9p
Havonta tízmilliárdok távoznak a bankbetétekből az alacsony kamatok miatt és mennek át befektetési jegyekbe. Meddig tarthat ez a folyamat? Sokan most találkoznak először az alapokkal, mit érdemes tudniuk? – kérdeztük Forián Szabó Gergelytől, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatójától.

– Körülbelül egy éve tart az a folyamat, hogy a kamatok egyre alacsonyabbak, a lakosság egyre inkább hátat fordít a bankbetéteknek és befektetési jegyeket meg állampapírokat vásárol. Meddig mehet ez így tovább?

– A kamatcsökkentési sorozat még nem ért véget teljesen, bár a végéhez közeledik. Ilyenkor sok befektető a visszatekintő hozamokat nézi, ahol ez rendelkezésre áll. Előretekintve a bankbetétek kamatai jelentenek kiindulópontot. Szokni kell még ezeket a hármassal kezdődő betéti kamatokat. Pedig még a mostaninál is lejjebb mehetnek a fix banki ajánlatok.

Egyelőre a bankok többségének nincs szüksége forintforrásra, ezért sincs komoly küzdelem a betétekért. A bankok mérlegében zajló átrendeződés keretében a tőke a betétekből az egyéb megtakarítási formák felé terelődik, ennek a folyamatnak az egyik nyertese a befektetésialap-szegmens.

– A forinthitelek kamata 8-10 százalék, elég nagy a különbség, tudnának többet fizetni a bankok a betétekre, ha nagyon akarnának? Beleférne a marzsukba?

– Amögött, hogy a bankrendszernek nincs szüksége új forintforrásokra, elsősorban az a jelenség húzódik, hogy a hitelezési aktivitás évekig nagyon nyomott volt, a jelenlegi élénkülésből pedig jelentős részt képvisel a jegybanki forrásból finanszírozott Növekedési Hitelprogram. Utóbbihoz nincsen szükség lakossági megtakarításokra, bankbetétekre.

– Akkor a kamatok még feltehetően sokáig alacsonyak maradnak?

– Igen, Magyarországon is hozzá kell szokni az alacsonyabb kamatszinthez.

– Azok, akik a visszatekintő hozamokat nézik, nem fogják úgy érezni, hogy becsapták őket vagy pórul jártak, amikor nem fogják ugyanazt viszontlátni a jövőben?

– A visszatekintő hozam önmagában kevés információval bír, különösen amikor jelentősen változik a kamatkörnyezet. Ahol nincsen előre meghirdetett fix kamat vagy hozamígéret, ott elsősorban azt kell megnézni, hogy milyen kockázatvállalás jellemzi az alapot, milyen befektetésekből áll a portfólió.

A magasabb hozampotenciálnak mindig „ára van”: a betéti kamatok feletti hozamok elérése érdekében kisebb-nagyobb árfolyam-ingadozásokat is el kell tudni viselni. Napjainkban nem érdemes olyan illúziókat kergetni, hogy minimális kockázatvállalás mellett is elérhetők a korábban megszokott évi 8-10 százalékos hozamok. Annak az időszaknak vége.

– A Pioneer Alapkezelőhöz mennyi friss tőke érkezett tavaly nyár óta?

– Tavaly nyáron indítottuk ez első abszolút hozamú alapunkat, amit azóta 2 újabb követett, napjainkban közel 30 milliárd forintra nőtt az állományuk. Ezen felül még a pénzpiaci alapunk is nagyon népszerű volt: tavaly nyár óta több mint 30 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a befektetőktől ebbe az alapba.

– Ilyen helyzetben milyen alapokat ajánlanak a befektetőknek?

– A befektetők továbbra is viszonylag óvatosak, elsősorban az alacsonyabb kockázatú alapokat keresik. Nálunk eddig a pénzpiaci alap és az alacsonyabb kockázatú abszolút hozamú alapok voltak népszerűek, de a közeljövőben nagyobb tőkebeáramlást várunk a most induló rövid kötvény alapunkba. Ez a szegmens eddig hiányzott a palettánkról, de a változó piaci környezetben nagyon időszerűvé vált a Pioneer Rövid Kötvény Alap elindítása.

