Miután Oroszország 2022. február 24-én Oroszország nyílt támadást indított Ukrajna ellen, Vlagyimir Putyinnal találkozni, és különösen Oroszországba utazni rögtön több lett egyszerű diplomáciai eseménynél. Az orosz elnökkel nyilvánosan lekezelni, Oroszországba látogatni úgy, hogy közben az orosz katonák egy szuverén ország területén hódító háborút vívnak – ez már önmagában egyfajta állásfoglalást jelent.

Ettől még jártak azért Moszkvában állam- és kormányfők az invázió kezdete óta, azonban ebbe a társaságba tartozni nem számít éppen dicsőségnek Nyugaton. De milyen klubhoz is csatlakozott Orbán Viktor azzal, hogy személyesen kereste fel Vladimir Putyint? Az Oroszországba látogató vezetők státuszuk, az Oroszországgal és a Nyugattal fennálló kapcsolataik mentén néhány csoportba oszthatók.

Akiknek mennie kell

Először is ott van Oroszország megmaradt kevés szövetségese, az orosz gazdasági és politikai segítségre szoruló, nagyrészt szintén nyugati diplomáciai karanténban tartott vezetőkkel. Ott van példának okáért Alakszandr Lukasenka belarusz elnök, aki a 2023-as és a 2024-es győzelem napi díszszemle alkalmából, illetve 2023 júliusában is ellátogatott Moszkvába. Ide sorolható Bassár al-Aszád szír elnök, aki orosz fegyverek és orosz katonák segítségével tartotta meg hatalmát (illetve fojtotta vérbe az ellen kitört felkelést), és 2023. márciusában látogatott Oroszországba. Talán leginkább itt említhetnénk még Miguel Díaz-Canel kubai elnök-főtitkárt, aki 2022 novemberében járt Moszkvában, illetve Mianmar puccsista vezetőjét, Min Aung Hlaingot is, aki 2022 szeptemberében látogatta meg Putyint.

És persze ott van a „kedves vezető”, Kim Dzsongun, akivel az utóbbi időszakban egyre szorosabbá fűzte „kölcsönösen előnyös” kapcsolatát Vlagyimir Putyin. Kim tavaly szeptemberben páncélvonatozott el – na nem Moszkváig, csak a Vosztocsnij űrközpontig, de ez a lényegen nem sokat változtat. Putyin pedig néhány hete, június közepén viszonozta a látogatást Phenjanban.

Csak a kötelezőt hozták

Külön érdemes kezelni a volt szovjet tagköztársaságokat. Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői is jártak Moszkvában az invázió kezdete óta, ám mindannyian csak a két győzelem napi díszszemlét tekintették meg – Örményország pedig már 2024-ben ezen sem képviseltette magát, miután az oroszok nem tettek semmit, amikor Azerbajdzsán lerohanta Hegyi-Karabahot, elűzve otthonaiból a terület örmény lakosságát. Lukasenkán kívül tehát külön látogatáson még Oroszország legszorosabb befolyási övezetéből, saját katonai és gazdasági szövetségi rendszerén belülről sem szívesen látogattak Moszkvába állami vezetők.

Ott van aztán egy sor afrikai állam- vagy kormányfő, akik elutaztak Moszkvába, de szintén nem külön látogatásokra, hanem a 2023 júliusában Szentpéterváron megrendezett Oroszország-Afrika csúcstalálkozóra. Ezen Algéria, Burkina Faso, Burundi, Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság, a Comore-szigetek, Kongó, Egyiptom, Eritrea, Etiópia, Bissau-Guinea, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Mozambik, Szenegál, Dél-Afrika, Tanzánia, Uganda és Zimbabwe is a legmagasabb szinten képviseltette magát.

Nagypályás játékosok

Természetesen mindenképp szólni kell Hszi Csin-ping kínai elnökről, aki többször is találkozott Putyinnal Pekingben, illetve máshol is, de 2023 márciusában maga is tiszteletét tette Moszkvában. Vele egy lapon lehet talán említeni Recep Tayyip Erdogan török elnököt, aki 2022 augusztusában, illetve 2023 szeptemberében is látogatást tett Putyinnál. Ők ketten a világpolitikának is alakító szereplői, Oroszországgal legalábbis összemérhető gazdasági és katonai erővel rendelkező országok vezetői, látogatásaik pedig mindenképpen üzenetértékűek voltak mind a Nyugat, mind általában a világ számára is, de senki sem gondolhatta róluk, hogy nem saját elhatározásukból, saját érdekeiket képviselve mentek Moszkvába.

