.
Kultúra "Házkutatástól házkutatásig éltük az életünket" - interjú Hodosán Rózával 
Szarvas György | 2020. június 21. 19:33
Egyre több, közelmúltunk történetét feltáró munka jelenik meg a hazai könyvpiacon. Legutóbb Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat címmel írt könyvet a hetvenes-nyolcvanas évek magyar-lengyel ellenzéki együttműködéséről. A demokratikus ellenzék soraiban a nők is hangsúlyos szerepet vittek; Hodosán Róza mesél az akkori évekről.
Közérdekű Lehetetlenség a börtönökben betartani a social distancing szabályait 
Szarvas György | 2020. április 11. 09:24
Nincsenek igazán hiteles információk arról, hogy mi lehet a helyzet pontosan a hazai büntetésvégrehajtási intézetekben a járvány idején, mivel a börtönmegfigyelő programot a kormányzat 2017 őszén megszüntette. 
Makro / Külgazdaság Ellepte a kerületi honlapokat is a koronavírus 
Szarvas György | 2020. március 30. 18:38
Egészségügyi vészhelyzet idején talán az egyik legfontosabb a jól működő nyilvánosság. Végignéztük a budapesti önkormányzatok honlapjait, hogy ennek a kívánalomnak vajon mennyire is felelnek meg.
Kultúra Gangon élni világnézet 
Szarvas György | 2020. március 27. 20:01
Olaszországban a balkonon koncerteznek, Magyarországon pedig a gangélet kezd újraéledni a koronavírus-járvány alatt. Munkatársunk egy tárcanovellában örökítette meg tapasztalatait.
Közérdekű Koronavírus: fokozott veszélyben az allergiások 
Szarvas György | 2020. március 25. 20:02
A jelenleg zajló koronavírus járvány időben egybeesik a tavaszi pollenszezonnal, így a virágporra érzékenyek kettős veszélynek vannak kitéve. Alapbetegségük, ami legtöbbször valamilyen krónikus felső légúti betegséggel, gyakran pedig asztmával párosul, a járványnak fokozottan kitett csoporttá teszi őket.
KKV Most lesz vége a tisztességtelen cégeknek – lehet gázszerelőt találni? 
Szarvas György | 2020. március 25. 06:04
A katás vállalkozásoknak mindösszesen az egyötödét érintik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései, az Iposz azonban tovább bővítené a listát, kiterjesztené az egyéni vállalkozókra is. Mivel a válság az egész szolgáltató szektorra hat, megnéztük, mennyire nehéz víz- vagy gázszerelőt hívni.
Kultúra Koronavírus: Facebook-csoport segíti a tájékoztatást egy somogyi településen 
Szarvas György | 2020. március 22. 11:29
Vidéken is helyzet van koronavírus ügyben, bár erről kevesebb szó esik. Karádon, egy kis somogyi településen már nyolcan vannak önkéntes karanténban, nem tudni, hogy a hétfőn megérkezett német és svájci háztulajdonosok érintettek-e, és hogy az iskolabezárással hogyan oldják meg a rászoruló gyerekek étkeztetését. Egy civil Facebook-csoport talán segít majd.
Makro / Külgazdaság Amikor nem a divat, hanem a vírus diktál 
Szarvas György | 2020. március 15. 14:41
Alaposan megsínylik az éves szinten is eurómilliárdokat megmozgató észak-olaszországi dizájn kiállítások és vásárok a térséget sújtó koronavírus járványt. Egyre másra mondják vissza, vagy teszik későbbi időpontra az eseményeket, ami mind a kiállítókat, mind pedig a látogatókat komoly próbatétel elé állítja.
Makro / Külgazdaság Olasz járvány: mintha a Dekameron lapjai elevenednének meg 
Szarvas György | 2020. március 10. 14:44
A mindig zajos és zsúfolt, turisták tízezreit vonzó Comó mostanra kiürült. A külföldiek hazamentek, a helyiek pedig a házaikba húzódtak. Emilio Astesani, egy helyi lakos a Privátbankár.hu-nak telefonon keresztül próbálta meg érzékeltetni a viszonyokat.
