Pénzügyi szektor
Pénzügyi szektor
Nőttek az MNB külföldi követelései
Privátbankár.hu | 2016. március 16. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) februárban teljesítette kötelezettségét és 901,6 millió SDR-rel (354,4 milliárd forintnak megfelelő összeggel) 1940 millió SDR-re emelte IMF-kvótáját.
Pénzügyi szektor
A csok sikeréhez is hozzájárulhat a Ptk. pontosítása
Gáspár András | 2016. március 11. 09:33
A 2013-ban elfogadott új Polgári Törvénykönyv alaposan átalakította a zálogjogi szabályokat – de az átalakítás a bankok szerint több szempontból is elnehezítette a záloghitelezést. Az új csok óriási hitelkeresletet hozhat, amit rendkívül nehéz kellő jogbiztonsággal kielégíteni a mostani feltételek szerint – nem véletlen, hogy a jogász szakma többsége és a jogalkotó is a változtatás pártján áll. Az esetleges késlekedésnek az ügyfelek és a gazdaság látná kárát a Bankszövetség szerint.
Pénzügyi szektor
Túl sok volt a hiba a banknál – büntetett az MNB
Privátbankár.hu | 2016. március 10. 17:31
Sokba kerül a K&H Banknak a tájékoztatási hiba, 27 millió forintot kell kiperkálniuk.
Pénzügyi szektor
Visszaszólt a kormány: ezért reklámoznak a bankok pénzén
Privátbankár.hu | 2016. március 10. 07:34
Röviden elintézi a Reklámszövetség szakmai érveit a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Pénzügyi szektor
Befellegzett az európai bankoknak? Amerika bekeményít
Privátbankár.hu | 2016. március 9. 16:18
Durva különbségek vannak az európai és az amerikai befektetési bankok teljesítménye között. Az USA pénzintézetei kenterbe verik a többieket.
Pénzügyi szektor
Piacbefolyásolás és bennfentes kereskedelem miatt vizsgálódik az MNB
Privátbankár.hu | 2016. március 8. 12:31
Piacfelügyeleti vizsgálatot indított a jegybank az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. részvényeivel kapcsolatos egyes közelmúltbéli tranzakciók miatt. Piacbefolyásolás és tiltott bennfentes kereskedelem gyanúja merült fel - közölte az MNB a Privátbankárral.
Pénzügyi szektor
Buda-Cash: a rendőrség befejezte a nyomozást
Privátbankár.hu | 2016. március 8. 12:14
Befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Pénzügyi szektor
Indul a nagytakarítás a magyar bankokban
Privátbankár.hu | 2016. március 4. 15:11
A bankok március 21-től három hónapig regisztrálhatnak arra a programra, amelyben a jegybank által alapított MARK Magyar Reorganizációs és Eszközkezelő Zrt. felvásárolja nem teljesítő követeléseiket és kereskedelmi ingatlan portfóliójukat.
Pénzügyi szektor
Így költ az állam a Habony-közeli lapokban
Privátbankár.hu | 2016. március 2. 17:56
Hirdetett például az EMMI, de a Szerencsejáték Zrt. sem aprózta el.
Pénzügyi szektor
Buda-Cash: lehet, hogy mégis többet kapsz vissza?
Privátbankár.hu | 2016. március 2. 17:03
Tévedtek az ügyfélvagyon felmérésénél, felül kell vizsgálni a szakértői jelentést.
Pénzügyi szektor
Borozójuk is lesz Matolcsyéknak
Privátbankár.hu | 2016. március 2. 13:46
Több milliárdos ingatlanjából csinál éttermet és borozót az egyik Pallas Athéné alapítvány. Egyelőre nem látjuk, ez hogy jön össze a küldetésként megjelölt társadalmi felelősségvállalással.
Pénzügyi szektor
Mozgatják a pénzt - mi történik az MKB háza táján?
