Már csak néha-néha van üzlet a tőzsdén a majdnem húsz éve, 1992. december 1-jén bevezetett kárpótlási jegyre, és csak néha-néha jut eszébe egy-egy régi újságírónak, hogy elő kéne venni ezt a témát. Pedig igazi iskolapéldájáról van szó annak, hogyan veszíthetjük el vagyonunkat szépen lassan, észrevétlenül az infláció miatt, és más tanulságokkal is szolgál.
Az egyetlen kamatozó névértékű papír
A kárpótlási jegyeket a kilencvenes évek elején azért hozták létre, hogy kárpótolják azokat, vagy családjukat, akiket a múltban bizonyos súlyos igazságtalanságok értek. A jegyekért a jogszabályok szerint állami vagyont kellett adni, mégpedig azok névértékéért. Mivel a kilencvenes évek elején az infláció igencsak két számjegyű volt, és a privatizáció vontatottan haladt, inflációkövetést is beépítettek, mely szerint három évig havonta növekedett a névérték, miközben a címletérték – az eredeti névérték, amely a papírokon is szerepel – változatlan maradt. (Mindez magán az értékpapíron is olvasható.)
Miután a kamatozás megszűnt, elvileg a névérték 1742 forint maradt, ennyiért kellene „beszámítani” a jegyeket a privatizáció során. Sok éven keresztül el is fogadták az értékpapírokat részvényekért, földért, lakásért cserébe, illetve közepes és nagyobb vállalatok privatizációjánál nagyobb tételben. Most azonban évek óta nem történik semmi.
Hetedére csökkent a pénz vásárlóereje
Eközben a tőzsdei ár az utóbbi években – a 2006-os Mol-részvényjegyzés előtt elért ezer forint feletti csúcsokról, lásd grafikonunkat – 400 forint közelébe esett, ami ugyan számszakilag nem történelmi mélypont, de reálértékben biztosan igen. A 400 az 1742-nek eleve csak 23 százaléka, az 1992. december 1-jei 800 forintos tőzsdei árfolyamnak pedig a fele.
Csakhogy közben az infláció igencsak magas volt, a kamatoskamat-hatás miatt végképp: számításaink szerint a mai árak csaknem a hétszeresét teszik ki az 1992 véginek. Az MNB ugyanis pont 1993 januárjától közöl havi inflációs indexeket, ezeket egymással összeszorozva 677,8 százalékot kapunk, tehát az árak közel hétszeresükre nőttek. Megfordítva, a mai pénz vásárlóereje körülbelül hetedannyi, mint akkor.
Harmincszorosát is érhetné
A legutóbbi 430 forintos kárpótlásijegy-ár az 1992 végi forint értékére átszámítva csak 63 forintot ér, ami kevesebb, mint nyolc százaléka a 800 forintos első tőzsdei, piaci árnak, és hat százaléka az ezer forintos kezdeti névértéknek (címletértéknek). A kamattal növelt értékkel talán már nem is szükséges megbonyolítani a dolgot, hogy lássuk: a kárpótlási jegyet bizony csúnyán elinflálták az idők során.
Sőt, valójában egy 1992. decemberében eladott kárpótlási jeggyel azóta bőven az infláció feletti eredményt lehetett elérni, banki és állampapír-kamatokkal becslésünk – illetve korábbi számításaink - szerint az akkori 800 forint ma legalább nyolcezret, de inkább 12-13 ezret érhet kamatoztatva. Ez a mai 40-450 forintos tőzsdei árnak 20-30-szorosa is lehet.
Elhunyt, eladta, elfelejtette, látni sem akarja
Az, hogy adnak-e valamit a kárpótlási jegyért, mindig is elsősorban politikai kérdés volt, egyes pártok, politikusok, kormányok szívügyüknek tekintették a jogszabályba foglalt ígéret beváltását, mások pedig nem. A politika elhivatottságát a kérdésben mindenesetre bizonyosan csökkenti, hogy már nem érint igazán tömegeket: Amint márciusi cikkünkben írtuk, az eredetileg kibocsátott 161,63 milliárd forintnyi papírból már „csak” 1,97 milliárd forintnyi van a piacon, 12,01 milliárdnyit pedig kértek ugyan, majd pedig eleve fel sem vettek.
Az azóta eltelt hosszú idő, a kárpótoltak többségének magas életkora, a kiadott jegyek sok esetben túl kicsi személyenkénti mennyisége és más okok miatt feltételezhető, hogy a fel nem vett jegyek sok tulajdonosa már nincs az élők sorában vagy súlyos beteg, esetleg külföldön él, vagy nem is akar már jegyével bajlódni. Örököseik esetleg nem is tudnak róla, hogy kárpótlási jegy jár nekik, vagy pedig pár ezer forintos töredékmennyiségekről van szó, amelyekért nem éri meg ügyintézni.
Nem érint már tömegeket
A piacon levő mennyiség komoly hányada pedig olyan értékpapír lehet, amelyet tulajdonosaik eladtak, és részvényjegyzésre váró kisbefektetők és spekulánsok, privatizációban részt venni kívánó hazai vállalkozók vásároltak meg. Egy része elveszhetett vagy az íróasztal-fiókokban felejtődhetett.
A kárpótlási jegy, amelynek politikai üzenetén túl több hazai tőkés felemelkedésében, sok kisbefektetőnek a tőkepiacokkal való megismerkedésében volt hatalmas szerepe és sok idős embernek egészítette ki a nyugdíját a kilencvenes években legalább egy kicsikét, így tömegeket ma már szinte biztosan nem érint. Valószínűleg ezért sem foglalkoznak vele már a politikusok.
Az infláció felfalja
A másik tanulság lehet, hogy azokat a befektetéseket sem érdemes túl sokáig tartogatni, amelyek értéke a politikai széljárás kényének-kedvének van kiszolgáltatva. Nem árt megosztani a kockázatot, több részre osztani és apránként felhasználni az ilyen befektetéseket, nem várni velük örökké.
Sorozatunk előző részei:
A pilótajáték ezer formában éled újjá
Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad
Nigériai levelektől a látszatnyereményen át a csalárd távmunkáig
Magyar vállalatok rémálom-kötvényei
Hasonló témájú cikkek:
Gyémánt: özvegyeknek és árváknak való, vagy pilótajáték az egész?
Sárga helyett zöld aranyat vegyenek - kapkodnak az erdőbefektetések után
Úgy tűnik, Moszkva részéről rendben van a 28 pont. 
