Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Európa is beszáll az Indiai-óceánért folyó küzdelembe
Káncz Csaba | 2018. március 22. 12:45
Párizs szerint a kínai haditengerészeti terjeszkedés az Indiai-óceánon át Kelet-Afrikáig kihatással van Franciaország biztonságára. India és Franciaország megnyitja szárazföldi és haditengerészeti bázisait a másik ország csapatai előtt. Macron indiai beszédében világossá tette, hogy a katonai tengely kialakítása Indiával a kínai expanzió feltartóztatására irányul.
Makro / Külgazdaság
Robbanás egy vegyi üzemben – több halott
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 12:17
Egy csehországi vegyiműben történt a robbanás.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó már megint elég furcsát mondott
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 11:42
A miniszter egyenlőségjelet tett a bevándorlás és az életveszély közé.
Makro / Külgazdaság
Orwelli világ jön? Egy nyugati ország épp most köpte szemen a demokráciát
BR | 2018. március 22. 11:33
Ijesztően kiegyensúlyozott volt az adatkiadásról szóló népszavazás, de végül nagyjából mindegy is, mit gondolnak a hollandok: a kormány eltökélte, hogy keresztülveri a „Nagy Testvér”-törvényt, így május elsejétől szabad kezet kapnak a titkosszolgálatok. A népszavazást annak ellenére tartották meg, hogy előre eldöntötték, hogy figyelmen kívül hagyják az eredményt. Mit szól majd ehhez Brüsszel?
Makro / Külgazdaság
Megvan az új miniszterelnök – sikerül elkerülni a kormány bukását?
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 11:12
Kinevezték az új szlovák miniszterelnököt, kérdés, hogy ez mire lesz elég.
Makro / Külgazdaság
Őrült pénzszórásba kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 09:11
Az első becslésnél is jobban nőtt a hazai boltok forgalma.
Makro / Külgazdaság
Trump őrült lépése: mekkora háború lesz belőle?
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 07:52
Még tárgyal az amerikai és az EU-s biztos a büntetővámokról. Az amerikai elnök ma aláírja a kínai importtermékek vámjáról szóló rendeletet.
Makro / Külgazdaság
Feljelentik Orbánt – ezt ígéri az ellenzék, ha nyernek
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 07:20
Karácsony Gergely visszahozná a békét.
Makro / Külgazdaság
Egyre nagyobb a patália a Facebook körül: bíróság előtt kell felelnie Zuckerbergnek
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 14:48
Hatalmasra nőtt a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai cég körül kialakult botrány, a vád szerint ugyanis mintegy 50 millió Facebook-felhasználó adatait használták fel az amerikai elnökválasztási kampányban. Mark Zuckerberget most bekérette a londoni alsóház, hogy bíróság előtt feleljen arra, pontosan hogyan történhetett mindez. Mindeközben lefejezték az elemző céget is.
Makro / Külgazdaság
Trump megőrült? Nukleáris fegyvert adna a szaúdiak kezébe
Káncz Csaba | 2018. március 21. 12:43
A forrófejű koronaherceg arról akarja meggyőzni Trump csapatát, hogy legyen „rugalmas” az urán-dúsítás kérdésében, amely lehetővé tenné nukleáris fegyver előállítását. A kérdés azért is rendkívül aktuális, mivel mind Trump, mind új külügyminisztere, a neokonzervatív Mike Pompeo az iráni nukleáris megállapodás májusi felrúgása mellett áll.
Makro / Külgazdaság
Tovább nőtt a hiány – mi rá a magyarázat?
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 11:46
500 milliárd forint felett jár a hiány. Folyik az uniós források megelőlegezése és egy másik projekt kifizetése.
Makro / Külgazdaság
Lelőhették a texasi robbantót
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 11:38
Nagy valószínűséggel megtalálták a rejtélyes austini robbantót, le is lőtték.
Makro / Külgazdaság
A Facebook mellé állnak a hollandok? Nagyon fura rendeletre készülnek
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 11:01
Kibővítenék a kémszervezetek hozzáférését az internetes tartalmakhoz.
Makro / Külgazdaság
Ítéletidő tombol – minden megbénult a szupervihar miatt
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 07:22
Déli államokban milliókat fenyegetnek a viharok, Alabamában, Mississippiben és Georgiában a kormányzók riasztást adtak ki.
Makro / Külgazdaság
Botrányos akció: titkos missziót hajtott végre Izrael
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 07:09
Az ország a hírzárlatot feloldva elismerte egy Szíriában épülő atomreaktor 2007-es felrobbantását.
Makro / Külgazdaság
Na, vajon melyik a legélhetőbb város, kedves János?
Privátbankár.hu | 2018. március 21. 06:07
Noha nemrégiben volt egy kísérlet a város árnyoldalainak bemutatására, egy széleskörű felmérés szerint bizony Bécs nyerte el a megtisztelő címet, ráadásul már 9. éve. A Bécset követő legjobbak többsége is Európában van, még pedig nyugati felén. A legrosszabbról is szó esik: Bagdad lett, ugyancsak sok éve kullog a sor végén.
Makro / Külgazdaság
Túlzsúfoltság, helyhiány – katasztrófa, ami a börtönökben zajlik
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 17:27
Nem csak Magyarországon, Európa-szintű a kapacitásprobléma a börtönökben.
Makro / Külgazdaság
40 év munka után nyugdíjba mehetnének a férfiak
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 17:10
A Jobbik azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén a férfiaknak is lehetővé teszi a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulást. Ezt 4 év alatt fokozatosan vezetné be.
Makro / Külgazdaság
Nem enyhülnek Mayék: kitették az oroszok szűrét
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 16:48
Megkezdődött a kiutasított orosz diplomaták hazaköltöztetése Nagy-Britanniából.
Makro / Külgazdaság
Lehetne még gyorsítani a bérfelzárkózáson
Fellegi Tamás | 2018. március 20. 16:40
Megjelentek a januári béradatok, és százalékosan szép a növekedés, de a decemberi után egy kicsit jobbat vártunk. Messze még mindig az elérendő és üdvözítő cél, a német-osztrák bérek fele, pedig vásárlóerő-paritáson már elértük a fejlettségük felét, nominálisan viszont csak a harmadát, és itt van az eb elhantolva.
Makro / Külgazdaság
Orbán hallani sem akar menekültekről
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 15:20
A miniszterelnök szerint egyre többen támogatják álláspontját.
Makro / Külgazdaság
Éleződik a feszültség: Varsó beintett Brüsszelnek
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 15:06
Elutasítják a bírósági reform kapcsán megfogalmazott fenntartásokat, de készek újratárgyalni a kérdést.
Makro / Külgazdaság
Szövetkeznek az arabok – kitúrnák az egyik országot az ENSZ-ből
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 14:13
Alig három hét múlva kiderül, sikerül-e megállítani Izraelt vagy sem.
Makro / Külgazdaság
Őrült lépésre készül Trump: mindenképp háborút akar?
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 12:57
Hamarosan gyakorlatilag bárhova könnyen exportálhatnak majd harci drónokat.
Makro / Külgazdaság
Trump már a háborúra készül? Veszélyes ellenfelet talált Amerika
Káncz Csaba | 2018. március 20. 12:40
Ázsiában felerősödtek a spekulációk, miszerint az egyeduralomra szert tett kínai elnök katonai támadást intéz Tajvan ellen. Trump azzal is szembemegy az „Egy Kína”-elvnek, hogy Tajvanon rendezik az Amerika-Tajvan hadiipari konferenciát. Egy kelet-ázsiai konfliktus esetén a sziget „elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajóként” szolgál az Egyesült Államok számára.
Makro / Külgazdaság
Szorul a hurok Sarkozy körül: külföldi pénz juttatta hatalomra?
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 12:05
Vizsgálják, hogy nem Líbia pénzelte-e a 2007-es elnökválasztási kampányát.
Makro / Külgazdaság
Gyanús robbantások – már az FBI is vizsgálódik
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 11:51
Valami furcsa történik Texas környékén.
Makro / Külgazdaság
A kihalás szélén: már csak kettő maradt ebből az állatfajból
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 11:34
Elpusztult az utolsó északi fehér orrszarvúhím, két nőstény maradt az alfajból.
Makro / Külgazdaság
Gazdagabban kezdtük az évet - nagyot nőttek a keresetek
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 11:17
Bruttó és nettó átlagban is csaknem 14 százalékos volt a növekedés.
Makro / Külgazdaság
Kiirthatatlan díjak, láthatatlan adók: hogyan veszi ki a pénzt a zsebünkből az állam?
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 09:01
Idén ismét eggyel csökkent a magyarországi adók száma, ezúttal 58 darabot számolhatunk. A csökkenés viszont csak technikai jellegű, miközben továbbra is velünk élnek olyan adók, mint a kiirthatatlannak tűnő, a háztartási alkalmazottak után fizetendő díj vagy az újonnan bevezetett plakátadó - összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda 3. alkalommal készített elemzésében.
Makro / Külgazdaság
Nem akármit tesztel Amerika: mire kell egy brutális lézer?
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 08:32
Komoly fegyvertesztbe kezd nyáron az amerikai légierő.
Makro / Külgazdaság
Trump új területen indított háborút - embereket végezhetnek ki
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 07:49
Donald Trump felvázolta tervét az opiát tartalmú szerek okozta válság leküzdésére, halálbüntetés is járhat a dílereknek.
Makro / Külgazdaság
Úgy megállítottuk Brüsszelt, hogy csak úgy röpködnek ide az ezermilliárdok
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 07:37
A 2020-ig tartó ciklus uniós forrásainak 92 százalékát már lekötötte a kormány, 49 százalékot ki is fizettek.
Makro / Külgazdaság
Békülne a nyugattal Putyin, és nem akar 100 éves koráig kormányozni
Fellegi Tamás | 2018. március 20. 06:07
Az orosz elnök nyilatkozott a választási győzelme után, és elmondta, hogy nem akar szovjet módra fegyverkezési versenyt, sem rossz kapcsolatokat a nyugati országokkal. Firtatták, hogy meddig maradna hatalmon, és válaszából úgy tűnt, ebben sem követné a szovjet mintát.
Makro / Külgazdaság
Támadnak a szuperbaktériumok – ki nem találod, mi lehet a gyógyír
Balkó Rita | 2018. március 19. 20:21
Napjainkban egyre nagyobb gondot okoznak az úgynevezett szuperbaktériumok, ezek ugyanis rendkívül ellenállóak az antibiotikumos kezelésekkel szemben. Egy-egy új baktériumtörzs fejlődése így soha nem látott, súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Szerencsére a tudósok találtak egy módszert, amivel felvehetik a harcot – ehhez azonban előbb meg kell fejniük egy kacsacsőrű emlőst.
Makro / Külgazdaság
Több pénzt akar Erdogan a menekültek visszatartására
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 18:13
Erdogan a menekültekre szánt EU-s támogatás ügyét is felveti majd az unió vezetőinek.
Makro / Külgazdaság
Putyin úgy mondott békülékeny beszédet, hogy közben új fegyvereket jelentett be
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 17:57
Az újra megválasztott elnök a diplomáciai megoldásokra törekszik majd, hadi kiadásait mérsékli - de közben újabb katonai fejlesztésekről beszélt.
Makro / Külgazdaság
Újabb rémálomhatárt tört át az amerikai államadósság
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 17:08
Az Egyesült Államok államadóssága először haladta meg a 21 ezer milliárd dollárt.
Makro / Külgazdaság
Putyin épp megismétli a Szovjetunió hatalmas hibáját?
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 14:43
A választás tétje nem elsősorban az volt, mennyien szavaznak Putyinra, hanem az, mennyien mennek el választani. Jelentjük, győzelem, az orosz hadsereg 98 százaléka például jelen volt. De iskolák, kórházak, börtönök, más állami intézmények dolgozóit is kötelezték rá. Putyin azért paranoiás, mert ismeri az orosz történelmet – állítja egy kutató.
Makro / Külgazdaság
Orbán nagy ígéretet tett – itt van, mit tervez a választások után
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 13:25
Eddig csak azt hallottuk, hogy mi lesz, ha nem nyer a Fidesz-KDNP, most érkezett egy konkrét ígéret is.
Makro / Külgazdaság
Angolszászok a világ ellen – alakulnak a frontok a kereskedelmi háborúban
Káncz Csaba | 2018. március 19. 12:38
Kína felveszi a kesztyűt és hajlandó belemenni egy kereskedelmi háborúba. Trump „Amerika Mindenekelőtt” politikája egyre inkább azt jelenti, hogy a nem angolszász szövetségesekkel sem bánnak már kesztyűs kézzel. A transzatlanti viszony egy mélyebb válság felé sodródik, mint amit megélt a 2003-as iraki invázió idején.
Makro / Külgazdaság
Újabb menekülthullám indult meg Szíriából
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 12:09
A bombázások miatt kénytelenek elhagyni a civilek az országot.
Makro / Külgazdaság
Durva vád - fegyvercsempész diplomatákat fogtak
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 11:27
A véd szerint a diplomáciai autót használták a fegyverek szállításához.
Makro / Külgazdaság
Molotov-koktélt dobtak egy nagykövetségre
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 11:18
Nincsenek sérültjei a Koppenhágában történt incidensnek.
Makro / Külgazdaság
Putyinnak esze ágában sincs haláláig elnöknek lenni
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 09:25
Ugyanakkor szinte egész biztos, hogy az újraválasztása felszítja majd az ellentéteket Oroszország és a Nyugat között.
Makro / Külgazdaság
Ebből a válságból nehéz lesz felállni - elsöpri a kormányt a népharag?
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 09:09
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Szlovákia komoly belpolitikai válságba süllyed Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után. A népharag már elsodorta a (volt) belügyminiszter Robert Kalinákot, és Robert Fico kormányfő is lemondásra kényszerült. A kormány egyelőre még tartja a hatalmat, de komoly tüntetéseken követelik az előrehozott választásokat.
Makro / Külgazdaság
Óriási kiszivárgás a Facebooknál – Amerika magyarázatot követel
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 08:20
Egy cég mintegy 50 millió felhasználói fiókhoz fért hozzá az elnökválasztás alatt, épp csak azt nem értik, hogyan.
Makro / Külgazdaság
Trump kiakadt – nagy baj lehet a botrányos kijelentésekből?
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 08:12
Furcsa dolgokat írt a Twitteren az elnök, jó nagy felháborodás lett belőle.
Friss
Nemzetközi
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
körülbelül 1 órája
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
3 órája
Makro / Külgazdaság
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Hol drágulnak átlag felett a lakások Magyarországon?
13:13
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz. 