Privátbankár.hu | 2016. február 26. 15:43
Az MKB bankcsoporton belül tőkeleszállítást, egyúttal tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosok.
Pénzügyi szektor
Adócsalás és pénzmosás - óriási botrány van kibontakozóban
Privátbankár.hu | 2016. február 26. 13:52
Súlyos és szervezett adócsalással, valamint pénzmosással vádolták meg az UBS svájci bankóriást Belgiumban.
Pénzügyi szektor
Ne dőlj be a trükknek! Csalók húzzák le ennek a banknak az ügyfeleit
Privátbankár.hu | 2016. február 25. 16:00
Hamis oldallal próbálják lehúzni az MKB Bank ügyfeleit.
Pénzügyi szektor
Megint nem szakított valami nagyot a magyar bankszektor
Privátbankár.hu | 2016. február 24. 16:35
A csökkenő kamatkörnyezetben a bankok bevétele is csökkent, a jövedelmezőség viszont pluszba fordult. Adózás után 3 milliárdos vesztesége van a magyar bankszektornak.
Pénzügyi szektor
Ki akartak rabolni egy bankot az Oktogonnál
Privátbankár.hu | 2016. február 24. 11:00
Egyelőre keveset tudni, annyi biztos, hogy egy Citibankról van szó.
Pénzügyi szektor
Összefogott két magyar bank, így született egy harmadik
Privátbankár.hu | 2016. február 23. 07:39
A felügyelet elvárására reagálva az MKB is megalapította jelzálogbankját - a projektbe beszállt a Gránit Bank is.
Pénzügyi szektor
38 milliárdos nyereséget jelentett egy magyar bank
Privátbankár.hu | 2016. február 22. 16:10
Közel 16 milliárd forintot becsengettek a költségvetésbe bankadóra, 38 milliárdos nyereség maradt a K&H-nál 2015-ben.
Pénzügyi szektor
Durva félretájékoztatás - rengeteg ügyfél járhatott pórul
Privátbankár.hu | 2016. február 18. 10:31
Az MNB határozatában négymillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Groupama Biztosítót.
Pénzügyi szektor
Melyik a második legnagyobb magyar bank? Változás a dobogón
Privátbankár.hu | 2016. február 18. 09:20
Az alapítását követő 25. évben az Unicredit Bank története eddigi legsikeresebb évét zárta, és a hazai bankok rangsorában feljött a második helyre. Nem csak azt tették közzé, mekkora a profit, hanem azt is, mennyit fizettek be egész évben az államkasszába.
Pénzügyi szektor
Felpörgött a lízingpiac - mi hajtotta ennyire?
Privátbankár.hu | 2016. február 16. 14:41
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyar lízingpiac. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint, ha lassabb tempóban is, de folytatódhat növekedés a 2016-ban.
Pénzügyi szektor
Balog Ádám: Komoly átalakulás vár a magyar bankokra
Privátbankár.hu | 2016. február 16. 07:28
Komoly átalakuláson kell átesnie a magyar bankrendszernek - véli Dr. Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója. Kevesebb bank lesz, jönnek az innovatív megoldások - ami biztos: a változás kedvező lesz az ügyfeleknek. A globális válság esélye egyre kisebb a hatékony szabályozásnak köszönhetően, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára sem. Interjú.
Pénzügyi szektor
Nincs több trükközés: vége az offshore-korszaknak
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 16:46
Az adóelkerülés elleni szabályokat tartalmazó, illetve a kötelező és automatikus információcsere újabb formáját előíró irányelvekről folytattak tárgyalásokat.
Pénzügyi szektor
Vége az offshore lovagoknak
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 16:25
Új adómegállapodást írt alá az unió Andorrával az uniós polgárok andorrai pénzintézetekben elhelyezett vagyonának átláthatósága érdekében
Pénzügyi szektor
Megszűnik az 500 eurós?
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 16:03
Az euró bevezetése óta vita folyik arról, hogy szükség van-e gigantikus címletű bankjegyre. A logika ellene szól, hisz normál körülmények között senki nem használ 150 ezer forint értékű bankjegyet, legfeljebb a szürke-, és feketegazdaságban, azt pedig épp mindenki fel akarja számolni.
Pénzügyi szektor
Itt az újabb brókerbotrány? Tízmilliós összegeket bukhattak
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 15:23
Nagyon csúnya ügy van kibontakozóban, durván megjárták, akik bevették a Reálszisztéma ígéreteit.
Pénzügyi szektor
Egyre több pénz ömlik a Balatonba: a rendszerváltás óta nem volt erre példa
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 15:05
Több mint 300 milliárd forintnyi forrás juthat a meghatározott balatoni fejlesztési célokra.
Pénzügyi szektor
Újra merünk hitelhez nyúlni
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 08:35
Harmadával több lakossági hitelt helyeztek ki tavaly a hitelintézetek, mint egy évvel korábban.
Pénzügyi szektor
Így nem lehet kamatot emelni: pert vesztett az OTP romániai leánya
Privátbankár.hu | 2016. február 11. 08:00
Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását - erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés.
Pénzügyi szektor
Megjött a jóváhagyás: kitakaríthatják a magyar bankokat
Privátbankár.hu | 2016. február 10. 15:49
Kitakaríthatják a bankokból a rossz hiteleket: az EU döntése értelmében a MARK Zrt. elkezdheti a problémás kereskedelmi ingatlanfinanszírozáshoz kapcsolódó eszközök megvásárlását.
Pénzügyi szektor
Miért nem fizetik rendesen a hiteleiket a magyarok? Hány bank szűnik meg?
Privátbankár.hu | 2016. február 9. 08:15
A Bankszövetség elnöke nagyon megdicsérte a jegybank elnökét, most azt reméli, több új intézkedésre nem készül a bankokkal kapcsolatban az MNB. Patai Mihály szerint a magyarok hitel-visszafizetési hajlandósága rosszabb, mint a szomszédos országoké; 2-3 magyar pénzintézet pedig strukturális gondokkal küzd.
Pénzügyi szektor
Brókerbotrány: vádat emeltek Tarsolyék ellen - frissítve
Privátbankár.hu | 2016. február 5. 14:24
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.
Pénzügyi szektor
Megbírságolták az OTP-t - több szabálytalanságot is találtak
Privátbankár.hu | 2016. február 4. 13:21
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában tizenhárommillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t.
Pénzügyi szektor
Óriási bírság a tisztességtelenségért - nem érte meg ferdíteni
Privátbankár.hu | 2016. február 4. 11:35
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a BÁV-ZÁLOG, valamint a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.
Pénzügyi szektor
Ellenőrzik a jegybankot: mi zajlik az ingatlanvásárlás körül?
Privátbankár.hu | 2016. február 3. 08:34
Még ebben a hónapban tárgyalja a felügyelőbizottság a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvásárlásait.
Pénzügyi szektor
Felvásárolja az OTP az egyik bankot
Privátbankár.hu | 2016. február 3. 08:01
Készülhetnek az AXA magyarországi ügyfelei, az év végéig átvesz mindent az OTP.
Pénzügyi szektor
Válaszolt a MasterCard a hatalmas bírságra
Privátbankár.hu | 2016. február 2. 07:23
A Versenyhivatal 88 millió forint bírságot szabott ki a kártyakibocsátóra.
Pénzügyi szektor
Még nem ért véget az európai pénzügyi válság?
Káncz Csaba | 2016. február 1. 10:18
Renzi kormányfő levegőhöz akar jutni és útszéli hangnemben nagyobb rugalmasságot követel Brüsszeltől az idei költségvetési deficitre vonatkozóan. Renzi idegessége annak is köszönhető, hogy az olasz bankok nem teljesítő hiteleinek állománya 1996 óta a legmagasabb szintre nőtt. A Handelsblatt szerint az olasz bankrendszer problémái rámutatnak, hogy az európai pénzügyi válság még nem ért véget.