Meg lehet említeni itt Joko Widodo indonéz elnököt is, aki 2022 júniusában – két nappal Kijev után – járt Moszkvában, illetve Halífa bin Zájed Ál Nahjánt az Egyesült Arab Emírségek elnökét, aki nem külön látogatásra érkezett Oroszországba, hanem a 2023 júniusi szentpétervári gazdasági fórumon vett részt, és ott külön is tárgyalt az orosz elnökkel.

Régen volt, tán igaz sem volt?

Nyugatinak számító vezetők közül összesen hárman tették be a lábukat Oroszországba 2022 február vége óta. Elsőként Naftali Bennett akkori izraeli kormányfő, méghozzá 2022. március 5-én. Bennett megpróbálta jobb belátásra bírni Putyint az invázió leállításával kapcsolatban, de persze kudarcot vallott. Valami hasonló lehetett Karl Nehammer osztrák kancellár célja is, aki 2022 áprilisában, jókora felzúdulást kiváltva egy uniós (de nem NATO) tagország vezetőjeként látogatott Moszkvába (szintén egyébként két nappal ukrán útja után).

Hozzá kell azért tenni, hogy mind Bennett, mind Nehammer útjára a háború legelső szakaszában, rengeteg ukrán civil és katonai áldozattal ezelőtt került sor. Nehammer vizitjének idején ugyan már szembesült a világ a Bucsában elkövetett vérengzéssel, de azt még talán nem lehetett tudni, hogy ez nem kivétel, hanem általános gyakorlat a megszálló orosz erők körében. Vagy éppenséggel azt is említhetnénk, hogy e látogatások idején még nem volt érvényben a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancs feltételezett háborús bűncselekmények miatt. Nehammer esetében halkan azért azt is érdemes megjegyezni, hogy az orosz titkosszolgálatok és az osztrák politikai, katonai, gazdasági, hírszerzési elit közti kapcsolatokról könyveket lehetne írni, számos botrány is kipattant már a háború kezdete óta is ezzel kapcsolatban, bár ezek inkább Orbán Viktor friss szövetségesét, a Szabadságpártot, és nem Nehammer ÖVP-jét (Osztrák Néppártját) érintették közvetlenül.

Minőségi különbség

És persze ott van Orbán Viktor. Talán sokaknak kiment a fejéből, hogy a magyar miniszterelnök egyszer már járt a háború kitörése óta Moszkvában, méghozzá 2023. szeptemberében, Mihail Gorbacsov temetésén. Azonban ez nem számított hivatalos vizitnek, és Vlagyimir Putyinnal sem találkozott akkor (az orosz elnök nem talált időt a temetésen való részvételre sem) – azt persze nem tudjuk, hogy informálisan milyen, mondjuk telefonon lebonyolított megbeszélésekre került sor a magyar delegáció résztvevői és orosz tisztviselők között.

A magyar miniszterelnök tehát ugyan mutogathat más állam- vagy kormányfőkre, ha moszkvai látogatásának megítéléséről van szó, de a nyugati világban mindenképpen átlépett egy vörös vonalat ezzel a vizittel. Először látogatott személyében NATO-tagállam vezetője Moszkvába, és bő két év után először uniós tagállam vezetője. Először fogott kezet olyan nyugati vezető az orosz elnökkel, akinek hazájában kötelessége lenne letartóztatni a nemzetközi elfogatóparancs alatt álló Vlagyimir Putyint.

Orbán Viktor egyébként saját bevallása szerint – noha a vizitről még a péntek reggeli Kossuth Rádiós szózatában sem beszélt előzetesen, csak utalt rá – "békemisszióra" ment Moszkvába. "Kijev után Moszkva. A békemisszió második állomása" – írta Facebook oldalán a látogatásról készült első képekhez. A Kossuth Rádióban pedig többek között azt mondta, hogy ha csak "ülünk Brüsszelben, akkor nem tudunk közelebb menni a békéhez, mert a béke magától nem jön el." Magyarországnak nincs mandátuma a béketeremtésre, de "tudunk jó eszköz lenni" ennek érdekében.

Ennek fényében is érdekes kérdés, hogy vajon a fenti laza kategóriákból melyikbe lehet besorolni Orbán látogatását. A kiszolgáltatott, esetleg karanténba zárt, Moszkvának informálisan alárendelt szövetséges? A Putyinnal nagyjából egyenrangú, globális súllyal bíró vezető? Az orosz érdekek nyugati kiszolgálója, Vlagyimir Putyin „hasznos nyugati idiótája”? Orbán Viktor ugyan semmilyen uniós felhatalmazással nem bír e látogatás kapcsán (sőt a megszólaló uniós vezetők a leghatározottabban elítélték a lépést), de mégiscsak az Unió soros elnökségét néhány napja átvevő vezetőként szállt le Moszkvában – ez a tény merre mozdítja a skálán a tűt? Olvasóinkra bízzuk ennek megítélését.