A napjainkra kialakult alacsony pénzpiaci kamatszint, illetve az ezzel párhuzamosan meredekebbé váló hozamgörbe azt eredményezi, hogy a bankbetétek feletti hozamok elérése érdekében érdemes lehet elmozdulni az 1 évnél hosszabb befektetések irányába. Egy 1,5-2 éves kötvény ma érdemben magasabb hozam mellett forog, mint a rövid állampapírok (pl.diszkontkincstárjegyek). Ugyanakkor a rövid kötvényalapok kockázata a pénzpiaci alapoknál valamivel magasabb, de ez még mindig egy tolerálható mértéket jelent.

 

Emellett, ugye, van még egy fontos dolog, az augusztus hónap hozott nekünk egy EHO-t, emiatt is időszerű a kötvényalap. (EHO: Egészségügyi Hozzájárulás – a szerk.) A pénzpiaci alapunkat is úgy alakítottuk át nagyon gyorsan, hogy megfeleljen az EHO-mentesség követelményének. A rövid kötvényalap pedig, amelynek jegyzése most indul, szintén EHO-mentes lesz.

Ehhez annyi kompromisszumot kell kötni, hogy 80 százalékban forintban kibocsátott európai, vagyis praktikusan magyar állampapírokat kell tartani. Le kell mondani a nemzetközi diverzifikációról, de úgy éreztük, hogy most többet nyom a latban az EHO-mentesség.

– Milyen időtávra ajánlható az alap?

A Pioneer Rövid Kötvény Alap legalább egy éves horizonton gondolkodva már ajánlható. Azt tapasztaljuk, hogy a hazai befektetők befektetési horizontja még mindig viszonylag rövid, a befektetők nem szeretnek hosszú időre elköteleződni. Ez az egy éves ajánlott minimális tartási idő az ügyfelek többsége számára vállalható.

– Kik jelentik a fő célcsoportot?

Sokan vannak, akik most találkoznak először befektetési alapokkal, eddig a bankbetét jelentette számukra az egyetlen megtakarítási formát, de elégedetlenek a banki kamatokkal. Számukra ez egy jó lehetőség lehet. Az alapnak egyébként, ami a hazai piacon ritkaság, lesz egy évente a hozamot kifizető sorozata is, azoknak, akik rendszeresen fel szeretnék venni a képződő hozamot.

– Az aktív, tapasztalt befektetőket mindig a holnapi árfolyamok érdeklik leginkább... A forinttal, a hazai részvényekkel, az OTP-részvénnyel kapcsolatban mi az előrejelzésük?

– A holnapi árfolyamokkal kapcsolatos klasszikus válasz, hogy ha tudnánk, sem mondanánk meg, illetve ha tudnánk, már nem itt ülnénk. De komolyra fordítva a szót: az euró-forint árfolyam az elmúlt hónapokban a 300-as szint bűvkörébe került, innen nagyon nehezen tűnik kimozdíthatónak. Nemzetközi összehasonlításban a forint nagyon jól állta a közelmúlt nemzetközi piaci viharait, a többi feltörekvő devizához képest az egyik legstabilabbnak mutatkozott.

Ebben feltehetőleg szerepe volt annak, hogy az elmúlt évek fájdalmas kiigazításának köszönhetően Magyarország makrogazdasági sérülékenysége sokat csökkent. Különösen a külső egyensúlyi mutatóink mutatnak jobb képet, ami komoly segítség volt a mostani korrekciós hullámban. A befektetők most ugyanis elsősorban azokat az országokat büntették, ahol komoly külső egyensúlyi problémák voltak. (A Privátbankár itt tudósított róla – a szerk.)

A forint ugyanakkor az erősödés irányában is lomhább, amit a csökkenő kamatfelárral lehet magyarázni. Ezen felül a piacon időről időre felröppennek olyan pletykák, hogy a kormány vagy az MNB tudatosan szeretné gyengíteni az árfolyamot. Egyelőre ez piaci árfolyamban kevéssé tükröződik.