Pénzügyi szektor
Lecsapott a NAV: beteg emberekkel csalt adót egy férfi
Privátbankár.hu | 2016. január 29. 09:46
Összesen 140 millió forint értékű áfacsalás: külföldről közvetített betegeket magyarországi onkológiai ellátásra egy ukrán származású férfi.
Pénzügyi szektor
Mi van a háttérben? Újabb pofont kapott az FHB
Privátbankár.hu | 2016. január 29. 07:28
Most a cégbíróság utasította el a bank tőkeemelésének bejegyzését.
Pénzügyi szektor
Szenved az óriásbank: a válság óta nem buktak ekkorát
Privátbankár.hu | 2016. január 28. 10:54
A legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank (DB) zárta csúfosan a tavalyi évet.
Pénzügyi szektor
Ettől nem lesz több adócsalás és brókerbotrány? Jön az új hatóság
Privátbankár.hu | 2016. január 28. 09:43
Mi az? Feladata megakadályozni a brókerbotrányokat és az áfacsalásokat. A válasz a közpénzügyi hatóság. A újonnan létrejövő szervezet segítségével elkerülhetőek lesznek a nagy pénzügyi botrányok.
Pénzügyi szektor
Ezért nem fog összeomlani a magyar bankrendszer, most már biztos
Privátbankár.hu | 2016. január 27. 11:41
A jegybank kidolgozta és bemutatta azt a stratégiát, amivel a magyar pénzügyi rendszer stabilitását szeretnék biztosítani.
Pénzügyi szektor
Kamu adatokkal csalt milliókat egy takarékszövetkezeti vezető
Privátbankár.hu | 2016. január 27. 09:17
Az 57 éves nő hamis adatokkal igényelt támogatást.
Pénzügyi szektor
Kiborultak a bankok - bíróságra mennek az óriási bírság miatt
Privátbankár.hu | 2016. január 26. 08:14
A Magyar Bankszövetség ma nyújtotta be hivatalos bírósági keresetét a BankAdat adatbázissal kapcsolatban kiszabott 4 milliárd forint összegű GVH-büntetéssel kapcsolatban. A Bankszövetség ragaszkodik hozzá: nem történt jogsértés, az állam is jól járt a BankAdattal, támogatta azt és felhasználta adatait.
Pénzügyi szektor
Komoly bírságot kapott a K&H Bank
Privátbankár.hu | 2016. január 22. 09:31
A felügyelet olyan hibákat is talált, amiknek javítását már korábban is kérte a banktól. A tőkeszámítási, számviteli, kockázatkezelési, fedezetértékelési, informatikai, illetve befektetési és belső szabályozási tevékenységét érintő hiányosságok miatt 69 milliót kell fizetniük.
Pénzügyi szektor
Kínaiaknak kínálgatja az állam az egyik magyar bankot?
Privátbankár.hu | 2016. január 21. 08:15
Lapértesülés szerint Matolcsy György felvetette a kínaiaknak, hogy a Bank of China is tehetne ajánlatot az MKB-re. A jegybank nem kommentál.
Pénzügyi szektor
Most jó nálunk banknak lenni - mi lesz a hitelezéssel?
Gáspár András | 2016. január 20. 11:55
Közép-Kelet-Európa sokkal jobban ellenáll a piaci viharoknak, mint a többi feltörekvő régiós piac - nem véletlen, hogy a régió legerősebb bankcsoportja továbbra is kiemelt figyelmet szán a térségnek. A hitelezés több országban is kezd felpörögni, Magyarország azonban egyelőre nem tartozik ezek közé. A következő években viszont nálunk is javul a helyzet, igaz: a lista végén maradunk.
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
16 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
16 órája
Piac&Profit cikkei
-
Szélsőséges időjárás pusztít: meredeken nőnek a lakáskárok
05:28
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
2026. február 28. 20:58

