5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2017 emlékezetes év volt a globális részvénypiacoknak: az indexek dollárban számítva meggyőző, kétszámjegyű hozamokat értek el. A piacok masszívan diszkontálták a jövőbeli hozamnövekedést, és egyes részvények értékeltsége szédítő magasságokba szökött. Ebből adódóan a piacok a 2018-as hozamok jelentős részétlényegében „előrehozták” 2017-re és ezért 2018-ban sokkal nehezebb feltételek várják a részvénybefektetőket.

Dominic Rossi, a Fidelity International részvény üzletágának globális befektetési igazgatója szerint, már akkor is örülhetünk majd, ha a részvényekkel a következő 12 hónapban pozitív hozamot sikerül elérnünk. Ugyanakkor azt azért nem gondolja, hogy a részvények kapcsán vegytiszta medvepiacra kellene számítanunk, mivel ennek feltételei még nem adottak. Inkább egy tartós konszolidációs szakaszt, esetleg enyhe csökkenést vár. Olyan év lesz ez, melyben a piaci béta helyett az aktív alfára kell majd összpontosítanunk.

Nem csoda, ha idegesek a befektetők

Régóta tart már ez a bikapiac, és azok az erők, amelyek eddig mozgatták, most kifulladni látszanak. Amikor a piacnak már nincs fundamentális oka az emelkedésre, megkezdődik a buborékképződés. Az USA részvénypiacának legaktívabb területein tanúi voltunk pár olyan látványos árfolyammozgásnak, főleg az IT-szektorban, melyeket a jelek szerint már a fundamentális tényezőkön túlmutató, hangulati hatások idéztek elő (1. grafikon).

Egy ilyen masszív (a második világháború óta második leghosszabb) bikapiac láttán nem csoda, ha idegesek a befektetők. Ezt a bikapiacot már a 2009-es pénzügyi válságból való kilábalás után sem volt közkedvelt. Szokatlan módon nem tapasztaltunk erőteljes és tartós vásárlási kedvet a lakossági befektetők körében, sem általános eufóriát a részvények körül, de ettől Rossi csak még biztosabb abban, hogy fennáll egy jelentős korrekció kockázata.

A Fidelity részvény üzletágának globális befektetési igazgatója szerint ahhoz, hogy jelentős visszaesésre kerüljön sor, a kamatvárakozások változásáralenne szükség, vagy recessziónak kellene bekövetkeznie. Szerinte e két kockázat egyikének a bekövetkezési valószínűsége sem magas.

A kilátásokat ugyanakkor egyértelműen beárnyékolja az a tény, hogy a piacok már realizálták a 2018-as hozamokat. Mivel a nyereségnövekedéshez kapcsolódó vérmes várakozások már beépültek a mostani részvényárfolyamokba.A jelenlegi ciklus vége felé valószínűleg leértékelésekre kerül majd sor, amikor a befektetők rájönnek, hogy a piacok elvesztették a realitás talaját a talpuk alól. Ez leértékelés valószínűleg kéz a kézben jár majd a kamatlábak világszerte megkezdődő normalizálódására utaló jelekkel.

Néhány évvel ezelőtt Dominic Rossi azt jósolta, hogy az USA S&P500 az évtized végére eléri a 2700-as értéket. Jelenleg 2600 körül lebeg. Mivel nem lát fundamentális okot az előrejelzése módosítására, mostantól az évtized végéig évente 3-4%-os növekedésre (plusz osztalékok) lehet számítani. Ahhoz, hogy ezek a szerényebb hozamok vonzóak legyenek a befektetők számára, az kell, hogy a volatilitás viszonylag alacsony maradjon. Ha emelkedik, akkor a hozam nem lesz elég ahhoz, hogy megérje a kockázatot.

A Fidelity szakembere szerint az, hogy a feltörekvő piacok a ciklus ilyen késői szakaszában átvegyék a stafétabotot, több okból is problémás. A közelmúltbeli jó teljesítmény javát olyan körülményeknek köszönhették, melyek közepette a feltörekvő piacok mindig jól teljesítenek: stabil árupiaci árak, gyengülő dollár és alacsonyabb diszkontráta.

Új kamatrendszer

Jó eséllyel 2018 lesz az az év, amikor a jegybankok valóban meg is lépik, amit már jó ideje ígérgetnek a kamatokkal kapcsolatban. Az elmúlt négy évben a tőkepiacok egyik érdekes vonása az volt, hogy a jegybankok saját kamatláb-előrejelzési teljesen elszakadtak a piacok által várt kamatemelkedéstől.

A piacok már régóta azon az állásponton vannak, hogy a kamatok úgysem emelkednek olyan mértékben, ahogy a jegybankárok előrejelzései vagy grafikonjai mutatják. Ennek oka, hogy a piacok – joggal – úgy döntöttek, hogy az inflációs kockázatok sokkal inkább lefelé, mint felfelé hatnak.Ez azonban 2018-ban megváltozhat, Rossi úgy hiszi, a jegybankoknak lesz igazuk, nem a piacoknak. Az inflációs kockázatok most sokkal szimmetrikusabbak, mint korábban voltak, ez pedig arra ösztönzi majd a jegybankokat, hogy beváltsák kamatláb-emelési ígéreteiket, így hosszú idő után először váratlan meglepetés érheti a piacokat és a befektetőket.

A reálkamatlábak elmúlt 30 évben tapasztalt összeomlása erőteljes hátszelet fújt a részvény- és kötvénypiacokon tapaszalt nyereségeknek. Ha és amikor a reálkamatlábak elkezdenek felfelé mozdulni, ez a hátszél könnyen szembeszéllé fordulhat.

Potenciális meglepetések 2018-ban

Makrogazdasági és geopolitikai szempontból a befektetők hol emiatt, hol amiatt aggódnak majd, ahogy ez már egy ideje jellemző. A piacok eddig viszonylag ellenállóak voltak, de a kamatláb-normalizálódás folyamatának felgyorsulása komoly kihívás elé állíthatja őket.

A kínai gazdasági növekedés lassulása továbbra is fontos és szinte örök makrogazdasági kérdőjel marad, miközben a geopolitikai aggodalmak fókuszpontja az európai választási kockázatokról az észak-koreai konfliktusra és még újabban a Szaúd-Arábia és Irán közötti, egyre fokozódó feszültségre helyeződött át.

Nem vitás, hogy ez utóbbi konfliktus súlyos eszkalálódása potenciális „fekete hattyú jelenség” lenne a pénzpiacok számára, és a befektetőknek gondosan át kell gondolniuk a térséghez kapcsolódó földrajzi és ágazati kitettségüket.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG