8p

A vártnál kedvezőbb, de így is EU-rekorder inflációs adat után tisztábban látunk, hogy mennyit fizetnek az inflációkövető lakossági kötvények. Amelyekből új sorozatokat bocsátanak ki csütörtöktől, nagyon hasonló feltételekkel, de egy kis trükköt csak elrejtettek a konstrukcióban. Tartják magukat a diszkontkincstárjegyek hozamai 13 százalék felett.

Az állampapírok szempontjából nagy jelentőségű esemény volt, hogy pénteken közzétették a tavalyi inflációs számokat. Decembertől decemberig 24,5 százalékkal emelkedtek az árak, az úgynevezett éves átlagos infláció – a havi értékek átlaga – pedig 14,5 százalék lett. Ez utóbbi érték a mérvadó, így bizonyossá vált, hogy a mostanában kapható hatéves inflációkövető kötvények (PMÁP-ok) 16, a négyévesek pedig 15,25 százalékos kamatot fizetnek a nemsokára kezdődő új kamatperiódusban.

A Babakötvények pedig 14,5+3, azaz 17,5 százalékkal fognak kamatozni egy éven keresztül. A korábban kibocsátott PMÁP-ok nagy része is ezen inflációs szám alapján kamatozik majd tovább, a különböző kamatprémiumuk függvényében.

Állampapírpiaci referenciahozamok. Az Akk.hu adataiból.
Állampapírpiaci referenciahozamok. Az Akk.hu adataiból.

De az eddig árult PMÁP-papírok már nem sokáig lesznek kaphatók.

Magasabb kezdőkamatot fizetnek az új PMÁP-ok

Csütörtöktől, január 19-től ugyanis 15,25 és 16 százalékos éves kamattal vásárolhatók a “kamatadómentes, biztonságos” Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) legújabb sorozatai, a 2027/K, illetve 2030/I – adta hírül a kormányzat pénteken. Az új kötvények kamatbázisa itt is az előző évi átlagos éves infláció lesz, azaz 14,5 százalék.

Kamatprémiumuk is változatlan, az előző sorozatokéval megegyező, azaz a 2027-ben lejáró sorozaté 0,75 százalék, míg a 2030-ban lejáróé 1,50 százalék.

A magasabb kezdőkamat kedvező, hiszen az eddig kapható sorozatok csak 11,75 százalékot fizetnek az első hónapokban. Ugyanakkor ebből a kamatidőszakból már alig van hátra nekik, így a különbség valójában nem túl nagy, csak rövid időre szól.

Inflációs adatok és jövőbeli becslések.
Inflációs adatok és jövőbeli becslések.

Mi a trükkje az új lakossági kötvénynek?

Nincs itt valami turpisság, hogy ilyen sokat fizetnek? Miért pont most jönnek új kötvények, amikor megugrik a kamat? – motoszkálhat a gondolat a befektetők fejében. A részletes feltételeket átnézve – tényleg van egy kis trükk. Az, hogy közben hétéves lett a hatéves kötvény.

Az eddig kapható 2029/J is hat év öt hónapos volt a szeptemberi kibocsátásakor, az új 2030/I pedig már hét év egy hónapos lett. A hosszabb futamidő definíciószerűen magasabb kockázatot jelent a kötvényvilágban, így bár a kamatprémium maradt, valójában a feltételek kissé romlottak.

Még magasabb kamat jön jövőre?

Mindazonáltal, ha a befektetőknek szerencséjük van, és 2029 körül csak sokkal rosszabb feltételekkel lehetne majd befektetni a pénzünket, akkor jól is elsülhet a hosszú futamidő. Amint azt korábban írtuk, a PMÁP-ok alapvetően csökkenő vagy stagnáló infláció esetén kedvezőek, gyorsan és erősen emelkedő infláció esetén viszont nem túl jók. Lásd:

A várakozások szerint egyébként 2023-ban még magasabb lehet az átlagos infláció Magyarországon, így – immáron csökkenő pályára álló infláció mellett – 2024-től ezek a kötvények még többet fizethetnek. Az átlagos pénzromlás 17 százalékos is lehet az elemzői előrejelzések szerint idén, így az inflációkövető kötvények 17,75-18,5 százalékos kamatot is fizethetnek 2024 elejétől.

A három hónapos Bubor (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb)
A három hónapos Bubor (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb)

Most aztán jól megjárják a milliárdosok

Az új PMÁP államkötvényekhez mellékelt sajtóközleményben van egy érdekes kitétel.

A vagyoni koncentráció mérséklése érdekében 2023. január 1-jétől kezdődően a forgalmazókra nézve értékesítési korlát került bevezetésre a PMÁP állampapírok esetében is. Egy forgalmazó 250 millió forintos értékhatárig bezárólag értékesíthet az elsődleges piacon az adott lakossági befektető számára egy adott sorozatból.

Kommentárunk: Ezek szerint szegény milliárdosok kénytelenek lesznek több különböző bankban is értékpapírszámlát nyitni, ha negyedmilliárd forint felett szeretnének majd PMÁP állampapírt vásárolni. Micsoda pech. Hogy az államadósság jól láthatóan egyre nehezebbé váló – finanszírozása szempontjából mi a jelentősége annak, hogy melyik magánszemélynek mennyi vagyona van, az nem derül ki a közleményből.

A kisbefektetőknek biztató lehet, hogy ha a százmilliókat mozgató nagyok is buzgón vásárolják a PMÁP-okat – mert különben minek kellene ez a szabály –, akkor nagy valószínűséggel jól lehet vele járni.

Változó kamatozású kötvények csúcskamatai (válogatás)

(éves szinten, százalékban)
Értékpapír Deviza Lejárat Aktuális kamat Következő kamat?* Kamatozás
Bónusz (BMÁP) HUF Kb. 3 év 14,6 14,94 diszk. kincst. aukciós hozam +1%
Prémium (PMÁP) HUF Kb. 4 vagy 6 év 11,75 15,25-16,0 forintinfláció + 0,75% vagy +1,5%
2027/B HUF 2027. 04. 22. 16,66 16 3 hónapos Bubor + 0%
2029/B HUF 2029. 08. 22. 15,62 15-17 3 hónapos Bubor + 0%
2032/B HUF 2032. 08. 25. 13,78 15-17 3 hónapos Bubor + 0%
Babakötvény (BABA) HUF 2041. 02. 01. 8,1 17,5 forintinfláció + 3%
Prémium Euró (PEMÁP) EUR Kb. 6 év 2,85 8,55 euróinfláció + 0,25%
*Becslés. A jelenlegihez hasonló körülmények feltételezésével, vagy elemzői prognózisok figyelembe vételével.

Így változtak a fix hozamok

Egy hét alatt a fix kamatozású állampapírok közül a rövidebb futamidejűek kamata alig változott, a hosszabbaké látványosan csökkent, legalábbis az úgynevezett referenciahozamok szerint. A lakossági pénztárban azonban a január 17-i árfolyamok alapján javult a helyzet, a 3-12 hónap körüli futamidejű diszkontkincstárjegyek hozama 13,1-13,8 százalék közötti, még emelkedett is.

Állampapírpiaci referenciahozamok változása egy hét alatt. Az Akk.hu adataiból
Állampapírpiaci referenciahozamok változása egy hét alatt. Az Akk.hu adataiból

A hosszabb, többéves futamidők hozama itt is esett, a 2029-es lejáratú kötvényé már csak hét százalék. A piac minden bizonnyal úgy kalkulál, hogy valóban csökkenni fog az infláció Magyarországon is.

Ahogy ez egyébként már megtörtént az USA-ban és az Eurózónában is. Az infláció egyébként Magyarországon a legmagasabb az EU-n belül, de valamivel alacsonyabb annál, mint amennyit az elemzők vártak.

Fix kamatozású kötvények, kincstárjegyek csúcshozamai (válogatás)

(éves szinten, százalékban)  
Érvényesség:   2023. 01. 17.        
Értékpapír Deviza Lejárat Hozam EHM* Előző heti hozam Változás
Diszkont kincstárjegy HUF 2023. 04. 05. 12,95 13,13 12,7 0,25
Diszkont kincstárjegy HUF 2023. 05. 17. 12,95 13,13 12,61 0,34
Diszkont kincstárjegy HUF 2023. 07. 26. 13,6 13,79 13,55 0,05
Diszkont kincstárjegy HUF 2023. 10. 18. 13,15 13,33 13,35 -0,2
Diszkont kincstárjegy HUF 2023. 12. 27. 13,36 13,55 13,45 -0,09
2025/C államkötvény HUF 2025. 11. 16. 9,2 9,19 9,52 -0,32
2026/F államkötvény HUF 2026. 08. 26. 8,77 8,76 9,29 -0,52
2029/A államkötvény HUF 2029. 05. 23. 7,02 7,01 7,72 -0,7
*Egységesített hozammutató.

Jön az új szuperállampapír?

“Fogatlan oroszlán lett az egykori szuperállampapír”, egy év alatt lefeleződött a fix kamatozású MÁP Plusz állománya, 3000 milliárd forint alá esett. Ugyanis csak “tartósan és jelentősen negatív reálhozamot” lehet elérni az “egykori szuper” lakossági eszközzel, ez pedig egyre többeket terel másfelé – írta az Aegon Alapkezelő Total Return blogja.

A hírek szerint 2023-ban az adósságkezelő egyrészt egy fix kamatozású új termékkel készül, másrészt pedig, ahogy folytatódik a pénz kiáramlása a MÁP+-ból, előbb-utóbb várható majd annak átárazása magasabb kamattal tették hozzá.

Rendszeres heti kötvénypiaci sorozatunk előző részei:

Egy százalékponttal megugrott a kisbefektetők új kedvencének hozama

Megnyugodott az állampapírpiac, de még bőven kétszámjegyű kamatokat lehet kapni

Még magasabbra emelkedtek a kamatok, itt az állampapírok feketelistája

Állampapírpiaci alapismeretek:

Apu, tulajdonképpen mi az az állampapír?

Apu, akkor most biztonságban vannak az állampapírjaim, részvényeim?

Állampapír-kisokos – te szívesen adakozol a kormánynak, vagy inkább kapnál tőle?

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21750 21550 21810 +0,65% 21700 21750 2 618 941 100 HUF 2024-12-18 15:10:54
MOL 2694 2644 2698 +1,20% 2692 2696 1 047 556 906 HUF 2024-12-18 15:10:47
MTELEKOM 1284 1280 1292 -0,16% 1282 1284 115 652 882 HUF 2024-12-18 15:08:52
RICHTER 10540 10420 10590 +1,35% 10540 10550 628 321 720 HUF 2024-12-18 15:09:20
OPUS 506 501 509 -0,59% 504 506 35 198 965 HUF 2024-12-18 15:10:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG