Munkaerőmozgás: innen nyugatra, pótlás keletről?

Az aggregált gazdasági mutatók alapján kimondhatnánk, hogy valóban hozzávetőleges V alakú pályán mozogtak a gazdaságok 2020-21-ben. Most mégis egyre kevésbé látszik alkalmazhatónak a helyreállítás, visszatérés fogalma a folyamatokra. A válság előtti outputszint elérése olyan statisztikai adat, amely nem fejezi ki a társadalom életében, a gazdaság szerkezetében beinduló, kifejlődő és már végbement változásokat. Az új realitásokat jelzik a mindennapos hírek az áruk és munkavállalók gyakran drámai hiányáról, a termelési láncok megszakadásáról, a bérigények emelkedéséről és ezek nyomán a termelési költségek és a fogyasztói árak nekilódulásáról.

Joggal lepte meg a munkaadókat, elemzőket, kormányszerveket a munkaerőhiány, különösen annak gyakorisága és mértéke az olyan gazdaságokban, ahol az output mértéke éppen csak a válság előtti szintre jutott vissza: amikor még mindig elmarad a tényleges teljesítmény a potenciálistól (azaz negatív az output-rés), a munkaerő-felesleg szokott gondot okozni. Ehhez képest az erős munkaerőhiány legalább is ellentmondásos jelenség, és ebben a legbiztosabb jele annak, hogy a gazdasági folyamatokban, és így a munkaerő-mozgásokban mélyreható változások mentek végbe a járvány kitörése óta.

A változásoknak vannak technológiai, kereslet-kínálati mozgatói, de a pandémia és annak állami kezelése is kritikusan fontos tényező. Az európai gazdaságokat, benne a mi térségünket olyan időszakban érték a járványügyi korlátozások, amikor a nemzeti munkaerőpiacok lassú, de folyamatos összekapcsolódása révén valósággá vált a „négy szabadság” az emberek mozgását tekintve is. Annyira még mindig nem integrálódott az európai munkaerőpiac, mint az Egyesült Államokban, de a minőségi változás állt be. Korábban, 2004 előtt kemény adminisztratív korlátjai voltak a magyarok, lengyelek, litvánok legális és tartós munkavállalásának, sőt a számunkra legfőbb munkaerőpiacok csak hét év átmeneti idő után (2011-ben) nyíltak meg. Ráadásul közben beütött a 2008-as pénzügyi válság a maga munkakeresletet lefojtó hatásával. Így az EU-tagság elnyerését követő első évtizedben a magyar munkaerőpiac keresleti és kínálati viszonyait döntően a hazai demográfiai, konjunkturális és gazdaságpolitikai tényezői határozták meg, semmint a munkaerő ki- és beáramlása.

A munkaerőpiacon erős volt a konvergencia

Ez azonban már a múlt. A szerény magyar (térségi) bérszint és a nyugati gazdaságok (előbb csak szerkezeti, de később mind általánosabb) munkaerőihiánya olyan taszító és vonzó tényező-kombinációt alkotott, amely előre vetítette a jelentős méretű vándormozgalmak beindulását. A balti országok, Lengyelország, Románia példája szerint a munkaerő kiáramlásának folyamat, ha egyszer beindul, igen gyorssá tud válni. Nálunk 2015-től számítható egy sor szakmában a tömeges kiáramlás, miközben folytatódott a határon túlról érkezők letelepedése vagy csupán átmeneti munkavállalása. Ezekben a gazdasági migrálási folyamatban hozott sokfajta törést a pandémia, annak járványügyi vonatkozása és számtalan gazdasági következménye.

A migrációs folyamat értelmezését nehezíti a foglalkoztatási formák sokasága és általában is az egyéni, családi élethelyzetek változatossága: vannak napi ingázók, rendszertelen gyakorisággal külföldön munkát vállalók, de olyanok is, akik egy másik országba letelepednek (rezidenssé válnak), akár állampolgárságot is szereznek. A vándormozgásokról a statisztikai adatok késve és sok pontatlansággal tudósítanak.

A bevándorlás, a munkavállalók beáramlása folyamatos volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon, de mértéke erősen hullámzott, függően politikai viszonyoktól és gazdasági körülményektől. Az áttelepülést eleinte drámai események idézték elő, mint a délszláv háború, és olyan tényezők határozták meg, mint a romániai helyzet ingatagsága az 1990-es évek legelején, majd a kárpátalajai viszonyok romlása. A munkavállalásnak azonban anyagi motívumai is voltak; rendszeres magyarországi munkavégzés eleinte a Kárpát-medence magyarajkú lakói között volt gyakori, de az 1990-es évektől jó ideig fennálló bérelőnyünk következtében idővel a nem-magyar rétegekből is mind többen próbálkoztak meg az itteni munkavégzéssel, növekvő számban ázsiaiak, afrikaiak is.

A magyar társadalom, főleg a városi lakosság fokozatosan hozzászokhatott volna a más nyelvű, kultúrájú emberek megjelenéséhez, ám a 2015-ös menekültválság, és a menekültáradat kormányzati eszközként való kezelése új szakaszt nyitott. Noha a főként szír, valamint koszovói, afgán és egyéb menekültek tranzitként tekintettek Magyarországra, ahol nem állt szándékukba a letelepedés, mégis a „bevándorlás és terrorizmus” témájában kiírt úgynevezett nemzeti konzultáció a migrálást kiemelte a menekültügyi/humanitárius keretből, és egyértelműen a munkahelyeket és a társadalmi rendet veszélyeztető jelenséggé transzformálta.

Rövidtávú politikai haszonért beáldozták a vendégmunkásokat is

A kormányoldal számára kétségtelen politikai haszonnal járt a vándormozgások átkeretezése. Felerősödtek a külföldiekkel szemben egyébként is jelenlevő ellenérzések, a megnövekvő félelmek pedig erősítették az államhatalom elfogadottságát. A migrálás társadalmi méretekben kimutatható negatív megítélése viszont hamarosan egyéb kormányzati célokkal került ütközésbe, így például azzal a programmal, hogy a fejlődő világból jelentős számú hallgató jöjjön tanulni Magyarországra, a jelentősen megnövelt állami ösztöndíjprogram keretében. Az ázsiai, afrikai fiatalokat a magyar állam (és közvetve a magyar adófizető) hozza ide a Stipendium Hungaricum programon keresztül; a program sikerét azonban lerontja a „migránsozás”.

Még nagyobb és közvetlenebb gazdasági jelentősége van a külföldi működőtőke-bevonás kapcsán a vendégmunkás-bevonásnak. Részben demográfiai okokból nincs elég magyar munkavállaló, részben szaktudás-hiány miatt lenne szükséges, hogy a külföldi (és mind inkább a magyar) tulajdonú cégek könnyebben kereshessenek munkaerőt, akár külföldről is. Ebbe a helyzetbe kell behelyezni azt az idén nyáron meghozott döntést, amellyel a magyar hatóságok 10 százalékról 20 százalékra emelték a külföldi (értsd: EU-n kívüli, azaz „harmadik országbeli”) munkavállalók alkalmazásának vállalati kvótáját. Eközben a kormány hivatalos bevándorlás-ellenes retorikája nem változott, sőt az európai kereszténység védője szerepének a felvétele mellett az ideológiai álláspontja kifele még merevedett is. A gazdasági növekedés érdekében viszont az elzárkózás politikáját nem lehet folytatnia, különösen akkor, ha a magyarok kivándorlása folytatódik.

Milyen változásokat hozott a Covid-járvány a munkaerő vándorlásában?

A Covid-járvány a magyar munkaerőhelyzetre sokféle módon kihatott; ezen hatások eredője nyomán minálunk is a munkaerőgond lépett az üzleti bajok listájának az élére. A járvány egy időre lefogta a nemzetközi migrálást, de csak átmenetileg. A határok átmeneti lezárulása 2020 tavaszán felszínre hozta, hogy a közép-európai térségben is mostanra igen elterjedt lett a határon túli ingázás és/vagy kétlaki életmód. A határok visszaállításával súlyos átmeneti ellátási gondot okozott az osztrák szociális, egészségügyi rendszerben a magyar személyzet addig szokásos ingázásának felfüggesztése. De a magyar mezőgazdaságban is baj lett a külföldi idénymunkások elmaradásából.