– Ennek van egy pszichológiai vetülete is, nemrég meglepődtem azon, hogy a 290-es keresztárfolyamot már valaki erős forintnak nevezte.

– A gazdasági és piaci szereplők kezdenek hozzászokni a gyengébb árfolyamhoz, emellett a jegybankárok toleranciasávja is valószínűleg eltolódott. Örök vita, hogy a forint gyengítése növekedési szempontból hozhat-e ez valamit az ország konyhájára vagy sem, az én véleményem az, hogy ettől nem várhatunk érdemi növekedési többletet, stabilitási szempontból pedig egyértelműen negatív hatása lenne egy ilyen próbálkozásnak.

– A gazdasági növekedés mikor indul?

– A számok alapján már elindult, az előző negyedévhez képest számított gazdasági növekedés második alkalommal emelkedett. Nem túl acélos, de legalább pozitív. Az év végén a tavalyi gyenge bázis lendíthet az év/év alapú növekedésen. Jövőre további gyorsulás várható, javuló külső környezet és élénkülő belföldi felhasználás mellett 2014-ben a 2 százalék körüli bővülés is reális lehet. Hosszabb távon ugyanakkor aggasztó a magánszféra beruházásainak alacsony szintje, ami a régió országaihoz képest tartós leszakadást eredményezhet.

– Indítanak még másik új alapot is mostanában?

– Igen, Flotta Abszolút Hozamú Alapok Alapja néven, amely hazai és nemzetközi abszolút hozamú stratégiákat ötvöz majd, elsősorban a Pioneer hazai és külföldi alapjaiból válogatunk. Ez annyiban lesz újdonság a hazai piacon, hogy a hazai alapkezelők általában a hazai abszolút hozamú stratégiákat gyúrják össze egy alapba. Miután a Pioneernak erős nemzetközi háttere van, ezért úgy gondoltuk, a hazai ügyfelek számára a hazai abszolút hozamú alapjainkon kívül érdemes lehet a külföldi csapatok stratégiáiból is kiválogatni az izgalmasabbakat.

– A sok különböző mögöttes alap miatt kiegyensúlyozott lesz majd az árfolyam-alakulás?

– A befektetés valóban több lábon fog majd állni, ami csökkenti a kockázatot, ugyanakkor az alapban lévő stratégiák között lesznek magas kockázatúak is. Összességében az alap közepes kockázatú lesz. Az elsődleges cél, hogy legyen benne hozamtermelő képesség, emiatt a kiegyensúlyozott áralakulás nem vállalható. Az óvatosabbaknak több más lehetőséget tudunk kínálni, mint például a rövid kötvényalapot, vagy az alacsonyabb kockázatú abszolút hozamú alapjainkat.

(X)

A befektetési jegyek forgalmazója az UniCredit Bank Hungary Zrt. (tev. eng. sz.: I-1523/2003.), a Budapesti Értéktőzsde tagja. Jelen figyelemfelhívás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény értelmében kereskedelmi kommunikációnak minősül. Jelen figyelemfelhívás nem ad teljes körű információt, nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Befektetési döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje a befektetés tárgyát, kockázatát és díjait, melyekről az alapok PSZÁF által jóváhagyott hivatalos Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata (elérhető az alapkezelő (www.pioneerinvestments.hu) és a forgalmazó honlapján (www.unicreditbank.hu)), valamint a forgalmazó mindenkori aktuális Kondíciós listája és Üzletszabályzata (hozzáférhető a forgalmazási helyeken és a forgalmazó honlapján) ad részletes tájékoztatást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40780 40400 40790 +1,02% 40740 40780 2 309 251 120 HUF 2026-06-09 10:51:47
MOL 3926 3918 3964 -0,25% 3920 3926 256 563 920 HUF 2026-06-09 10:52:03
MTELEKOM 2698 2654 2698 +1,81% 2692 2698 225 453 020 HUF 2026-06-09 10:52:23
RICHTER 12190 12110 12280 +0,41% 12180 12190 338 796 320 HUF 2026-06-09 10:51:23
OPUS 391 381 398 -2,49% 391 395 62 004 719 HUF 2026-06-09 10:46:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG