Hirdetés
Hirdetés

Megijedtek a Samsung részvényesei: törnek a telefonok

Fellegi Tamás, 2019. április 18., 18:08

3 százalékot estek a Samsung részvényei azt követően, hogy a még forgalomba sem került hajlítható telefonokkal problémák adódtak.

Hajlítható – vagy mégsem?

A Galaxy Fold elnevezésű készülékek kiskereskedelmi forgalmazása még nem kezdődött meg, de akik már rendelkeznek ilyen készülékkel, arról számoltak be, hogy egyes esetekben eltört a képernyő, máskor levált a felső védőrétege, de volt hogy a telefon elkezdett ki-be kapcsolni. Eddig csak tesztelőkhöz került a telefon, akik nyilván jól meggyötrik a készülékeket, hogy előjöjjenek a hibák.

A készülék amúgy nem lesz olcsó, ha forgalomba kerül: 2000 dollár az ára (570 ezer forint), lássuk be, azért Samsungot nem ebben az árkategóriában szoktunk venni, sőt mi több, még Apple-t sem.

Hirdetés

Más is van a tarsolyban

A részvényesek nem csak emiatt aggódnak: hanem az Apple és a Qualcomm által kötött egyezség miatt is, melyben a két cég régi vitáikat rendezte, és a jövőben az Apple a Qualcommtól fog chipeket vásárolni. Ez lehetővé teszi, hogy az Apple előbb jelenjen meg a G5 technológiát használó készülékeivel, így a Samsung lemaradhat a versenyben.

A Samsung közleményt adott ki, miszerint valóban adódtak problémák a készülékekkel a tesztek során, de szerintük ezeket a sajtó felnagyítja. Mindenesetre a problémákat megvizsgálják és intézkednek a kijavításuk érdekében, lehetőleg még a kiskereskedelmi forgalomba hozatal előtt.

Ki és honnan szorongat?

Hogy őszinték legyünk, nem tűnik annyira ijesztő hírnek az összehajtható telefonok gyengélkedése, egyrészt, mert ebben az aranyárú kategóriában valószínűleg úgysem lesz nagy forgalom, másrészt lássuk be, megvagyunk „kemény” telefonokkal is, talán kényelmesebbek is, annyira nem létszükséglet, hogy hajlítható legyen a szerkezet.

Az 5G verseny inkább csak akkor lehet komolyabb gond, ha az Apple olyan árversenybe bocsátkozna, amivel megszorongatja a Samsungot. Erre azonban eddig nem volt példa, már a legelső okostelefon megjelenésétől, mely az Apple találmánya volt, az volt a gyakorlat, hogy mindenki más, köztük a Samsung, lemásolja a technológiát, és lényegesen olcsóbban árulja a készüléket.

Az persze előfordulhat, hogy a Samsungot úgymond alulról szorongatják meg, azaz például a kínai gyártók hasonló minőségű

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Itt a névsor: közülük kerül ki az új brit kormányfő

Itt a névsor: közülük kerül ki az új brit kormányfő

Folyamatosan bővül a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáért indulók névsora: szombaton kora délutánig öten jelezték, hogy megpályázzák a tisztséget. A nagy londoni fogadóirodák Boris Johnsont tartják az abszolút esélyesnek. A volt külügyminiszter tegnap azt mondta, hogy az Egyesült Királyságnak október végén ki kell lépnie az EU-ból - akár megállapodás nélkül is.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

További cikkek

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint mi a legnagyobb gond Magyarországon?