Hirdetés
Hirdetés

Ebből akkora nagy baj lesz, ami elől sehová sem lehet elbújni

Eidenpenz József, 2017. október 11., 16:40

A Concorde Alapkezelő Hold-ra változtatta a nevét, amivel azt szeretnék sugallni a befektetőknek, hogy tartsák befektetési jegyeiket, ne ugráljanak feleslegesen ki-be az alapokból. A szakemberek szerint ez a kötvényhozam őrültség, a világ ennyire eladósodva még soha nem volt, amiből még nagyon nagy válság lehet.

A Concorde Alapkezelő új neve Hold Alapkezelő lesz – jelentették be a cég vezetői és tulajdonosai egy sajtóbeszélgetésen. Miért is változtattak nevet? – merült fel a kérdés. Az elemzések szerint sokkal jobban járnak a kisbefektetők, ha nem ugrálnak az alapok között, befektetések között, hanem hosszú távon tartják befektetésüket. (A „hold” szó angolul „tartást” jelent, gyakran szerepel elemzői ajánlásokban a vétel és eladás közötti fokozatként.)

Ezen kívül 2011 végén a vezetők, dolgozók megvették a cég többségi tulajdonát, így elváltak a hasonló nevű értékpapír-cégtől, de kiderült, hogy az emberek később sem tanulták meg megkülönböztetni a Concorde Alapkezelőt a Concorde Értékpapírtól. A brókercég azután alapkezelőt hozott létre, az alapkezelő pedig értékpapír-forgalmazót (az online értékesítéshez), de így sem szokták meg az emberek, nem tanulták meg szétválasztani a kettőt. Így végül a névváltoztatás mellett döntöttek.

Hirdetés

Lehman Brothers után szabadon

Amikor felmennek az árfolyamok, magasak az értékelések, akkor az alapjaikban rendszerint csökkentik a részvények arányát. Amikor nagy esések vannak, a részvények olcsók, akkor növelik. Így tettek például 2008-ban, a Lehman Brothers bedőlése után is – hangzott el. Az ügyfelek előszeretettel visznek sok pénzt az alapokba, amikor a részvények megdrágultak, és vesznek ki pénzt, amikor tőzsdei összeomlás van, de ez a stratégia nagyon rossz.

Tartsd, ne ugrálj

Ezért a cég új nevével is arra ösztönzik őket, hogy hosszabb távon tartsák a befektetésüket, ne ugráljanak ki vagy be. A Hold a legnagyobb, bankoktól és biztosítóktól független hazai alapkezelő társaság. Bizonyos szempontból kicsi, csak 70 munkatársa van, de sok pénzt kezel, közel 600 milliárd forintot, ezzel már a nemzetközi mezőnyben is jelentőssé vált – mondták el.

Szeretik csinálni

Nem azért vagyunk itt, hogy pénzt keressünk, hanem azért, mert szeretjük ezt csinálni. Ingatlanalapokat például, amik most nagyon divatosak, nem csinálunk, mert nem értünk hozzá, és nincs kedvünk ezzel foglalkozni. Ha jó hozamot érünk el, akkor lesznek ügyfeleink, akkor mással nem kell foglalkozni – mondja a cég igazgatóságának elnöke, Szabó László (képünkön).

Általában nem akkor keresünk pénzt az ügyfeleknek, amikor a hozamokon látszik, hanem inkább akkor, amikor rálelünk valamilyen jó befektetésre. Lehet, hogy az éppen eső árfolyamok mellett van, és még sokáig nem látszik az eredménye – mondta el Móricz Dániel.

Őrült buborék

Hogy látják most a nemzetközi piacokat? – kérdezték az alapkezelőket. Szabó László szerint az a lényeg, hogy a jegybankok által a rendszerbe öntött sok ezer milliárd dollár levitte a kamatokat. Mexikó száz éves, Argentína 30 éves, Ausztria két százalékos hozammal szintén száz éves kötvényeket bocsátott ki. A kötvények egy buborék, ezek a kötvényhozamok őrültség – mondja a szakember. Soha a világ ennyire eladósodva még nem volt.

Balhé lesz, meg online

Ebből akkora nagy balhé lesz, ami elől sehová sem lehet elbújni – mondja Szabó. Az alacsony kamatszint minden másnak is felnyomja az árát, az ingatlanokét, a részvényekét, és ha megszűnik az alacsony kamat, minden más átárazódhat, lezuhanhat – magyarázta.

A magyar lakosság pénzügyi kultúrája lassan változik, várhatóan a következő években is tanácsra szorulnak majd a magánbefektetők. Ám tíz év múlva lehet, hogy már sokkal kevésbé, erre a cég már ma is készül. Ennek jegyében a cég egy ideje online is értékesíti befektetési jegyeit.

A Hold Alapkezelő referenciaalapja a mintegy húsz éve működő Concorde 2000 Alap. De a Hold Alap is, amely néhány éve létezik, alapok alapja, amely a többi abszolút hozamú alap jegyeibe fektet.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Barátkozz meg a gondolattal: van értelme munkaidőben chatelni

Barátkozz meg a gondolattal: van értelme munkaidőben chatelni

Minél nagyobb egy vállalat, annál nehezebb szót érteni és kapcsolatot tartani a többiekkel: a személyes kommunikáció ráadásul egyre inkább háttérbe szorul a technológiavezérelt világunkban. Felejtsük el az unalmas meetingeket és a belső postát – mutatunk öt gyors és hatékony módszert arra, hogy simán működjön a belső kommunikáció a cégnél.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?