A tartós le- és kitelepülés folyamatait is megfogta egy időre a járvány. 2019-ben még 55 ezren költöztek hozzánk, 2020-ban 44 ezer alá csökkent a külföldiek letelepedése. Mivel az itt letelepültek később továbbvándorolhatnak, mások meg éppenséggel állampolgárságot nyernek, így ki is kerülhetnek ebből a kategóriából, mint például az Erdélyből, Délvidékről érkezőknél ez gyakorta elő is fordult, így a huzamosan nálunk tartózkodók száma nem vezethető le az évenkénti letelepedési adatokból: most mintegy 200 ezerre tehető a külföldiek száma.

Más kategória azonban azok ügye, akik első alkalommal folyamodtak tartózkodási engedélyért, munkavállalási, tanulási céllal vagy családi okból. Az európai statisztikák e vonatkozásban roppant érdekesek, és más képet mutatnak a helyzetről és a folyamatokról, mint ami a közvéleményben él.

A táblázat adatai körül sokakat meglephet, hogy az EU-ban munkavállalási céllal kiadott tartózkodási engedélyeket tekintve nem Németország, Franciaország, vagy valamely más népszerű bevándorlási célpont áll az első helyen, hanem Lengyelország, mégpedig fölényesen. Az EU összes tartózkodási engedélyének harmadát a visegrádi négyek adják ki. Míg más államokban a családi, tanulmányi célok is jelentősek, a V4-ben az engedélyek túlnyomó fele munkavégzésre szól. Nálunk viszonylag jelentős a tanulmányi célú tartózkodás (16 százalék) is, noha nem akkora, mint a francia esetben (32 százalék).

Az európai statisztikákból kiolvasható, hogy a kelet-közép-európai térség egyszerre tömeges kibocsátója a munkaerőnek, alapvetően a német, osztrák, brit célállomással, ezenközben az igen nagyszámú lengyelországi és nem csekély más visegrádi országbéli engedélykiadással főként Ukrajnából, Fehéroroszországból, és egyre inkább Kína, Vietnám irányából pótolják az elmenőket. A KKE-térség minimális szerepet vállal az Európára nehezedő humanitárius feladatok megoldásából (2020-ban Magyarország százas nagyságrendben fogadott el és fogadott be menekülteket), de az országok méretét tekintve igen jelentős a munkaerőimport.

Vendégmunkások utalásai – mit mutat a fizetési mérleg?

Ebből adódóan komoly méretű a munkavállalók hazautalása immár a mi térségünkben is: a külföldön dolgozók repatriálják megtakarításukat, a helyben alkalmazott vendégmunkások viszont innen utalnak haza. Ezért a hazautalások mérlege nem egyértelmű dolog. Az OECD adatai alapján a következő a kép.

A cseh, magyar, lengyel, szlovák vendégmunkások hazautalásai nemzetgazdasági méretekben is jelentős nagyságot értek el. A külföldön élő, dolgozó magyarokról közétett számok erősen szóródnak, de a hazaküldött megtakarítások nagysága jelzi a komoly méretet. Az itt dolgozó külföldieknek a hazaküldött keresetrésze is csaknem eléri a magyar GDP egy százalékát, és ez a térségben láthatóan nagynak számít. A GDP 1,6 százalékát kitevő nettó jövedelembeáramlás a magyar esetben jelentősen emeli a hazai jólétet, erősíti a forint árfolyamát, nagyságrendileg fele az EU-támogatásoknak.

A 2021-es évről csak töredékes adatok érhetők el. Az üzleti körökből származó információk szerint külföldi munkaerő nélkül számos gazdasági ágazat lenne bajban, ennek is tudják be, hogy a tényleges bevándorlási gyakorlat, tartózkodási engedélyezési hozzáállás egészen más, mint a választói bázisnak szóló politikai propaganda. Ugyanakkor a kivándorlás is folytatódik, noha a pandémia lelassított folyamatokat. A családok egy része felgyorsította a már megindított áttelepülést, míg mások a bizonytalanabbá vált élethelyzetre tekintettel kivárnak a végleges lépés megtételétől. Az bizonyos, hogy a nagy európai trendeket Kelet-Közép-Európa sem kerüli el, hazánk is sokkal nyitottabbá válik a munkaerőpiac vonatkozásában is.