A lakossági "feketelistás" nyilvántartásba azok kerülnek be, akik legalább a minimálbér (2010-ben 73 500, 2011-ben 78 000 forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével folyamatosan, több mint 90 napon át késlekednek. Az is felkerül a lakossági listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaélést követ el.
Az adatokat eddig a mulasztás megszűnését követően öt évig kellett nyilvántartani. Az idei évtől változott a szabályozás: a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak ezután az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő késedelmes tartozás teljesítése esetén, a teljesítéstől számított egy év elteltével haladéktalanul, és vissza nem állítható módon törölnie kell a KHR-ből az információkat. Azoknak az adatait, akiknek az adósságát leírták, továbbra is öt évig kell megőrizni.
A törvény 2011. január 1-jei hatályba lépésekor nyilvántartott referenciaadatok közül azokat, amelyek esetében a késedelmes tartozás teljesítésétől számított egy év már eltelt, 2011. március 31-ig kell törölni az adatbázisból.
Nagy Róbert, a KHR-t üzemeltető BISZ Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a jogszabálymódosítás nyomán a lakossági mulasztások 13-14 százaléka kikerül az adatbázisból. A KHR-ben 2010 végén 929 ezer természetes személyt tartottak nyilván a BISZ honlapján közzétett adatok szerint, a mulasztásba esettek száma a tavalyi negyedik negyedévben 3,5 százalékkal (31 ezerrel) emelkedett; a növekedés az előző negyedévi dinamikánál (5,3 százalék) kisebb, de még mindig magas.
Egy év alatt 18 százalékkal, (140 ezerrel) két év alatt pedig 50 százalékkal, (311 ezerrel) nőtt a KHR-ben nyilvántartott természetes személyek száma. A növekedés az élő mulasztással rendelkezők számának emelkedéséből fakad, az élő mulasztással nem rendelkezők száma alig változott.
Élő mulasztása december végén 768 ezer személynek volt, 4,3 százalékkal (32 ezerrel) többnek, mint három hónappal korábban. Az ilyen természetes személyek száma egy év alatt 23,5 százalékkal (146 ezerrel), két év alatt 85,5 százalékkal (354 ezerrel) nőtt.
A fennálló és lezárt hitelmulasztások, valamint bankkártya-visszaélések együttes száma 2010 végén 1,767 millió volt, mintegy 5 százalékkal (83 ezer darabbal) emelkedett a negyedik negyedévben, míg egy év alatt 26,3 százalékkal (368 ezerrel), két év alatt pedig 76,7 százalékkal (767 ezerrel). Ezen belül az élő mulasztások száma 1,392 millióra rúgott, negyedév alatt 6,2 százalékkal (81 ezer darabbal), egy év alatt 33,3 százalékkal (348 ezerrel) emelkedett, míg két év alatt megduplázódott (plusz 723 ezer). Egy személyre 2010 végén átlagosan 1,9 mulasztás jutott - derül ki az MTI közleményéből.
MTI, Privátbankár