Kultúra A kiöregedő sztárok roppanthatják meg a nemzetközi koncertipart 
Szarvas György | 2020. március 3. 20:01
Megroppanthatja a nemzetközi könnyűzenei koncertipart, ha továbbra is a hetvenes korosztály dominálja a világkörüli turnékat. Többségük már most is komoly egészségügyi problémával küzd, egyre több a lemondott vagy elhalasztott fellépés.
Kultúra Lengyelország első számú közellensége a helyi szőke ciklon 
Szarvas György | 2020. március 2. 18:32
Több mint egy évnyi bujkálás után magyar fejvadász nyomozók közreműködésével fogták el Magdalena K.-t, a lengyel kábítószermaffia vezetőjét, aki sokáig Budapesten rejtőzködött. A rendkívül dekoratív bűnözőről a lengyel sajtó próbált egy valamennyire hiteles portrét megrajzolni.
Makro / Külgazdaság Koronavírus: Németországban is terjed, de pániknak nyoma sincs 
Szarvas György | 2020. február 29. 12:08
Újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány, péntekre Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból jelentettek új fertőzéseket. Lapunk megkeresett egy Hessenben dolgozó magyart, aki szerint náluk pánikszerű élelmiszer-felvásárlásra nincs példa, és a munkahelyén sem vezettek be semmiféle hivatalos óvintézkedést.
Kultúra A Trianon-képünket is kiegészítheti a digitalizáció 
Szarvas György | 2020. február 22. 14:26
Elképzelhető, hogy a big data által kínált komplex technológiai környezet lesz az, mely lehetőséget kínál a magyar történettudomány számára, hogy a jelenlegi, a politika és diplomáciatörténeti narratívát előtérbe helyező kanonizált Trianon-kép mellé odahelyezzünk kiegészítésül egy másik, főleg a gazdaságra fókuszáló megközelítést is.
Makro / Külgazdaság Gyógyszergyárak is belebetegedhetnek a koronavírus-járványba 
Szarvas György | 2020. február 17. 13:26
Generikus gyógyszereket előállító indiai cégek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kínai koronavírus-járvány miatt megszakadt ellátási láncok veszélybe sodorhatják az alapanyagellátást. Márpedig jelenleg nagy százalékban Kína kezében összpontosul a cukorbetegség elleni készítmények, a fájdalomcsillapítók, a HIV-vírus elleni szerek és az antibiotikumok alapanyagainak gyártása.
Vásárló Éves szinten 14 százalékkal emelkedett a kenyér ára 
Szarvas György | 2020. február 15. 06:51
A költségek emelkedése miatt heteken belül 10-15 százalékkal fog drágulni a kenyér ára – jósolta még január közepén a Magyar Pékszövetség. A prognózis nagyrészt helyesnek bizonyult, az alapanyagárak emelkedése mellett a meglóduló infláció és a gyengülő forint is megtette hatását.
Makro / Külgazdaság Tesla-rajongókból szervezett sereget küld harcba a Wall Street ellen Elon Musk 
Szarvas György | 2020. február 9. 07:21
Kisbefektetőkből online támogatói közösséget szervezett a Tesla védelmében Elon Musk. A rajongói tábor ugyanakkor nem csak pénzügyi védelmet jelent a társaságnak, de egyfajta szellemi védernyőt is azzal, hogy a közösség kiáll a Tesla technológiai törekvései mellett.
Makro / Külgazdaság Koronavírus - engedik, hogy a közösségi média dühe a helyi önkormányzatokra zúduljon 
Szarvas György | 2020. február 8. 06:57
Példa nélküli jelenségnek lehettünk tanúi az elmúlt hetekben Kínában, a hatóságok szabad teret engedtek a kritikának a közösségi médiában, és korlátozás nélkül lehetett bírálni a helyi önkormányzatok munkáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG