TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Orbán alkudozásának lényege, hogy messze túlmegy a realitásokon. A pénzügyi függetlenedés belengetésével azonban túl nagyot lépett, olyan távlatot nyitott meg, ami eddig képtelenségnek tűnt: az EU elhagyását. Jegyzet.

Aki sorba rendezi az elmúlt napok híreit, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy Orbán Viktor elindította az Európai Unióból való kilépéshez vezető folyamatot. A politikai nyilatkozatok, tettek már eddig is beleilleszkedtek ebbe a képbe, de most határponthoz értünk: anyagilag is megkezdődhet a leválás a közösségről. Vajon a miniszterelnök tényleg elhatározásra jutott, vagy amit most látunk, az is csak egy kelléke Orbán politikai színházának, amely leginkább a szélsőségig tolt alkupozícióról szól? Egyre több az elbizonytalanító pont.

A magyar kormányfő a vidéki magyar ember archetípusát akarta bevinni az uniós tárgyalótermekbe. Azt, aki talpraesett, nem ugrik el a kihívások elől, odamond, és végső soron eléri, amit akar, kemény alkuk árán. A diplomácia világából sem hiányoz(hat)nak ezek a karakterjegyek, de Orbán ennek a legnyersebb változatát képviseli, azt, aki mindenáron megvédi – vélt vagy valós - igazát a kocsmában vagy a disznóvágáson, a pap vagy a helyi tanító ellenében. És aki a vereséget is úgy adja el, hogy az győzelem.

Ez a nyakasság, makacsság imponáló az itteni szavazók egy jelentős részének, de a brüsszeli tárgyalásokon megütközést kelt. Nem találnak fogást Orbánon, nem értik a logikáját. Talán már meg sem próbálják megérteni. Ehelyett az uniós mechanizmusokon próbálnak módosítani: most például a közösségi források elosztásához kötnének olyan feltételeket, amelyek korábban szóba sem kerültek. Annyira evidencia volt, hogy jogállamiság alatt ugyanazt gondolják a tagállamok.

Van olyan optikája ennek a történetnek, ami vitathatatlanul azt mutatja, hogy Orbán kikerülhetetlen szereplője lett az uniós nagypolitikának. Szándékosan nem megkerülhetetlent írtam, és az olvasó bizonyára érti a különbséget. A magyar kormányfő nem lett meghatározó, véleményvezér alakja az uniós politikai elitnek, de folyamatosan beleütköznek, mint a mobilját az utca kellős közepén nyomkodó járókelőbe a többiek. Valamit mindig reagálni kell rá. Ha pedig rászólnak, arrogánsan válaszol.

Ez a dafke magatartás jellemzi Orbán uniós politikáját. És ez a dafke magatartás távolítja el egyre inkább Magyarországot a közös értékektől. Minden jogállami vita gyöngíti ezt a kapcsolatot. Természetesen lehet legitim álláspont az, amit a magyar miniszterelnök képvisel ezekben a kérdésekben (bíróságok függetlensége, sajtószabadság, egyebek), de annak gyakorlásához nem biztos, hogy megfelelnek az uniós keretek. A különutasságot is lehet választani, de ahhoz nem kell mindenáron az EU.

Mostanáig ezek inkább elméleti viták voltak, amit a kormány rendre azzal zárt le, hogy nincs szándék az unió elhagyására. Ám mint jeleztem, most egy új helyzet állt elő. Lehetett parttalan vitákat folytatni Brüsszellel jogállami kérdésekben, de a közösséghez tartozásunk masszív pillére továbbra is megmaradt: az uniós források. Ez egy elszakíthatatlan szálnak tűnt – eddig.

Az elmúlt napokban azonban a kormány már arra helyezte a hangsúlyt a jogállami vitákkal kapcsolatban, hogy ha odáig fajul a helyzet, Magyarország képes a piacról finanszírozni magát. Tehát lemondunk a tomboló járvány miatt felállítandó helyreállítási alapból ránk jutó részről, egyben kockára tesszük az új, hét éves költségvetési időszakban nekünk járó támogatások egy részét. Inkább hitelt veszünk fel a külföldi befektetőktől. Azoktól, akiknek a pénzéről az elmúlt tíz évben igyekeztünk megszabadulni, hogy a saját lábunkra állhassunk, és a magyar adófizetők finanszírozzák az államot.

Devizahitelt egyébként nemrég vettünk fel. Aminek érdekes volt az időzítése innen visszanézve, mivel a vétó bejelentése előtt ment ki – mondhatni váratlanul - a piacra az adósságkezelő. Mintha gyorsan be akartak volna spájzolni, számítva arra (vagy tudva arról?), hogy a politikai bejelentések drágíthatják a hitelfelvételt.

A kibocsátás eredményeként a 10 éves kötvény kamata 0,5 százalék lett, a 30 éves papíré 1,5 százalék. Nem rossz, nem rossz. Ugyanezt gondolhatja Orbán is, aki a ma reggeli rádióinterjújában is megemlítette, hogy adott helyzetben az ország képes lenne magát finanszírozni.

Eközben akadozva, de formálódik a uniós helyreállítási alap, aminek a feltöltésére szánt hosszú távú hitel kamata nagyon közel lehet a 0 százalékhoz. Gulyás Gergely miniszter 0,1-0,2 százalékról beszélt kérdésünkre a legutóbbi Kormányinfón. A kamatkülönbözet lehet az ára tehát annak, ha függetlenítjük magunkat az uniós hitelcsomagtól.

De ez a jelek szerint nem tántorítja el a magyar kormányt, ahol azzal nyugtatják a közvéleményt, hogy nagyon csúnyán megfizethetjük az árát annak, ha a közös hitelfelvevők valamelyike csődöt jelent. Akkor az adósság törlesztése rászáll a többiekre, így Magyarországra is. Ezt a kockázatot márpedig nem vagyunk hajlandóak vállalni. És mivel a jogállami kérdések átszövik a költségvetési vitát is, ha Orbán kitart az álláspontja mellett, akkor az innen kieső forrásokat is a piacról kell majd pótolnunk.

Mindezt sorba rakva arra juthatunk, hogy a politikai kötelékek után a financiális kötelékek is elkezdtek lazulni az unióval. Ami csak oda vezethet, hogy egy ponton teljesen értelmetlenné válik a tagságunk. De eljuthatunk erre a pontra? Ha egy éve kérdeznek, azt mondom, hogy nem. Most azt mondom, hogy tudja a fene. Orbán alkudozásának lényege, hogy messze túlmegy a realitásokon. A pénzügyi függetlenedés belengetésével azonban túl nagyot lépett, olyan távlatot nyitott meg, ami eddig képtelenségnek tűnt: az EU elhagyását.

Már csak egy kérdés marad: akkor, amikor a világ tömbösödik, és az Egyesült Államok meg Kína köré csoportosuló politikai és kereskedelmi szövetségek állnak szemben egymással, mire jutnánk mi kis szigetként Európa közepén? Erre csak egyféle választ lehet adni.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Már a first lady is arra kéri Donald Trumpot: ismerje el a vereségét
Privátbankár.hu | 2020. november 8. 18:07
Miközben Donald Trump ma is elcsalt választásról posztolgat a Twitteren, már közvetlen környezetében is egyre többen javasolják neki: ismerje el a vereséget. 
Makro / Külgazdaság PDSZ: a szülők ne vigyék iskolába, óvodába a gyerekeket!
Privátbankár.hu | 2020. november 8. 17:47
Erősödik a társadalmi nyomás a kormányon: a Pedagógusok Demokratikus Szervezete vasárnapi közleményében arra kéri a szülőket, hogy ne küldjék óvodába, iskolába a gyermekeket.
Makro / Külgazdaság Tényleg vissza kell fizetni négy hónapnyi katát? Itt a NAV válasza
Baka F. Zoltán | 2020. november 8. 15:34
Felröppent a hír, hogy ha nincs számla, nem jár a támogatás a járványhelyzetben. Az adóhivatal válasza árnyalja a képet.
Makro / Külgazdaság Végül ez is eljött: Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek
Privátbankár.hu | 2020. november 8. 11:28
Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt.
Makro / Külgazdaság Lecsap a rendőrség a maszktagadókra - 13 helyet már bezártak
Privátbankár.hu | 2020. november 8. 11:11
A vasárnap délelőtt közzétett friss koronavírus-statisztikákból nem csak az derült ki, hogy csúcsot döntött az aktív fertőzöttek napi emelkedésének száma: a rendőrségi intézkedéseket is összegezte az operatív törzs tájékoztatása. 13 helyet már bezártak, egy nap alatt 243 maszktagadót csíptek el.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor levelet írt: arra készül, hogy megvétózza az EU költségvetését
MTI | 2020. november 8. 10:41
A mandiner.hu információi szerint a magyar miniszterelnök kész megvétózni az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt források kifizetését. Orbán Viktor miniszterelnök erről levelet is írt az EU német soros elnökségének a portál szerint.
Makro / Külgazdaság Biden elárulta, mi lesz az első dolga megválasztott elnökként
MTI | 2020. november 8. 10:14
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
Makro / Külgazdaság A hatezret közelíti a kórházban ápolt koronások száma - nagy ugrás az aktív fertőzötteknél
Privátbankár.hu | 2020. november 8. 09:50
Eddig még sosem nőtt egy nap alatt ekkorát az aktív fertőzöttek száma. Több mint 400-an vannak lélegeztetőgépen, közelíti a 6 ezret a kórházban ápoltak száma.
Makro / Külgazdaság Özönlenek a gratulációk Bidenhez - máris látszik, hogy nagyon nehéz idők jönnek az amerikai-magyar kapcsolatokban
Privátbankár.hu / MTI | 2020. november 8. 08:49
 A világ vezető politikusai gratuláltak a hétvégén Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek és Kamala Harris alelnökjelöltnek az amerikai elnökválasztáson elért sikerükhöz. Aki a republikánus jelöltnek szurkolt, előbb-utóbb az is gratulál a megválasztott elnöknek - Szlovéniában tagadják már csak Trump vereségét. Frissítés: vasárnap késő délelőtt Orbán Viktor is feliratkozott a gratulálók listájára.
Makro / Külgazdaság Joe Biden és Izrael – megjött az első mélyütés
Káncz Csaba | 2020. november 8. 06:04
Joe Biden egy „életképes” palesztin állam megteremtését tűzte ki célul és terveiben kimondottan ellenez bármifajta „egyoldalú cselekvést”.  Izrael az amerikai elnökválasztás napján ledózerolt egy palesztin települést Ciszjordániában.  Káncz Csaba jegyzete
hírlevél